Mihail Siskin Moszkvában született 1961. január 18-án Irina Georgijevna Siskina orosz irodalomtanár és Pavel Mihajlovics Siskin mérnök konstruktőr gyermekeként. 1977-ben Siskin az 59-es középiskolában végzett Moszkva központjában, az Arbat kerületben.
A Moszkvai Állami Pedagógiai Intézet(wd) elvégzése után, ahol Siskin németül és angolul tanult, útmunkásként, utcaseprőként, újságíróként, iskolai tanárként és fordítóként dolgozott.
1995-ben családi okok miatt Svájcba költözött. Zürichben dolgozott a Bevándorlási Osztályon, és kifejezetten menekültekkel foglalkozott, mint orosz és német fordító.[2][3]Svájci állampolgársággal(wd) rendelkezik.[4]
Ugyanabban az évben jelent meg első regénye, az One Night Befalls Us All (Omnes una manet nox) / Всех ожидает одна ночь a Знамя-ban(wd)[13]. Később ez a regény Записки Ларионова (Larionov visszaemlékezései) címmel jelent meg. Első publikációi felkeltették az irodalomkritikusok figyelmét, és Siskin megkapta az év legjobb debütálásáért járó díjat.[14]Fred Kaplan(wd) a Boston Globe-ban(wd) Mihail Siskint "Moszkva egyik legelismertebb fiatal regényírójának" nevezte.[15]
1999-ben a Znamja kiadta Siskin áttörést jelentő regényét, a Взятие Измаила-t (Izmail elfoglalása). 2000-ben a regény elnyerte az év legjobb orosz regényének járó Russian Booker-díjat. A Независимая газета(wd) (Független újság) ezt írta: "Egy gyönyörű, erőteljes és lenyűgöző könyv, amely mérföldkő lesz nemcsak az orosz irodalom történetében, hanem az orosz öntudat fejlődésében is."[16]]
Az új országba költözés tapasztalata arra ösztönözte Siskint, hogy megírja a Русская Швейцария (Orosz Svájc) című nem fikciós irodalomtörténeti kalauzt. 1999-ben a zürichi PANO-Verlag-ban jelent meg (orosz nyelven). Ezt a könyvet lefordították németre és franciára, és megkapta Zürich kanton díját (Werkbeitrag des Kantons Zürich 2000).
2002-ben a zürichi Limmat Verlag kiadta Siskin német nyelven írt könyvét, Montreux-Missolunghi-Astapowo, Auf den Spuren von Byron und Tolstoi (Montreux-Missolunghi-Astapowo: Byron és Tolsztoj nyomában, egy irodalmi séta a Genfi-tótól a Berni-Alpokig),[17] amely megkapta Zürich irodalmi díját (Werkjahr der Stadt Zürich 2002).
2005-ben Siskin kiadta a Maidenhair (Венерин Волос) című regényt, amely 2005-ben megkapta a National Bestseller díjat 2005-ben és a Nagy Könyv díjat 2006-ban. Maya Kucserszkaja, egy kritikus a következőképpen jellemezte Siskin regényét: "A Vénuszhaj egy nagyszerű regény egy szóról és egy nyelvről, amely puhává és engedelmessé válik a Mester kezében. Bármilyen más valóságot képes létrehozni, amely lenyűgözőbb és hitelesebb lesz, mint a való világ. A szó és a tény, a valóság és az emberi nyelvre való fordítás közötti szakadék a belső feszültség igazi melegágya a regényben."[18] A Moscow News kijelentette: "Az író megpróbálja összekapcsolni a XX. század nyugati irodalmának vívmányait és a verbális technika iránti szeretetét az orosz irodalom humanista természetével. Új regénye a legfontosabb témáról szól: hogyan lehet legyőzni a halált szeretettel."[19]
A 2012-ben az Open Letter kiadónál angol fordításban megjelent regényt a kritikusok nagyra értékelték. Daniel Kalder a The Dallas Morning News-ban(wd) kijelentette: "Röviden, a Maidenhair a legjobb posztszovjet orosz regény, amit olvastam. Egyszerűen fogalmazva, ez az igazi irodalom, olyan jelenség, amellyel túl ritkán találkozunk bármely nyelven."[20] Boris Dralyuk azt írta a The Times Literary Supplement-ben(wd), hogy "Siskin csodálatos műveltsége, könnyed megfogalmazása és az általános játékra való hajlam művészetének szembetűnő összetevői... Ezek a tulajdonságok valóban szövetségesek Nabokovval, csakúgy, mint az írott szó erejébe vetett hite: " A történet a kéz, te pedig a kesztyű. A történetek megváltoztatnak, akár a kesztyűk. Meg kell értened, hogy a történetek élőlények."[21]
2010-ben a moszkvai AST kiadónál(wd) megjelent a Письмовник (Levélregény) című regény. Ezzel elnyerte a fő orosz irodalmi díjat, a "Большая книга"-t - a szerző megkapta a Nagy Könyvdíj fődíját (2011), és megnyerte az olvasói szavazást.
A Levélregény angol fordítása The Light and the Dark címmel jelent meg 2013-ban Quercusnál(wd). A Wall Street Journal méltatta a szerzőt: "Siskin úr megalkotta a valóság és a fantázia, a történelem és a mesék, valamint a magányos szükségletek és az örömteli vigasztalás elbűvölő főzetét."[22] A Monocle(wd) kijelentette: "Legújabb regénye, a Fény és a sötétség zseniális fordításban ékes bizonyítéka annak, hogy a nagy orosz irodalom nem halt meg Dosztojevszkijjal. A próza lapidáris, a történelem és a jelen megidézése borotvaéles. Csodálatos könyv: tele van csodával."[23] A Sunday Times Siskint "olyan írónak nevezte, aki lenyűgözően érzi a bőr alatti koponyát."[24]
A New York Times Book Review(wd) Siskint "büszke szentimentalistaként írta le. (A szinkronizált cinizmusért és szentimentalizmusért járó aranyérmet mindig Oroszország kapja.)"[25] A The Guardian ezt írta: "Mindkét regény a sokrétű valóság megjelenítésére törekszik, és néha elviselhetetlen intenzitás tapasztalható, ahogy a metaforák kisarjadnak és tekerednek. A Maidenhair lélegzetvétele a The Light and the Dark-ban mérhető ragyogássá válik; Siskin küldetésének sürgőssége elhalványul." Ha az élet nem változik szavakká, nem lesz semmi. „...Siskin írása egyszerre filozófiailag ambiciózus és érzékileg specifikus.”[26]
2015-ben a Deep Vellum Publishing kiadta a Calligraphy Lesson: The Collected Stories című kiadványt. Michael Orthofer a Complete Review-ban a könyvet így minősítette: "ideális bevezetés Siskinhez és munkájához". Jacob Kiernan (New Orleans Review) kritikus szerint "a gyűjtemény művészien felépített, empatikus mesékből áll a ciklonikus idők közepén élő emberekről."[27] Caroline North a Dallas Observerben(wd) ezt írta: "Bár a CALLIGRAPHY LESSON történetei átitatódnak az orosz történelemmel, és kifejezetten orosz hangvételűek, sok filozófiai probléma, amellyel foglalkoznak, túlmutat nyelven és határokon – ezek egyetemes problémák, és ez a fordítás bátran és sikeresen vállalja őket."[28]
Mihail Siskin műveinek fordításai számos nemzetközi díjat kaptak, köztük a 2007-es Grinzane Cavour-díjat(wd) (Olaszország)[29] a Capelvenere-ért (a Maidenhair olasz fordítása), a 2005-ös év legjobb külföldi könyvének járó francia irodalmi díjat – Prix du Meileur Livre Étranger (Esszé) Párizsban[30] és a Nemzetközi Berlini Díj (Haus der Kulturen der Welt) Nemzetközi Irodalmi Díja a 2011-es év legjobb külföldi regényének, Venushaar (a Leányhaj német fordítása).
Egy interjúban az összes díjáról kérdezték, Siskin így válaszolt: "Soha egyetlen díj sem tett jobbá egy könyvet." Úgy tekint kritikai teljesítményére, mint "bizonyítékra, hogy helyesen tettem, hogy nem kötök kompromisszumot."[3]
2019-ben Siskin kiadott egy digitális könyvet: Holt lelkek, élő orrok. Bevezetés az orosz kultúra történetébe (német nyelven), 16 esszéből és 400 megjegyzésből álló gyűjtemény képekkel, zenékkel és videókkal.[31] A NZZ ezt a digitális projektet "a könyvkultúra fejlődésének új szintjeként" méltatta.[32] Siskin ezt a könyvet egy interjúban „az orosz kultúra nagyon személyes enciklopédiájának” nevezte.[33]
Siskin összes regényét színházi drámákba adaptálták Oroszországban.
Irodalmi stílusa
Prózáját például így dicsérték: "Siskin nyelve csodálatosan világos és tömör. Anélkül, hogy archaikusnak hangzana, Tolsztoj és Dosztojevszkij feje fölött (akiknek kapcsolata az orosz nyelvvel gyakran kellemetlen volt) eljut Puskin hagyományáig."[34] ] Azt mondja: "Bunyin megtanított arra, hogy ne kössek kompromisszumot, és továbbra is higgyek önmagamban. Csehov átadta az emberiesség érzését – hogy a szövegedben nem lehetnek teljesen negatív szereplők. Tolsztojtól pedig megtanultam, hogy ne féljek a naivitástól."[35]
Siskin az írási folyamatot a vérátömlesztéssel hasonlítja össze: "Az élet legfontosabb esszenciáját megosztom olvasómmal. De azonos vércsoporttal kell rendelkeznünk."[3]
Politikai nézetei
Siskin nyíltan ellenzi a jelenlegi orosz kormányt, és élesen bírálja Vlagyimir Putyin bel- és külpolitikáját, beleértve a Krím 2014-es annektálását is.[8][36]
2013-ban lemondott Oroszország képviseletéről az Egyesült Államokban megrendezett Book Expón.[37] Mihail Siskin nyílt levelében kijelentette:
Egy ország, ahol a hatalmat egy korrupt, bűnöző rezsim ragadta magához, ahol az állam a tolvajok piramisa, ahol a választások bohózattá váltak, ahol a bíróságok a hatóságokat szolgálják, nem a törvényt, ahol politikai foglyok vannak, ahol az állami televízió egy prostituálttá vált, ahol csalók falkái őrült törvényeket hoznak, amelyek mindenkit visszavisznek a középkorba – ilyen ország nem lehet az én Oroszországom. Egy másik Oroszországot akarok és fogok képviselni, az én Oroszországomat, egy olyan országot, amely mentes a csalóktól, egy olyan országot, amelynek állami szerkezete az egyén jogát védi, nem a korrupcióhoz való jogot, egy országot, ahol szabad a média, szabad választások vannak és az emberek szabadok.[38]
Ellenezte a 2022-es orosz inváziótUkrajnában, és azt írta a The Guardian-ben, hogy "Putyin szörnyű bűnöket követ el a népem, a hazám és az én nevemben", és azt mondta, hogy "Putyin Oroszországában lehetetlen levegőt venni. Túl erős a bűz a rendőr csizmájából."[39]
Tote Seelen, lebende Nasen. Eine Einführung in die russische Kulturgeschichte., (Holt lelkek, élő orrok. Bevezetés az orosz kultúra történetébe) Multimédiás digitális könyv. Petit-Lucelle Publishing House, Kleinlützel, 2019, ISBN 978-3-033-07082-0.
Frieden oder Krieg. Russland und der Westen – eine Annäherung., (Háború vagy béke. Oroszország és a Nyugat. Egy megközelítés) Fritz Pleitgennel(wd) együtt. Ludwig Verlag, München 2019, ISBN 978-3-453-28117-2.
Angol fordítások'
Maidenhair / Венерин Волос, Open Letter, 2012, tr. Marian Schwartz. ISBN 978-1-934824-36-8
Calligraphy Lesson: The Collected Stories, Deep Vellum, 2015, tr. Marian Schwartz, Leo Shtutin, Mariya Bashkatova, Sylvia Maizell. ISBN 978-1-941920-03-9
Tolstoy and the Death: in Tolstoy and Spirituality, Academic Studies Press, 2018, tr. Marian Schwartz. ISBN 978-1618118707
Ez a szócikk részben vagy egészben a Mikhail Shishkin (writer) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
