| Mexikói hajnalka
|
|
|
 Botanikai illusztráció Rafinesque Sylva telluriana című művében
|
| Rendszertani besorolás
|
|
|
| Tudományos név
|
Ipomoea corymbosa
(L.) Roth
|
| Szinonimák
|
| Szinonimák
|
- Convolvulus corymbosus L.
- Convolvulus domingensis Desr.
- Convolvulus laevicaulis Roem. & Schult.
- Convolvulus monospermus Tineo
- Convolvulus multiflorus Kunth
- Convolvulus prolifer Roem. & Schult.
- Convolvulus sidifolius Kunth
- Convolvulus zeylanicus Moon ex Wall.
- Ipomoea antillana Millsp.
- Ipomoea burmanni Choisy
- Ipomoea cordifolia Carey ex Voigt
- Ipomoea cymosa Lindl.
- Ipomoea domingensis (Desr.) House
- Legendrea corymbosa (L.) Ooststr.
- Legendrea mollissima Webb & Berthel.
- Quamoclit domingensis (Desr.) M.Gómez
- Rivea corymbosa (L.) Hallier f.
- Rivea corymbosa var. mollissima (Webb & Berthel.) Hallier f.
- Rivea corymbosa var. paniculata Hassl.
- Turbina corymbosa (L.) Raf.
- Turbina corymbosa f. mollissima (Webb & Berthel.) Stearn
|
|
| Hivatkozások
|
|
|
A mexikói hajnalka (Ipomoea corymbosa) a burgonyavirágúak (Solanales) rendjébe és a szulákfélék (Convolvulaceae) családjába tartozó faj, amelyet korábban a ma már felszámolt Turbina növénynemzetségbe sorolták be, Turbina corymbosa név alatt.
A Közép- és Dél-Amerikában őshonos kúszónövényt ugyan már a polihisztor Rafinesque (1783–1840) leírta 1838-ban,[1][2] azonban csak a 20. század közepén derült ki, hogy az aztékok ebből a növényből nyerték az orvoslásukban nagy szerepet játszó ololiuqui nevű drogot, amit mexikói indiánok még ma is használnak. Ők a növény magjainak eldörzsölésével, majd vízben vagy alkoholtartalmú italban való feloldásával narkotikumot készítenek, amit elfogyasztva rövid időn belül abba a hallucinációs állapotba kerülnek, amelyben hitük szerint már kapcsolatba tudnak lépni isteneikkel, szellemeikkel, s ennek köszönhetően például gyógyulást kérhetnek tőlük.[3]
Az amerikai indián őslakók vallási szertartásaik alkalmával más növényeket is felhasználtak hasonló célból. Az aztékok által szintén alkalmazott tlitliltzin vagy tlilitzin nevű drogot később az kék hajnalka (Ipomoea tricolor) magjaival, míg a zapotékok által használt badoh negro nevű drogot a mexikói ibolyaszulák (Ipomoea violacea) magjaival azonosították.[4]
Elterjedése, élőhelye
A mexikói hajnalka az amerikai kontinens trópusi vidékein (Közép- és Dél-Amerikában) őshonos növényfaj. Máshová behurcolták mint dísznövényt, egyes helyeken meg is honosodott (például az ausztráliai Queensland északkeleti részén, illetve Malézia és a Fülöp-szigetek egyes részein).
A tengerparti területektől egészen 750 m-es tengerszint feletti magasságig megtalálható az alföldek és a felföldek esőerdőiben, illetve az esőerdők által visszahódított területeken.
A spanyol krónikások a XVI. században számoltak be az aztékok által „tlitlitzin”-nek nevezett növény jövőbe látó és rituális használatáról. Fogyasztása tovább folytatódott Mexikó déli területein, de a tlitlitzin azonosságát a hajnalkával csak 1900 környékén ismerték fel.
Az azték bennszülöttek körében ez az egyik legelterjedtebb entheogen. A magoknak LSA-t tartalmaznak, hatóanyagai a D-lizergsav-amid, lizergol és a turbicorin. A turbicorin stimulálja a központi idegrendszert. Az LSA természetes triptamint tartalmaz, ami vegyileg nagyon hasonló az LSD-hez. Az entheogen magok közül a farózsához áll a legközelebb.
Megjelenése
A mexikói hajnalka fás szárú kúszónövény, szára legfeljebb 5 cm átmérőjű. Lehántott kérgű szárának a zöldbabéra (Phaseolus vulgaris) emlékeztető illata van. Szárának keresztmetszetén a kérgen belüli részben koncentrikus gyűrűk helyezkednek el. A benőtt kéregrészek kis mennyiségű vizes, tejes nedvet termelnek.
Levelei nyelesek, a levélnyél vékony, 2–6,5 cm hosszú; a levéllemez szív alakú, 3,5–4,5 cm széles, 11–14 cm hosszú.
Virágai mintegy 3 cm átmérőjűek, a párta pedig trombita alakú az ilyen formán összenőtt öt sziromlevélnek köszönhetően. A párta színe nagyrészt fehér, kivéve a pártacső alapjának középső, barna-gesztenyebarna színű részét, valamint a sziromlevelek cimpái közötti, halványzöldes krémszínű toldásokat. A porzólevelek a pártacső alapjához közel nőttek rá a pártacsőre, a porzószálak alsó fele aranyszínű szőrökkel borított. A bibeszál két, gömbszerű bibében végződik.
A termés alján hártyás szárnyakként marad vissza az elszáradt virágkehely öt összenőtt szirma, a termés tetején pedig 1–2 mm-es csúcsként az egész bibeszál vagy egy része. A magvak rövid, barna szőrökkel borítottak. Az endospermium kemény, olajtartalmú, teljesen beburkolja a szikleveleket. Sziklevelei kétcimpájúak, a magban elhelyezkedve többszörösen, bonyolult formába gyűrtek, s átjárják az endospermiumot; a gyököcske mintegy 3 mm hosszú.
A magoncon megjelenő sziklevelek nyelesek, lemezeik megőrzik magbéli kétcimpás alakjukat: a cimpák 25–40 mm hosszúak, 10–13 mm szélesek, a levéllemez főere a cimpákat követve villásan kettéágazik, levélnyelük 18–25 mm hosszú. Az első valódi levélpár mindegyikének lemeze már szív alakú, viszont még kisebbek (6–7 cm szélesek, 7–8 cm hosszúak), mint a későbbi levelek; levélcsúcsuk hosszan kihegyezett; a főérrel együtt rendszerint 5-7 levélér indul ki a levélvállból; levélnyelük 6–7 cm hosszú; levélalapuk szív alakú. A palánta szára már kezd csavarodni.
Jegyzetek
Források
|
|---|
| Turbina corymbosa | |
|---|
| Convolvulus corymbosus | |
|---|
