A harmadik széria
2005 őszétől 2006 tavaszáig tartott a verseny. Első alkalommal szavazhattak a határon túliak is SMS-ben kedvenceikre. Az első döntő időpontja 2006. február 25. volt. A korábbi adásokkal ellentétben a
Megasztár 3 döntői a TV2 saját stúdiójából és nem a Millenáris parkból jelentkeztek.
A harmadik széria végső sorrendje
- Rúzsa Magdolna
- Varga Ferenc
- Póka Angéla
- Szabó Eszter
- Kontor Tamás (vigaszágról)
- Bocskor Bíborka
- Baktai Anikó
- Puskás Péter
- Hoffmann Mónika
- Varga István
- Oláh Szabolcs (vigaszágról)
- Széles Izabella
A harmadik széria vigaszágasai
A harmadik széria különdíjasai
Első döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Baktai Anikó
|
Várni rád egy éjen át (Hungária)
|
Utolsó három
|
Bocskor Bíborka
|
A tranzisztor kor hajnalán (Hungária)
|
Továbbjutott
|
Hoffmann Mónika
|
Isztambul (Hungária)
|
Utolsó három
|
Kontor Tamás
|
Csókkirály (Hungária)
|
Továbbjutott
|
Oláh Szabolcs
|
Hotel Menthol (Hungária)
|
Továbbjutott
|
Póka Angéla
|
Hé, Mister twist miniszter! (Hungária)
|
Továbbjutott
|
Puskás Péter
|
Neonparádé (Hungária)
|
Továbbjutott
|
Rúzsa Magdolna
|
Meghalok, hogyha rám nézel (Hungária)
|
Továbbjutott
|
Szabó Eszter
|
Flipper (Hungária)
|
Továbbjutott
|
Széles Izabella
|
Baby Doll (Hungária)
|
Kiesett
|
Varga Ferenc
|
Multimilliomos jazzdobos (Hungária)
|
Továbbjutott
|
Varga István
|
Ciao, Marina (Hungária)
|
Továbbjutott
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Baktai Anikó
Pély Barna: Baktai Anikó
Soma: Hoffmann Mónika
Presser Gábor: Baktai Anikó
Bakács Tibor: Baktai Anikó
A zsűri döntése alapján Baktai Anikó jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Hoffmann Mónika & Széles Izabella – Jailhouse Rock (Elvis Presley)
A nézők döntése alapján Hoffmann Mónika folytathatta a versenyt.
Második döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Baktai Anikó
|
I Wanna Dance with Somebody (Whitney Houston)
|
Utolsó három
|
Bocskor Bíborka
|
Voyage Voyage (Desireless)
|
Továbbjutott
|
Hoffmann Mónika
|
Holding Out for a Hero (Bonnie Tyler)
|
Továbbjutott
|
Kontor Tamás
|
She Drives Me Crazy (Fine Young Cannibals)
|
Továbbjutott
|
Oláh Szabolcs
|
You Can Leave Your Hat On (Joe Cocker)
|
Kiesett
|
Póka Angéla
|
Nothing Compares 2 U (Sinéad O'Connor)
|
Továbbjutott
|
Puskás Péter
|
Strange Love (Depeche Mode)
|
Utolsó három
|
Rúzsa Magdolna
|
Got My Mind Set on You (George Harrison)
|
Továbbjutott
|
Szabó Eszter
|
Play That Funky Music White Boy (James Brown)
|
Továbbjutott
|
Varga Ferenc
|
Sledgehammer (Peter Gabriel)
|
Továbbjutott
|
Varga István
|
Still Got the Blues (Gary Moore)
|
Továbbjutott
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Baktai Anikó
Pély Barna: Oláh Szabolcs
Soma: Baktai Anikó
Presser Gábor: Oláh Szabolcs
Bakács Tibor: Baktai Anikó
A zsűri döntése alapján Baktai Anikó jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Baktai Anikó & Oláh Szabolcs – Forever Young
A nézők döntése alapján Baktai Anikó folytathatta a versenyt.
Harmadik döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Puskás Péter
|
SOS (ABBA)
|
Továbbjutott
|
Baktai Anikó
|
Gimme Gimme Gimme (ABBA)
|
Utolsó három
|
Póka Angéla
|
Still I'm Sad (Boney M)
|
Továbbjutott
|
Szabó Eszter
|
Belfast (Boney M)
|
Továbbjutott
|
Kontor Tamás
|
The Name Of The Game (ABBA)
|
Továbbjutott
|
Varga Ferenc
|
Thank You For The Music (ABBA)
|
Továbbjutott
|
Bocskor Bíborka
|
Rasputin (Boney M)
|
Továbbjutott
|
Hoffmann Mónika
|
Waterloo (ABBA)
|
Továbbjutott
|
Rúzsa Magdolna
|
The Winner Takes It All (ABBA)
|
Továbbjutott
|
Varga István
|
Sunny (Boney M)
|
Kiesett
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Baktai Anikó
Pély Barna: Varga István
Soma: Baktai Anikó
Presser Gábor: Varga István
Bakács Tibor: Baktai Anikó
A zsűri döntése alapján Baktai Anikó jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Baktai Anikó & Varga István – Dancing Queen (ABBA)
A nézők döntése alapján Baktai Anikó folytathatta a versenyt.
Negyedik döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Kontor Tamás
|
Túl Forró (Roy És Ádám)
|
Utolsó Három
|
Hoffmann Mónika
|
Mindhalálig Melletted (Zséda)
|
Kiesett
|
Rúzsa Magdolna
|
Végső Vallomás (united)
|
Továbbjutott
|
Póka Angéla
|
Adjon Az Ég (Tankcsapda)
|
Továbbjutott
|
Szabó Eszter
|
Te Légy Most (Magna Cum Laude)
|
Továbbjutott
|
Varga Ferenc
|
Tevagyazakitalegjobban (Back ll Black)
|
Továbbjutott
|
Bocskor Bíborka
|
Most Múlik Pontosan (Quimby)
|
Továbbjutott
|
Baktai Anikó
|
Vágyom Rád (Zanzibar)
|
Továbbjutott
|
Puskás Péter
|
Hol Van Az A Lány (Fekete Vonat)
|
Továbbjutott
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Kontor Tamás
Pély Barna: Hoffmann Mónika
Soma: Kontor Tamás
Presser Gábor: Hoffmann Mónika
Bakács Tibor: Kontor Tamás
A zsűri döntése alapján Szabó Eszter jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Kontor Tamás & Hoffmann Mónika – Valami Amerika (Bon Bon)
A nézők döntése alapján Kontor Tamás folytathatta a versenyt.
Ötödik döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Bocskor Bíborka
|
Bring Back That Leroy Brown (Queen)
|
Továbbjutott
|
Varga Ferenc
|
Somebody To Love (Queen)
|
Továbbjutott
|
Baktai Anikó
|
Who Wants To Live Forever (Queen)
|
Továbbjutott
|
Puskás Péter
|
Bicycle Race (Queen)
|
Kiesett
|
Póka Angéla
|
Killer Queen (Queen)
|
Továbbjutott
|
Kontor Tamás
|
I Want It All (Queen)
|
Utolsó három
|
Rúzsa Magdolna
|
I Want To Break Free (Queen)
|
Továbbjutott
|
Szabó Eszter
|
Don't Stop Me Now (Queen)
|
Továbbjutott
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Kontor Tamás
Pély Barna: Puskás Péter
Soma: Kontor Tamás
Presser Gábor: Puskás Péter
Bakács Tibor: Kontor Tamás
A zsűri döntése alapján Kontor Tamás jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Kontor Tamás & Puskás Péter – Crazy Little Thing Called Love (Queen)
A nézők döntése alapján Kontor Tamás folytathatta a versenyt.
Hatodik döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Baktai Anikó
|
Easy To Be Hard (Hair)
|
Kiesett
|
Kontor Tamás
|
Singin' In The Rain (Gene Kelly)
|
Utolsó három
|
Rúzsa Magdolna
|
Time Warp (Rocky Horror)
|
Továbbjutott
|
Póka Angéla
|
Ms. Celie's Blues (The Color Purple)
|
Továbbjutott
|
Bocskor Bíborka
|
Mamory (Barbra Streisand)
|
Továbbjutott
|
Szabó Eszter
|
Diamonds Are a Girl's Best Friend (Marilyan Monroe)
|
Továbbjutott
|
Varga Ferenc
|
Szupersztár (Jézus Krisztus)
|
Továbbjutott
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Kontor Tamás
Pély Barna: Baktai Anikó
Soma: Kontor Tamás
Presser Gábor: Baktai Anikó
Bakács Tibor: Kontor Tamás
A zsűri döntése alapján Kontor Tamás jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Kontor Tamás & Baktai Anikó – Ringasd El Magad (LGT)
A nézők döntése alapján Kontor Tamás folytathatta a versenyt.
Hetedik döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Szabó Eszter
|
Livin, On A Prayer (Bon Jovi)
|
Utolsó három
|
Molnár Ferenc Caramel
|
Póka Angéla
|
The Storm Is Over Now (R. Kelly)
|
Továbbjutott
|
Gáspár László
|
Bocskor Bíborka
|
Sweet Dreams (Marilyn Manson)
|
Kiesett
|
Palcsó Tamás
|
Kontor Tamás
|
With Or Without You (U2)
|
Továbbjutott
|
Tóth Gabriella
|
Rúzsa Magdolna
|
Piece Of My Heart (Janis Joplin)
|
Továbbjutott
|
Torres Dániel
|
Varga Ferenc
|
Somebody To Love (Queen)
|
Továbbjutott
|
Tóth Veronika
|
Második Kör
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Bocskor Bíborka
|
Ha Az Életben (Kispál És A Borz)
|
Póka Angéla
|
Varga Ferenc
|
Vetkőzés (Pély Varga)
|
Rúzsa Magdolna
|
Kontor Tamás
|
Shook Me All Night Long (AC/DC)
|
Szabó Eszter
|
Gál Csaba Boogie
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Szabó Eszter
Pély Barna: Bocsokor Bíkorka
Soma: Szabó Eszter
Presser Gábor: Bocsokor Bíkorka
Bakács Tibor: Szabó Eszter
A zsűri döntése alapján Szabó Eszter jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Szabó Eszter & Bocsokor Bíkorka – The Sound Of Silence (Simon And Garfunkel)
A nézők döntése alapján Szabó Eszter folytathatta a versenyt.
Nyolcadik döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Varga Ferenc
|
Have You Met Miss Jones (Chet Baker)
|
Utolsó három
|
Póka Angéla
|
Rome Wasn't Built In A Day (Morcheeba)
|
Továbbjutott
|
Rúzsa Magdolna
|
When a Man Loves A Woman (Michael Bolton)
|
Továbbjutott
|
Kontor Tamás
|
No Importa La Distancia (Ricky Martin)
|
Kiesett
|
Szabó Eszter
|
Good Luck (Basement Jaxx)
|
Továbbjutott
|
Második Kör
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Varga Ferenc
|
Nagy Utazás (Presser Gábor)
|
Szabó Eszter
|
Köszönöm Hogy Imádott (Mihály Eisemann)
|
Póka Angéla
|
Szomorú Vasárnap (Seress Rezső)
|
Rúzsa Magdolna
|
Eberlezi (Goran Bregovic)
|
Kontor Tamás
|
Kicsit Szomorkás A Hangulatom (Hofi Géza)
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Varga Ferenc
Pély Barna: Kontor Tamás
Soma: Varga Ferenc
Presser Gábor: Kontor Tamás
Bakács Tibor: Varga Ferenc
A zsűri döntése alapján Varga Ferenc jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Varga Ferenc & Kontor Tamás – I Got You Babe (Sonny And Cher)
A nézők döntése alapján Varga Ferenc folytathatta a versenyt.
Kilencedik döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Rúzsa Magdolna
|
O Fado De Ser Fadista (Artur Ribeiro)
|
Továbbjutott
|
Szabó Eszter
|
A Mi Manera (Gipsy Kings)
|
Kiesett
|
Póka Angéla
|
Como La Flor (Selena)
|
Továbbjutott
|
Varga Ferenc
|
Smooth (Santana)
|
Utolsó három
|
Második Kör
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Varga Ferenc
|
Fragile (Sting)
|
Póka Angéla
|
Ese Hombre (India)
|
Rúzsa Magdolna
|
La Bamba Mix
|
Szabó Eszter
|
Don't Cry For Louie (Vaya Con Dios)
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Varga Ferenc
Pély Barna: Szabó Eszter
Soma: Varga Ferenc
Presser Gábor: Szabó Eszter
Bakács Tibor: Varga Ferenc
A zsűri döntése alapján Varga Ferenc jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Varga Ferenc & Szabó Eszter – Just The Two Of Us (Will Swith)
A nézők döntése alapján Varga Ferenc folytathatta a versenyt.
Tizedik döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Rúzsa Magdolna
|
Cry Baby (Janis Joplin)
|
Továbbjutott
|
Póka Angéla
|
No Woman No Cry (Bob Marley)
|
Kiesett
|
Varga Ferenc
|
Gimme Some Lovin' ( The Spencer Davis Group)
|
Utolsó három
|
Második Kör
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Varga Ferenc
|
Try (just A Little Bit Harder) (Janis Joplin)
|
Póka Angéla
|
Rome Wasn't Built In A Day (Morcheeba)
|
Rúzsa Magdolna
|
Bring On The Night (The Police)
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Varga Ferenc
Pély Barna: Póka Angéla
Soma: Varga Ferenc
Presser Gábor: Póka Angéla
Bakács Tibor: Varga Ferenc
A zsűri döntése alapján Varga Ferenc jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Varga Ferenc & Póka Angéla – Englishman In N.Y. (Sting)
A nézők döntése alapján Varga Ferenc folytathatta a versenyt.
Finálé döntő
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Eredmény
|
Rúzsa Magdolna
|
Road Runner (Aerosmith)
|
Győztes
|
Varga Ferenc
|
Gimme Some Lovin' ( The Spencer Davis Group)
|
Második Helyezett
|
Második Kör
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Varga Ferenc
|
Szívemmel Láss
|
Rúzsa Magdolna
|
Fegyverem Az Adrenalin (Torres Dani)
|
Harmadik Kör
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Varga Ferenc
|
Change The World (Eric Clapton)
|
Rúzsa Magdolna
|
May It Be (Enya)
|
negyedik kör
Versenyző
|
Dal (eredeti előadó)
|
Rúzsa Magdolna
|
Most élsz (Máté Péter)
|
Varga Ferenc
|
Most Élsz (Máté Péter)
|
A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Rúzsa Magdolna
Pély Barna: Varga Ferenc
Soma: Rúzsa Magdolna
Presser Gábor: Varga Ferenc
Bakács Tibor: Rúzsa Magdolna
A zsűri döntése alapján Rúzsa Magdolna jutott döntőbe.
Párbaj: Rúzsa Magdolna & Varga Ferenc – It Takes Two (Rob Base And E-Z Rock)
A nézők döntése alapján Rúzsa Magdolna folytathatta a Győztes
Epizód
|
Vetítés
|
Teljes Lakosság
|
Arány (%)
|
Heti heyezés
|
For.
|
Casting I.
|
2005 Október 26
|
1,344 millió
|
35,5
|
-
|
(1)
|
Casting II.
|
2005 November 2
|
1,693 millió
|
39,4
|
2.
|
(2)
|
Casting III.
|
2005 November 9
|
1,781 Millió
|
37,4
|
-
|
(3)
|
Élődöntő I.
|
2005 November 16
|
1,475 Millió
|
38,1
|
-
|
(4)
|
Élődöntő II.
|
2005 November 23
|
1,028 millió
|
22,3
|
15.
|
(5)
|
Élődöntő III.
|
2005 December 7
|
1,085 millió
|
22,8
|
-
|
(6)
|
Élő műsorok
|
Döntő I.
|
2006 Február 25
|
1,469 millió
|
30,7
|
-
|
(10)
|
Döntő II.
|
2006 Március 4
|
1,658 millió
|
33.7
|
-
|
(11)
|
Döntő III.
|
2006 Március 11
|
1,657 millió
|
34,2
|
-
|
(12)
|
Döntő IV.
|
2006 Március 18
|
1,881 millió
|
45
|
-
|
(13)
|
Döntő V.
|
2006 Március 25
|
2,191 millió
|
48,9
|
2.
|
(14)
|
Döntő VI.
|
2006 Április 1
|
2,13 millió
|
48.2
|
-
|
(15)
|
Döntő VII.
|
2006 Április 8
|
2,019 millió
|
49
|
-
|
(16)
|
Döntő VIII.
|
2006 Április 15
|
1,96 millió
|
46,7
|
-
|
(17)
|
Döntő IX.
|
2006 Április 22
|
2,07 Millió
|
48,5
|
-
|
(18)
|
Döntő X.
|
2006 Április 29
|
1,971 millió
|
46,2
|
-
|
(19)
|
Finálé
|
2006 Május 20
|
1,950 millió
|
45.7
|
-
|
(20)
|
|
---|
Évadok | |
---|
Műsorvezetők | |
---|
Zsűri | |
---|
Győztesek | |
---|
Nevesebb versenyzők | |
---|
Kapcsolódó szócikkek | |
---|