Kökény Attila (Budapest , 1975 . április 20. ) magyar énekes, a Megasztár 5 felfedezettje, az Eurovíziós Dalfesztiválok magyarországi előválogatóinak résztvevője 2012-ben és 2018-ban .
Élete
2000 -ben kezdett el énekelni. Hajókon, éjszakai bárokban zenélt évekig. 20 éve játszik zongorán. Dalait ő maga írja. Az igazi ismertséget a Megasztár 5 hozta el neki, amibe gyermekei nevezték be. A Megasztár 5 fináléjában Tolvai Renáta mellett küzdött az év hangja címért. A Megasztárt nem nyerte meg, de 2010 legjobb férfi hangja lett. 2017 . december 6-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába , A Dal 2018-ba bejutott az Életre kel című dala, melyet Szőke Nikolettával és Szakcsi Lakatos Róberttel közösen ad elő.[ 1]
Nős, három gyermek édesapja és két fiú nagyapja.
A 2020 -ban elkezdődött Álarcos Énekes című műsorban is szerepelt, mint unikornis jelmezben.
A Sztárban sztár című zenés show-műsor hetedik , nyolcadik és kilencedik évadában a zsűri egyik tagja.
Elismerések
Diszkográfia
Nincs semmi másom (2011) Universal/Zebra
Mese az álomról (2012)
Hol az a perc (2014) Mistral
Karácsonyi dalok (2015) Mistral
Elmegyek – Válogatás Máté Péter dalaiból (2016) Mistral
A Megasztárban előadott dalok
#
Előadó
Dal
Zene / szöveg
Eredmény
1. döntő
Kökény Attila
Kicsi, gyere velem rózsát szedni
Gábor S. P., Szenes I.
Továbbjutott
2. döntő
Kökény Attila
Faith
G. Michael
Továbbjutott
3. döntő
Kökény Attila
I Have Nothing
D. Foster, L. Thompson
Továbbjutott
4. döntő
Kökény Attila
Rád gondolok és a sírás fojtogat
Kökény A.
Továbbjutott
5. döntő
Kökény Attila
(Where Do I Begin) Love Story
F. Lai, C. Sigman, Várady Zs.
Továbbjutott
6. döntő
Kökény Attila
Sway
N. Gimbel, P. B. Ruiz
Továbbjutott
7. döntő
Kökény Attila
Who Wants To Live Forever
B. May
Utolsó három
8. döntő
Kökény Attila és Miklósa Erika
Time To Say Goodbye
L. Quarantotto, F. Peterson, F. Sartori
Továbbjutott
8. döntő
Szíj Melinda és Kökény Attila
New York, New York
F. Ebb, J. Kander
Továbbjutott
9. döntő
Kökény Attila
Érints meg
Balázs F. , Horváth A.
Továbbjutott
9. döntő
Kökény Attila
Tevagyazakitalegjobban
Bársony B., Erdélyi A.
Továbbjutott
10. döntő
Kökény Attila
Ez majdnem szerelem volt
Nagy T., Bradányi I.
Utolsó három
10. döntő
Kökény Attila
Ne félj (Adagio)
T. Albinoni, Szakály L., Szécsi P.
Utolsó három
11. döntő
Kökény Attila
Ő (She)
C. Aznavour, H. Kretzmer, Bradányi I.
Továbbjutott
11. döntő
Tolvai Renáta és Kökény Attila
Hamvadó cigarettavég
Hegedűs T., G. Dénes Gy.
Továbbjutott
11. döntő
Szíj Melinda és Kökény Attila
Száguldás, Porsche, Szerelem
Nagy T., Juhász S.
Továbbjutott
11. döntő
Kökény Attila
Könnyű álmot hozzon az éj
Várkonyi M., Miklós T.
Továbbjutott
Finálé
Kökény Attila
Még nem veszíthetek
Zámbó I. , Pásztor L., Jakab Gy., Lakatos G.
Második helyezett
Finálé
Kökény Attila
Kicsi, gyere velem rózsát szedni
Gábor S. P., Szenes I.
Második helyezett
Finálé
Kökény Attila és Tóth Vera
Szomorú vasárnap
Seress R., Jávor L.
Második helyezett
Párbaj
Tolvai Renáta és Kökény Attila
Caruso
L. Dalla
Második helyezett
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
Eurovíziós Dalfesztivál és selejtezői
Műsorvezetők Zsűri Győztes Versenyzők
Első elődöntő
Második elődöntő
Kapcsolódó cikkek Félkövér : Bejutott a döntőbe
Műsorvezetők Zsűri Győztes Versenyzők
Első válogató
Második válogató
Harmadik válogató
A Dal Kulissza Kapcsolódó cikkek Félkövér : Bejutott a döntőbe
Show-műsorok
Évadok Műsorvezető Zsűri Győztesek Versenyzők
Kapcsolódó szócikkek
Évadok Műsorvezető
Nyomozók
Győztesek Versenyzők
Kapcsolódó szócikkek
Évadok Műsorvezetők Zsűri
Győztesek Versenyzők (amatőrök)
Profi táncosok Kapcsolódó cikkek
Évadok Műsorvezetők
Zsűri
Győztesek Nevesebb versenyzők Kapcsolódó szócikkek
Évadok Műsorvezető Zsűri Győztesek Versenyzők
Kapcsolódó szócikkek