A dualizmus korában (1867–1918) a választásokat először az 1848. évi V., majd az 1874. évi XXXIII. törvénycikk szabályozta, utóbbi szigorította a vagyoni cenzust, megerősítette a szavazás teljesen nyílt voltát, valamint bevezette a képviselőállítás azonnali lehetőségét, valamint az országgyűlés létszámát 413 főben határozta meg.
Az 1913. évi XIV. törvénycikk nyílt szavazást rendelt el, és vagyoni és műveltségi cenzushoz kötötte a szavazójogot. A választások mindvégig nyílt szavazásos rendszerben zajlottak, általános és titkos, a nőkre is kiterjedő választójogot elsőként a Károlyi Mihály-kormány vezetett be 1918-ban. Eszerint minden, bármelyik hazai nyelven írni-olvasni tudó 21 éven felüli férfi és 24 éven felüli nő szavazati jogot kapott. Ezt később többször átalakították, szűkítették (pl. korhatár-emeléssel), illetve részben újból bevezették a nyílt szavazás rendszerét.
A magyar országgyűlés hivatalosan 1865. december 11-e óta ülésezik folyamatosan, a mai napig.
A képviselői helyekért három párt indult; a kiegyezés pártiak (és egyben kiharcolói) a Deák-párt, a kiegyezés ellenzői vérmérséklettől függően (részleges, avagy teljes elutasítás) a Balközép Párt vagy a Szélsőbal (1870-től 1848-as Párt) színeiben mérettették meg magukat. Bár országos szinten (legalább ez a) három párt létezett, a választás mégis a Deák-párt és a mérsékelt ellenzéki Balközép Párt között zajlott le és Deákék abszolút győzelmével zárult (a mandátumok 55,95%-át zsebelték be).
„Mi volt a magyar ember 67 előtt? Teóriában egy független ország polgára, de ki in praxi egy alkotmányellenes irányú kormányzat minden szekatúrájának ki volt téve, s mi a tényleges állapot? Mi most igaz, hogy nem vagyunk teljesen önálló nemzet, igaz, hogy kezeink közjogi dolgokban is kötve vannak sok irányban, de míg egyfelől egy hazai többségből alakult hazafias kormányunk van, mely egyesülve egy tágkörű önkormányzattal, belügyeinket teljes önállósággal intézi, addig másfelől a külügyekre s így a hadügyre is bírunk annyi befolyással, mely képes megakadályozni minden érdekeinkkel ellentétes politikát”
A millenárium évében megtartott választásokat október 29-e és november 4-e között bonyolították le. A Szabadelvű Párt történelme második legnagyobb arányú sikerét érte el, a 290 elnyert mandátumnál csak egyszer, 1875-ben tudott több képviselőt delegálni a parlamentbe (akkor 333-at).
A választásokat október 2–9. között tartották, a Szabadelvű Párt 1896-os eredményéhez képest 13-mal kevesebb mandátumhoz jutott, de még így is kicsivel több, mint kétharmados többséget szerzett.
A választásokat 1905. január 26–február 4. között tartották. Itt fordult elő először, hogy az 1875 óta kormányzó Szabadelvű Párt vereséget szenvedett, a választásokat követő rossz döntések miatt pedig egy évvel később feloszlott. A választási eredményeket negligálva Ferenc József a győztes szövetkezett ellenzék helyett megtartotta a regnáló Tisza István kabinetet, majd június 18-án báró Fejérváry Géza táborszernagyot, a magyar királyi darabont testőrség kapitányát nevezte ki miniszterelnökké átmeneti jelleggel, ezzel elmélyítve a helyzet miatt kialakult súlyos belpolitikai válságot.
A választásokra az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válságot lezáró paktum értelmében került sor április 29-e és május 8-a közt. A csatározások eredményeként gyakorlatilag politikai ellenfél nélkül maradt szövetkezett ellenzék pártjai összesen 87,96%-ot szereztek, amin belül az ellenzék addig is legnagyobb pártja, a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt önmagában is abszolút többséggel (61,26%) bírt. Erejével azonban a mindig is meglévő és korábban már többször is a párt szétesését eredményező belső töredezettség, valamint a hatalomra kerülésért cserébe a Ferenc Józseffel kötött paktum megkötései miatt gyakorlatilag sohasem tudott élni; még csak nem is volt többsége a kormányban és a miniszterelnököt (Wekerle Sándort) sem ők, hanem az Országos Alkotmánypárt adták.
A választásokat június 1-je és 10-e között tartották, melyen nem várt arányú győzelmet aratott a Szabadelvű Párt egykori tagjaiból alakult Nemzeti Munkapárt. Az eredetileg ötéves parlamenti ciklust az első világháború miatt, az 1915-ben hozott Az országgyűlés tartamának kivételes meghosszabbításáról szóló (1915. évi IV.) törvénnyel nyolcévesre hosszabbították meg.[2]
↑Dobszay Tamás – Estók János – Salamon Konrád: Tisztelt Ház!: A magyar országgyűlések története 1848–1998. Budapest: Puskás Tivadar Távközlési Technikum. 1998. 102. o.