PROFILPELAJAR.COM

	Mártonhegyi evangélikus templom
	műemlék
Vallás	keresztény
Felekezet	evangélikus
	Építési adatok
Építése	14. század
Stílus	gótika
LMI-kód	BV-II-m-A-11394
	Elérhetőség
Település	Brassó
Hely	str. Dealul de Jos 12.
	Elhelyezkedése
	Mártonhegyi evangélikus templom Pozíció Brassó térképén
	é. sz. 45° 39′ 07″, k. h. 25° 35′ 19″45.651810°N 25.588510°EKoordináták: é. sz. 45° 39′ 07″, k. h. 25° 35′ 19″45.651810°N 25.588510°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz Mártonhegyi evangélikus templom témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Nem tévesztendő össze a következővel: Mártonhegyi erődtemplom.

A brassói Mártonhegyi evangélikus templom (németül: Martinsberger Kirche) Óbrassóban, a Közép utca (Strada de Mijloc, Mittelgasse) fölött található. A reformáció előtt védőszentje után Szent Márton-templomnak nevezték, ezt a nevet őrzi az 580 méteres magaslat (a Fellegvár-hegy északnyugati nyúlványa), melyen a templom áll, és amelyről jelenlegi elnevezését kapta. Építésének idejét a 14. század közepére teszik, kezdetben valószínűleg egy udvarház kápolnája volt. A 16. században az evangélikusok vették át, szentélyét a 18. század végén elbontották, helyén a templomot kétszeresére meghosszabbították, ekkor nyerte el jelenlegi formáját. A 20. század közepétől már nem használják imahelyként.

Története

Több régi vélemény (Losteiner Leonárd, Benkő József) szerint a templom 1235-ben épült,^[1] ugyanis megjelenik Gregorius brassói festő egyik táblaképén, mely állítólag Lukas Hirscher városbíró egyik fiktív, templomépítő ősét ábrázolja 1235-ös dátummal. Újabb vélemények szerint azonban a kép felirata 1535-re utal, és nem egyértelmű, hogy a Szent Márton-templomot ábrázolja-e vagy sem.^[2]

Régészeti feltárások arra engednek következtetni, hogy a középkori templomépületet a 14. század közepén emelték, és egy kisebb közösséghez (udvarházhoz vagy kolostorhoz) tartozott. Losteiner még úgy vélte, hogy egy ferences kolostorról volt szó,^[1] azonban a helyszínen feltárt 14–15. századi kerámia, pénzérmék, lámpák arra utalnak, hogy itt egy jómódú földesúri rezidencia virágzott.^[3] Több kutató szerint (Binder Pál, Harald Roth és mások) szerint itt székelt a brassói városvezetés, mielőtt a várfalakon belüli, legelőször 1420-ban említett régi városházába költözött volna.^[4]^[5]

Okmányban legelőször 1395-ben említik meg a Szent Mártonnak szentelt brassói kápolnát („Capela Beati Martini in monte Brassoviensi seu Corona exstructa”): a Brassóba látogató Zsigmond magyar király meghagyta, hogy heti négyszer misézzenek, és ebből a célból évi 40 aranyforintos adományt rendelt el, melyet kezdetben a papnak, később a gondnoknak fizettek. 1427-ben építéséről adnak hírt; feltehetően az 1421-es török betörésben megrongálódott. 1437-ben Zsigmond király a kápolnának adományozta a várfalakon belüli, a jelenlegi Szent János utca területén fekvő birtokát, de csak 1447-ben ismerték el a birtokjogot. Erre a telekre később 14 házat építettek, melyek bérleti díjából fedezték az évi negyvenforintos miseadományt. Legrégibb fennmaradt harangja 1521-ből származik, felirata „magister andreas de brasch anno 1.5.2.1.”, azonban okmányok nem említenek Andreas nevű brassói harangöntőt. 1529-ben Petru Rareș feldúlta a templomot, bár nem ismeretes, hogy maga az épület megrongálódott-e; a számlákban mindenesetre megjelenik a pap egész évi fizetése (vagyis a misézés zavartalanul folyt).^[6]

A reformáció után az evangélikusok vették át, majd egy falfelirat tanúsága szerint 1668-ban átépítették.^[7] Régi barokk oltára 1685-ből származott, ezt később a Barcasági Szász Múzeumban állították ki. Mai oltárát 1730-ban készítette Stephan Schuler, órával ellátott harangtornyát 1764-ben emelték. A 18. század végére az épület már kicsi volt az óbrassói szász közösség számára, így kérvényezték a tanácstól a templom megnagyobbítását, majd 1795–1796-ban a régi szentélyt lebontva keleti irányban mintegy kétszeresére hosszabbították, egészen a kerítőfalig (melyet belefoglaltak az új épületbe). Új szentélyét egy fél nyolcszög alaprajzú apszis zárja le.^[8] Mai temetője szintén ebből az időszakból származik.^[9]

A 20. század közepétől már nem használták istentiszteleti helyként. 1963-ban, a belvárosi református templom lebontásának alkalmával a magyar reformátusok meg akarták vásárolni a Mártonhegyi templomot, azonban a szászok nem adták el azt.^[10] A 21. század elején felújításokat és régészeti feltárásokat végeztek.^[11]

Leírása

A történelmi központtól északra, a Fellegvár-hegy északnyugati kiszögellésén (az 580 méter magas, úgynevezett Márton-hegyen) áll.^[6] Egykoron ovális alakú kerítőfal övezte, mely valószínűleg nem védelmi célból épült, hanem csak a telek határait jelezték vele; a nyugati oldalon máig fennmaradt egy viszonylag alacsony, támpillérekkel alátámasztott kőfal.^[3] Az északra nyíló udvaron van a 18. századi paplak és más melléképületek, a déli oldalon pedig a temető.^[12] A 20. század elején az épületegyüttes még egyedül uralta a magaslatot, a templom nyugati oromzatát esténként arany fényben fürdette a lenyugvó nap, mikor a várost már árnyékba vonta a közelgő éjszaka.^[8] A század folyamán azonban környékét beépítették, a nyugati főbejárathoz vezető utcát megszüntették.

A templom szerkezetében nyomon követhetőek az építés szakaszai: nyugati része részben magában foglalja a támpillérekkel erősített, faragott kőtömbökből épült középkori kápolna oldalfalait, keleti része (a szentélyt is beleértve) pedig téglából és kőből épült. Nyeregteteje cseréppel fedett, harangtornya nyugati oldalán van. Ablakai szögletesek; a középkori, gótikus ablakokból csak egy maradt fenn, a déli fal nyugati végén. Három bejárata közül kettő középkori eredetű: csúcsíves főbejárata nyugati oldalán van, északon pedig egy kisebb, szintén gótikus portál nyílik a paplak felé. Keleti bejáratát a 18. századi átépítéskor hozták létre. A hajó déli oldalán is volt egy portál, de ezt befalazták; szegélyén a „hic fuit 1559” felirat olvasható.^[11]

A kelet-nyugati tengelyű, téglalap alaprajzú templomhajó keleti részén egy nagyon rövid szentélyben végződik, melynek déli oldalán sekrestye nyílik. Mennyezetét és záróköveit barokk stukkók díszítik. A belső tér egységes, a hajó és a szentély közötti határvonalat csak a vakolat kialakítása jelzi. Nyugati, gótikus hatású karzata valószínűleg középkori eredetű, északi és déli karzatai fából készültek.^[11]

Képek

1889-ben, előtérben a Közép utca
2010-ben
Déli oldala kriptasorral és temetővel
Gótikus nyugati bejárata és kerítőfala
Temetője

Jegyzetek

↑ ^a ^b Orbán Balázs. XIX. Brassó külvárosai: Szent-Márton-hegyi templom, A Székelyföld leírása, VI. Barczaság. Pest: Ráth Mór (1868)
↑ Popica, Radu. Portretele Patriciatului Săsesc din Brașov. Brassó: Muzeul de Artă, 26–32. o. (2013). ISBN 9786069352908
↑ ^a ^b Istrate 16–17. o.
↑ Roth, Harald. Kronstadt in Siebenbürgen – Eine kleine Stadtgeschichte (német nyelven). Köln: Böhlau Verlag, 65. o. (2010). ISBN 9783412206024
↑ Istrate 18. o.
↑ ^a ^b Nussbächer 140–146. o.
↑ Balázs János; Petki Judit. Kő kövön Brassóban. Csíkszereda: Brassói Lapok, 6–9. o. (2005). ISBN 9739777524
↑ ^a ^b Jekelius 154–155. o.
↑ Nussbächer 150. o.
↑ Ambrus Mózes: Emlékeimben fennséges is maradt. Brassói Lapok, XXXII. évf. 1582. sz. (2020. június 4.) 19–20. o.
↑ ^a ^b ^c Istrate 8–9. o.
↑ Jekelius 50. o.

Források

↑ Istrate: Istrate, Daniela: Ergebnisse der archäologischen Untersuchungen auf dem Martinsberg in Kronstadt. Forschungen zur Volks- und Landeskunde, LIX. évf. (2016. január) ISSN 0015-7902
↑ Jekelius: Jekelius, Erich. Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum (1928)
↑ Nussbächer: Nussbächer, Gernot. Aus Urkunden und Chronicken, 14 (német nyelven). Brassó: Aldus (2014). ISBN 9789737822802

További információk

Bálint Ágnes: Mártonhegyi szász evangélikus templom, Brassó. Romániai Magyar Lexikon, 2010. (Hozzáférés: 2020. december 27.)
Istrate, Daniela: Biserica evanghelică Sfântul Martin Brașov. Hieronymus, 2012. (Hozzáférés: 2020. december 27.)