Lovak fertőző kevésvérűsége

Equine infectious anemia virus
Vírusbesorolás
Csoport: VI. csoport
ssRNS-RT vírusok
Család: Retrovírusok (Retroviridae)
Nemzetség: Lentivírusok (Lentivirus)
Faj: Equine infectious anemia virus

A lovak fertőző kevésvérűsége (Equine Infectious An(a)emia, EIA) az egypatások (, szamár, öszvér) fertőző betegsége. Retrovírus okozza, azon belül is egy lentivírus, ahogy az emberi AIDS-et is – ezért a sajtó időnként „ló-AIDS” névvel illeti.[1] Elsősorban fertőzőtt vér, de nyál, és más testváladékok útján is terjedhet; jellemzően böglyök, pőcsikek, kullancsok csípése által;[2] a hordozóban legfeljebb 4 órán keresztül marad életben. Fedeztetés, állatorvosi beavatkozások, pl. tömeges oltások során újrahasznosított fecskendők vagy a zabla is terjeszthetik,[3] és a placentán át a kanca is megfertőzheti vele a csikót. A fertőzés veszélye a tünetekkel járó betegségnél a legnagyobb, amikor a vérben a vírusok szintje a legmagasabb.

A vírus Amerikában, Európa egyes részeiben, a Közel- és Távol-Keleten, Oroszországban, Dél-Afrikában endemikus. Magyarországon 1965 óta,[4] hivatalosan 1996 óta[5] nem, vagy csak szórványosan fordul elő, 2010 és 2015 között minden évben találtak pár fertőzött állatot.[6] Az EIA bejelentési kötelezettség alá tartozó betegség, a bejelentés után a fertőző kevésvérűséggel fertőzött lovak állami kártalanítás mellett levágásra kerülnek.[5] A szigorú magyarországi szabályozás a mozgó, más állományokkal érintkező lovak (sport- és versenylovak) évenkénti, az összes ló háromévenkénti szerológiai vizsgálatát írja elő.[5] A kimutatás agargél-immundiffúziós próbával (Coggins-teszt) történik.

Bár Magyarország eddig vírusmentesnek számított, a szomszédos Romániában azonban a betegség endemikus, és a fertőzött állomány levágását nem hajtják végre következetesen;[7] a romániai, veszélyeztetettebb területekre szervezett, egyre gyakoribb magánlovastúrák fokozzák a magyarországi előfordulás veszélyét.[4]Emiatt az Európai Bizottság korlátozza a román lovak Unión belüli mozgását.[8] Romániában 2009-ben több, mint 11 ezer állatot érintett a betegség.[9]

Létezik egy kínai fejlesztésű, ott 1983 óta széles körben használt, gyengített kórokozókat tartalmazó vakcina, egy másik pedig fejlesztés alatt áll az USA-ban.[10]

Kórokozója

Kórokozója az Equine infectious anemia virus (EIAV), ami a retorovírusokon belül a Lentivírusok közé tartozik. A hogy más retrovírusoknál, ennél is számos változat fordul elő. Ez volt az első retrovírus, amelynél a vérszívó rovarok általi mechanikus terjedést bizonyították. Mivel a mocsarak ideálisak a vérszívó rovarok szaporodásához, azért mocsaras területen a betegség gyakoribb. Erre utal a betegség angol neve.

Az EIAV a monocitákat, illetve makrofágokat támadja, köztük a Kupffer-sejteket is, melyek által a genomba ágyazódott provírus testszerte elterjed. Habár a vírus antigénje erős immunreakciót okoz, a provírus megmarad a fertőzött sejtekben. Az antitestek antitest-antigén komplexet képeznek, ami hat a szérum komplemens rendszerre, így okozza a tüneteket: vérszegénység, a trombociták számának csökkenése, láz, glomuronephritis. A vérszegénység a hemolízis következménye, melynek oka a vörös vértestek gyors fagocitózisa, amiket a szervezet képtelen megfelelő mennyiségben pótolni.

A betegség lefolyása

A lappangási idő kettő-hat hét. A fertőzött állatok életük végéig hordozzák a vírust, környezetükre állandó veszélyt jelentve.[5] A betegség formái:

Akut: a betegség akut, hirtelen beálló formája magas lázzal, vérszegénységgel (a vörösvérsejtek pusztulása miatt), étvágytalansággal, levertséggel, szomjúsággal, pontszerű bevérzésekkel, fáradékonysággal, vizenyősséggel (az alhas és a lábak megduzzadásával), gyenge, szabálytalan pulzussal jár. Az állat hirtelen elhullásához is vezethet, de kettő-négy héten belül életét veszti.

Szubakut: a betegség lassabb lefolyású változata. A tünetek között az ismétlődő belázasodás, súlycsökkenés, rektális vizsgálat során észlelhető lépmegnagyobbodás, vérszegénység, a mellkas aljának, a hasfalnak, a pénisztasaknak, herezacskónak és a lábaknak a megduzzadása szerepelhet.

Krónikus: a ló fáradékony, munkára alkalmatlan. A mozgászavar lehet az egyetlen tünet. Visszatérően belázasodhat vagy anémiás lehet, a betegség kifejlődése után évekkel később is átmehet a szubakut vagy akut formába. A visszaesések között úgy látszik, a ló meggyógyult, munkaképes. Ezek az időszakok évekig is eltarthatnak; azonban a beteg még ekkor is terjesztheti a vírust. Vemhes kancáknál okozhat abortuszt, de előfordulhat, hogy egészséges csikó születik.

Előfordulhat, hogy az állat nem mutat tüneteket, mégis a tesztek EIA-pozitívnak mutatják. Ilyenkor a tünetmentesség ellenére a ló továbbadhatja a betegséget. A kutatások szerint léteznek a fertőzésnek ellenállóbb fajták.[11]

Nincsenek statisztikák az elhullási arányról. Egyes nézetek szerint igen kevés ló pusztul el az EIA akut formájában, és túlzott reakció a fertőzött lovak leölése.[12]

Egy brazíliai vadlovakkal foglalkozó kutatás szerint a Pantanal területén élő háziasított lovak kb. 30%-a, a vadlovak 5,5%-a EIA-val fertőzött, mégis képesek normál életet élni. [13]

Felismerése

A betegség diagnózisához megvizsgálják a vérszérumot; mozgászavar esetén a liquor cerebrospinalist is. A tesztek a p26 vírusfehérje elleni antitesteket mutatják ki. A legmegbízhatóbb az agár-gél-immundiffúzióteszt (Coggins-teszt). Használható az ELISA is, de ennek eredményét Coggins-teszttel kell megerősíteni. A provírus DNS PCR-teszttel, a vírus RNS-e RT-PCR-teszttel mutatható ki.

Védekezés

Kínában az 1980-as években kifejlesztettek egy legyengített élő vírusos védőoltást, amivel kontroll alá tudták vonni a betegséget. További oltások kísérleti stádiumban vannak. Európában nem engedélyezett semmi védőoltás; a védekezés kizárólag a beteg állatok leöléséből áll. Sok országba egypatájúak csak negatív teszttel vihetők be.

Németországban lehetőség van a beteg állatot kutatóintézeteknél elhelyezni. Az Amerikai Egyesült Államokban több karanténintézmény is van a betegek részére, de gyakran nem tudnak új lakót fogadni, így végül eutanáziára kerül sor. Az egyes államok között csak EIAV-negatív egypatájúak utaztathatók.

Források

  1. Magyar Hírlap: Terjed Európában a „ló-AIDS” – Tilos bevinni Svájcba a Romániából érkező állatot. [2010. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 17.)
  2. Equine Infectious Anemia: Introduction. The Merck Veterinary Manual, 2006. [2010. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 17.)
  3. Equine Infectious Anemia (EIA) Archiválva 2009. július 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, North Carolina Department of Agriculture and Consumer Services, Hozzáférés ideje: December 19, 2008.
  4. a b HVG 2010/41. szám: Lóvész Szabolcsban. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 17.)
  5. a b c d lovasok.hu: Fertőző kevésvérűség
  6. A lovak fertőző kevésvérűsége. [2021. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  7. Az Európai Közösségek Bizottságának határozata a lovak fertőző kevésvérűségére Romániában vonatkozó védőintézkedésekről, 2007/269/EK (2007. április 23.)
  8. Amit érdemes tudni a lovak fertőző kevésvérűségéről. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  9. Blutarmut In: LAND&Forst 38/2010, S. 90
  10. Craigo JK, Li F, Steckbeck JD, Durkin S, Howe L, Cook SJ, Issel C, Montelaro RC (2005). „Discerning an effective balance between equine infectious anemia virus attenuation and vaccine efficacy.”. J. Virol. 79 (5), 2666–77. o. DOI:10.1128/JVI.79.5.2666-2677.2005. PMID 15708986. PMC 548432. 
  11. "Agricultural Biological Diversity"[halott link], Convention on Biological Diversity, referenced August 12, 2008.
  12. A Horse, Of Course - Don Blazer Archiválva 2007. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben at www.donblazer.com
  13. R.A.M.S. Silva, U.G.P. De Abreu, A.M.R. Dávila, L. Ramirez (1999). „Swamp fever in wild horses from the Pantanal, Brazil” (PDF). Revue d'élevage et de médecine vétérinaire des pays tropicaux 52 (2), 99–101. o. [2011. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 17.) 

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Ansteckende Blutarmut der Einhufer című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

Read other articles:

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Daftar istilah optika – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Artikel ini perlu diterjemahkan dari bahasa Inggris ke bahasa Indonesia. Artikel ini ditulis atau diterjemahkan secara buruk dari...

 

 

Politique commune de l'immigration Description Espace de convergence des législations nationales des États membres de l'Union européenne Administration Traité Article 79 du TFUE modifier  La politique commune de l'immigration de l'Union européenne commencé à se développer à partir de l'intégration de l'acquis de Schengen dans le droit de l'Union européenne[1] et le constat selon lequel l'Union européenne est devenue l'une des principales régions de destination des voies mig...

 

 

2017 American film by Nikolaj Arcel The Dark TowerTheatrical release posterDirected byNikolaj ArcelScreenplay by Akiva Goldsman Jeff Pinkner Anders Thomas Jensen Nikolaj Arcel Based onThe Dark Towerby Stephen KingProduced by Akiva Goldsman Ron Howard Erica Huggins Starring Idris Elba Matthew McConaughey Tom Taylor Claudia Kim Fran Kranz Abbey Lee Jackie Earle Haley CinematographyRasmus VidebækEdited by Alan Edward Bell Dan Zimmerman Music byTom HolkenborgProductioncompanies Columbia Pictures...

Ini adalah nama Papua (Serui), marganya adalah Raweyai Yorrys RaweyaiYorrys Raweyai sebagai Anggota Dewan Perwakilan Daerah Republik Indonesia periode 2019–2024 Anggota Dewan Perwakilan Daerah Republik Indonesia dari PapuaPetahanaMulai menjabat 1 Oktober 2019PresidenJoko WidodoAnggota Dewan Perwakilan Rakyat Republik Indonesia Fraksi Partai Golongan KaryaMasa jabatan1 Oktober 1997 – 1 Oktober 2014PresidenSoeharto BJ Habibie Abdurahman Wahid Megawati Soekarnoputri Susilo Bamba...

 

 

2004 NATO summit meeting in Istanbul, Turkey 2004 Istanbul summitIstanbul summit logoHost countryTurkeyDates28–29 June 2004Venue(s)Istanbul Lütfi Kırdar International Convention and Exhibition Center The 2004 Istanbul summit was held in Istanbul, Turkey from 28 to 29 June 2004. It was the 17th NATO summit in which NATO's Heads of State and Governments met to make formal decisions about security topics. In general, the summit is seen as a continuation of the transformation process that beg...

 

 

Gemstone that has been shaped and polished This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Cabochon – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2020) A collection of tourmaline cabochons in a variety of colours A cabochon (/ˈkæbuʃɒn/; from Middle French caboche 'head') ...

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: コルク – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL(2017年4月) コルクを打ち抜いて作った瓶の栓 コルク(木栓、�...

 

 

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年5月6日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 约翰斯顿环礁Kalama Atoll 美國本土外小島嶼 Johnston Atoll 旗幟颂歌:《星條旗》The Star-Spangled Banner約翰斯頓環礁�...

 

 

Chinese software company This article is about the Chinese software company. For the defunct German video game company, see Kingsoft GmbH. Kingsoft CorporationKingsoft headquartersNative name金山软件Romanized nameJīnshān RuǎnjiànCompany typePublicTraded asSEHK: 3888ISINKYG5264Y1089IndustrySoftware industryFounded1988; 36 years ago (1988)FounderQiu BojunHeadquartersBeijing, ChinaNumber of locations6 offices[1] (2018)Key peopleLei Jun (chairman)Zou Ta...

Utensil used to crush foods For the hand grenade, see Stielhandgranate. A stainless steel potato masher molded as a single piece A potato masher, tater masher, bean masher, pea masher, masher, or crusher is a food preparation utensil used to crush soft food for such dishes as mashed potatoes,[1][2] apple sauce, or refried beans. Potatoes mashed using a potato masher tend to be fluffier and lighter in texture compared to other methods of mashing, because use of the device reduc...

 

 

Kobalt(II) hidroksida Kobalt(II) hidroksida Nama Nama IUPAC Kobalt(II) hidroksida Nama lain Kobaltus hidroksida, Kobalt hidroksida, β-kobalt(II) hidroksida Penanda Nomor CAS 21041-93-0 Y Model 3D (JSmol) Gambar interaktif 3DMet {{{3DMet}}} ChemSpider 8305419 Y Nomor EC PubChem CID 10129900 Nomor RTECS {{{value}}} CompTox Dashboard (EPA) DTXSID70894155 InChI InChI=1S/Co.2H2O/h;2*1H2/q+2;;/p-2 YKey: ASKVAEGIVYSGNY-UHFFFAOYSA-L YInChI=1/Co.2H2O/h;2*1H2/q+2;;/p-2Key:...

 

 

Військово-музичне управління Збройних сил України Тип військове формуванняЗасновано 1992Країна  Україна Емблема управління Військово-музичне управління Збройних сил України — структурний підрозділ Генерального штабу Збройних сил України призначений для планува...

Joshuah Bearman Joshuah Bearman menulis untuk Rolling Stone, Harper's, Wired, The New York Times Magazine, The Believer, dan McSweeney's, dan berkontribusi pada This American Life. Bearman menjadi produser kontributor pada dokumenter, The King of Kong: A Fistful of Quarters. Bearman adalah anggota badan penasehat 826LA, sebuah organisasi pengajaran nirlaba di Los Angeles. Ia tinggal di Los Angeles, California, dan berkarya pada sebuah buku untuk Farrar, Straus, and Giroux.[1][2&#...

 

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) حور أويبري (فرعون) Hor Awibreحور أويبري (فرعون)فرعون مصرسبقهأمني إنتف الرابع (أمنمحات الثاني)تبعهسوبك حتب الث�...

 

 

Emil GuillermoBornSan Francisco, California, U.S.OccupationjournalistNotable credit(s)All Things Considered (NPR); Emil Amok (column); Amok: Essays from an Asian American Perspective (book) Emil Guillermo is an American print and broadcast journalist, commentator and humorist. His column, Emil Amok, appeared for more than 14 years in AsianWeek—at one time, the most widely read and largest circulating Asian American newsweekly in the U.S. The column has now migrated to the Asian American Leg...

Mrs. G. W. Denney Jane Franklin Hommel Denney (1878–1946), clubwoman, was president of the Tennessee Federation of Women's Clubs, in Knoxville, Tennessee, US. Biography She was born May 12, 1878, as Jane Franklin Hommel, the daughter of Daniel C. Hommel and Sarah Havely of Knoxville, Tennessee. She attended East Tennessee Institute for her education. She married George W. Denney on October 3, 1899; they had one son, Joseph F. Denney. Mrs. Denney was a member of the Suffrage Club of Knoxvil...

 

 

Telur ikan salmon (kiri) dan kaviar sturjen (kanan) disajikan dengan sendok kaviar nakre agar tidak merusak rasa kaviar. Kaviar Ossetra, creme fraiche salmon, kroket bawang kentang, minyak basil, putih telur, dan kuning telur Kaviar adalah makanan yang terbuat dari telur ikan tertentu, umumnya sturjen, yang sudah diproses dan digarami. Makanan ini secara komersial dipasarkan sebagai makanan mewah, dan umumnya digunakan sebagai pelengkap makanan lain. Kaviar hitam paling banyak berasal dari te...

 

 

تحتاج النصوص المترجمة في هذه المقالة إلى مراجعة لضمان معلوماتها وإسنادها وأسلوبها ومصطلحاتها ووضوحها للقارئ، لأنها تشمل ترجمة اقتراضية أو غير سليمة. فضلاً ساهم في تطوير هذه المقالة بمراجعة النصوص وإعادة صياغتها بما يتناسب مع دليل الأسلوب في ويكيبيديا. اضغط هنا للاطلاع ع�...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (نوفمبر 2019) كأس إيطاليا 1994–95 تفاصيل الموسم كأس إيطاليا  النسخة 48  البلد إيطاليا  التاريخ بداية:21 أغسطس 1994  ...

 

 

Activity within the shipping industry Admiralty law History Code of Hammurabi Corpus Juris Civilis Digesta Ordinamenta et consuetudo maris Amalfian Laws Hanseatic League Features Fishing Illegal Fisheries law Maritime transport Shipping/Ferry Cargo Freight Shipbuilding Merchant marine Cargo ship Passenger ship Mortgage Registration Marine insurance Act of God Cargo Collision General average Seaworthiness Total loss Maritime security Letter of marque Drugs Piracy Pollution Smuggling Wartime pr...