Lincselés

Alabamai lincselés színes bőrű áldozata (1889)

A lincselés olyan, csoportosan elkövetett erőszakos cselekedet, amely általában gyilkosságot, kivégzést jelent és az elkövetői a jogi rendszeren kívüli, jogos büntetésnek tekintenek, s amelyet a hatályos törvények ellenében, azokat figyelmen kívül hagyva, önhatalmúlag követnek el. A lincselés áldozatai gyakran a közösség szélére szorított emberek.

A „lincstörvény” a világ olyan közösségeiben fordul elő, ahol a kormány gyenge, vagy a törvénykezés kiforratlan stádiumban van. A lincstörvényt a támogatói gyakran azzal igazolják, hogy szociális, morális igazságot tesznek a jogi rendszer késedelmeit és hatékonysági hiányosságait kikerülve. Ilyen értelemben a francia forradalom terrorjára emlékeztet, amelyet azzal támasztottak alá, hogy: „A terror nem más, mint gyors és tévedhetetlen igazságtétel.”

A szó eredete

A „lincselés” szó az angolban 1835 óta fordul elő írásban, amely a korábbi Lincs-törvény (1811) kifejezésből származtatott ige. A lincs-törvény eredete William Lynch vagy Charles Lynch nevéhez kötődik, aki a virginiai törvényhozással 1782. szeptember 22-én megkötött egyezmény értelmében törvényszegőket üldözhetett és büntethetett Pittsylvania megyében, a törvényes eljárások mellőzésével. Lynch viszonylag enyhe ítéleteket kiszabó, katonai rögtönítélő bíróságok felállításáról volt híres, nevét alaptalanul alkalmazták a déli államokban a fekete bőrűek életét kioltó tömegvérengzésekre.

Egyéb eredetmagyarázatok: Pelle János: Mr. Lynch és átkos öröksége[1]

Történelem

Megkövezés

Elek László ÁVH-s sorkatona meglincselése a Köztársaság téren 1956 októberében.[2][3][4][5][6]

A megkövezés az ókor óta alkalmazott gyakorlat. Görögök, rómaiak, keresztények, muszlimok, zsidók történelmében egyaránt fellelhető a nyoma e kivégzési formának. Számos helyen ma is alkalmazzák, lásd az iráni, gyakran nők ellen irányuló megkövezéseket, illetve az Amnesty International.hu-n található nyilatkozatot a megkövezésről.

Bár történelmileg a lincselés későbbi keletű jelenség, a megkövezés a lincselés egyik formájának, egyenrangú előzményének felel meg, visszamenőleg is. A felbőszült tömeg halálos ítéletet hirdet és hajt végre helyben egy a közösségből kitaszított személlyel szemben.

Ilyen lincselések történtek meg 1956. október 23. után több településen is hazánkban. Pl.: "Október 26-án reggel nagy tömeg gyűlt össze a városközpontban a rendőrkapitányság előtt az előző napokban letartóztatottak szabadon bocsátását követelte. Az épület első emeletéről a rendőrfőnök, Gáti Gyula feleségével és számos ÁVH-s tiszttel együtt géppuskatüzet nyitott rájuk és kézigránátokat hajított a tömegbe. Tizenhat ember halt meg. Az épület földszintjén tartózkodó rendőrök azonban átadták fegyvereiket a bányászokból, munkásokból és diákokból álló tömegnek, amely betört az épületbe és több ÁVH-s tisztet foglyul ejtett. A rendőrfőnököt és több tiszttársát a tömeg megverte, közülük hatot vagy hetet pedig "borzalmas módon" meglincseltek, de Gáti terhes feleségét néhány diák megmentette a tömeg dühétől."[7]

USA

Duluth, Minnesota, 1920 június 15

Európa

Máshol

Irodalom

  • James Allen (editor), Hilton Als, John Lewis, and Leon F. Litwack. Without Sanctuary: Lynching Photography in America (Twin Palms Pub: 2000) ISBN 0-944092-69-1
  • H. H. Bancroft, Popular Tribunals (2 vols., San Francisco, 1887)
  • Patricia Bernstein, The First Waco Horror: The Lynching of Jesse Washington and the Rise of the NAACP, Texas A&M University Press (March, 2005), hardcover, ISBN 1-58544-416-2
  • Brundage, W. Fitzhugh, Lynching in the New South: Georgia and Virginia, 1880-1930, Urbana and Chicago: University of Illinois Press, (1993), ISBN 0-252-06345-7
  • James E. Cutler, Lynch Law (New York, 1905)
  • Ralph Ginzburg 100 Years Of Lynchings, Black Classic Press (1962, 1988) softcover, ISBN 0-933121-18-0
  • Markovitz, Jonathan, Legacies of Lynching: Racial Violence and Memory, Minneapolis: University of Minnesota Press, (2004), ISBN 0-8166-3995-7
  • Stewart E. Tolnay and E.M. Beck, A Festival of Violence: An Analysis of Southern Lynchings, 1882-1930, Urbana and Chicago: University of Illinois Press, (1995), ISBN 0-252-06413-5
  • Wells-Barnett, Ida B., 1900 Mob Rule in New Orleans Robert Charles and His Fight to Death, the Story of His Life, Burning Human Beings Alive, Other Lynching Statistics Gutenberg eBook
  • Wells-Barnett, Ida B., 1895 The Red Record: Tabulated Statistics and Alleged Causes of Lynching in the United States Gutenberg eBook
  • Wells-Barnett, Ida B., 1894 Southern Horrors: Lynch Law in All Its Phases Gutenberg eBook

Források

  1. Mr. Lynch és átkos öröksége, hvg.hu
  2. Szakolczai Attila: Az 1956-os forradalom történeteA szabadság napjai, mek.oszk.hu
  3. BUDAPESTI FELKELŐ CSOPORTOK - FOTÓ, server2001.rev.hu
  4. 1956 Hungarian Revolution in Photos Archiválva 2016. november 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, americanhungarianfederation.org
  5. Budapest 1956 Archiválva 2016. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, paolomorellostudio.com
  6. Budapest 1956 Archiválva 2016. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, paolomorellostudio.com
  7. Bill Lomax: Magyarország 1956-ban, Tudósítások Kiadó, Budapest 1989. 83. oldal ISSN 0535-6881

További információk

Fájl:Commons-logo.svg
A Wikimédia Commons tartalmaz Lincselés témájú médiaállományokat.

Read other articles:

Administrative entry restrictions A Montenegrin passport Visa requirements for Montenegrin citizens are administrative entry restrictions imposed by the authorities of foreign states on citizens of Montenegro. As of 2024, Montenegrin citizens had visa-free or visa on arrival access to 127 countries and territories, ranking the Montenegrin passport 46th in the world according to the Henley Passport Index.[1] Visa requirements map Visa requirements for Montenegrin citizens holding ordin...

 

American Mormon religious leader James E. FaustSecond Counselor in the First PresidencyMarch 12, 1995 (1995-03-12) – August 10, 2007 (2007-08-10)Called byGordon B. HinckleyPredecessorThomas S. MonsonSuccessorHenry B. Eyring Quorum of the Twelve ApostlesSeptember 30, 1978 (1978-09-30) – March 12, 1995 (1995-03-12)Called bySpencer W. KimballEnd reasonCalled as Second Counselor in the First Presidency LDS...

 

Pride FC MMA events in 2002 Pride ShockwaveDynamite!!The poster for Pride ShockwaveDynamite!!InformationPromotionPRIDE FC, K-1DateAugust 28, 2002VenueTokyo National StadiumCityTokyoAttendance91,107 (disputed claim)Event chronology Pride The Best Vol.2 Pride ShockwaveDynamite!! Pride 22 Pride Shockwave is the international PPV broadcast name for the mixed martial arts and kickboxing event co-promoted by the PRIDE Fighting Championships and K-1 on August 28, 2002. It was held at the Tokyo Natio...

For related races, see 2022 United States House of Representatives elections. 2022 United States House of Representatives election in Vermont's at-large district ← 2020 November 8, 2022 2024 →   Nominee Becca Balint Liam Madden Party Democratic Republican Popular vote 176,494 78,397 Percentage 60.45% 26.85% County results Municipality results Precinct resultsBalint:      40–50%      50–60%    ...

 

Para NagaJejara NagaLanguagesPara languageRelated ethnic groupsTangkhul Naga, Makury Naga, Other Naga people The Para people, also known as the Para Naga, are a Tibeto-Burmese ethnic group inhabiting mostly in the Naga Self-Administered Zone in Myanmar.[1][2] They are one of the major Naga peoples of Myanmar and mostly inhabit the area around Lay Shi Township.[3] References ^ S. R. Tohring (2010). Violence and identity in North-east India: Naga-Kuki conflict. Mittal Pu...

 

Radio FGWilayah siarPrancisFrekuensiBermacam sesuai kotaMulai mengudara1981PemilikFG ConceptSitus webwww.radiofg.com Radio FG (sebelumnya FG DJ Radio) merupakan sebuah stasiun radio berbahasa Prancis yang mulai mengudara dari Paris, Prancis dalam 98.2 FM. Merupakan stasiun radio yang menyiarkan musik House, Techno, Dance dan R'n'B. Sejarah Radio FG didirikan tahun 1981 sebagai radio komunitas yang berakar pada adegan homoseksual Paris dan mendukung komunitas homoseksual. 'FG' dikatakan memili...

FC Baník OstravaCalcio Baníček Segni distintivi Uniformi di gara Casa Trasferta Colori sociali Blu, rosso Dati societari Città Ostrava Nazione  Rep. Ceca Confederazione UEFA Federazione FAČR Campionato 1. liga Fondazione 1922 Presidente Václav Brabec Allenatore Pavel Hapal Stadio Městský stadion Vítkovice / Bazaly(15 123 / 17 400 posti) Sito web www.fcb.cz Palmarès Titoli nazionali 3 Campionati cecoslovacchi1 Campionato ceco Trofei nazionali 3 Coppe di Cecoslovacchia1 Cop...

 

Artikel ini perlu diwikifikasi agar memenuhi standar kualitas Wikipedia. Anda dapat memberikan bantuan berupa penambahan pranala dalam, atau dengan merapikan tata letak dari artikel ini. Untuk keterangan lebih lanjut, klik [tampil] di bagian kanan. Mengganti markah HTML dengan markah wiki bila dimungkinkan. Tambahkan pranala wiki. Bila dirasa perlu, buatlah pautan ke artikel wiki lainnya dengan cara menambahkan [[ dan ]] pada kata yang bersangkutan (lihat WP:LINK untuk keterangan lebih lanjut...

 

1857 gang riot in New York City Dead Rabbits riotA view of the ferocious fight between two gangs, the Dead Rabbits and the Bowery Boys, in the Bowery, New York CityDateJuly 4–5, 1857Attack typeRiotDeaths8Injured30–100 injuredPerpetratorsDead Rabbits and Bowery Boys George Henry Hall, A Dead Rabbit, 1858. Also entitled Study of the Nude, or Study of an Irishman, it depicts a man meant to represent one of the Dead Rabbits gang members from the Dead Rabbits Riot of July 4, 1857 in New York C...

Office of Juvenile Justice and Delinquency PreventionSeal of the United States Department of JusticeBureau/Office overviewFormed1974; 50 years ago (1974)JurisdictionFederal government of the United StatesHeadquarters810 7th Street NWWashington, D.C., United StatesBureau/Office executiveLiz Ryan, AdministratorParent departmentOffice of Justice Programs, U.S. Department of JusticeWebsiteojjdp.ojp.gov The Office of Juvenile Justice and Delinquency Prevention (OJJDP) is an offic...

 

Pour les articles homonymes, voir La Grande Illusion (homonymie). Ne doit pas être confondu avec La Grande Évasion (film, 1963). La Grande Illusion Pierre Fresnay et Erich von Stroheim Données clés Réalisation Jean Renoir Scénario Charles SpaakJean Renoir Acteurs principaux Jean GabinPierre FresnayErich von StroheimMarcel DalioDita ParloJulien Carette Sociétés de production RAC Pays de production France Genre Guerre, drame Durée 114 minutes Sortie 1937 Pour plus de détails, voir Fi...

 

Two types of floral lace Rosaline lace is a late 17th-century Venetian needle lace, and a late 19th-century bobbin part lace imitation. A Brussels variant with needle lace pearls is called Rosaline Perlée. The variant made in Bruges lacked the pearls. Panel (possibly Belgium), early 18th century (CH 18444625) contemporary fragments unlike tradition all bundles on the back History In the 1870s the second French empire collapsed, concurrently fashion changed. The cheaper guipures were affected...

Artikel ini bukan mengenai Makarun, Makaroni, atau Macron. MakaronMakaron ala Paris (rasa vanila)Nama lainMacaronMakarun PrancisJenisMakanan manisDibuat olehKoki Italia milik Ratu Catherine De Medici.Bahan utamaBiskuit: putih telur, gula bubuk, gula rafinasi, tepung almon, pewarna makananIsian: krim mentega atau krim gumpal, ganache, atau selaiSunting kotak info • L • BBantuan penggunaan templat ini  Media: Makaron Macaron de Nancy tradisional. Macaron (macaron; bahasa ...

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

بيدوا   الإحداثيات 3°07′00″N 43°39′00″E / 3.1166666666667°N 43.65°E / 3.1166666666667; 43.65   تقسيم إداري  البلد الصومال[1]  التقسيم الأعلى باي  عاصمة لـ جنوب غرب الصومال  خصائص جغرافية ارتفاع 446 متر  معلومات أخرى منطقة زمنية توقيت شرق إفريقيا  رمز جيونيمز 64536  ...

一中同表,是台灣处理海峡两岸关系问题的一种主張,認為中华人民共和国與中華民國皆是“整個中國”的一部份,二者因為兩岸現狀,在各自领域有完整的管辖权,互不隶属,同时主張,二者合作便可以搁置对“整个中國”的主权的争议,共同承認雙方皆是中國的一部份,在此基礎上走向終極統一。最早是在2004年由台灣大學政治学教授張亞中所提出,希望兩岸由一中各表�...

 

For other uses, see RTX. Resiniferatoxin Names IUPAC name [(1R,2R,6R,10S,11R,13R,15R,17R)-13-Benzyl-6-hydroxy-4,17-dimethyl-5-oxo-15-(prop-1-en-2-yl)-12,14,18-trioxapentacyclo[11.4.1.01,10.02,6.011,15]octadeca-3,8-dien-8-yl]methyl 2-(4-hydroxy-3-methoxyphenyl)acetate Identifiers CAS Number 57444-62-9 Y 3D model (JSmol) Interactive image ChEMBL ChEMBL448382 Y ChemSpider 4642871 Y IUPHAR/BPS 2491 MeSH resiniferatoxin PubChem CID 104826 UNII A5O6P1UL4I Y CompTox Dashboard (EP...

 

تعرضت مدينة بغداد لأضرار جسيمة خلال حرب العراق. يبلغ عدد سكان بغداد حوالي 7 ملايين نسمة.[1] بدأت حرب العراق بغزو بقيادة الولايات المتحدة في 20 مارس 2003 مما تسبب في أضرار جسيمة للعاصمة بغداد. استمرت الحرب والأضرار الجانبية لسنوات. في أكتوبر 2003 أجرى فريق مشترك بين الأمم المتح...

FijiJulukanBula BoysAsosiasiAsosiasi Sepak Bola FijiKonfederasiOFC (Oseania)PelatihFlemming SerritslevKaptenRoy KrishnaPenampilan terbanyakRoy Krishna (41)Pencetak gol terbanyakEsala Masi (31)Stadion kandangStadion Nasional ANZKode FIFAFIJPeringkat FIFATerkini 166 2 (20 Juni 2024)[1]Tertinggi94 (Juli 1994)Terendah199 (Juli 2015)Peringkat EloTerkini 162 14 (19 Januari 2024)[2] Warna pertama Warna kedua Pertandingan internasional pertamaFiji 4–6 Selandia Baru (Suva, Fiji; 7 Ok...

 

Gearing-class destroyer For other ships with the same name, see USS McKean. USS McKean (DD-784) in 1952 History United States NameUSS McKean NamesakeWilliam McKean BuilderTodd Pacific Ship Building Company, Seattle, Washington Laid down15 September 1944 Launched31 March 1945 Commissioned9 June 1945 Decommissioned1 October 1981 Nickname(s)Mighty Mac Honors andawards1 battle star (Korea) FateTransferred to Turkey, 2 November 1982 Turkey Acquired2 November 1982 FateCannibalized for spare parts a...