Lausanne-i Henrik

Lausanne-i Henrik
Született12. század
Elhunyt1148
Toulouse
Foglalkozásaremete, prédikátor
Sablon • Wikidata • Segítség

Lausanne-i Henrik, franciául: Henri de Lausanne (?, 12. század – Toulouse, 1148) egyéb nevein Cluny-i Henrik vagy katolikus nevén Eretnek Henrik, 12. századi remete és prédikátor, aki az egyház reformját szorgalmazta.

Élete

Gyakorlatilag semmit sem tudunk a származásáról vagy a korai életéről. Egyike lehetett azoknak a remetéknek, akik akkoriban Nyugat-Európa, és különösen Franciaország erdeiben nyüzsögtek.[1] Egyes krónikások szerint hitehagyott „fekete szerzetes”, azaz bencés volt.[1]

Amikor 1101-ben megérkezett Le Mans-ba, távol volt a város püspöke (Lavardini Hildebert), így engedélyt kapott a prédikálásra. Akár remete és aszkéta tekintélye, akár személyes varázsa révén, hamarosan óriási befolyásra tett szert az emberek felett.[2] Ő maga mezítláb járt, a puszta földön aludt, és alamizsnából élt.[1] Kritizálta az egyházi liturgiát, a papság korruptságát és az egyházi hierarchikus rendszert. Elutasította a kereszt kultuszát, a misék celebrálását.[3] Bűnbánatot hirdetett és az ösztönzésére Le Mans lakói hamarosan elkezdték semmibe venni a városuk papságát, és elutasítottak minden egyházi tekintélyt.[2] A nemes nők, akikre a szavai hatottak, feladták ékszereiket és fényűző ruházatukat.[1]

Az élete mindenekelőtt Hildebert, Le Mans-i püspök feljelentésének köszönhetően ismert. Ott remete prédikátorként mutatják be, mint egy új „Keresztelő Jánost”. Teljesen elszakadva a világtól, radikális egyszerűséggel öltözködött és evett. Ellentétben az olyan prédikátorokkal, mint Vital de Savigny, nem a tömeg elcsábítására törekedett. Ellenfelei mindenféle vádat zúdítottak rá: például nőkkel és fiatal tinédzserekkel tart fenn kapcsolatokat, amikor papi állapota miatt tisztának kellene maradnia stb.

Rómából hazatérve Hildebert nyilvános vitát folytatott vele.[1] Hildebert úgy döntött, nem ítéli halálra, hanem kiűzi a városból. Ezután valószínűleg Poitiers-be, majd Bordeaux-ba ment.[1] Később az arles-i érsekségben találjuk, ahol az érsek letartóztatta, és a pápa törvényszéke elé vitték.[1] 1134-ben II. Ince pápa elé a pisai zsinatra vitték, ahol a nyomásra kénytelen volt „bevallani a hibáit”, majd börtönbüntetésre ítélték.[1] Más források szerint Clairvaux-i Bernát menedékjogot adott neki, de ő visszatért Dél-Franciaországba, ahol Bruysi Péter befolyása alá került.[4]

1139 körül Petrus Venerabilis, clunyi apát írt egy értekezést Epistola seu tractatus adversus Petrobrusianos címmel Bruysi Péter és Lausanne-i Henrik tanítványai ellen. Azzal vádolja őket, hogy minden dél-franciaországi egyházmegyében olyan hibákat prédikálnak, amelyeket Bruysi Pétertől örököltek. Eszerint Henrik tanítása a következőképpen foglalható össze: az egyház doktrinális és fegyelmi tekintélyének elutasítása; az evangélium szabad értelmezése; a csecsemők keresztségének elítélése, a halottakért való ima elítélése, az eucharisztiának, a miseáldozatnak, a szentek közbenjárásának az elítélése.[1]

„Szent” Bernát a toulouse-iaknak írt 1146 végi levelében felszólította az egyháziakat, hogy irtsák ki az eretnekség utolsó maradványait.[1]

Nem sokkal ezután, 1148 táján eretnekként letartóztatták, Toulouse püspöke elé állították, és valószínűleg életfogytiglan börtönbe zárták [1][5] vagy kivégezték. Követői felvették a Henriciens (henrikiánusok) nevet és csatlakoztak a katharokhoz.[3]

Megítélése

Jacques Basnage de Beauval francia református teológus, történész szerint L. Henrik a reformáció és a protestantizmus egyik előfutára volt azáltal, hogy a Szentírást a hit és a vallás egyedüli útmutatójának tekintette.[3]

A Jehova Tanúi azt mondják, hogy Lausanne-i Henrik egyike az „igaz felkent keresztények” hosszú sorának, akik a Biblia igazságát védelmezték a történelem során.[6]

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d e f g h i j k „Henry of Lausanne”. 1911 Encyclopædia Britannica Volume 13. 
  2. ↑ a b Henry Of Lausanne - Encyclopedia (angol nyelven). theodora.com. (Hozzáférés: 2023. augusztus 9.)
  3. ↑ a b c Dezobry és Bachelet, Dictionary of Biography , T. 1, Ch. Delagrave, 1878, p. 1301
  4. ↑ Müller, Daniela, "Henry of Lausanne", Religion Past and Present. Brill, 2006ISBN 9789004146662
  5. ↑ E. Magnou, Note critique sur les sources de l'histoire de Henri l'hérétique jusqu'à son départ du Mans, Bulletin philologique et historique jusqu'en 1610, année 1962, 1965, p. 540-547.
  6. ↑ Őrtorony, 2012. augusztus 15., 18. oldal

Irodalom

  • A. Patschovsky: Heinrich „von Lausanne“. In: Lexikon des Mittelalters (LexMA). Band 4. Artemis & Winkler, München/Zürich 1989, ISBN 3-7608-8904-2, Sp. 2096.
  • Friedrich Wilhelm Bautz: Heinrich von Lausanne. In: Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon (BBKL). Band 2, Bautz, Hamm 1990, ISBN 3-88309-032-8, Sp. 682–682.
  • J. S. Ott: Authority, Heresy, and Popular Devotion. Le Mans (1116) Reconsidered. In: Varieties of Devotion in the Middle Ages and Renaissance, hg. von S. C. Karant-Nunn, Turnhout 2003, S. 99–124.
  • Guillaume Monachi: Contre Henri schismatique et hérétique suivi de Contre les hérétiques et schismatiques (Anonyme), ed. von M. Zerner. Paris 2011, ISBN 9782204095952
  • M. Zerner: L’hérétique Henri dans les sources de son temps (1135-1145). In: Revue Mabillon 25, 2014, S. 79–134.
  • K. Hering: Heinrich 'von Lausanne'. Ein Wanderprediger des 12. Jahrhunderts im Spannungsfeld von Reform, Häresie und Schisma. In: Cistercienser Chronik 122, 2015, S. 427–456, und 123, 2016, S. 93–119 und S. 477–507.