Lalibela, más néven Új-Jeruzsálem (korábban Roha) szent város és zarándokhely Etiópia területén, az egykori Wollo provinciában. A 2500 m magasan épült településnek az 1994-es népszámlálás idején 8484 lakója volt; csaknem valamennyien az etióp ortodox egyház tagjai.
Lalibela világszerte híres tizenegy monolitikus templomáról.
Történetük
A lalibelai horizontEtióp pap
Lalibela városa nevét Gebra Meszkel Lalibeláról(Szent Lalibeláról), a Zagve-dinasztia legfontosabb császáráról kapta. Ő az azóta megszűnt Lasta tartományban rendezte be székhelyét és építtette a templomegyüttest. A munkát utódai folytatták.
A legenda szerint az építkezésben angyalok segítettek, akik éjszaka dolgoztak az emberek helyett, így a templomokat sikerült 23 év alatt kifaragni.[1] Valjában mintegy 100 év kellhetett az építéshez. Ebben az időben virágoztak Etiópiában a keresztény eszmék, a templomok így egyben az etióp keresztények és a Szentföld szoros összefonódásának jelképeiként értelmezhetők és ma a világörökség részei. Lalibela Etióp ortodox egyháza hosszú múltra és hagyományra tekint vissza, és sok keresztény számára a város fontos zarándokhely.
1270-ben Amhaar Jekuno Amlak csatában megölte a Zagve-dinasztia utolsó uralkodóját. Trónkövetelését a bibliai Salamon királytól (bizonyítatlan) származására alapozta, és ezzel megalapított a Salamon-dinasztiát. A salamoni származás, Etiópia egyik legjelentősebb hagyománya a „Kebre Negest”-ben (A királyok hírneve) olvasható. A János papkirályról szóló mítoszok további érdekességet, adalékokat adnak a „Salamon leszármazottainak” uralkodásáról szóló történeteknek.
Templomai
Ezek az épületek a világ legnagyobb ember alkotta monolitikus építményei, amelyek ma is eredeti céljukat szolgálják. A templomokat nem építették, hanem — túlnyomórészt, a többszintesek kivételével — vörös bazalttufából faragták ki. Először a leendő templom alaprajzának megfelelő négyzet alakot vájtak a tufába, majd apránként mélyítették az üreget, menet közben faragva (hagyva ki) a tervezett oszlopokat és íveket. Menet közben négyzetes, görög kereszt és ősi perzsa horogkereszt alakú ablakokat nyitottak a külvilágra.[1] A csarnokok szokásos magassága kb. 10 m.
A monolitikus templomok mellett kisebb kriptatemplomokat is kivájtak a meredek hegyoldalakból.[1]
A sziklatemplomok bejáratai különböző magasságokban nyílnak, így megesik, hogy az egyik templom bejárata egy másik tetején van.[1]
A széles körben ismert mítoszokkal ellentétben a templomokat nem harcoló templomos lovagok segítségével építették, hanem egyedül az etióp lakosság munkájával.
Bet GiyorgisBet AmanuelAz egyik templom belsejében
Valamivel távolabb áll a 11. század körül aksumita stílusban, csak éppen pince nélkül épült Ashetan Maryam kolostor és a Yimrehane Kristos templom.
Északi csoport
A legnagyobb sziklatemplom a Megváltó-templom(Beit Medhane Alem), amely 33 m hosszú, 23 m széles és 11 m magas,[1] ezzel ez a világ legnagyobb monolitikus temploma. Előképe gyaníthatóan az aksumi Zioni Szent Mária templom lehetett. Itt helyezték el a Lalibela-keresztet.[1]
A templomtól egy kisebb sziklarepedés vezet Mária házához. Ez a festett falú helyiség volt a király udvari kápolnája; nyugati falán külön fülkét képeztek ki a királynak. Az egyik, textillel borított oszlopon a hit egységét szimbolizálja a kizárólag kézzel tapintható „alfa és ómega” felirat.[1]
A Golgota-templom(Bet Golgotha) nem annyira az itt látható műalkotásokról híres, mint inkább arról, hogy a legenda szerint itt van Lalibela király sírja. A sírt tizenkét, embernagyságnál nagyobb apostol reliefje őrzi. Az etióp ortodox keresztények számára a sír felkeresése egyenértékű egy jeruzsálemi zarándoklattal.[1]
A Szent György-templomot állítólag Lalibela egyik látomása után építették, mivel a jelenés felrótta a királynak, hogy még nem építtetett templomot neki, a hadviselők védőszentjének.[1]
Nyugati „csoport”
Utoljára, egy ferde sziklateraszon épült a Beit Giorgisz, a „csoport” egyetlen temploma. Ennek a kimunkálása a legrészletesebb, és ez maradt fenn a legjobb állapotban. Előtte valószínűleg Jeruzsálemből hozatott olajfák állnak.[1]
Keleti csoport
A csoport legjelentősebb temploma a Beit Amanuel, amely feltehetően az egykori főkápolna volt. Ajtó- és ablakkereteit faragott majomfejek díszítik;
a Beit Gabriel-Rufaelről hatalmas mérete alapján feltételezik, hogy egykor az uralkodó palotája lehetett, és járat kötötte össze a szent sütödével;
a Beit Abba Libanosz sziklasírra emlékezteti a látogatót. Másokban galériaszerű átjáróival, keskeny folyosóival és fahídjaival azt a benyomást kelti, hogy megtalálta Isten „erős várát”.
Francisco Alvarez: The Prester John of the Indies, "Chapter CIV: How Pero de Covilham, a Portuguese, is in the country of the Prester, and how came here, and why he was sent," (Cambridge, Hakluyt Society, 1961), pp. 369–376.
↑Emberiség: Angeka Gräber: A kővé vált ige: Sziklatemplomok Lalibelában. In: A világ kincsei 1. Az emberiség öröksége. Magyar Könyvklub 2001. ISBN nélkül. p. 10–11.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lalibela című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
