Ebben az időben a nyári olimpiai játékok labdarúgó tornájára meghívásos alapon lehetett kijutni. A szervezőbizottság túllépve az I. világháborús politika hullámain Magyarországot és Törökországot is meghívta. A német együttes visszautasította az invitálást, Anglia távol maradt, a portugálok a torna kezdete előtt visszaléptek, ennek ellenére 22 együttes jelent meg, hogy eldöntsék, ki legyen az olimpiai bajnok.
Európában alig sejtette valaki, hogy Dél-Amerikában egyáltalán létezik labdarúgás. A torna előtt Uruguay egy akklimatizáló – ismerkedés az európai labdarúgással – portyán vett részt, ahol páratlan sorozattal sorra nyerte mérkőzéseit. A spanyol válogatottat kétszer is legyőzte. Titkos esélyesként érkezett az első Dél-amerikai csapat, Uruguay káprázatos játékkal ejtette ámulatba az európaiakat, és biztosan vívta ki az elsőséget.
Az 1924. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó bajnoksága volt az első igazi labdarúgó világtorna. Uruguay csapata bebizonyította, hogy Európán kívül is van már igazi labdarúgó-kultúra.
A lebonyolítás egyenes kieséses rendszerben zajlott, azaz a csapatokat párokba sorsolták, és a párharc győztese továbbjutott a következő körbe. Ha a mérkőzés a rendes játékidő végén döntetlenre állt, úgy következett egy kétszer tizenöt perces hosszabbítás. Ha ez után sem volt győztese a mérkőzésnek, a párharcot egy későbbi időpontban újrajátszották.
Éremtáblázat
(Az egyes számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei vastagítással kiemelve.)
Eredetileg huszonhárom ország nevezett be a tornára, azonban Portugália visszalépett, ezáltal végül huszonkét csapat vett részt a versenyen.
Összesen négyszázhetvenegy versenyzőt neveztek, azonban közülük csak kétszáznyolcvanan léptek pályára. (A zárójelben lévő első szám a pályára lépőket, a második pedig a tartalék játékosokat mutatja.)
Huszonhat játékvezetőt – 25-öt Európából, egy főt Afrikából, Egyiptomból Mohammed Youssof – hívtak meg a tornára. A rendező Francia szövetség 8 sportemberrel – 4 játékvezetővel, akik egyben partbírók is voltak, 4 partbíróval – képviselhették magukat. 3 belga, 2-2 magyar-, csehszlovák-, holland és spanyol páros működhetett, illetve további hét ország 1-1 játékvezetője irányíthatott vagy partbíróként segédkezhetett a mérkőzéseken. A 24 mérkőzést 15 játékvezető vezette, 3-3 mérkőzést a Peder Christian Andersen norvég és az osztrák Heinrich Retschury vezetett. A partbírók közül a lengyel Adam Obrubanski 7, a francia Louis Fourgous 5, a magyar Gerő Ferenc 4 találkozón volt segítő partbíró. Öt játékvezető csak játékvezető volt, 10 bíró mérkőzésvezetés mellett partbírói feladatokat is ellátott. A 11 partbíró a 48 segédbírói feladatból 28 esetben tevékenykedhetett segítőként.
↑ abMiután az első mérkőzés a hosszabbítás után is döntetlenre állt, ezért június 9-én 14:30-as kezdési időponttal megismételték a mérkőzést, melyet Svédország 3–1-re megnyert.
A magyar csapat nagy bizalommal érkezett Párizsba. Az MLSZ által már egy esztendővel megelőzően kivetett 10%-os olimpiai adó révén 4 000 dollár - valóságos vagyon - állt rendelkezésre, és miután az eredményes harcvitelhez a legfontosabb eszköz, a pénz biztosítva volt, mindenki jogosan várta a sikereket. Az első mérkőzésen (5:0) volt a lengyelek ellen.
A második mérkőzésen a magyar gárdát elérte az "egyiptomi csapás", (3:0)-ra kikaptunk az afrikai csapattól és csomagolhattunk. Egy tizenegyest kapufára rúgtunk, egy szabályosnak vélt gólunkat nem adta meg a játékvezető! Szögletarányunk irigylésre méltó, 13:2 volt a javunkra, de szabályos gólt nem tudtunk rúgni. Az egyiptomi vereség indokai között szerepelt a játékosok széthúzása, az edző alkalmatlansága, a fárasztó utazás, a minősíthetetlen szállodai elhelyezés, a sok sérült és a bántó hazai sajtóvélemények!
A Svájc – Csehszlovákia (1:1) találkozót újra kellett játszani, mert a hosszabbítás sem hozott eredményt. A FIFA jelen lévő Játékvezető Bizottsága Iváncsics Mihályt és Gerő Ferencet javasolta a mérkőzés irányításra, de a csehszlovákok visszautasították a bíróküldést - akkor még erre is volt lehetőség.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
