Magyar–latin szakos tanári, illetve bölcsészdoktori oklevelét 1905-ben szerezte meg a Budapesti Tudományegyetemen. Utolsó tanévében, 1904–1905-ben ösztöndíjasként oktatott a Budapesti Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumában, 1905-től pedig az egyetem esztétikai intézetében, Beöthy Zsolt mellett gyakornokoskodott, illetve a III. kerületi állami főgimnázium helyettes tanára lett. 1906-tól 1915-ig a VIII. kerületi állami főgimnáziumban tanított tovább. 1915-ben magántanári képesítést szerzett a budapesti egyetemen a 19. századi magyar irodalomtörténet tárgyköréből, s 1930-tól haláláig címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott az intézményben. Ezzel párhuzamosan, 1917 és 1941 között az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (1919-től Színművészeti Főiskola) tanáraként irodalom- és színháztörténetet adott elő.
Tudományos eredményei elismeréseként 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-ben rendes tagjává választották, 1940 és 1946 között az irodalomtörténeti bizottság előadója volt. 1917-től a Kisfaludy Társaság munkájában is részt vett, 1920-tól 1930-ig másodtitkári, 1930 után titkári minőségben. Az eddigiek mellett tagja volt a Petőfi Társaságnak, valamint jegyzője a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak.
Először 1908-ban, majd 1915-ben újra átvehette az MTA pénzjutalommal járó Lévay Henrik-díját, 1932-ben pedig a Kisfaludy Társaság Greguss-emlékérmének díjazottja volt.
