Kis-Duna sétány (Esztergom)

A Szent Erzsébet Iskola

A Kis-Duna sétány Esztergom Királyi városrészén halad észak–déli irányba egészen a Vízivárosig, a Duna Prímás-szigeti mellékága mellett.

Fekvése

A Lőrinc utca és a Kis-Duna sétány kereszteződése a Bottyán hídról nézve

A sétány a Kis-Duna jobb partján található, párhuzamosan fut a Deák Ferenc utcával. Ez a Királyi városrész nyugati határa. A Gesztenye fasorral együtt fogják közre a Prímás-szigeti mellékágat. A sétány köti össze a város turisztikai szempontból legfontosabb területeit, a történelmi Esztergomot a Széchenyi térrel és a Vízivárost a bazilikával és Várheggyel.

Korábbi nevei

1777-ben Molnár sor, 1838-ban Duna-sor, 1905-től a Lőrinc utcától délre eső fele Alsó- északi fele pedig Felső Kis-Duna sor, 1914-től Csernoch János út 1948-tól Csernoch János és Török Ignác út, 1950-től Vorosilov út, 1962-től Lenin sétány, majd 1990-től Kis-Duna sétány.[1]

Története

Galéria
2009 őszén
A bal parton a Gesztenye fasor, a jobb parton a Kis-Duna sétány, háttérben a Hittudományi Főiskola
Mattyasovszky kereszt
Emléktábla Balassa Bálint megsebesülésének helyén, a középkori városfalon
Első világháborús emlékmű
Szent Erzsébet Gimnázium

A 23-25-ös számú ház közelében állt a királyi város nyugati kapuja, a Dunai-kapu-rondella. A török kori metszetek gerendákból készült építménynek ábrázolják.[2] A sétány nyomvonala már 1769-es térképeken is látható. Ide vontatták be a dunai malmokat télire. A két partját több híd köti össze. 1895-ben adták át a Bottyán hidat, 1897-ben a Kolos hidat, 1960-ban a Béke hidat (Mai nevén Szent Miklós híd), 2002-ben a Tabán hidat (Mai nevén Szent Erzsébet híd). A sétányon, az egykori Fekete Sas vendégfogadó kertjében 1909 és 1919 között nyári színkör működött.

1913. szeptember 15-én a Sétahelyszépítő Egylet elfogadta a sétány korzóvá alakításának tervét. Ekkor ültették a ma is meghatározó platánsort. Innen nyílik a 20-as években épült műemléki Szent István Strandfürdő, az ország első fedett uszodájával. A strandot a közeljövőben felújítják, a berendezéseket korszerűsítik, az időközben elbontott épületeket visszaépítik. Erre 400 millió forintos támogatást nyert a strand.[3] A vízivárosi szakaszon található a középkori eredetű Mattyasovszky (vagy Hévíz)-bástya, valamint egy török eredetű fürdő romjai. A várfal beszögelésében, egy kovácsoltvas kerítés mögött áll egy kereszt, melyet 1894-ben állított Mattyasovszky Lajos, prímási jószágigazgató családja.

A várfalon a tizennégyes gyalogezred 2×3 méteres emléktáblája őrzi a világháborús hősök emlékét. Felirata: Ezredünk emlékének Bars- Esztergom- Hont és Nyitra megyék honvéd fiai. A sétány északi végénél egy méter magasan még látszik a középkori várfal, amire a mai Szent Erzsébet Iskola épült. A falba beleágyazott ágyúgolyók mai napig megtalálhatók. Az itteni rondella jelentős része a Kossuth híd feljárójának építésekor a föld alá került.[2]

Az Esztergom és Vidéke 1925. május 24-én így ír a sétányról: „Köztudomású dolog, hogy a Kis-Dunapart ritkaszép sétahely lett, amióta a platánok megerősödtek Igen nagy baja volt ennek a sétánynak, hogy a kocsi-útja nem volt rendesen megépítve. Az Esztergomi Takarékpénztér elhatározta, hogy megépíti a Csernoch János-út alsó részét. A képviselőtestület megszavazta hozzá a szükséges anyagot és így rövid idő alatt a sétány alsó részén kemény makadám út lesz Reméljük a felső rész sem fog elmaradni.”

A város vezetése a szigetre szándékozik áthelyezni az addig a Kis Duna sétány mentén fővédvonalként húzódó árvízvédelmi gátat. Az építkezés előkészületi munkálatai 2024 januárjában kezdődtek el.[4]

Műemléki épületei

  • A műemléki vízivárosi erődrendszer egyes részei a Kis-Duna parton húzódnak. Lásd: Mattyasovszky-bástya!
  • A Lőrinc utca és a sétány sarkán álló megyei bérpalota 2009-ben kapott műemléki védettséget. Bővebben lásd: Lőrinc utca (Esztergom)!
  • A 36-os házszám alatti historizáló stílusú lakóház 1870 körül épült. Zártsorú beépítésben áll, L alaprajzú, földszintes, nyeregtetős épület. Az utcai homlokzat középtengelyében aedikulás keretezésű, vízszintes záradékú kapu áll. Síkmennyezetes belső terek jellemzik. Részben 19. századi nyílászárói vannak ma is.[5]

Jegyzetek

  1. Pifkó Péter: Esztergomi utcák 1700-1990
  2. a b Csorba Csaba: Esztergom (Panoráma magyar városok sorozat, 1981
  3. Hídlap - Zöld út a Szent István fürdő felújítása előtt. [2009. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 23.)
  4. Szávoszt-Vass Dániel - Isten veled, Prímás-sziget (Dunai Szigetek blog, 2024.02.14.)
  5. Komárom-Esztergom megye nűemlékjegyzéke (2006)

Források

  • Esztergom 2000 Enciklopédia

Koordináták: é. sz. 47° 47′ 24″, k. h. 18° 44′ 13″47.790056°N 18.737056°E

Read other articles:

Untuk likeur beraroma jeruk pahit, lihat Curaçao (likeur). Negara CuraçaoLand Curaçao (Belanda)Pais Kòrsou (Papiamentu) Bendera Lambang Semboyan: —Lagu kebangsaan: Himno di KòrsouIbu kota(dan kota terbesar)Willemstad12°7′N 68°56′W / 12.117°N 68.933°W / 12.117; -68.933Bahasa resmiBelanda dan PapiamentuPemerintahanMonarki konstitusional• Raja Willem-Alexander• Gubernur Lucille George-Wout• Perdana Menteri Eugene Rhuggenaath L...

 

 

Pour les articles homonymes, voir Congrès (homonymie). Congrès de Tours Date 25 au 30 décembre 1920 Lieu Tours Vue générale de la salle au Congrès de Tours. La grande banderole « Prolétaires de tous pays, unissez-vous ! » est déployée sous la bannière « L'émancipation des travailleurs sera l'œuvre des travailleurs eux-mêmes » et deux portraits de Jean Jaurès. Agence Meurisse, Paris, BnF, département des estampes et de la photographie, 1920. Adhési...

 

 

Buku Doa Belanda dari pertengahan abad kelima belas. Kelompok lima orang kudus. Dari kiri ke kanan, Saint Joseph, Saint James Besar, Saint Peter, Saint Hermes, dan Saint-Ghislain, dengan emblem mereka. Kekristenan telah digunakan simbolisme dari sangat awal.[1] Masing-masing santo (orang kudus) memiliki cerita dan alasan mengapa dia menjalani kehidupan yang patut dicontoh. Simbol-simbol ini telah digunakan untuk menceritakan kisah-kisah ini di sepanjang sejarah Gereja. Jumlah orang-or...

العلاقات الجزائرية الجنوب سودانية الجزائر جنوب السودان   الجزائر   جنوب السودان تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الجزائرية الجنوب سودانية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين الجزائر وجنوب السودان.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة...

 

 

العلاقات العراقية التوفالية العراق توفالو   العراق   توفالو تعديل مصدري - تعديل   العلاقات العراقية التوفالية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين العراق وتوفالو.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتين: وجه المقارنة ا...

 

 

كارل فريدريش غاوس (بالألمانية: Carl Friedrich Gauß)‏    معلومات شخصية اسم الولادة (بالألمانية: Johann Carl Friedrich Gauß)‏  الميلاد 30 أبريل 1777 [1][2][3][4][5][6][7]  براونشفايغ[8][1][9]  الوفاة 23 فبراير 1855 (77 سنة) [1][2][3][4][5][6] ...

Troisième invasion mongole de la Pologne Carte de la Pologne en 1275-1300. Talabuga attaque la Petite-Pologne (en rose), Nogai attaque le duché de Cracovie (en rouge), puis celui de Sieradz (en violet). Informations générales Date 6 décembre 1287 - début février 1288[1] Lieu Petite-Pologne Issue Victoire polonaise, l'invasion mongole est repoussée[2] Belligérants Royaume de Pologne (1138-1320) Royaume de Hongrie Horde d'or Principauté de Galicie-Volhynie Commandants Lech II le Noir...

 

 

Chardonnay (diucapkan [ʃaʁ.dɔ.nɛ]) adalah sebuah varietas anggur berkulit hijau yang digunakan untuk membuat wine putih. Anggur tersebut berasal dari kawasan wine Burgundy, timur Prancis, tetapi sekarang tumbuh tempat wine diproduksi, dari Inggris sampai Selandia Baru. Referensi Jancis Robinson, editor (2006). The Oxford Companion to Wine, Third Edition. Oxford University Press. ISBN 0-19-860990-6. Pemeliharaan CS1: Teks tambahan: authors list (link) Oz Clarke; Margaret Ran...

 

 

Spit of Vasilievsky Island The Saint Petersburg Commodity and Stock Exchange is based in a housing complex in Saint Petersburg, Russia. Its offices along with the residential buildings were constructed in 2007–2008 on Vasilievsky Island near a recreation center. After the center was built, it was recognized as a town-planning error.[1] The government of Saint Petersburg required the builder to reduce the number of floors. The modifications were supervised by the vice-governor of Sai...

Bulgarian Turks in Turkeyбългарски турци в ТурцияTürkiye'deki Bulgaristan TürkleriBorn in Bulgaria372,000[1]LanguagesTurkish  · BulgarianReligionIslam Turkish immigrants from Bulgaria arriving in Anatolia in 1912. The Bulgarian Turks in Turkey represent a community of Bulgarian Turks who immigrated over the years from Bulgaria to Turkey. They are notable in Turkey for being descendants of Balkan Turks who had to escape persecution.[2][...

 

 

Untuk tempat lain yang bernama sama, lihat Karangtengah. Karang TengahDesaNegara IndonesiaProvinsiJawa TengahKabupatenSemarangKecamatanTuntangKode Kemendagri33.22.06.2013 Luas-Jumlah penduduk-Kepadatan- Upacara untuk Dewi Sri pada saat panen di Karang Tengah (sekitar 1910) Rumah orang Belanda di Karang Tengah pada tahun 1910-an Karang Tengah adalah sebuah nama salah satu desa yang terletak di kecamatan Tuntang. Pembagian wilayah Desa ini terbagi menjadi 7 dusun, yaitu: Beran Daren Kali M...

 

 

نائب رئيس وزراء هولندا Viceminister-president van Nederland نائب رئيس وزراء هولنداعلم مملكة الأراضي المنخفضة هوغو دي يونغ،  و كاجسا أولونغرن،  و كارولا شوتن  البلد هولندا  عن المنصب المعين مارك روته تأسيس المنصب 24 يونيو 1945؛ منذ 78 سنة (1945-06-24) الراتب 144,000 يورو (شاملة 7,887.24 ...

  لمعانٍ أخرى، طالع سوريا (توضيح).   سوريا الجمهورية العربية السورية سورياعلم سوريا سورياشعار سوريا   موقع سوريا   المناطق المطالب بها ولكن غير مسيطر عليها (محافظة حطاي التركية ومرتفعات الجولان التي تحتلها إسرائيل) النشيد: حُماةَ الدّيار عليكمْ سلام. الأرض والس...

 

 

 本表是動態列表,或許永遠不會完結。歡迎您參考可靠來源來查漏補缺。 潛伏於中華民國國軍中的中共間諜列表收錄根據公開資料來源,曾潛伏於中華民國國軍、被中國共產黨聲稱或承認,或者遭中華民國政府調查審判,為中華人民共和國和中國人民解放軍進行間諜行為的人物。以下列表以現今可查知時間為準,正確的間諜活動或洩漏機密時間可能早於或晚於以下所歸...

 

 

This article needs to be updated. Please help update this article to reflect recent events or newly available information. (September 2022) Overview of solar power in the U.S. state of New York Installing rooftop solar panels in PoughkeepsieNew York has a renewable portfolio standard of 30% from renewable sources by 2015. In 2015 24% was renewable, 6% short of the goal. Wind is the predominant generating technology.[1] In 2018, the New York State Energy Research and Development Autho...

Political party in Belgium Agora Founded2019HeadquartersBrusselsIdeologyParticipatory democracyPolitical positionSingle-issueColours  TurquoiseBrussels Parliament(Flemish seats)1 / 17Websitewww.agora.brusselsPolitics of BelgiumPolitical partiesElections Agora is a political party in Belgium in the Brussels Region. The party does not have a typical political platform, instead focusing on the single issue of participatory democracy. The party seeks to establish a citizens' assembl...

 

 

كلية الملك عبد العزيز الحربية  شعار كلية الملك عبد العزيز الحربية    الدولة  السعودية الإنشاء 22 ديسمبر، 1955 النوع كلية حربية الدور تدريب و تعليم جزء من القوات المسلحة السعودية المقر الرئيسي العيينة، الرياض الموقع الرسمي موقع الكلية الرسمي القادة القائد الحالي عل...

 

 

Beijing Subway station Jintai Xizhao金台夕照Clockwise platformGeneral informationLocationEast 3rd Ring Road MiddleChaoyang District, BeijingChinaCoordinates39°55′01″N 116°27′42″E / 39.916838°N 116.461743°E / 39.916838; 116.461743Operated byBeijing Mass Transit Railway Operation Corporation LimitedLine(s)     Line 10Platforms2 (1 split island platform)Tracks2ConstructionStructure typeUndergroundAccessibleYesHistoryOpenedJuly ...

Анахарсис Клоотсфр. Anacharsis Cloots Имя при рождении Жан Батист дю Валь-де-Грас [Гнаденталь], барон де Клоотс Дата рождения 24 июня 1755(1755-06-24) Место рождения замок Гнаденталь, близ Клеве, Пруссия Дата смерти 24 марта 1794(1794-03-24) (38 лет) Место смерти Париж Гражданство  Франция...

 

 

Bretten Lambang kebesaranLetak Bretten NegaraJermanNegara bagianBaden-WürttembergWilayahKarlsruheKreisKarlsruheSubdivisions10Pemerintahan • MayorPaul MetzgerLuas • Total710,12 km2 (27,418 sq mi)Ketinggian176 m (577 ft)Populasi (2021-12-31)[1] • Total29.927 • Kepadatan0,42/km2 (1,1/sq mi)Zona waktuWET/WMPET (UTC+1/+2)Kode pos75001–75015Kode area telepon07252 und 07258Pelat kendaraanKASitus webwww.bret...