Ez a szócikk (vagy szakasz) leginkább egy rajongói oldalra hasonlít. Segíts te is átírni a cikket, például a fölösleges vagy irreleváns listák, magasztalások, idézetek redukálásával, szükség szerint törlésével, illetve a szöveg átfogalmazásával úgy, hogy a cikk semleges nézőpontú legyen.
Kiefer Sutherland
Született
Kiefer William Frederick Dempsey George Rufus Sutherland 1966. december 21.(57 éves)[1] St Mary's Hospital[2]
Legnagyobb sikerét a FOX által gyártott 24 című akciósorozat főszereplőjeként, Jack Bauerként aratta, 2001 és 2010 között.
Fiatalkora és családja
Londonban született Donald Sutherland és Shirley Douglaskanadai színészházaspár gyermekeként. Ikertestvére Rachel. A Kiefer keresztnevet apja első filmjének rendezője, Warren Kiefer után kapta.[4] Családja skót származású, anyai nagyapja, Tommy Douglas legendás tartományi miniszterelnök, a kanadai ingyenes egészségügyi ellátás atyja volt.[5][6][7]
A család később kis ideig Kaliforniában élt, a szülők 1972-ben elváltak. 1975-ben ikertestvérével (az azóta televíziós produkciós vezetőként dolgozó), Rachellel és édesanyjával Torontóba költöztek.[8]
Tizenkét évesen lenyűgözött a gitár, és arra gondoltam, hogy a zene jelentős szerepet fog játszani az életemben. Játszottam néhány együttesben, bár nem túl jól, amikor egy este megnéztem anyámat a Nem félünk a farkastól című darabban. Az ő teljesítménye megölte bennem a dalokat. Sokszor láttam már azelőtt is színpadon, de valahogy mindig tudtam, hogy az ott az anyám, Shirley. Ám ekkor, a második felvonásban anyukám eltűnt előlem, s átváltozott Martha-vá. Miután a függöny összement, s a játék véget ért, én csak ültem egyedül az üres nézőtéren, teljesen elbűvölve. Ettől a pillanattól kezdve már csak színész akartam lenni.[9]
Apja újabb házassága révén három féltestvére született: Rossif, Angus és Roeg.
Adta hangját reklámokhoz, videójátékokhoz, animációs filmekhez, s rendezett is; amikor pedig rosszul ment neki, rodeózni kezdett – ezt a képességét filmjeiben is bemutatta néhány alkalommal.[10]
Háromszor játszottak közösen apjával, Donald Sutherlanddel: az 1983-as Gengszterpapa és az 1996-os Ha ölni kell című filmekben, valamint a (24 című sorozatot is jegyző producerek által készített) 2015-ös Hatlövetű kegyelem című westernben.
24
Népszerűségét a 24 című televíziós sorozatban nyújtott alakítása hozta meg igazán, Jack Bauer figurájának megformálása, majd az emellett végzett produceri munka a FOX produkciójában 2001 és 2010 közt meghatározta az életét. (S talán még tovább is, hiszen 2012-es téli TCA-turnén kiderült, hogy mozifilmmel zárják le a sikerszériát.)[11] Nem maradt el a szakmai elismerés sem: 2002-ben elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Golden Globe-díjat[12] a sorozatok kategóriájában, 2006-ban pedig Emmy-díjat kapott[13] alakításáért. Ekkoriban a legjobban fizetett sorozatszínészek közé tartozott: 2008-ban 500 000 dollárt kapott epizódonként a produceri honorárium nélkül.[14]
2008 decemberében – a kanadai Hírességek sétányán elnyert csillag után négy évvel – a Hollywood Walk of Fame csillagát is megkapta, stílszerűen a Hollywood Boulevard 7024-es szám alatt.[15]
A 24 után sem tétlenkedett: 2011-ben a Broadway egyik színházában játszott,[16]Brian Cox, Jim Gaffigan, Chris Noth és Jason Patric társaságában. Szintén ez év márciusában mutatták be A gyónás című 10 részes websorozatot[17] ( Magyarországon az AXN vetítette);[18][19] majd májusban a Melankóliát, Lars von Trier filmjét, mely megkapta az év Európai Filmdíját.[20][21]2012 márciusában kezdődik a FOX új sorozata, a Touch, amelynek a premierje 2012. január 25-én volt. Sutherland ebben egy bizonyos eseményeket megjósolni képes autista fiú édesapját játssza.[22]
Magánélete
1987-ben nősült először. Rövid házasságából 1988-ban született lánya, Sarah Jude.[23] (mostohalánya jóvoltából pedig 40 éves korában már nagypapa lett).[24][25] 1990-ben eljegyezte Julia Robertset, aki az esküvő előtt elhagyta őt.[26][27] 1996-ban megkötött második házassága is zátonyra futott 1999-ben (a válást 2008-ban mondták ki hivatalosan).[28] Hároméves együtt járás után 2011-ben szakított Siobhan Bonnouvrier-vel is, akit a sajtó találgatása szerint korábban el is jegyzett.[29]
Érdekesség, hogy heterochromiával született, az egyik szeme kék, a másik zöld színű.[30]
Összeütközései a törvénnyel
Italozó életmódja miatt nemcsak a bulvársajtó állandó célkeresztjében áll, de két alkalommal a joggal is összetűzésbe került. Ittas vezetésért 2004-ben próbaidős büntetést kapott, így amikor 2007-ben újra rajtakapták, letartóztatása után[31] 48 nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.[32][33] A büntetést sikerült jórészt a karácsonyi szünetre időzíteni, így a 24 forgatása nem túlzottan sínylette meg a főszereplő távollétét. 2009-ben ismét közel járt a börtönhöz, amikor – szerinte lovagiasságból – lefejelt egy divattervezőt egy rendezvényen, ám ejtették a vádat ellene, mivel a sértettet sikerült anyagiakkal kárpótolni.[34]