Sem UEFA-, sem pedig FIFA-tagsággal nem rendelkezik, így nem indulhat az Európa-bajnoki vagy világbajnoki selejtezőkön sem. A katalán válogatottban pályára lépők spanyol állampolgárok, akik jogosultak a spanyol válogatottban szerepelni.
1904 óta közel 200 mérkőzést játszott más nemzeti, klub- vagy regionális csapat ellen. 1997 óta rendszeresen játszik nemzetközi barátságos mérkőzéseket. 2009 decemberében a Camp Nou-ban 4–2-es győzelmet aratott a katalán válogatott az argentin válogatott felett.[1]2010 decemberében ugyanilyen arányban múlta felül Nigériát.
Történelem
Az első mérkőzések
A katalán válogatott 1904-ben játszotta első mérkőzését, majd kezdetben különböző klubcsapatok ellen lépett pályára, mint például a Barcelona, a Real Madrid és az Espanyol. 1912. február 2-án játszották az első válogatott elleni mérkőzésüket, amelyen Párizsban kikaptak 7-0-ra a franciáktól. Decemberben ismét megmérkőzött a két csapat, ezúttal Katalónia nyert 1-0-ra. Baszkföld ellen először 1914-ben játszottak, de a mérkőzésről nem készült hiteles feljegyzés.[2]1915. január 3-án a San Mamésban újra megmérkőztek, és a baszkok 6-1 arányban jobbnak bizonyultak.[3]
Az Asztúria Hercege Kupa
1915 és 1926 között a katalán válogatott nemzetközi, és regionális versenyeken is részt vett, ezek közül kiemelkedik a Copa Princep d'Asturies (azaz az Asztúria Hercege Kupa). A bő egy évtizedben, amíg a kupa létezett a katalánok ötször hódították el a serleget, egyszer pedig a döntőben maradtak alul. A tornán rendszerint Katalónia válogatottja mellett Asztúria, Baszkföld, és Kasztília válogatottjai vettek részt.
Az 1930-as években egyre több nemzetközi mérkőzést játszottak, és egyre jobb eredményeket értek el ezeken az összecsapásokon. 1934 különösen jól sikerült év volt. Június 17-én a Leônidasszal felálló Brazília volt az ellenfél, és a katalánok 2-1-es győzelmet arattak. Egy hét múlva 2-2-es döntetlent játszott a két csapat. Június 29-én 5-1-re legyőzték az aktuális spanyol bajnok Athletic Bilbaot.
A Franco-korszak
A spanyol polgárháború befejezése után, Francisco Franco diktatúrája ideje alatt betiltotta az autonóm közösségek nyelvhasználatát, megszüntette azok legitimitását, valamint jelképeik, így zászlajaik, címereik használatát. A katalán válogatott ebben az időben, ilyen körülmények között is több mérkőzésen pályára lépett, többször előfordult, hogy a Barcelona játékosai is pályára léptek a válogatott színeiben, (így például az aranylabdásLuis Suárez vagy Kubala László is pályára lépett a katalán csapatban) de Alfredo Di Stéfano is vendégszerepelt a katalánoknál. A Franco-éra végén, 1976. június 6-án barátságos mérkőzést játszottak a szovjet válogatott ellen. (1-1) Ezen a mérkőzésen pályára lépett Johan Cruijff és Johan Neeskens is.
Demokratikus idők
Miután az 1970-es években visszaállt Spanyolországban a demokratikus rend, a katalán válogatott több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett, többek között Jugoszlávia vagy Bulgária ellen. 2002. május 5-énBrazília volt az ellenfél, akik a közelgő világbajnokságra készültek. A mérkőzést a brazilok nyerték 3-1-re. Két év múlva újra megmérkőzött egymással a két csapat, ezúttal 5-2-re nyertek a brazilok.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Catalonia national football team című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.