Elérheti az 50 méter magasságot, törzsének átmérője a 2 métert. Törzse egyenes, koronája többnyire sűrű, kúp alakú. Vörösesbarna, esetleg szürke kérge vékony csíkokban válik le.
Ágai örvökben, vízszintesen állnak, a végükön a hajtások idővel mindinkább lecsüngenek. A szabadon, nem csoportosan élő egyedek alsó ágai a földig is leérhetnek, és nem ritkán le is gyökereznek. A sűrű erdőkben az alsó ágak fokozatosan elszáradnak és a törzs felkopaszodik. Kúp alakú koronáján kevésbé marad meg a hó, nagy része lepereg.
Fénylő sötétzöld, keskeny, kemény tűlevelei a hosszúhajtásokon egyesével, szórtan, a törpehajtásokon körkörösen vagy fésűsen állnak. Az 1-2,5 cm hosszú, 1 mm széles, szúrós hegyű levelek négyélűek, mindegyik oldalukon alig látható levegőnyílásokkal.
Tobozai felfelé állnak, majd ősszel, amikorra megérnek, lecsüngenek, és egészben hullanak le, ekkor már 15–20 cm hosszúak.
30-40 méter magas, hengeresen kúpos koronájú fa. Termése a nemzetségen belül nagynak számító, 8–16 cm hosszú („szivartoboz”).
Életmódja, termőhelye
Magashegységekben állományképző („fenyőöv”). Életkora elérheti az 500 évet. Bolygónk egyik legidősebb ismert élőlénye "Az Öreg Tjikko", a szénizotópos kormeghatározás alapján 9550 éves.
Tobozai egyes években tömegesen jelennek meg az idősebb növények koronájának felső harmadában.[2]
Páraigényes, eredeti termőhelyének megfelelő hegyvidéki klímát és üde talajt kíván. Száraz, sovány talajra, nagyvárosokba nem való; száraz levegőn több betegség és a lucfenyő-gubacstetű(Adelges abietis) támadja meg.
Felhasználása
A leggyakrabban karácsonyfának használják. Igen népszerű, mivel szép a formája, és a többi fenyőfánál olcsóbb. A vágott fa azonban hamar lehullatja a leveleit, mivel a páradús környezetet kedveli, ezért a száraz levegőjű lakásokban vízzel töltött karácsonyfatalpba állítják, hogy megelőzzék a tűlevélhullást.
Az iparban több céllal hasznosítják; a gazdasági jelentősége nagy.
gyalulva: ablak-, ajtóelemek, bútorlécek, lambériák, külső és belső épületelemek, létrák, lépcsők részei, parketták, hajópallók, tetőfedő zsindely stb.,
nagyon szigorú szempontok alapján válogatott anyagából készül a legtöbb húros hangszerrezonánsa, azaz hangot sugárzó alkatrésze, teteje,
egyéb formában: aprítékként a forgács- és farostlemezgyártáshoz, cellulóz, fagyapot céljára.
A számára kedvező éghajlatú városok utcáira sűrűn kiültetett lucfenyők elnyelik a zajt. Párás levegőn a metszést is jól tűri, és szép sövénnyé nevelhető.[2]
Zöld gallya fontos kötészeti alapanyag, amit főleg koszorúalapokhoz használnak. A kötészetekben tobozát is hasznosítják a zöld koszorúk díszítésére és a görög koszorúk alapjához (többnyire egészben, ritkábban félbevágva).[3]
A kertészetekben kiváltképp alanyként jelentős: rendszerint erre alapra oltják az ezüstfenyőfajtákat és a többi lucfenyőt.
Fajtái, kertészeti változatai
Igen sok fajtájának főleg koronaformája különbözik az alapfajétól. Többségüket csak gyűjteményes kertekben ültetik.
Aurea — Termete, növekedése az alapfajéhoz hasonló, de fiatal hajtásain a tűlevelek felső, napsütötte része aranysárga.
Cranstonii — Kígyóluc néven ismert. Kevéssé elágazó, vastag oldalágai lecsüngenek.
Echiniformis — Törpe, nagyon lassan növő fajta. Fejlettebb korában párnaszerű, azaz kissé szélesebb, mint amilyen magas.
Finedonensis — A 19. század végén, Angliában fejlődött ki. 10-15 méter magasra nő. Fiatal hajtásai májusban világossárgák–sárgászöldek, majd fokozatosan megzöldülnek, illetve barnás árnyalatúvá válnak, mintha megperzselődtek volna. Ágai vízszintesen állnak; kúpos koronája fölfelé egyenletesen keskenyedik. Végálló, világosbarna tobozai lecsüngenek. Az alapfajnál sokkal kényesebb: szélvédett helyet, párás levegőt, üde, morzsalékos talajt igényel. A tűző nap megégeti. A fiatal oltványokat támaszték mellett kell nevelni addig, amíg sudaruk ki nem fejlődik.
Gregoriana — Nagyon lassan (évente 1–2 cm-t) növő fajta. Sűrűn ágas; idősebb korában tömött párna vagy félgömb alakú.
Inversa — Angliában fedezték fel a 19. században. Sudara gyakran ferdén feláll vagy akár le is konyul, ezért karózni kell, akkor 10-15 méter magasra is megnőhet. Sűrűn álló ágai zuhatagszerűen lecsüngenek, a törzset teljesen eltakarják. Vastag tűlevelei fényeszöldek. Nagy humusztartalmú talajt, párás levegőt, félárnyékot kíván.
Kámon — Amint neve is mutatja, a Kámoni arborétumban keletkezett, méghozzá a 'Cranstonii' változat mutációjaként. Szaporítását Bánó István erdőmérnök kezdte 1955-ben. Ez a törpe növésű fajta még tízéves korában is csak mintegy fél méter magas és kétszer olyan széles. Hajtásai vörösbarnák, tűlevelei sűrű örvekben állnak. A szárazságot elég jól tűri, a lucfenyő-gubacstetű mérsékelten károsítja.
Little Gem — Lapított félgömb alakú, törpe fajta.
Maxwellii — 1-1,5 m-es, kezdetben lapított félgömb, később kúp alakú törpefenyő, vastag hajtásain előreálló, merev, körkörösen növő tűlevelekkel.
Nidiformis — Alig 1 méteres. Fiatalon ágai vízszintesen nőnek; ilyenkor középen kissé bemélyedő lapult gömb alakú, fészek formájú. Később kifejlődhet a vezérhajtása, ilyenkor tömzsi kúpformát vesz fel. Friss levelei sárgás-, később világoszöldek. Sziklakertbe alkalmas, az előző fajtához hasonlóan. Párás levegőt és nedves talajt igényel, tehát nyáron öntözni kell. Lassan nő.
Ohlendorffii — Előbb gömbölyded, majd szabálytalanul széles kúp alakú, lassú növekedésű fenyő, felfelé növő, sűrű ágrendszerrel. 6–8 m magas lesz.
Lucfenyő (Picea abies) (magyar nyelven). Faipar.hu. [2001. május 9-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 14.)
Lucfenyő (magyar nyelven). Berzsenyi.tvnet.hu. [2004. december 20-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 14.)
Picea abies és fajtái (magyar nyelven). Dendrológiai Alapítvány, 2006. május 12. [2007. december 24-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 14.)
Rudi Beiser: Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 98-99. oldal. ISBN 978-615-5178-07-8
