Kálmáncsehi Sánta Márton

Kálmáncsehi Sánta Márton
a Tiszántúli református egyházkerület püspöke
Kálmáncsehi Sánta Márton prédikátor, püspök szobra Debrecenben, a Tócóskerti református templom előtti téren
Kálmáncsehi Sánta Márton prédikátor, püspök szobra Debrecenben, a Tócóskerti református templom előtti téren

Született15. század vége
Kálmáncsa
Elhunyt1557. december 21. előtt pár nappal
Debrecen
Nemzetiségmagyar
Felekezetprotestantizmus
Püspökségi ideje
1557 nyár vége – decembere
Előző püspök
Következő püspök
nem volt
Bogácsi Demeter (?)
A Wikimédia Commons tartalmaz Kálmáncsehi Sánta Márton témájú médiaállományokat.

Kálmáncsehi Sánta Márton (15. század vége[1]Debrecen, 1557. december 21. előtt pár nappal) református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke 1557-ben, a helvét irányú reformációnak hazánkban egyik legjelesebb képviselője.

Életpályája

1523 őszén a krakkói egyetem hallgatói közé iratkozott, s ugyanitt az 1524-25. tanév második felében a magyar tanulók házának szeniori tisztét viselte. Katolikus pap lévén, 1538-ban már gyulafehérvári kanonok és iskolaigazgató volt s ez évben tiszttársával, Enyédi Adorjánnal együtt bírája volt a segesvári hitvitának. Ez olyan hatást gyakorolt rá, hogy nemsokára protestáns hitre tért, s mint ennek követője szintén lelkészi hivatalt viselt; működése Beregszászban, Munkácson és Sátoraljaújhelyen voltak. 1551-ben debreceni plébános volt s itt nagy buzgóságot fejtett ki a katolicizmusnak a lutheranizmus által még ki nem küszöbölt maradványai eltávolításában, amiért a ladányi zsinaton 1551 végén vagy 1552 elején összegyűlt protestáns lelkészek exkommunikálták.

1552. december 1-jén részt vett a beregszászi zsinaton. Petrovics Péter ösztönzésére később Erdélyben is mozgalmat indított az úrvacsoráját és a szertartásokat illető szabadabb elveinek érdekében. Itt is sikerrel terjesztette tanait, legalább a külsőségekre nézve, amennyiben például Kolozsvárt az oltárokat 1556-ban szintén kihordták a templomokból, noha némely kiadott művének az úrvacsorájáról nyilvánított nézetével szemben ugyanez év derekán síkra szállott Dávid Ferenc, és pedig a kolozsvári lelkészek képviseletében, kik a következő évben zsinatot is tartottak ellene. Erre ő maga is idejekorán elment Debrecenből, hogy elveit védelmezze, de betegsége a vitától visszatartotta. Visszatérve egyházába, ahol fő pártfogójának, Petrovics Péternek a védnöksége alatt református püspöki tisztet is viselt, betegsége egyre közelebb juttatta halálához. Nem egy forrás emlékszik meg Debrecenből időközben történt elűzetéséről is, de feltétlen hitelességgel még ez nincs kimutatva.

Művei

Írói munkásságának termékei, melyek közt egy énekeskönyv is volt, nem maradtak fenn korunkig. Gyalui Torda Zsigmond, mint egykori tanárának, neki ajánlotta 1547-ben írt, 1551-ben megjelent egyik filológiai művét.

A kolozsvári papokkal váltott vitatételeit azok Responsio ministrorum ecclesiae Colosvariensis ad scripta M. Martini a Calmancha (1556) c. füzetükben (Közölte Papp Gusztáv 1935-ben kiadott műve mellett) közzétették, így kéziratos másolatuk máig megvan.

  • Huszár Gál–Kálmáncsehi Márton: A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek, 1-2.; fakszimile szöveggond. Varjas Béla, tan. Borsa Gedeon; Akadémiai, Bp., 1983

Jegyzetek

  1. Zoványi, i. m.

Források

Read other articles:

FatbeardEpisode South ParkNomor episodeMusim 13Episode 7SutradaraTrey ParkerPenulisTrey ParkerKode produksi1307Tanggal siar22 April 2009Bintang tamu Abdi Fatah Adawe Dahir Ali Abdullahi Prime Sebastian Yu Julien Zeitouni James Sie (tidak disebutkan) Kronologi episode ← SebelumnyaPinewood Derby Selanjutnya →Dead Celebrities Fatbeard adalah episode ketujuh dalam serial South Park musim ketigabelas. Episode ini juga merupakan episode ke-188 dalam sejarah South Park. Episode in...

 

 

Maltese football club This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (July 2019) (Learn how and when to remove this template message) Football clubVictoria HotspursNickname(s)Hotspurs, Tas-Sitt XhurFounded1948; 76 years ago (1948)PresidentDr. Anton TaboneHead coachDavor FilipovicLeagueGFL Second Division2023-24Gozo Football League Second Div...

 

 

Император Адриан. Древнеримское искусство фактически ведёт отчёт со II в. до н. э., так как республиканский Рим стремился не к созерцательному познанию мира, а к практическому им обладанию. Содержание 1 Краткая характеристика 2 Архитектура Древнего Рима 3 Стенопись ...

B

  此條目介紹的是拉丁字母中的第2个字母。关于其他用法,请见「B (消歧义)」。   提示:此条目页的主题不是希腊字母Β、西里尔字母В、Б、Ъ、Ь或德语字母ẞ、ß。 BB b(见下)用法書寫系統拉丁字母英文字母ISO基本拉丁字母(英语:ISO basic Latin alphabet)类型全音素文字相关所属語言拉丁语读音方法 [b][p][ɓ](适应变体)Unicode编码U+0042, U+0062字母顺位2数值 2歷史發...

 

 

Historic district in Pennsylvania, United States United States historic placeClemson Island Prehistoric DistrictU.S. National Register of Historic PlacesU.S. Historic district Clemson IslandShow map of PennsylvaniaShow map of the United StatesNearest citySouthern portion of Clemson Island in the Susquehanna River, Halifax Township, PennsylvaniaCoordinates40°27′54.5″N 76°56′44.4″W / 40.465139°N 76.945667°W / 40.465139; -76.945667Area14.5 acres (5.9 ha)N...

 

 

Навчально-науковий інститут інноваційних освітніх технологій Західноукраїнського національного університету Герб навчально-наукового інституту інноваційних освітніх технологій ЗУНУ Скорочена назва ННІІОТ ЗУНУ Основні дані Засновано 2013 Заклад Західноукраїнський �...

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Bergen, Lower Saxony – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2015) (Learn how and when to remove this message) Town in Lower Saxony, GermanyBergen TownSt. Lambert's Church Coat of armsLocation of Bergen within Celle district Bergen Show map of ...

 

 

Person who carries a casket at a funeral This article is about a role at a funeral. For the band, see Pallbearer (band). For the wrestling manager, see Paul Bearer. Pallbearers carrying the casket of Major Douglas A. Zembiec of the United States Marine Corps A pallbearer is one of several participants who help carry the casket at a funeral. They may wear white gloves in order to prevent damaging the casket and to show respect to the deceased person. Some traditions distinguish between the rol...

 

 

Television series Alma's Not NormalBBC programme image showing show logo and the cast (Nicholas Asbury, Sophie Willan, Siobhan Finneran and Lorraine Ashbourne)GenreComedyWritten bySophie WillanDirected byAndrew ChaplinStarring Sophie Willan Jayde Adams Siobhan Finneran James Baxter Nicholas Asbury Lorraine Ashbourne Maizie Wickson Country of originUnited KingdomOriginal languageEnglishNo. of series1No. of episodes6ProductionExecutive producerSophie WillanRunning time30 minutesOriginal release...

2016 Birmingham City Council election ← 2015 5 May 2016 2018 → One third (40) seats to Birmingham City Council61 seats needed for a majority   First party Second party Third party   Leader John Clancy Robert Alden Paul Tilsley Party Labour Conservative Liberal Democrats Leader's seat Quinton Erdington Sheldon Seats before 77[a] 30 11 Seats after 80 29 10 Seat change 3 1 1 Popular vote 113,018 50,828 26,877 Percentage 51.09% 22....

 

 

Status of cannabis in Malaysia Cannabis in MalaysiaLocation of Malaysia (dark green)MedicinalIllegalRecreationalIllegal Cannabis is illegal in Malaysia, although there are plans to make exceptions for medical purposes.[1] Recreational use of cannabis under Malaysian legislation provides for a mandatory death penalty for convicted drug traffickers. Individuals arrested in possession of 200 grams (seven ounces) of marijuana are presumed by law to be trafficking in drugs. Individual...

 

 

19th Supreme Patriarch of Thai Buddhism This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (February 2018) (Learn how and when to remove this message) Somdet Phra Sangharaja ChaoKrommaluangVajirañāṇasaṃvaraVajirañāṇasaṃvara in 201019th Supreme Patriarch of ThailandIn office21 April 1989 – 24 October 2013Preceded byJinavajiralongkornSucceede...

Polish physicist Konstanty Zakrzewski. Konstanty Zakrzewski (14 January 1876 in Warsaw – 19 January 1948 in Kraków) was a Polish physicist. He was a professor of the Jagiellonian University (1911–1913 and since 1917) and professor of the Lviv University (1913–1917), member of the Polish Academy of Learning (since 1920). Zakrzewski was a researcher of electron theory of metals, optics, and dielectric properties of substances. He was an initiator of cosmic ray research in Poland (1947). ...

 

 

Jalal Talabaniجەلال حیسامەددین نورەڵڵا تاڵەبانی Presiden Irak Ke-6Masa jabatan7 April 2005 – 24 Juli 2014Perdana MenteriIbrahim al-JaafariNouri al-MalikiWakil PresidenAdil Abdul-MahdiGhazi Mashal Ajil al-YawerTariq al-HashimiKhodair al-KhozaeiPendahuluGhazi Mashal Ajil al-Yawer (penjabat)PenggantiFuad MasumPresiden Dewan Pemerintahan IrakMasa jabatan1 November 2003 – 30 November 2003PendahuluAyad AllawiPenggantiAbdul Aziz al-HakimPemimpin Pe...

 

 

American football rivalry Bills–Dolphins rivalryBills and Dolphins face off during the 2014 season. Buffalo Bills Miami Dolphins LocationBuffalo, MiamiFirst meetingSeptember 18, 1966Bills 58, Dolphins 24Latest meetingSeptember 12, 2024 Bills 31, Dolphins 10Next meetingNovember 3, 2024StadiumsBills: Highmark StadiumDolphins: Hard Rock StadiumStatisticsMeetings total122 meetings[1]All-time seriesDolphins, 62–59–1Regular season seriesDolphins, 61–55–1Postseason resultsBills, 4�...

Consonantal sound Voiced postalveolar affricatedʒʤIPA Number104 135Audio sample source · helpEncodingEntity (decimal)d​͡​ʒUnicode (hex)U+0064 U+0361 U+0292X-SAMPAdZ or d_rZ Image The voiced palato-alveolar sibilant affricate, voiced post-alveolar affricate or voiced domed postalveolar sibilant affricate is a type of consonantal sound, used in some spoken languages. The sound is transcribed in the International Phonetic Alp...

 

 

Voce principale: Calcio Como. Como CalcioStagione 1997-1998Sport calcio Squadra Como Allenatore Mario Beretta Enrico Catuzzi Mario Beretta Giancarlo Centi Presidente Enrico Preziosi Serie C110º posto Coppa Italiaeliminato al primo turno Coppa Italia Serie Celiminato al primo turno Maggiori presenzeCampionato: Ottolina (33) Miglior marcatoreCampionato: Cecconi (10) StadioStadio Giuseppe Sinigaglia 1996-1997 1998-1999 Si invita a seguire il modello di voce Questa voce raccoglie le inform...

 

 

Ancient Greek city For the genus butterflies, see Olynthus (butterfly). For the genus sponges, see Olynthus (sponge). For greek myth figure, see Olynthus (mythology). OlynthusὈλυνθοςBouleuterion of ancient OlynthusShown within GreeceShow map of GreeceOlynthus (Mediterranean)Show map of MediterraneanLocationOlynthus, Central Macedonia, GreeceCoordinates40°17′46″N 23°21′14″E / 40.296°N 23.354°E / 40.296; 23.354TypeSettlementPart ofChalcidian Leag...

مراسلون بلا حدود مراسلون بلا حدود‌ الاختصار (بالفرنسية: RSF)‏  البلد فرنسا  المقر الرئيسي باريس  تاريخ التأسيس 1985  المؤسس روبرت مينار  منطقة الخدمة عالميًّا  [لغات أخرى]‏  المالية إجمالي الإيرادات 6166135 يورو (2019)1549381 يورو (2017)[1]  عدد الموظفين 121  ...

 

 

American television sitcom This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Punky Brewster 2021 TV series – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2021) (Learn how and when to remove this message) Punky BrewsterGenreSitcomCreated byDavid W. DuclonDeveloped bySteve Armogida & Jim Armogi...