Basmet a Szovjetunióban született, 1953-ban, zsidó családban. Szülei Abram Boriszovics Basmet vasútmérnök és Maja Zinovjevna Kricsever filológus voltak. Apját 1958-ban áthelyezték az ukrajnaiLvovba, ahová a családja is követte. Basmet gyermekkorában hegedülni és zongorázni tanult. Tizennégy évesen vette fel a brácsát, miközben egy rockegyüttesbengitározott is. A Lvovi Speciális Zenei Középiskolában 1971-ben végzett, ezután az anyja Moszkvába vitte meghallgatásra, aminek nyomán felvették a Moszkvai Konzervatóriumba, ahol 1971 és 1976 között tanult. Előbb Vagyim Boriszovszkij volt a brácsatanára, majd annak halála után, 1972-től Fjodor Druzsinyin vette át az oktatását. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, aki osztálytársa volt (a házasságot Msztyiszlav Rosztropovics melegen támogatta).
Basmet a végzés után még két év asszisztensi képzésen vett részt, és ennek végén, 1978-ban azonnal a konzervatórium tanára lett mint az intézmény minden idők legfiatalabb tanára. 1975-ben – még hallgatóként – második lett a Budapesti Nemzetközi Brácsaversenyen,[4] majd a következő évben a müncheniARD Nemzetközi Zenei Verseny első helyezettje lett. A sikereket követően széles körben ismert művésszé vált, de az akkori Szovjetunióban nem volt egyszerű a külföldi fellépések intézése. A következő évben azonban koncertezhetett Németországban, majd lassan Európa más országai, az Egyesült Államok, Kanada, Latin-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland és Japán következett. Beemelte a brácsát a hangversenyek elfogadott szólóhangszerei közé, ő volt az első mélyhegedűs, aki szóló hangversenyt adott a Carnegie Hallban, a Concertgebouw-ban, a Barbicanben, a Milánói Scalában és a Leningrádi Filharmónia nagytermében.
1972-ben volt tanára, Boriszovszkij neki ajándékozta a milánói Paolo Testore által 1758-ban készített mestermélyhegedűjét, mind a mai napig azon játszik.[5] Eleinte csak szólistaként lépett fel, majd 1985-ben, Szvjatoszlav Richter ösztönzésére kezdett el dirigálni. 1986-ban megalakította a Moszkvai Szólisták kamarazenekart, amely gyorsan ismertté vált otthon és külföldön egyaránt. A zenekar párizsi fellépése után a zenekari tagok úgy döntöttek, hogy Franciaországban maradnak (a zenekar Basmet nélkül hamar felbomlott, más együttesek tagjai lettek). Hazatérve Basmet 1992-ben, csupa fiatal zenészből újjáalakította a zenekart, amely ugyanolyan sikeres volt, mint az elődje. 2008-ban a zenekar Grammy-díjat nyert Stravinsky és Prokofjev műveinek hangfelvételéért.
Basmet 1978 óta tanít a Moszkvai Konzervatóriumban, 1996 óta professzorként, amikor létrehozta és vezette a konzervatórium brácsa kísérleti osztályát, ahol a hallgatók szélesebb képzést kapnak, tanulmányaik felölelik a kamara-, az opera- és a szimfonikus zene területét is. Zenepedagógiai tevékenysége a nagyközönség felé is kiterjed: szerzője és műsorvezetője az Az álom állomása című (ilyen címmel önéletrajzi könyvet is írt), díjnyertes televíziós műsornak. 1980 után mesterkurzusokat vezet Japánban, Európában, Amerikában és Hongkongban, nyári tanfolyamokat tart Sienában és Tours-ban.
A klasszikus szerzők mellett szívesen játszik kortárs szerzőktől is. Több zeneszerző írt, dedikált számára műveket, ezek száma több mint ötven. Ilyenek például Alfred Schnittke, Szofija Gubajdulina, Alekszandr Csajkovszkij, Vytautas Barkauskas, Andrej Espaj, Poul Ruders, Andrej Golovin, Alekszandr Raskatov és Gia Kancseli művei. Többször járt Magyarországon. Egy Richterrel adott budapesti koncertje után Kroó György írta róla: „Bashmet tökéletes technikával és gyönyörű hangon muzsikál, salaktalan, nemes, éneklő, de szenvedélytől sem mentes tónusa, pazarul hajlékony vonóvezetése, a zenei anyagot nemcsak megmunkáló, hanem átható szellemisége a legszebb távlatokkal kecsegtet”.
Számos nemzetközi jelentőségű jótékonysági akcióban vett részt, megalapította a Nemzetközi Jótékonysági Alapot és a Dmitrij Sosztakovics Nemzetközi Díjat a nemzetközi művészet területén elért kiemelkedő eredményekért. Ezt a díjat megkapta többek között Gidon Kremer, Thomas Quasthoff, Viktor Tretyjakov, Benjamin Britten, Valerij Gergijev, Anne-Sophie Mutter, Olga Borogyina, Irina Antonova, Natalja Gutman, Jevgenyij Kiszin, Makszim Vengerov és Gyenyisz Macujev. Alapítója a moszkvai Nemzetközi Brácsaversenynek, valamint elnöke az Egyesült Királyságbeli Nemzetközi Lionel Tertis brácsaversenynek. 1998-tól művészeti vezetője a Szvjatoszlav Richter Zenei Fesztiválnak, 2006 óta Rosztyiszlav Krimer fehérorosz zongoristával együtt szervezi a minszki Nemzetközi Jurij Bashmet Fesztivált, és ő irányítja a szocsi Téli Nemzetközi Művészeti Fesztivált és a Jaroszlavli Nemzetközi Zenei Fesztivált is.
Bashmet tagja az Orosz Föderáció elnöke alá tartozó Kulturális és Művészeti Tanácsnak. Kritikák érték, miután 2014-ben aláírta a Vlagymir Putyint – a Krím Oroszországhoz csatolásában – támogató levelet. Emiatt a lvovi Liszenko Nemzeti Zeneakadémia visszavonta a korábban számára adományozott tiszteletbeli professzori címet. A döntést az akadémia tudóstanácsa – a helyi sajtó szerint – majdnem egyhangúlag hozta meg.
Felesége Natalja Tyimofejevna Basmet hegedűművész, lánya Kszenyija zongoraművész, fia Alekszandr közgazdász. Testvérbátyja Jevgenyij, aki most is Lvovban él, utcai zenész.
Díjai, elismerései
1975 – Második díj a Budapesti Nemzetközi Brácsaversenyen
1976 – Első díj a müncheni ARD Nemzetközi Zenei Versenyen
1983 – Az Orosz Föderáció érdemes művésze
1986 – A Szovjetunió Állami díja
1991 – A Szovjetunió népművésze
1993 – Az Orosz Föderáció Állami díja
1995 – Sonning-díj (Dánia)
1995 – Az Orosz Föderáció Állami díja
1999 – Gediminas Nagyfejedelmi Rend tisztje (Litvánia)
2000 – Az Orosz Föderáció Állami díja
2000 – Az Ordre des Arts et des Lettres tisztje (Franciaország)
2000 – Az Olasz Köztársaság Érdemrendjének parancsnoka
2002 – A hazáért érdemrend 3. fokozata
2003 – A Francia Köztársaság Becsületrendje
2004 – Ukrán Érdemrend 3. fokozata
2004 – A Moszkvai Állami Egyetem tiszteletbeli professzora
2005 – Rusze díszpolgára (Bulgária)
2008 – Orosz Becsületrend
2008 – Grammy-díj a Moszkvai Szólistákkal együtt Stravinsky és Prokofjev műveinek hangfelvételéért
2009 – A londoni Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja
2013 – Az Orosz Föderáció Állami díja
2013 – Örmény Becsületrend
2014 – Rosztov-na-Donu díszpolgára
2014 – Barátságért érdemrend (Oroszország)
2020 – A hazáért érdemrend 2. fokozata
Franciszk Szkarina-rend (Fehéroroszország)
Felvételei
Válogatás az AllMusic és a Discogs nyilvántartásából.
Megjelenés
Tartalom
Közreműködők
Kiadó
1978
Schubert, Reger, Druzsinyin: Sonatas for Viola and Piano
Ez a szócikk részben vagy egészben a Yuri Bashmet című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Башмет, Юрий Абрамович című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Robert Cummings: Yuri Bashmet: Biography. allmusic.com. (angolul) AllMusic (2020) (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
Yuri Bashmet. bashmet-festival.com (angolul) (2020) (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.) arch
Jurij Basmet. port.hu. Port.hu (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
Yuri Bashmet. mariinsky.ru/en. (angolul) The Mariinsky Theatre (2017) (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)