Micoud a Cannes együttesében kezdte felnőtt pályafutását. Zinédine Zidane távozása után ő lett a csapat irányítója. A klub 1993-ban feljutott, a következő szezonban pedig rögtön az UEFA-kupában indulhatott.
Jó játékára felfigyeltek a nagyobb csapatok, így 1996-ban a Bordeaux játékosa lett. Az 1998-99-es szezonban bajnoki címet szerzett csapatával.
2000-ben a virágkorát élő AC Parma igazolta le. Két év után távozott, és a német Werder Bremen csapatához igazolt. Itt 2004-ben bajnoki címet és kupagyőzelmet is szerzett.
2006-ban hazaigazolt, korábbi csapatához, a Bordeaux-hoz.[1] Rögtön első meccsén, a Lorient ellen győztes gólt szerzett. A csapattal 2007-ben ligakupát nyert. 2008. május 10-én Laurent Blanc bejelentette, hogy Micouddal nem hosszabbítanak szerződést.[2]
Válogatott
Bár öt éven keresztül válogatott volt, sosem sikerült stabil kezdőcsapatbeli helyet kiharcolnia magának, nagyrészt amiatt, hogy Zinédine Zidane is ugyanazon a poszton játszott.
Első meccsét 1999. augusztus 17-én játszotta, Észak-Írország ellen. Bár bekerült a 2000-es Eb-n szereplő francia keretbe, végül csak a harmadik csoportmeccsen játszott.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Johan Micoud című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.