Erik életét illetően – a 13. század második felében keletkezett életrajzát nem tekintve – a források roppant szűkszavúak.[2] Származását homály fedi, valószínűleg parasztcsalád sarjaként született.[3] Még 1142-ben hadjáratot vezetett Oroszországba.[6] Svédország északi részén 1150-ben választották meg I. Sverker ellenkirályává.[7] Uralma legnagyobb eseményének az 1154–1155-ben[6] Finnországba vezetett keresztes hadjárata számít.[2] Hű barátjával és munkatársával, Henrik uppsalai püspökkel és egy csapattal partra szállt ebben a kereszténységtől még alig-alig érintett országban, hogy a régi svéd befolyást erősítse és a keresztény missziót előmozdítsa.[2] A finnek védekeztek, de csatát vesztettek.[2] A legenda szerint Erik könnyezett az elesett finnek láttán, amiért megkereszteletlenül kellett meghalniuk.[2] Amikor Erik visszatért Svédországba, Henriket Turkuban (Åbo) hagyta Finnország első püspökeként.[8]
Svédország másik királyának, I. Sverkernek meggyilkolása után választották meg[2] az egész ország királyává, így egyesíthette az országot.[7] Az ún. Erik-legenda szerint[9] az egyházhoz hű király volt, aki az igazságosság és a közjó szem előtt tartásával uralkodott.[2] Különösen nagy gondja volt arra, hogy templomokat építsen és hogy Uppsalában a káptalan megalapítsa (nem sokkal később (1164) ez lett Svédország főkáptalanja).[2] Magánéletét szigorú aszkézis jellemezte.[10] Sok új törvényt hozott a régi, pogány szellemű törvények helyett.[3] Emlékére a svéd törvénykönyvet «Szent Erik törvényének» nevezték el.[3]
Erik erőszakos halált halt.[2] Legendája szerint ellenfelei a dán trónkövetelő, Magnus Henriksson[3] vezetésével éppen akkor támadták meg, amikor 1160-ban Krisztus mennybemenetele ünnepén misét hallgatott.[2] Erik a mise után meg akart küzdeni a támadókkal, de túl kevés harcos volt vele.[2] Támadói leterítették és egyetlen csapással átvágták a nyakát.[2] Csontjai fennmaradtak, és egy nyakcsigolyája tanúsítja ezt a halálnemet.[2]
Tisztelete
Erik szent hírének első bizonysága az uppsalai püspökség 1198. évi naptára, amelyben május 18-án szerepel Hericus Rex ünnepe.[2] A vejéről, Sverre norvég királyról szóló monda 1220 körül megemlékezik Erik Uppsalában őrzött ereklyéjéről;[2]1256-ban pápai bulla engedélyezte az ünnepnapját.[2]
A kései középkorból rendkívül szép liturgikus szövegek örökítik meg Eriknek Svédország nemzeti szentjeként való tiszteletét; sok zarándoklatról szóló híradás is őrzi népszerűsége emlékét.[2] A kis aranyozott ezüst szarkofágot, amelyben ereklyéit őrzik, 1574-ben III. János király készíttette, és ma is meg lehet tekinteni az uppsalai dómban.[2]
↑Révai nagy lexikona, VI. kötet (Dúc–Etele), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1912, 640. oldal
↑ abPetr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, ISBN 963-645-053-6, ill. ISBN 963-203-017-6, 58. oldal
↑ abCsató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 169. oldal
↑Később, amikor Henrik püspök egy gyilkost rá akart venni a megtérésre, életével fizetett. Mint Finnország nemzeti szentje és apostola Turku katedrálisában van eltemetve.
↑Amit 1900-ig merő kitalálásnak tekintettek, de időközben felfedezték, hogy a mai változat egy jóval korábbi eredetin alapszik, amelyet fő vonásaiban eredetinek kell tekintenünk.
↑Az uppsalai dómban sokáig mutogatták a ciliciumát.
1Más néven Estrisson-ház, valójában II. Olaf (†975) férfiági leszármazottjai, ebből következően az Yngling-ház. 2Lehetséges, hogy a Stenkil-ház mellékága. 3Valójában az Ulfing-ház mellékága, ebből következően Yngling-ház.
.jpg)
