II. Vratiszláv és Svatava fiaként született.[1] A cseh örökösödési rend nem sok esélyt adott Szobeszláv számára, hogy trónra kerüljön.[1]II. Břetiszláv halála után II. Borivojt támogatta.[1] Számkivetésében külhoni udvarokat látogatott, hadjáratokban vett részt, különösen III. Boleszláv lengyel fejedelem ügyeibe ártotta bele magát, amikor a cseh fejedelem annak ellenlábasát, Zbignievet pártolta.[1]I. Ulászlótól elnyerte Brünn és Znaim hercegségét (1115–1123).[1] Később ismét számkivetés lett a sorsa (1124), ekkor a szász herceg, a későbbi II. Lothár fogadta udvarába.[1] A bárók végül a legidősebb Přemysl-ház legidősebb hercege, a jog szerinti örökös II. (Fekete) Ottó ellenében hívták meg a trónra.[1] Ezután az előzetes megállapodást megszegve elvette Ottótól Brünnt,[1] és azt Vratiszlávnak (Brünni Konrád unokájának) adta.[1]
Ottó III. Lothár német-római császárhoz fordult segítségért,[1] magára haragítva a hazafias gondolkodású előkelőket.[1]1126-ban az Érchegység (csehül:Krušné hory) lábánál fekvő Chlumec erődítménye mellett[3] vívott csatában Szobeszláv győzött. Ottó holtan maradt a csatatéren,[1] Lothár pedig fogságba esett.[4] Szabadulása érdekében elismerte Csehország függetlenségét és azt, hogy a hűbérbirtokok adományozása a bárók szavazásán múlik.[1] Szobeszláv támogatta Lothárt a Staufenek ellen, hatalmas építkezésekbe kezdett a prágai várban és más erősségekben,[1]1130-ban pedig elfojtotta az ellene szőtt összeesküvést.[1] 1135-ben rendelte el az az időben a cseh uralkodók (Vyšehrad után) második rezidenciájának számító prágai vár teljes újjáépítését; ekkor építették egyebek közt a régi királyi palota ma „román szintnek” nevezett termeit is.
Uralma alatt kiterjesztette Csehország határait és megalapozta az ország nemzetközi tekintélyét, amiért hagyományosan őt tekintik a cseh nemzet alapító atyjának. Vyšehradban temették el.
Családfája
az 1126-os Chlumce-i csata (Adolf Liebscher (1857–1919) festménye)
↑ abcdefghijklmnopqPetr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1999, fordította Tamáska Péter, ISBN 963-645-053-6, ill. ISBN 963-203-017-6, 219. oldal
↑The Premyslids (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
