A Huntly márki skót főrendi cím, amelyet VI. Jakab skót király 1599-ben hozott létre a Gordon klán vezetője, Huntly grófja részére. A negyedik márki elnyerte a Gordon hercege címet, ám az ötödik Gordon herceggel a cím kihalt. A hercegek viselte Huntly márki címet a Gordon klán egyik mellékága, az Aboyne grófok örökölték és viselik a mai napig. A Huntly márki létrehozatala óta Skócia Rangidős Márkija (Premier Marquess of Scotland), ez volt az első ilyen rangú címadás volt Skóciában.
A szócikkhez szorosan kötődő főnemesi címek mellett előfordulhat a ( 1488 II) jelzés. Ez azt jelenti, hogy a nemesi címet a skót peerage-ben, főrendben hozták létre 1488-ban. Ez volt a cím második létrehozása. Gyakran csak a létrehozás sorszámát jelentő római számokat adjuk meg.
Gordon klán
A Gordon klán pontos eredete ismeretlen. Az első ismert klán vezető Richárd – vélhetően egy híres normann lovag unokája – állítólag III. Malcolm skót király idején egy szörnyűséges állatot ölt meg a Mersében. Az 1200 körül meghalt Richárd, aki Gordon barónia[m 1] ura volt, földet adományozott a kelsoi Szent Mária szerzeteseinek, az adományt fia, Thomas megerősítette – az ezt igazoló okiratok bizonyítják létezésüket. Egy másik családtag, Bertram (néha Pierre Basile), 1199-ben a francia Limousinban a Châlus-Chabrol vár ostrománál nyílvesszővel megsebesítette Oroszlánszívű Richárdot, aki a sebesülést követő vérmérgezésben halt meg.[1] Egyik utóduk, Adam Gordon – aki elvette unokatestvérét, Alicia Gordont, aki a Gordonok megszerzett birtokainak egyetlen örököse volt – III. Sándor skót király kérésére IX. Lajos francia királlyal tartott a hetedik keresztes hadjáratban a Szentföldre. Hagyomány szerint Adam unokájától, Sir Adamtól származnak Skócia összes Gordonjai. Ez az Adam Gordon 1297-ben támogatta William Wallace-t a Wigtown várának visszafoglalásában az angoloktól, és Adamot kinevezték a vár kormányzójává és Lorddá.
Az első skót függetlenségi háború idején Sir Adam Gordon Robert the Bruce elszánt támogatója volt. Adam 1333-ban elesett el a Halidon Hill-i[m 2] csatában, de fia, Sir Alexander Gordon túlélte, és ő lett az első Gordon, akit „Huntlyból származóként“ említettek. Fia, a következő klánfő, John Gordon 1388-ban esett el az angolok vereségével végződött Otterburn-i csatában[m 3]. Az ő fia, Adam Gordon 1402-ben a Homildon Hill-i[m 4] csatában esett el. Egyetlen gyermeke, Elizabeth Gordon Alexander Setonhoz, a Seton klán leendő fejéhez ment feleségül.
Alexander Seton felmenői közül kiemelendő Christopher Seton[m 5], aki I. Róbert skót király testvérét vette el. Elisabeth Gordon anyai felmenői között található William Comyn, Badenoch ura (12. század. Moray – 1233 Buchan), Alexander Comyn, Buchan 2. grófja[m 6] és Alexander Fraser[m 7]. A Huntly címerpajzs e négy család – Gordon, Badenoch, Seton és Fraser - pajzsából alakult ki.
A Gordon klán jelvénye. A „bydand“ felirat skót (doric [m 8]) kifejezés, amelynek jelentése „kitartó“, „állhatatos“ vagy „készen állni“. A „bydand“ az eredeti, középkori skót nyelvből származik, és a modern angol nyelvben „abiding“ vagy „remaining steadfast“ formában értelmezhető.
Gordon család Kék (azúr) alapon három levágott vaddisznófej arany színben, vörös nyelvvel.
Seton család Arany alapon három vörös félhold, amelyeket egy vörös, liliomokkal díszített kettős szegély vesz körül. A szegély ebben az esetben királyi kapcsolatokra utal.
Fraser család Kék alapon három ezüst ötlevelű virág.
Huntly grófok és márkik címerpajzsa.
Huntly grófjai
Alexander Seton (~1409–1470), Huntly 1. grófja
Alexander Seton, 1457-től Alexander Gordon (~1409 – 1470. július 15.) és felesége, Elizabeth Crichton leszármazottai a Gordon nevet viselték, és az elsőszülött férfiak a Gordon klán főnökei lettek. Valószínűleg jelentős katonai és politikai sikerei miatt a népi vagy kortárs beceneve a „Cock o' the North“ lett, ami Észak vezetőjét, Észak urát jelenti, amely azóta a Gordon klán vezetőinek állandó megjelölésévé vált.[3] Első fontosabb küldetéseként 1435-ben elkísérte Margit skót hercegnőt Franciaországba, hogy házasságot kössön a francia dauphinnel.
Birtokait és öröklését rendezendő 1441-ben bevett módon lemondott földjeiről a király javára, de visszakapta azokat új novodamus-szal[m 10], amely megerősítette a saját és felesége, Elizabeth jogát Gordon (Berwickshire), valamint Strathbogie, Aboyne, Glentanner és Glenmuick területekre (Aberdeenshire), illetve Panbride (Forfarshire) uradalmára, valamint fiuk, George Gordon törvényes férfiörökösei számára is garantálta ezeket. Az oklevél megerősített egy korábbi földcsere-megállapodást William Keith és Margaret Fraser (anyai nagyszülei) és William Lindsay, Byres lordja között, amely Dunottar területének cseréjét érintette. 1451. április 28-án királyi oklevélben kapta meg Badenoch uradalmát és Ruthven várát.
II. Jakab skót király főnemesi rangra emelte, ő lett Huntly első grófja ( 1445). A grófi cím adományozási dátuma nem egyértelmű. A Cracroft Peerage szerint 1445. július 3-a előtt történt az adományozás.
[4] A The Peerage hivatkozásai szerint az eseményre 1444. október 30. és 1445. július 3. között került sor.[5][6][7] De van adat arról is, hogy 1449-ben történt a cím adományozás.[3]. A szócikkben 1445-t használjuk, a címet az Elizabeth Crichtontól származó férfi utódok örökölhették.
A királyi hatalom mellett állva – apósa William, 1. Lord Crichton Skócia kancellárja volt – szembekerült James Douglas-szal, Douglas 9. grófjával, Johnnal, Ross 12. grófjával, a Szigetek Urával (Lord of the Isles) és Alexander Lindsay-jel, Crawford 4. grófjával. 1452-ben a Brechin-i csatában[m 11] legyőzte Crawford gróf seregét, így biztosítva a királyi hatalmat a lázadó nemesekkel szemben. Huntly 1470. július 15-én hunyt el Huntly kastélyában, és az Elgin székesegyházban temették el. Jelentős örökséget hagyott maga után - a már említett birtokokon túl nagyanyjától, Elizabeth Keithtől megörökölte Aboyne-t, Clunyt és Glenmuicket (Aberdeenshire) – amely megalapozta a Gordon család további befolyását Skóciában.[4][5][8]
George Gordon (1441–1501), Huntly 2. grófja
George Alexander (Seton) Gordon, Huntly első grófjának és második feleségének, Elizabeth Crichtonnak, William Crichton, Crichton első lordjának lányának fia volt. George nevét először 1441-ben említik, apja novodamus-szal[m 10] rendezte birtokait és örökösödését.
1455. május 20-án George Gordon szerződéses házasságot kötött Lady Elizabeth Dunbarral, James Dunbar, Moray 7. grófjának lányával. A házasságot vérrokonság miatt – a középkorban gyakran negyedfokú vagy annál közelebbi vérrokonságra hivatkoztak, amikor a házasulandók közös dédszülőkkel rendelkeztek – érvénytelenítették lett 1459–60 márciusa előtt, a házaspárnak nem született gyermeke. George második felesége Skóciai Annabella hercegnő volt, I. Jakab skót király legfiatalabb lánya, akivel 1459–60 márciusa előtt kötött házasságot. Néhány év házasság után Huntly grófja eljárást indított, hogy ezt a házasságot is érvénytelenítsék, azzal az indokkal, hogy Annabella hercegnő a harmad- és negyedfokú rokonságban állt első feleségével, Elizabeth Dunbarral. A házasságot 1471. július 24-én bontották fel.
Amint Huntly grófja lett (1470), Johnnal, Ross 12. grófjával háborúzott, amelybe III. Jakab skót király is beavatkozott. Ross-t hazaárulással vádolták, és mivel nem tett eleget a királyi idézésnek, törvényen kívül helyezték. Az ellene küldött expedíciók egy részét Alexander vezette, aki elfoglalta Dingwall várát, és seregével Lochaberbe[m 12] nyomult. Ross ezután engedett, és kegyelmet kért a királytól. 1479-ben George lett az északi területek (a Forth folyótól északra) bírája, fő feladata a felvidéki klánok közötti viszályok elfojtása volt.
Harmadjára korábbi szeretőjét, William Hay Erroll 1. grófjának lányát, Elizabeth Hayt vette el. Ünnepélyesen megesküdött, hogy nem folytatott testi kapcsolatot Elizabeth Hay-jel a házasságkötésük előtt. Az esküvőt 1476. május 12-én tartották, ebből a házasságból született meg a Huntly 3. grófja. Megkapta Schivas (Aberdeenshire) és Aboyne, Enzie és Netherdale (Banffshire) földjeit[9], 1497-ben George Gordont Skócia főkancellárjává nevezték ki. Huntly második grófja 1501. június 8-án hunyt el a Stirling várában.[4][10][11]
Alexander Gordon, Huntly 3. grófja (–1524)
IV. Jakab skót király közeli családtagjaként jelentős földbirtokokat – Strathavon (Banffshire) és Brae (Lochaber [m 12]) – kapott élete során.[12] 1500-ban Inverness-shire örökletes seriffjévé[m 13] nevezték ki. 1503-ban IV. Jakab házassági szerződésének egyik tanúja, két évvel később részt vett a Szigetek lázadásainak leverésében. 1509-ben kinevezték a királyi Lochaber birtok irányítójává (feu[m 14]
). A skót sereg bal szárnyát vezette a Floddeni csatában, azon kevés skót nemesek egyike volt, akik túlélték a csatát. 1517-ben a kiskorú V. Jakab skót király régens tanácsának tagja lett, és 1517–18-ban a király helyettesévé nevezték ki egész Skóciában, Argyllshire kivételével. Szerződéssel vette feleségül Jean Stewart-ot (–1510), John Stewart, Atholl 1. grófjának lányát. Alexander 1524. január 21-én hunyt el Perthben, és a Blackfriars kolostor[m 15] templomának kórusában temették el.[4][13][14]
George Gordon (1514–1562), Huntly 4. grófja
George Gordon (1514 Aberdeen – 1562. október 28.) tízévesen örökölte grófi címet és birtokait nagyapjától, apja – John Gordon (–1517) – nagyapja előtt halt meg.. Skócia egyik régense (1536), majd a királyi hadsereg parancsnoka, 1542-ben legyőzte az angolokat a Haddon Rig-i csatában[m 16], és tagja volt a kiskorú király régens tanácsának, amelyet James Hamilton Arran 2. grófja, valamint Beaton bíboros[m 17] vezetett. Beaton 1546-os meggyilkolása után átvette a kancellári tisztséget (1546-49). 1547-ben a Pinkie Cleugh-i csatában[m 18] fogságba esett, és a londoni Towerbe zárták, de 1548 őszén szabadon engedték, miután váltságdíját kifizették.
1550-ben Guise-i Mária királynővel Franciaországba utazott. 1560-ban csatlakozott a református Covenanter[m 19] mozgalomhoz, de a katolikus és reformált istentisztelet közötti együttélés formájáért dolgozott, ismét Skócia kancellárja volt 1561-62 között. Huntly Mária királynőt támogatta, részt vett a vallási– és klán–háborúkban, ahol a változó erőviszonyok erodálták az iránta érzett bizalmat. Egyes források szerint az után vonult vissza Skócia északkeleti részén levő birtokaira, hogy Mária a korábban 1549-ben neki adott Moray grófságot féltestvérének, James Stewartnak adta.[15][16] Más, megbízhatóbbnak tűnő források szerint soha sem volt Moray grófja.[4][17]
1562 augusztusában Mária királynő északkeleti körutat tett, ám Inverness kastélyába Huntly parancsára nem engedték be. A királynő erői elfoglalták a kastélyt, majd Aberdeen ellen vonultak. Mária maga elé hívta Huntly-t, aki ezt figyelmen kívül hagyta, ezért törvényen kívülre került. James Stewart, Moray 1. grófja legyőzte a Corrichie-i csatában[m 20] 1562 októberében. Elfogása után szélütésben halt meg, fiát, Johnt pedig Aberdeennél kivégezték. Huntlyt 1563 májusában a parlament posztumusz megfosztotta javaitól és címeitől.[4][18][19][20][21]
George Gordon, Huntly 5. grófja
A 4. gróf második fia, George Gordon, (1534 Huntly – 1576. október 19.) huszonkét éves korától Inverness-shire seriffje[m 13] volt. 1562-ben Mária királynő északra utazott, hogy Huntly 4. grófját ismét behódoltassa, de a gróf ellenállt, így a királynő ostrommal vette be Inverness kastélyát. A 4. grófot két fiával – Johnnal és Adam Gordonnal – elfogták. A gróf a fogságban szélütésben meghalt, az idősebbik fiút három nappal később kivégezték. George-ot is lefogták, 1563-ban hazaárulásért halálra ítélték, és Dunbar kastélyában bebörtönözték egészen addig, amíg Mária királynő 1565-ben össze nem házasodott Lord Darnley-vel. A Chaseabout Raid[m 21] néven ismert lázadás során, amely Mária királynő ellen irányult, címeit visszaadták, hogy biztosítsák hűségét a királynő iránt.
Gordon szövetségre lépett James Hepburnnel, Bothwell 4. grófjával, aki testvérének, Jeannak[m 22] volt a férje. Miután a féltékeny Lord Darnley vezetésével meggyilkolták Mária királynő olasz magántitkárát, Huntly csatlakozott a királynőhöz, hamarosan Skócia kancellárja (1567) lett. Huntly részt vett Bothwell sikertelen összeesküvésében, amelynek célja a régens – James Stewart, Moray 1. grófja, I. Jakab skót király törvénytelen fia – meggyilkolása volt. Támogatta Lord Darnley meggyilkolását és Bothwell gróf és Mária házasságát. Bothwellt az erősen részrehajló bíróság felmentette a Lord Darnley ellen elkövetett gyilkosság vádja alól, Huntly is visszakapta birtokait 1567-re. Fontos szerepet játszott a királynő elfogásában. Mária menekülését követően északra vonult, ahol Argyll 5. grófjával szövetségben irányította a területet, de végül Mária parancsára feloszlatta seregét.
1569-ben egyezséget kötött Moray régenssel, melynek keretében viszályait rendezte és ígéretet nyert bűneinek elengedésére. Ennek ellenére folytatta a Mária-párti polgárháborút, megszerezte Edinburgh várát, és elfogta Lennox régenstStirling várában. 1572-ben békét kötött Morton régenssel, és néhány évvel később, látszólag jó egészségi állapotban, hirtelen hunyt el.[m 23]
George Gordon Anne Hamiltonnak, Arran 2. grófjánakJames Hamiltonnak harmadik lányával kötött házasságot. Ez a házasság politikailag fontos szövetséget jelentett, amely megerősítette a Gordon család kapcsolatát a Hamiltonokkal, Skócia egyik legbefolyásosabb nemesi családjával. Anne nővére, Margaret Hamilton, George bátyjának, Alexandernek volt a felesége, ám Alexander 1553-ban gyermektelenül elhunyt. A két család közötti házassági kötelék fenntartása stratégiai jelentőségű volt a politikai és társadalmi helyzet szempontjából.[4][22][23][24][25]
Huntly márkijai (1-4)
George Gordon (1562–1636) Huntly 6. grófja, majd Huntly 1. márkija (1599)
George Gordon (1562 Dundee – 1636. június 13.) tizennégy évesen örökölte grófi címét. Tanulmányait Franciaországban végezte, ahol erős katolikus befolyás érte. 1588-ban Huntly-t kinevezték a Királyi Testőrség kapitányává, ami biztosította helyét VI. Jakab király közvetlen közelében. Ebben az évben azonban spanyol kapcsolatai miatt konfliktusba került a királyi udvarral. Spanyol segítséggel próbálta elősegíteni a katolicizmus visszaállítását Skóciában, amit az úgynevezett „Spanish Blanks“[m 24] ügyben való részvétele is bizonyít. Az összeesküvésben játszott szerepéért 1588 és 1589 között a Borthwick kastélyban tartották fogva, hazaárulás vádjával.
1592-ben James Stewartot, Moray 2. grófját személyesen ölte meg (ez vitatott[26][27][28]) Donibristle kastélyának felgyújtása során Fife-ban. Ez az esemény súlyos következményekkel járt, mivel Stewart halála politikai vihart kavart, Huntly földjei megtorlásként támadások célpontjává váltak. Az ügy kapcsán született a „The BonnieEarl o' Moray“ ballada[m 25], amely a gróf elleni népi elégedetlenséget tükrözi.
1594-ben Huntly ismét fellázadt a kormány ellen, és október 3-án a Glenlivet-i csatában[m 26] szembeszállt a kormányerőkkel, amelyeket Archibald Campbell, Argyll 5. grófja vezetett. Bár katonai győzelmet aratott, politikailag kevés előnyt szerzett. A csata után VI. Jakab király parancsára felrobbantották Huntly strathbogie-i kastélyát, és Huntlyt száműzték. Rövid időn belül visszatért Skóciába, bár jelenlétét sokáig csak megtűrték. 1597-ben engedett a presbiteriánus egyház követeléseinek, és hivatalosan lemondott katolikus hitéről, ami lehetővé tette birtokainak visszaszerzését.
1599. április 17-én VI. Jakab Huntly-t márkivá ( 1599)[m 27] emelte Gordont. Ugyanebben az évben kinevezték Skócia titkos tanácsának tagjává, és Lennox hercegével – George felesége Henrietta Stewart (1573–1642) Lennox lány volt – az ország északi részének helytartója lett. Bár hatalma jelentős volt, vallási nézetei és politikai szerepe továbbra is vitákat generáltak.
A XVII. század elején Huntly ismét konfliktusba keveredett az egyházzal. 1608-ban újra kiközösítették, és Stirling kastélyában tartották fogva, míg 1610-ben ismét le nem mondott katolicizmusáról. Azonban 1616-ban visszatért katolikus hitéhez, ami újabb konfliktusokat eredményezett. 1630-ban elvesztette az Aberdeen és Inverness örökletes seriffjei[m 13] címeket, ami politikai befolyásának csökkenését jelezte. 1636. június 13-án halt meg Dundee-ban, útban strathbogie-i birtokai felé.[29][30][31][32][33][34]
George Gordon (1592–1649), Huntly 2. márkija
A Gordon család hagyományosan katolikus hitet vallott, és Skócia északi részén a katolicizmus egyik legfőbb védelmezője volt. George (1592 Dundee – 1649. március 22.)azonban protestáns neveltetést kapott Angliában, hogy politikai elfogadottságát biztosítsák a skót és angol udvarban. Ez a döntés apja politikai megfontolásaiból fakadt, aki így akarta megerősíteni családja helyzetét VI. Jakab skót király udvarában. A király 1632. április 20-án Aboyne vikomtjává ( 1632) tette.[m 28]
1636-ben, apja halála után George Gordon örökölte a Huntly márkija címet, valamint a család hatalmas birtokait. Politikai és vallási helyzete hamarosan kihívásokkal szembesült, amikor 1638-ban a Covenant mozgalom[m 29], amely a skót presbiteriánus egyház függetlenségét és a katolicizmus kizárását támogatta, egyre nagyobb befolyásra tett szert. Huntly visszautasította a National Covenant aláírását, és hűséges maradt I. Károly királyhoz, akit vallási és politikai szövetségesének tekintett. Ez a döntése konfliktusba sodorta a Covenanterekkel, akik 1639-ben elfoglalták Huntly központját, az aberdeenshi Gordon kastélyt.
A polgárháború alatt Huntly hűséges maradt a királypárti ügyhöz, bár politikai és katonai stratégiája gyakran bizonytalannak bizonyult. 1644-ben együttműködött James Grahammal, Montrose 1. márkijával, aki szintén a királypárti oldal vezetője volt, de a két vezető közötti konfliktusok jelentősen gyengítették a királypárti ügyet Skóciában. Huntly az északi területeken harcolt, különösen Lochaber környékén, ahol a Mackintosh klán ellen vezette erőit. 1644-ben Huntlyt kiközösítették, ami tovább nehezítette helyzetét. 1647-ben elfogták, miután a királypárti erők vereséget szenvedtek a Covenanterek ellen. Bár korábban több alkalommal megbocsátottak neki, politikai helyzete fokozatosan gyengült. 1649. március 22-én Huntlyt Edinburghban, a Grassmarket terén kivégezték és ezzel egyidejűleg címeit és birtokait is elvesztette. Halála a királypárti ügy egyik szimbolikus vesztesége volt a polgárháború idején.[29][31][36][37][38][39]
Lewis Gordon, Huntly 3. márkija (1626-1653)
Lewis Gordonról kevés megbízható forrásból származó információ maradt fent.
Egyik forráscsoport Lewis fiatalkoráról azt állítja, hogy születésekor apja a Garde Écossaise[m 30] parancsnoka volt, és a francia XIII. Lajos tiszteletére nevezték el. Tízéves koráig nagyapja, George Gordon, Huntly 1. márkija nevelte. Már fiatalon vakmerő romantikusként mutatkozott be: gyermekként ellopott néhány ékszert, és megpróbált Hollandiába hajózni, feltételezhetően azért, hogy csatlakozzon a hadsereghez. Tizenhárom éves korában kitört az első püspökháború, és a fiatal nemes kiszökött a Gordon-kastélyból (egyes beszámolók szerint a falon mászott át), majd azonnal a Felföldre sietett, ahol apja birtokairól toborzott klánharcosokból állított össze egy brigádot a Covenanterek ellen.[40][m 31]
Más források szerint Gordon egy ideig Grant kastély melletti barlangban bujkált a kastély ura lánya, Mary Grant segítségével, akit Gordon 1644-ben feleségül vett. 1645-ben Lewis megtámadta a moray-i Brodie kastélyt, amelyet felgyújtott, ezzel megsemmisítve számos értékes archívumot és dokumentumot, amelyek a Brodie klán eredetéről szóltak. A Brodie klán presbiteriánus volt, Gordon katolikus.[41] Lewis Gordon királypárti volt, testvérével, James Gordonnal, Aboyne vikomttal harcolt a James Graham, Montrose 1. márkija által irányított hadseregben. 1650-ben sikertelenül ostromolta Inverness kastélyát, amelyet a Lovati Fraser klán szövetségei tartottak James Fraser Brea vezetésével.[42]
1651-ben II. Károly megjutalmazta Gordont támogatásáért azzal, hogy visszaadta apja elkobzott címeit, de a hivatalos parlamenti rehabilitáció csak 1661-ben történt meg.. Apja birtokait, amelyeket szintén elvesztettek, és amelyek most Archibald Campbell Argyll 1. márkija kezében voltak, nem adták vissza, mert Gordon nem volt hajlandó a skót presbiteriánus egyházhoz csatlakozni. A királypártiak veresége után Gordon megpróbált tárgyalni Campbellel családi birtokainak visszaadásáról – sikertelenül. 26 vagy 27 éves korában halt meg, fiatal özvegyét, három lányát és egy négyéves fiút – aki később Gordon első hercege lett – hagyva maga után.[29][39][43][44]
George Gordon (1649-1717), Huntly 4. márkija, Gordon 1. hercege (1684)
George Gordon(1649 Leith – 1716. december 7.) a Gordon család befolyásának helyreállítása és fenntartása mellett a dicsőséges forradalom zűrzavarában is hűséges maradt a Stuart-házhoz. Apja korai halála után, mindössze tízévesen örökölte a Huntly márkija címet. Bár családja birtokait és címeit a polgárháborús évek során elkobozták, II. Károly visszaállította őket 1661-ben, miután a királypártiak győztek. 1673-ban csatlakozott a francia hadsereghez, ahol jelentős tapasztalatot szerzett az európai hadszíntereken, különösen a hollandiai háborúk során. Részt vett a Maastricht 1673-as ostromában, valamint a francia-flamand háborúbanTurenne marsall és az Orániai herceg oldalán.
1684. november 1-én az uralkodó Gordon hercegévé tette ( 1684)
[m 32] A következő évben, amikor Argyll grófja lázadást vezetett a Skót-felföldön, Gordont nevezték ki a királyi erők északi parancsnokává. Bár a lázadás gyorsan elbukott, Gordon pozíciója megerősödött.
1688-ban, a dicsőséges forradalom idején, Gordon Edinburgh várának kapitányaként szolgált. Hű maradt II. Jakabhoz, és védelmezte a várat a konvent által küldött ostromló erők ellen. Miután a lőszerek elfogytak, Gordon megadta magát, de biztosította a vár védőinek tisztes visszavonulását. A Stuart-ház híveként Gordon a dicsőséges forradalom után is kapcsolatban állt a jakobita udvarral. Bár a Hanover-ház alatt több alkalommal bebörtönözték hűsége miatt, politikai tevékenysége továbbra is jelentős maradt. Élete végén, 1716-ban, Edinburgh-ban halt meg házi őrizet alatt.
George felesége a Norfolk hercegének a lánya, Elisabeth Howard (1659–1732) volt, akitől két gyereke született. A hercegi pár 1707-től külön élt, valószínűleg vallási és politikai különbségek álltak a háttérben. George Gordon hűséges katolikus jakobita volt, míg Lady Elizabeth Howard protestáns maradt. A különéléséről már 1697-ben említés történik, amikor Elizabeth visszavonult egy flandriai kolostorba. A jogi vita külön tartás biztosításáról folyt közöttük. Egy 1707. március 19. levélben Elizabeth örömét fejezi ki a jogi siker miatt, amely külön ellátást biztosított számára, utalva arra, hogy a különválás már ekkor érvényben volt. Lányuk, Jane a jakobista James Drummond (1674–1720), Perth 2. hercege felesége lett. A Perth hercege cím jakobita főrendi cím, amit a jelenlegi törvények nem ismernek el.[29][45][46][47][48]
Huntly márkijai (5–9), egyben Gordon hercegei
A Gordon hercegeket önálló szócikk mutatja be. Gordon hercegei viselték a független Huntly márki és Huntly gróf címeket is, ezeket a szokásnak megfelelően nem jeleztük, se a sorszámozásuk folyamatos.
George Gordon halálával a Gordon hercegi cím ( 1684)[m 32] kihalt, ahogy a Norwich grófja ( 1784)[m 33] cím is.
A birtokokat az ötödik herceg nővére, Charlotte Gordon örökölte, aki Charles Lennox Richmond, Lennox és Aubigny 4. hercege felesége volt. A fiuk, Richmond 5. hercege felvette a Gordont családnevei közé, a hatodik Richmond herceget Viktória brit királynő Gordon hercegévé ( 1876 II) tette.
A Huntly márki és Huntly gróf címek öröklése
Gordon 5. hercege 1836. május 28-án bekövetkezett halála után a Huntly márki címet a férfiági örökös, George Gordon, Aboyne 5. grófja követelte. Az Előjogok Bizottsága (Committee for Privileges) 1838. június 21-i döntésében elfogadta a Huntly márkijára vonatkozó igényt.[m 34][49]
Az egyik forrás szerint a Huntly márki alcímeit[m 27] is használhatta Huntly 9. márkija és leszármazottai[49], a másik forrás szerint nem, csak a márki címet[m 34].
A herceg halála után a Huntly grófi címet is követelte Aboyne 5. grófja. Az egyik forrás szerint a Bizottság elfogadta a kérelmet[49], a másik szerint nem[m 34]. A megtagadó érvelés szerint az Előjogok Bizottsága szintén elutasította Aboyne grófjának igényét a Huntly grófja címre. Az érvelés szerint a Huntly grófja címet úgy hozták létre, hogy az bármely örökösre (to heirs whatsoever) szállhat, és így eltérő rendeltetése van, mint a Huntly márkijának, amelyet csak férfiági örökösök számára (heirs male) hoztak létre. Emellett azt is állították, hogy a grófi címet nem szüntették meg, nem olvasztották be, amikor a márkiságot létrehozták. Ha ez az érvelés elfogadható, akkor a Huntly grófja cím a Richmond, Lennox és Gordon hercegét illetné, mint a család nőági örökösét.[m 34]
Azonban, ha a Parlament által hozott törvény, amely visszaállította a Huntly márki címet a 3. márki részére, nem általános visszaállítás volt, hanem kifejezetten a férfiági örökösökre korlátozódott, és az összes címet érintette, amelyet a száműzött Huntly 2. márkija birtokolt, akkor a Huntly grófja cím a Huntly márkiját illetné, mint a család férfiági örökösét.
A Huntly márki ( 1599)[m 27] címeket hatod unokatestvére (egy generációs eltéréssel), George Gordon, Aboyne 5. grófja örökölte. Az Egyesült Királyság nemesi címeinek hivatalos listái, mint a Debrett's Peerage and Baronetage és a Burke's Peerage, megerősítik, hogy a Huntly grófja cím jelenleg a Huntly márkija cím alá tartozik, és nincs külön viselője – az említett listakezelő oldalak fizetősek, ezért nem szerepelnek forrásként.
George Gordon (1761. június 28. – 1853. június 17.) Edinburgh-ban született. Fiatalon csatlakozott a hadsereghez, később pedig Franciaországban, XVI. Lajos udvarában tevékenykedett, közvetlenül a Francia forradalom előtt tért vissza Skóciába, ahol katonai karrierbe kezdett. Az első gyalogezred zászlósává nevezték ki, majd még ugyanabban az évben kapitányi rangot kapott a 81. gyalogezredben. 1780-ban Írország lordhelyettesének segédtisztje lett, majd 1789 és 1792 között alezredesként szolgált a 35. gyalogezredben. Katonai tisztségei közül kiemelkedik, hogy 1830 és 1837 között IV. Vilmos király, majd 1837-től 1853-ig Viktória királynő segédtisztje volt.
1794. december 28-án örökölte meg az Aboyne grófja címet, skót képviselő peerként szolgált a Lordok Házában 1796–1806 és 1807–1818-ig. 1802 és 1804 között a Skót Szabadkőművesek nagymestereként tevékenykedett. 1827-ben elnyerte a Bogáncsrend lovagja címet. III. György brit király 1815. augusztus 11-én morveni (Abeerdenshire) Meldrum báró címet ( 1815) adományozta részére. Gordon 5. hercege 1836. május 28-án bekövetkezett halála után a Huntly márki címet a férfiági örökös, George Gordon, Aboyne 5. grófja követelte. Az Előjogok Bizottsága (Committee for Privileges) 1838. június 21-i döntésében elfogadta a Huntly márkijára vonatkozó igényt.[m 34][49] A Bizottság 1838-as döntését eltérően ismertetik a források – részletekért lásd az erről szóló részt.
1801-ben Aboyne grófja megépíttette az Aboyne-kastély keleti szárnyát, majd 1831-ben saját költségén egy függőhidat emelt a Dee folyó felett, Charlestown közelében. 1791-ben feleségül vette Catherine-t, akitől hat fia és három lánya született. Harmadik fia, John Frederick, 1799-ben született, haditengerészeti kapitány volt, és Forfarshire képviselőjeként szolgált a parlamentben. Miután megörökölte nagybátyja Pitcur birtokát, felvette a Hallyburton nevet. Egy másik fia, Henry (1802-ben született), az Brit Kelet-indiai Társaság szolgálatába állt.[29][50][51][52]
Charles Gordon (1792–1863), Huntly 10. márkija
Charles Gordon (1792. január 4. Orton – 1863. szeptember 18.) tanulmányait a Cambridge-i EgyetemSt. John's College-ában végezte, majd politikai pályára lépett. 1818 és 1830 között a Tory párt képviselőjeként az East Grinstead választókerületet, 1830 és 1831 között, a Whig párt képviselőjeként Huntingdonshire-t képviselte a parlamentben. Gordon számos udvari tisztséget töltött be. 1826-tól 1830-ig Lord of the Bedchamber[m 35], 1840 és 1841 között Lord in Waitingként[m 36] szolgált. 1861-ben kinevezték Aberdeenshire hadnagyává[m 37], ezt a pozíciót haláláig betöltötte. 1853-ban örökölte a márki címet, tíz évvel később hunyt el.[29][53]
Charles Gordon (1847. március 5. Orton – 1937. február 20.) mindössze tizenhat évesen örökölte a Huntly márkija címet. Tanulmányait az Eton College-ban kezdte, majd a Cambridge-i Egyetem Trinity College-ában folytatta. 1870 és 1873 között Lord-in-Waitingként[m 36] szolgált Viktória királynő udvarában, William Gladstone első liberális kormányában, ahol a Lordok Házának kormányzati whipje[m 38] volt. 1881-ben a Honourable Corps of Gentlemen-at-Arms[m 39] kapitányává nevezték ki a msáodik Gladstone kormányában. Ugyanebben az évben a Titkos tanács (Privy Council) tagjává választották.
A politikán túl aktívan részt vett az oktatás és kultúra támogatásában. 1890 és 1896 között az Aberdeen Egyetem rektoraként tevékenykedett, és hozzájárult az intézmény fejlődéséhez. Íróként és szerkesztőként is ismert volt: ő írta az Auld Acquaintances[54] és a Milestones[55] című könyveket, valamint szerkesztette a Records of Aboyne[56] című munkát. Ezenkívül tagja volt a Huntingdonshire Megyei Tanácsnak, békebíró és helyettes hadnagy volt Aberdeenshire-ben, az Aberdeen Egyetem díszdoktorává avatták.[29][57]
Granville Gordon (1856–1907)
Lord Granville Armyne Gordon (1856. június 14. – 1907. június 14.) Charles Gordon, Huntly 10. márkija és Maria Antoinetta Pegus hatodik fia volt. Granville Armyne Gordon – barátainak „Granny“ – különös egyéniség volt: sportember, író, spiritiszta és társasági ember egy személyben. „Az olyan szentek és bölcsek között, akik komoly bölcsességgel tárgyalták a két világot, kevés volt olyan sokoldalú, mint ő.“ – írta róla a christchurch-i Star napilap. Többek között írt egy lóversenyekről szóló regényt is, amelynek címe: Warned Off. Íróként több művet is publikált, köztük a "Sporting Reminiscences" című könyvet 1902-ben.[58]
Nehéz anyagi körülmények között kezdte életét. 1878-ban feleségül vette Charlotte D'Olier Roe-t, Henry Roe dúsgazdag dublini szeszfőző lányát. Apósa röviddel az esküvő után elveszítette vagyonát, megélhetésüket biztosítandó Granville Gordon felesége kalapos üzletet nyitott, az üzlet sikeres volt, nyereséggel működött. Az első Lady Granville Gordon 1900-ban hunyt el.
1901-ben Granville Gordon harmadik félként szerepelt egy válóperben, amelyben unokatestvére, Christian Frederic Gordon („Eric“) elvált feleségétől, Margaret Gordontól. Bár Margaret azt állította, hogy gyermekének apja Lord Granville Gordon, a bíróság kimondta, hogy Lord Granville nem alkalmas a gyermek, Cicely Margot[m 40] felnevelésére. Granville Gordon 1902-ben elvette Margaretet. Margaret amerikai nő volt, aki először James Close felesége volt. A gazdag férfi egy pólómérkőzésen halt meg 1889-ben. Ezt követően lett „Eric“ Gordon felesége, majd válásuk után Granville Gordon felesége.[29][59][60]
Granville Gordon (1883–1930)
Granville Cecil Douglas Gordon (1883. április 28. – 1930. október 3.) karrierjét a Skót Gárdákban (Scots Guards) kezdte, ahol részt vett a búr háborúban, majd később a Welsh Guards alezredesévé vált. Az első világháború idején kiemelkedő szolgálataiért többször említették hivatalos jelentésekben, és számos kitüntetést kapott, köztük a Distinguished Service Order[m 41] (DSO), a Croix de guerre, a Becsületrend lovagkeresztjét és az Order of the Nile érdemrendet. 1918-ban a Royal Victorian Order parancsnokává (CVO)[m 42] nevezték ki. 1921-ben Gordon Connaught hercegének személyes kísérője lett.[29][61]
Douglas Gordon (1908–1987), Huntly 12. márkija
Douglas Charles Lindsey Gordon (1908. február 3. Chelsea – 1987. január 26.) 1941. március 15-én feleségül vette Mary Pamela Berryt, akitől két gyermeke született: Lady Pamela Lemina Gordon és Granville Charles Gomer Gordon, aki később Huntly 13. márkija lett. Első házassága 1965-ben válással végződött. 1977-ben újraházasodott Elizabeth Haworth Leigh-vel. Douglas Gordon 1987. január 26-án hunyt el Surrey-ben, Angliában.[29][62]
Granville Gordon (1944–), Huntly 13. márkija
Granville Gordon (1944. február 4.–) Gordonstounban tanult. 1987-ben, apja halálával örökölte a Huntly márkija címet és a Gordon klán vezetését. Alkalmanként hozzászólt a Lordok Házában, azonban elveszítette parlamenti helyét az 1999-es Lordok Háza Törvény elfogadása után. Ebben az évben a márkinak cáfolni kellett a pletykákat, miszerint Lady Lucy Gordon, tizenhét éves lánya romantikus kapcsolatban állna a tizennégy éves Vilmos herceggel. A márki nyilatkozata szerint Lucy soha nem találkozott, nem beszélt, és nem írt Vilmos hercegnek, a sajtóban megjelent hírek teljesen alaptalanok voltak. Lucy Gordon az edinburghi főzőiskolában tanult, és az intézmény szóvivője is megerősítette, hogy a fiatal lány semmilyen kapcsolatban nem állt a herceggel.[63] 2020-ban a hetvennyolc éves márki Porsche SUV-jával elütött egy szabályosan közlekedő motorkerékpáros párt, akik hosszú kórházi kezelésre szorultak.[64] A márki fia, Alastair Gordon, a cím örököse 2023-ban Floridában egy árverésen megvásárolt egy Anthony van Dyck stílusában készült festményt, amely George Gordont, Huntly 2. márkiját ábrázolta. Az induló ár 37 000 dollár volt, a leütés ára nem ismert. A kép visszatért a skóciai Aboyne kastélyba. A kép egyik változata, vélelmek szerint az elsődleges verzió, Buccleuch hercege tulajdonában van, restaurálandó.[29][65][66][67]
Huntly grófja, Huntly márkija, Gordon hercege és Aboyne grófja családfája
A családfán nem szerepel az összes leszármazott, nem tüntettük fel az összes feleséget és gyereket.
Adam de Gordon (–1402) Felesége: Margaret Fraser (1337–)
Elizabeth Gordon (–1439). Férje: Alexander Seton, Lord Gordon (–1440)
Helyi nemesség (Minor Nobility): A Baron cím Skóciában történelmileg a helyi földbirtokosok rangját jelölte. A skót Baron nem feltétlenül tartozik a Peerage rendszerbe, hanem inkább a helyi, kisnemesség részét képezi. A baronok birtokaikat az uralkodótól kapták, és általában egy adott területen (barony) uralkodtak.
A skót Baronage tagja nem rendelkezett automatikus joggal arra, hogy helyet foglaljon a Lordok Házában, ellentétben a skót Peerage tagjaival.
A baronok inkább helyi szinten játszottak szerepet, földesurakként tevékenykedtek, akiknek joguk volt helyi bíróságokat vezetni és igazságot szolgáltatni a saját földjeiken. Ezt a rendszert Baron Court-nak nevezték.
↑A Halidon Hill-i csata 1333. július 19-én zajlott az angliai Berwick-upon-Tweed közelében, a Halidon-dombon. Az összecsapás a III. Eduárd angol király támogatta Eduárd skót király vezette angolbarát skótok és Archibald Douglas régens által vezetett skót erők között zajlott. A csatát a skótok kezdeményezték, hogy elkergessék a Berwick-et ostromló III. Eduárdot és a skót csapatokat. A skót sereg erős hátrányból támadt, mivel az angolok kedvező magaslati pozícióban helyezkedtek el. Az angol íjászok döntő szerepet játszottak a harcban, pusztító tűzerejükkel megállítva és szétzúzva a skótok előrenyomulását. A csata angol győzelemmel végződött. A skót sereg súlyos vereséget szenvedett, Archibald Douglas régens és számos más skót nemes is elesett.
↑Az Otterburn-i csata 1388. augusztus 19-én zajlott az angliai Northumberland megye Otterburn településének közelében. Az ütközetben a skót és angol hadseregek csaptak össze, a skót élén James Douglas, Douglas 2. grófja állt, az angolokat Henry Percy, Northumberland 1. gróf fia vezette. A csata helyszínét az angolok választották, miután Percy serege utolérte a skótokat, akik fosztogató hadjáratot vezettek Észak-Angliában. A skótok azonban stratégiailag előnyös pozíciót foglaltak el, és az éjszakai támadással sikeresen megzavarták az angolokat. A csatában James Douglas életét vesztette, de a skótok győzelmet arattak. Az angol hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett, Henry Percy-t pedig elfogták.
↑A Homildon Hill-i csata 1402. szeptember 14-én zajlott le az angliai Northumberland megyében, Wooler közelében, a Homildon-domb lábánál. Az ütközet az angol és skót seregek között zajlott a skót határvidék feletti ellenőrzésért. Az angolokat Henry Percy, Northumberland 1. grófja vezette, míg a skótokat Archibald Douglas, Douglas 4. grófja, skót régens irányította. A csata során az angolok hosszúíjászai döntő szerepet játszottak, a skót gyalogság és lovasság jelentős része már azelőtt súlyos veszteségeket szenvedett, hogy közelharcra kerülhetett volna sor. Az angolok taktikai fölénye és a helyszín adottságainak kihasználása miatt Henry Percy győzelmet aratott. A skót hadsereg szinte teljesen megsemmisült, maga Archibald Douglas is fogságba esett. A csata fontos az angol hosszúíjászok hatékonyságának újabb bizonyítékául szolgált.
↑Christopher Seton (1278–1306) Angliában és Skóciában birtokolt földeket. Ő is Robert the Bruce hű szövetségese volt, Felsége Robert nővére, Christina Bruce (1278–1357) volt. Christopher Seton nem csak jelen volt John Comyn, Badenoch lordjának meggyilkolásakor a dumfries-i Greyfriars templomban, de megölte a Badenoch védelmére siető Robert Comynt. Setont Loch Doon kastélyánál fogták el, és 1306-ban Dumfries-ban kivégezték. A Setonok családfáján tovább haladva időben visszafele megtalálható I. Dávid skót király.
↑Alexander Comyn, Buchan 2. grófja a XIII. századi Skócia egyik legbefolyásosabb nemese volt. 1258 és 1289 között Skócia igazságügyi vezetője (Justiciar of Scotia) volt, 1275 és 1289 között pedig a skót hadsereg főparancsnokaként (Constable of Scotland) tevékenykedett. Ezen kívül Wigtown és Dingwall seriffje volt, valamint Inverie baillie-jaként is szolgált. III. Sándor skót király halála után, az első interregnum idején, 1286 és 1289 között Skócia őrzőjévé (Guardian of Scotland) nevezték ki, ami az egyik legfontosabb politikai és katonai tisztségnek számított. 1284-ben Alexander Comyn csatlakozott azokhoz a skót nemesekhez, akik elismerték Norvégiai Margitot, „a skót szüzet” mint III. Sándor örökösét.
↑Alexander Fraser of Touchfraser and Cowie (—1332) a skót nemesség egyik prominens tagja volt. A Fraser klán Oliver Castle-i ágának leszármazottja. Több fontos tisztséget is betöltött, például Skócia kincstartójaként (Lord Chamberlain of Scotland) szolgált, valamint Stirling és Kincardine sheriffje volt. Alexander Fraser a skót történelem egyik nehéz időszakában tevékenykedett, amikor az országot az angolokkal szembeni harcok határozták meg. Életét a skót függetlenségért vívott küzdelemben vesztette el, a Dupplin Moor-i csatában.
↑A Doric a skót nyelv északkeleti dialektusának (Scots language) egyik változata, amely elsősorban Aberdeenshire és Moray területén, valamint a környező vidékeken beszélt nyelvjárás. Ez a dialektus nagyon jellegzetes, és gyakran nehezen érthető azok számára, akik nem ismerik a skót nyelvet.
↑A Fekete Őrség (angolul Black Watch) egy híres skót gyalogezred, amelyet 1725-ben hoztak létre. Az eredeti feladata az volt, hogy fenntartsa a rendet és a törvényességet a Felföldön, és megelőzze a klánok közötti erőszakot. Nevüket a sötét, kék-fekete tartánjukról kapták, amelyet az egyenruhájuk részeként viseltek. History of The Black Watch (angol nyelven). The Black Watch. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
↑ abA novodamus jogi kifejezés, amely a skót jogban arra vonatkozik, amikor egy nemesi vagy földbirtokosi cím vagy jog újra kiadásra kerül, módosítva vagy megerősítve egy meglévő királyi adománylevél (charter) alapján. Ez általában akkor történt meg, amikor a címhez vagy birtokhoz fűződő eredeti jogokat frissíteni kellett vagy megváltoztatni. A novodamus lényege az volt, hogy a meglévő cím vagy birtok új jogi keretet kapjon, amely egyértelműbbé tette az öröklést vagy a birtoklás jogát.
↑A Brechin-i csata 1452. május 18-án zajlott II. Jakab skót király uralkodása idején, körülbelül két és fél mérföldre északkeletre Brechintől. Egyesek a király győzelmével végződött csatát a király és a Fekete Douglasek vezette erős nemesi családok szövetsége közötti polgárháború fontos ütközetének tartják, mások szerint ez inkább helyi konfliktus volt Skócia északkeleti részén, és korlátozott jelentőséggel bírt a szélesebb skót polgárháború szempontjából. A királypárti hadsereget a Gordon klán és az Ogilvy klán alkotta, vezetőjük Huntly első grófja, Alexander Gordon volt. Ők legyőzték a lázadó Alexander Lindsayt, Crawford negyedik grófját, aki a Fekete Douglasek egyik legfőbb szövetségese volt. Röviddel a vereség után Crawford megadta magát a királynak, ezzel elszigetelve a Fekete Douglaseket.
↑ abLochaber (/lɒxˈɑːbər/ lokh-AH-bər; skót gaelül: Loch Abar) a Skót-felföld egyik területének elnevezése Inverness-shireben, a megye nyugati részén. Történelmileg tartományi uradalmat jelentett, amely Kilmallie és Kilmonivaig plébániáiból állt. Lochaber egykor a Loch Leven északi partjától egészen Spean Bridge és Roybridge területéig terjedt.
↑ abcA seriff felelt az igazságszolgáltatásért és a rend fenntartásáért egy adott megyében, és ő volt az állam helyi képviselője. A seriff bírósági hatáskörrel rendelkezett, felügyelte a helyi bíróságokat, büntetőügyekben döntött, és a helyi jogszabályok betartatásáért volt felelős. Ezen kívül a seriff adminisztratív és pénzügyi szerepet is betöltött: begyűjtötte az adókat, felügyelte a helyi birtokokat, és biztosította, hogy az állami rendeleteket betartsák. A seriff pozíciója tehát egyfajta közigazgatási és bírósági tisztség volt, amely nagy befolyással járt.
↑A „feu” egy skót jogi kifejezés, amely a föld birtoklásának vagy haszonbérletének egy sajátos formáját írja le. A „feu” rendszer a feudális földtulajdonra vezethető vissza, ahol a föld tulajdonosa (feudális úr vagy földbirtokos) bérbe adta a földet egy bérlőnek (feuar), aki cserébe évenkénti díjat fizetett, amit „feu duty”-nak neveztek. Ez a díj általában pénzben vagy terményben fizetendő adó volt, és a birtoklási jog tovább öröklődött a feuar családjában, bár a föld feletti tulajdonjog formálisan a földesúrnál maradt. A „feu” rendszer célja az volt, hogy a földbirtokosoknak folyamatos jövedelmet biztosítson, miközben a feuarok hosszú távú földhasználati jogot élvezhettek, amelyet tovább is adhattak örököseiknek.
↑A „Blackfriars“ kifejezés magyarul „fekete barátok“ és a domonkos rend tagjaira utal. A domonkosok szokásos viselete fekete köpeny volt, innen ered az elnevezés. Például a „Blackfriars monastery“ magyarul „domonkos kolostor“.
↑A Haddon Rig-i csata 1542. augusztus 24-én zajlott le a skót-angol határ közelében, Roxburghshire területén. Az ütközetben az angol és a skót erők csaptak össze, melyek parancsnokai Robert Bowes, az angol erők vezetője, valamint George Gordon, Huntly 4. grófja, a skót hadsereg parancsnoka voltak. A csata a skótok döntő győzelmével zárult, akik jelentős vereséget mértek az angolokra. Az angol sereg nagy része megsemmisült, a katonák egy része fogságba esett, köztük maga Sir Robert Bowes is.
↑David Beaton 1494-ben született. 1537-ben a skóciai St. Andrews érsek utódává nevezték ki, ám 1538-tól a francia Mirepoix püspökeként szolgált egy éven át, ez alatt kreálták érsekké. 1539-től szolgált St. Andrews érsekeként haláláig, 1546. május 29-ig. Forrás: Archbishop David Beaton (angol nyelven). Catholic-Hierarchy. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
↑A Pinkie-i csata 1547. szeptember 10-én zajlott le az angol és skót seregek között, és a skót függetlenségi háborúk egyik fontos ütközete volt. Az angol seregeket Edward Seymour, Somerset 1. hercege vezette, a skót seregeket James Hamilton, Arran 2. grófja irányította. Az angolok erős tüzérséget és hajóhadat is bevetettek, amelyeket a Firth of Forth partján helyeztek el, és ezzel jelentős előnyt szereztek. A skótok hadserege nagyrészt gyalogosokból és lovasokból állt, de nem volt megfelelően felszerelve az angol tüzérséggel és a modern hadi-technológiával szemben. A csata az angolok elsöprő győzelmével zárult, több ezer skót katona halt meg, és ez volt az utolsó olyan nagyobb összecsapás, amelyben az angolok modern tüzérségi és tengeri támogatással legyőzték a skót hadsereget. A vereség hosszú távon meggyengítette Skócia ellenálló képességét az angol befolyással szemben, bár az angolok nem tudták teljesen ráerőszakolni akaratukat Skóciára, és a skót-francia szövetség továbbra is erős maradt. Forrás: The Battle of Pinkie Cleugh (angol nyelven). Historic UK. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
↑I. Károly angol király 1637-ben a skót parlament vagy egyház véleményének megkérdezése nélkül elrendelte az új imakönyv használatát, amely alig különbözött az angol standard imakönyvtől. A hívek nagy része elutasította a könyvet, mert úgy érezték hogy erőszakosan angolosítani akarják őket. Amikor júliusban először vették használatba az imakönyvet, Edinburghban zavargások törtek ki. A tiltakozók közzétették a Nemzeti egyezség (National Covenant) kiáltványt, melynek aláírói (az ún. covenanterek) megesküdtek, hogy megtartják a reformált egyház tanításait és nem fogadnak el semmilyen újítást, amelyet a Skót Egyház vagy a parlament nem szavazott meg előtte. Erről bővebben az I. Károly angol király szócikkben olvashat, ez a – jegyzeteitől megfosztott – magyarázat is onnan származik.
↑A corrichie-i csatát a skóciai Aberdeenshire-ben, a Fare-hegy lejtőin vívták 1562. október 28-án. A csatában George Gordon, Huntly 4. grófja, a Gordon klán főnöke és a skótok királynőjének James Stewart, Moray 1. grófja vezette serege csapott össze. Huntly húsz évvel korábban legyőzte az angolokat a Haddon Rig-i csatában, Corrichie-nál azonban vereséget szenvedett – Moray pikásai megállították Gordon kardos rohamát és felőrölték a támadókat –, elfogása után szélütésben meghalt. Mária, a skótok királynője személyesen érkezett Skócia északi részébe, azzal a szándékkal, hogy szembeszálljon Gordonék hatalmával.
↑A Chaseabout Raid James Stewart, Moray 1. grófja lázadása volt féltestvére, Mária skót királynő ellen 1565. augusztus 26-án, Henry Stuarttal, Lord Darnley]]-vel kötött házassága miatt. A lázadók azt állították, hogy a rossz kormányzás miatt és a skót reformáció érdekében cselekszenek. A kormány és a lázadó erők vonultak Skóciában, ezért kapta a konfliktus a „Hajsza Rajtaütés” nevet. Mária királynő erői fölényben voltak, a lázadó urak Angliába menekültek, ahol Erzsébet királynő elítélte a vezetőt.
↑Jean Gordon (1546. – 1629. május 14.) elsőként James Hepburn-höz, Bothwell 4. grófjához, Orkney első és utolsó hercegéhez ment férjhez 1565. február 24-én, de elváltak a gróf egyik szobalányával történt házasságtörés miatt 1567. május 3-án. Másodjára Alexander Gordonhoz, Sutherland 12. grófjához (1552–1594) ment feleségül 1573. december 13-án. Harmadik férje Alexander Ogilvyt Boyne volt.
↑A Gordon-ház történésze szerint halálát szélütés okozta, de Bannatyne olyan részleteket közöl, amelyek azt sugallják, hogy halála különleges ítélet volt Darnley meggyilkolásáért. Bannatyne szerint Huntly aznap reggel vadászaton vett részt, ahol három nyulat és egy rókát ejtett el. Délután futballozni ment, és miután másodszor rúgott a labdába, hirtelen rosszul lett. Később nagy mennyiségű, koromfekete vért hányt, majd este hat vagy hét óra körül meghalt. Forrás: Thomas Finlayson Henderson: Dictionary of National Biography, 1885-1900: Gordon, George (d.1576) (angol nyelven). Wikisource pp. 333-338, 1890. (Hozzáférés: 2024. november 25.) Halála után számos állítólagos természetfeletti esemény történt: az egyik szolgáló hirtelen összeesett, három másik társ szintén összeesett, és felébredve hidegről panaszkodtak. Miután a gróf testét bebalzsamozták és a kápolnába vitték, testvére a teremben ülve megmagyarázhatatlan hangokat hallott a gróf szobájából.
↑A Spanish Blanks botrány (1592) katolikus összeesküvés volt, amely Spanyolország támogatását kérte a protestáns kormányzás megdöntéséhez Skóciában. A „blanks” kifejezés üres levelekre utal, amelyeket több skót katolikus nemes, köztük George Gordon, Huntly 6. grófja, és Francis Hay, Erroll 9. grófja aláírt. Az üres helyekre szándékosan nem írták be a pontos tartalmat, hogy később kitölthessék azokat egy Spanyolországba küldendő kérvényben. A leveleket elfogták, mielőtt Spanyolországba küldték volna. Az ügy jelentős felháborodást váltott ki Skóciában, VI. Jakab király óvatosan kezelte az ügyet, mivel nem akarta tovább szítani a belső vallási ellentéteket.
↑Az 1594. október 3-án lezajlott glenliveti csata a katolikus skót klánok és a protestáns kormányerők közötti összecsapás volt. A katolikusok oldalát George Gordon, Huntly 6. grófja és Francis Hay, Erroll 9. grófja vezette, míg a protestáns erőket Archibald Campbell, Argyll 7. grófja irányította. A csatára Skócia északkeleti részén, a morayshire-i Glenlivet völgyében került sor. A konfliktus oka a katolikus klánok és a protestáns kormány közötti vallási feszültség volt, amelyet I. Jakab skót király próbált mérsékelni, de sikertelenül. Az 1500 fős katolikus sereg, amelyben sok lovas volt, ágyúkkal is fel volt szerelve, szemben Argyll 10 000 gyalogos katonájával, akiknek nem volt nehéztüzérsége. A csata kimenetelét a katolikus erők taktikája és technikai fölénye döntötte el: Gordon és Hay serege győzelmet aratott a létszámfölényben lévő, de rosszul felszerelt protestánsok felett.
↑ abcA Huntly márki al– vagy mellékcímei: Enzie grófja és Lord Gordon of Badenoch. A cím férfiágon öröklődik. A Huntly grófság és a grófi cím 1599. április 17-e óta a Huntly márkik birtokában van.
↑ abcAz Aboyne vikomt cím öröklését speciális megkötés szabályozta: ha a leendő második márki meghalt, vagy ha örökölte a Huntly márki címet, akkor az Aboyne vikomt címet nem az elsőszülött fia, hanem a második fia, James Gordon kapta volna meg. Így is történt, James Gordon (1620 – 1649 febr.) lett Aboyne 2. vikomtja, aki skót királypárti parancsnok a Három Királyság háborújában. Nem volt fiú utóda, így a cím kihalt.
↑I. Károly angol király 1637-ben a skót parlament vagy egyház véleményének megkérdezése nélkül elrendelte az új imakönyv használatát, amely alig különbözött az angol standard imakönyvtől. A hívek nagy része elutasította a könyvet, mert úgy érezték hogy erőszakosan angolosítani akarják őket. Amikor júliusban először vették használatba az imakönyvet, Edinburghban zavargások törtek ki. A tiltakozók közzétették a Nemzeti egyezség (National Covenant) kiáltványt, melynek aláírói (az ún. covenanterek) megesküdtek, hogy megtartják a reformált egyház tanításait és nem fogadnak el semmilyen újítást, amelyet a Skót Egyház vagy a parlament nem szavazott meg előtte. Erről bővebben az I. Károly angol király szócikkben olvashat, ez a – jegyzeteitől megfosztott – magyarázat is onnan származik.
↑Garde Écossaise, a skót gárda (franciául: Gardes Écossaises) a francia uralkodó személyes testőrség volt, amelyet 1418-ban a Valois VII. Károly alapított. Kezdetben a király skót testőrsége 25 testőrből és 75 íjászból állt. Minden testőrhöz négy segítő – egy fegyverhordozó, egy íjászt, egy cranequinier (íj-feszítő gépet kezelő) és egy szolga – tartozott.
↑A harmadik márki születési éve körülbelül 1626-ra tehető. Ha a második márki ekkor a skót gárdában szolgált volna, azt valószínűleg részletesen dokumentálták volna, mivel a Gordon család prominens történeti szereplő, és a skót gárda tagsága egy jelentős katonai és diplomáciai pozíciónak számított. A második márki élete leginkább Skóciához és a polgárháborús eseményekhez kötődik. Az eddigi források szerint nem volt ismert Franciaországban vagy a skót gárda kötelékében játszott szerepe.
↑ abA Gordon hercege ( 1684) cím al– vagy mellékcímei: Huntly márkija, Huntly és Enzie grófjai, Inverness vikomtja és Badenoch, Lochaber, Strathaven, Balmore, Auchindoun, Garthie és Kincardine Lordja. A Huntly márki és Huntly gróf alcímek nem azonosak a főcímként létező Huntly grófja ( 1445) és a szintén főcímként létező Huntly márkija ( 1599) címmel. Amikor 1836-ban a Gordon hercege cím kihal férfi utód híján, az 1445-ös grófi és 1599-es márki cím tovább öröklődik. A Gordon herceg alcímeként azért adta meg az uralkodó a két önállóan létező címhez hasonló címet, hogy a Gordon hercegi cím várományosa – a herceg legidősebb fia – az apja hercegi címének második legrangosabb címét, a Huntly márki-t viselhesse. A várományos örököse – a herceg legidősebb fiának a legidősebb fia – a Huntly és Enzie grófja címet viselhette. Az örökösi címekhez semmi jog, birtok nem fűződött, csupán státuszukat jelezte címük. A szócikk családfáján ezért az ilyen címeket dőlt betűvel szedtük.
↑A Norwich gróf ( 1784) al– vagy mellékcíme huntly-i báró Gordon. A cím a Gordon hercege címmel együtt öröklődött, 1836-ban az Gordon 5. hercegének halálával kihalt.
↑ abcdeMarquessate of Huntly (1599) (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2024. november 25.) „Following the death of the 5th Duke of Gordon on 28 May 1836 the Marquessate of Huntly was claimed by the heir male, George Gordon, 5th Earl of Aboyne. In their decision dated 21 Jun 1838 the Committee for Privileges allowed the claim to the Marquessate of Huntly but did not allow a similar claim to the Earldom of Enzie or the Lordship of Gordon of Badenoch, even though these peerages had been created with the Marquessate on 17 Apr 1599.”
↑A Gentleman of the Bedchamber és a Lord of the Bedchamber fontos tisztségek volt az angol és skót királyi udvarban. Ezek a pozíciók különleges közelséget biztosított a királyhoz, hiszen a tisztség viselője a király személyes szolgálatát látta el, és számos hivatalos feladatot végzett az uralkodó körül, illetve a királyi lakosztályban betöltött teendők végrehajtásában.
Gentleman of the Bedchamber: Ez a pozíció alacsonyabb rangú, és az uralkodó személyes szolgálatáért felelt. A pozíciókat gyakran a nemesség tagjai, de nem a legmagasabb rangú arisztokraták töltötték be.
Lord of the Bedchamber: A Lord of the Bedchamber magasabb rangú tisztség volt, amit általában hercegek, grófok vagy magas rangú nemesek töltöttek be. Hasonló feladatokat láttak el, mint a Gentleman of the Bedchamber, de státuszuk és rangjuk magasabb volt, és közelebbi kapcsolatot ápoltak az uralkodóval. Ezen pozíciók birtokosai nagyobb politikai befolyással rendelkeztek, mivel gyakran közvetlen hozzáférésük volt az uralkodóhoz.
↑ abLord in Waiting (magyarul szolgálattevő lord) a brit királyi udvar tisztségviselője, aki az uralkodó hivatalos és ceremoniális eseményein segédkezik. A tisztség hagyományosan a brit arisztokrácia tagjai számára fenntartott, és elsősorban szimbolikus szerepe van. A Lord in Waiting feladatai között szerepelhet az uralkodó képviselete, ceremoniális feladatok és udvari protokoll szerep.
↑A hadnagy (Lieutenant) megyei tisztviselő volt, aki a katonai és rendvédelmi erők irányításáért felelt az adott területen. A hadnagy feladatai közé tartozott a katonai védelmi feladatok ellátása és a helyi rend fenntartása. Gyakran a megye fegyveres erőinek parancsnoka volt, különösen vészhelyzetekben vagy katonai konfliktusok esetén.
↑A kormányzati whip a brit parlamenti politikai tisztség, amelynek betöltője felelős azért, hogy a párt tagjai a parlamentben a pártvezetés által meghatározott irányelvek szerint szavazzanak. A whip kulcsfontosságú szerepet játszik a pártfegyelem fenntartásában és a parlamenti többség biztosításában.
↑Az Honourable Corps of Gentlemen-at-Arms az Egyesült Királyság királyi udvarának egyik legrégebbi ceremoniális testülete, amelyet I. Henrik angol király 1509-ben alapítottak. Fő feladatai közé tartozik a díszőri szolgálat a monarchia hivatalos eseményein, mint például koronázásokon, állami banketteken és a Parlament megnyitóján. Tagjai nyugalmazott katonatisztek, akik elismert szolgálatuk után kapják meg ezt a megtisztelő tisztséget. A testület kapitánya a Lordok Házában a kormányzó párt vezető whipje is.
↑Cecile Margot Lefort (1900. április 30. London – 1945. február Ravensbrück koncentrációs tábor) a Női Kiegészítő Légierőnél (WAAF) és Franciaországban szolgált az Egyesült Királyság Különleges Műveletek Parancsnoksága (SOE) a második világháború alatt. A SOE célja az volt, hogy kémkedést, szabotázst és felderítést végezzen a megszállt Európában a tengelyhatalmak, különösen a náci Németország ellen. A SOE ügynökei a francia ellenállási csoportokkal szövetkeztek, és Angliából ejtőernyővel szállították őket fegyverekkel és felszerelésekkel. Elfogták és 1945. februárjában a ravensbrückikoncentrációs táborban halt meg.
↑A DSO a "Distinguished Service Order" rövidítése, amely egy brit katonai érdemérem. Az érdemrendet 1886. szeptember 6-án alapították, és a kiemelkedő szolgálatért járó kitüntetésként adják át, elsősorban a harctéren tanúsított bátorság és vezetői képességek elismeréseként.
↑A Királyi Viktória-rend (Royal Victorian Order) brit kitüntetés, amelyet 1896-ban alapított Viktória királynő. Az uralkodó személyesen adományozza, és a rend különösen a királyi családnak nyújtott személyes szolgálatok elismerésére szolgál. A rendnek öt fokozata van, valamint egy külön érdemérem.
Neve
Magyarul
Rövidítés
Kép
Knight Grand Cross
Lovag Nagykereszt
GCVO
Dame Grand Cross
női Lovag Nagykereszt
Knight Commander
Lovag parancsnok
KCVO
Dame Commander
Női lovag parancsnok
DCVO
Commander
Parancsnok
CVO
Lieutenant
Hadnagy
LVO
Member
Tag
MVO
Medal
Érdemérem
RVM
Nincs szabad kép
A Királyi viktoriánus érem nem tesz valakit a Rend tagjává, de a kitüntetés a Rendhez kapcsolódik.
↑John 1626-ban feleségül vette Lady Sophia Hay-t, Francis Hay, Erroll 9. grófjának ötödik lányát. Lady Sophia 1642. március 12-én hunyt el. A házasságból gyermekek születtek, de fiú utódot – John Gordon 1630 előtt meghalt, Nathaniel csecsemő korban meghalt, Henrietta (1627–1642) nem örökölhetett – nem hagytak hátra. John Gordon 1627. október 20-án kapta a Melgum vikomtja, amelyet férfiági örökösei örökölhettek volna, feltéve, hogy a Gordon nevet és címert viselik. Fiúgyermeke nélkül hunyt el 1630. október 9-én, amikor tragikusan életét vesztette a Frendraught-kastélyban kitört tűzvészben, miközben Sir James Crichton vendége volt.
↑A Melgum 1. vikomtja ( 1627) al– vagy mellékcíme Lord Aboyne volt. A cím 1630-ban kihalt.
↑James Drummond, Perth 2. hercege (1674 körül – 1720. április 17.) skót nemes és jakobita támogató volt. Apja, James Drummond, Perth 4. grófja, a száműzött Stuart-uralkodók által kapott hercegi címet, amelyet James örökölt. Tanulmányait a párizsi Skót Kollégiumban végezte, majd 1689-ben II. Jakab királlyal Írországba ment. Az 1715-ös jakobita felkelés során a sheriffmuiri csatában a lovasságot vezette. A felkelés bukása után Franciaországba menekült, ahol 1720-ban Párizsban hunyt el.
↑ abcA jakobita peerage-ben adományozott címek, mint például a Perth hercege, nem kaptak hivatalos elismerést a brit nemesi rendszerben, mivel azokat a száműzött Stuart uralkodók adományozták híveiknek. Ezért a 2., 3. és 4. Perth hercege címei nem szerepelnek az Egyesült Királyság hivatalos nemesi rangjai között.
↑James Drummond, Perth 3. hercege (1713. május 11. – 1746. május 13.) skót földbirtokos és jakobita katonai vezető volt. A jakobita felkelés során Charles Edward Stuart egyik legközelebbi parancsnokaként szolgált, és részt vett Carlisle ostromában. Az 1746-os Cullodeni csatában a jakobita sereg bal szárnyát vezette, ahol megsebesült. A csata után Franciaországba menekült, de útközben belehalt sérüléseibe. Holttestét a tengerbe temették.
↑John Drummond, Perth 4. hercege (1714–1747) skót nemes és jakobita katona volt. Franciaországban született. A francia hadsereg tisztjeként szolgált, és 1744-ben megalapította a Royal Écossais nevű ezredet, amely jelentős szerepet játszott az 1745-ös jakobita felkelésben. A Cullodeni csata után Franciaországba menekült, ahol 1747-ben, a Bergen op Zoom ostroma során szerzett láz következtében hunyt el.
↑William Douglas 1611-ben örökölte apja címét, Angus 11. grófja lett. Rossz egészségi állapota és a vallási légkörrel kapcsolatos elégedetlensége miatt VI. Jakab kiráy engedélyt adott, hogy Európába utazzon. Először 1616-ban, majd 1623-ban ismét lehagyta Skóciát, birtokait testvére, Lord Mordington, és unokatestvére, Morton 7. grófja irányította. Visszatérve Nagy-Britanniába, I. Károly király 1631-ben megerősítette apja címeit, és 1633-ban Douglas-t Douglas márkijává ( 1633) tette, mellék vagy alcíme lett az Angus grófja és a Lord Abernethy és Jedburgh Forest. Douglas márkija, 1638-ig leginkább a Douglas-kastélyban töltötte idejét, és kevésbé vett részt a nemzeti ügyekben. 1644-ben aláírta a National Covenant-ot, de 1645-re oldalra váltott, és csatlakozott Montrose márkijához. A Philiphaugh-i csatában vereséget szenvedtek, Douglas elmenekült, de 1646-ban elfogták, és Edinburgh kastélyában börtönözték be, ahonnan 1647-ben szabadult nagy összegű bírság kifizetése után. Forrás: Person Page - 10942 (angol nyelven). ThePeerage.com. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
↑A skót királyi családhoz több szálon kötődő Alexander Gordon 1550. március 5-én lett Glasgow érseke, a címről 1551. szeptember 4-én lemondott, aznap kinevezték Athenae címzetes érsekévé. 1553. november 26-án „A Szigetek“ (Man-sziget és a Hebridák) kiválasztott érsekévé (személyes cím) lett, a címhez nem tartozott érseki egyházmegye. 1558-tól Whithorn-Galloway kiválasztott érseke (személyes cím). 1575. november 11-én halt meg. Forrás: Bishop Alexander Gordon (angol nyelven). Catholic-Hierarchy. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
↑Thomas Dalrymple Duncan (1908). „The Relations of the Earl of Murray with Mary Stuart” (angol nyelven). The Scottish Historical Review6 (21), 49–57. o, Kiadó: Edinburgh University Press. (Hozzáférés: 2024. november 25.)
↑Mackintosh Section X - George, Sixth Earl of Huntly
↑Mackintosh Section XI - George, Sixth Earl of Huntly
↑Mackintosh Section XII - George, First Marquis of Huntly
↑William Bray, Esq. F.A.S..szerk.: William Bray and William Upcott (uncredited): Diary and Correspondence of John Evelyn, F.R.S., Vol. III (angol nyelven). London: Bell & Daldy, facsimile p. 42. o. (1872)
↑ abcdMackintosh A PDF 230-231. oldala, a könyv 221-222. oldala. On the death of the fifth Duke of Gordon in 1836, the Earl of Aboyne claimed the title of Marquis of Huntly, and the Committee of Privileges admitted his claim. The Committee announced that the Earl of Aboyne had a right to the title of Marquis of Huntly, Earl of Enzie, Viscount Melgum and Aboyne, Lord of Badenoch and Aboyne.
↑Mackintosh XX. fejezet. Aboyne Branch Of The Huntly Family. 227–232. oldal (letölthető PDF), 218–223. oldal a facsimile beszkennelt könyv oldalszáma szerint.
↑Charles Gordon, Marquis of Huntly. Milestones (angol nyelven). London: Hutchinson & Co., 319. o. (1926) „A könyv 18 illusztrációt tartalmaz, köztük a szerző arcképét és egy négyoldalas családfát. A tartalom főként a szerző családjáról, a Grand National győztes Pathfinder nevű lóról, lóversenyekről, valamint indiai és hongkongi utazásokról szól.”
↑Cokayne:Cokayne, G. E.. The Complete Peerage of England, Scotland, Ireland, Great Britain and the United Kingdom, Extant, Extinct or Dormant, with Vicary Gibbs, H.A. Doubleday, Geoffrey H. White, Duncan Warrand and Lord Howard de Walden, editors, new ed. (angol nyelven), Gloucester, U.K.: Alan Sutton Publishing (1910–1959)
↑The Scot Peerage:Balfour Paul, Sir James. The Scots Peerage: founded on Wood's edition of Sir Robert Douglas's The Peerage of Scotland (angol nyelven). Edinburgh, Scotland: David Douglas (1904)