1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2012. május 9. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2012. május 9.
A magyar élvonalban több mint kétszáz mérkőzést játszott és háromszor lépett pályára válogatottként. Külföldön a csehlabdarúgás egyik legismertebb és legsikeresebb klubjában a Slavia Prágában játszott több mérkőzést, valamint igazolt játékosa volt Amerikában a Kansas City Wizardsnak is.
Pályafutása
Hatéves korától kezdett a Honvédban focizni. A felnőtt első osztályú csapatba 1998-ban került be és 2003-ig a piros-feketéknél 72 mérkőzésen szerepelt és összesen 11 élvonalbeli gólt szerzett. 2003-tól kitérőt tett és a rivális Videoton FCF-t majd 2004-től a Lombard FC Pápát erősítette. Ezután külföldre szerződött, rövid időre a Slavia Praha játékosa lett. 2006-ban visszatért Kispestre és tagja volt a Budapest Honvéd FC 2007-es Magyar labdarúgókupa győztes csapatának. Jelentősebb nemzetközi játéklehetőséghez a válogatott mérkőzések mellett az Intertotó-kupában jutott. Ennek keretében a Videoton FC-vel 2003-ban, a Lombard-Pápával 2005-ben és a Honvéddal 2008-ban játszhatott külföldi csapatok ellen.
2009. július 28-tól a Kansas City Wizardshoz igazolt.[1] Külföldi szereplését kettétörte, hogy egy kinti edzőmérkőzésen súlyosan megsérült, hiszen elszakadt a belső térdszalagja, ami miatt idő előtt befejezte az ottani labdarúgó idényt.[2] Felépülését követően 2011-től újra a Honvéd játékosa lett, de játéklehetőséghez csak a Honvéd II-ben jutott és itt hét másodosztályú mérkőzésen lépett pályára. 2012 januárjában 2014 júniusáig szóló szerződést kötött a Vasassal.[3][4]