Henye boroszlán

Henye boroszlán
Magyarországon védett
Természetvédelmi érték: 50 000 Ft[1]
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Superrosidae
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids II
Rend: Mályvavirágúak (Malvales)
Család: Boroszlánfélék (Thymelaeaceae)
Nemzetség: Boroszlán (Daphne)
Faj: D. cneorum
Tudományos név
Daphne cneorum
L.
Szinonimák
  • Daphne bellojocensis Gand.
  • Daphne delphini Lavallée
  • Daphne odorata Lam.
  • Daphne prostrata Salisb.
  • Daphne rhodanica Gand.
  • Daphne verlotii Gren. & Godr.
  • Laureola cneorum (L.) Samp.
  • Thymelaea cneorum (L.) Scop.
  • Thymelaea odorata Bubani

a Daphne cneorum subsp. arbusculoides szinonimája:

  • Daphne cneorum f. arbusculoides Tuzson
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Henye boroszlán témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Henye boroszlán témájú médiaállományokat és Henye boroszlán témájú kategóriát.

Virága

A henye boroszlán (Daphne cneorum) a boroszlánfélék (Thymelaeaceae) családjában a boroszlán (Daphne) nemzetségbe tartozó, Magyarországon is őshonos és védett növényfaj.

Származása, elterjedése

Jellegzetesen európai faj. Magyarországon főleg a Dunántúli-középhegységben (Bakony, Vértes, Pilis, Budai-hegység és a Kisalföldön él.[2]

Megjelenése

Kis, elfekvő szárú, szétterülő (ezért „henye”) cserje. A földön elheverő szárak tömött párnákat alkotnak.

Fiatal hajtásai pelyhesednek. A szálas-lándzsás vagy visszás tojásdad, bőrnemű levelek 1–2 cm hosszúak, 2,5–3 mm szélesek, a szélük lapos. Válluk ék alakú, a csúcsukon apró szálka nő. Felül fényes sötétzöldek, a fonákuk fénytelenül világoszöld, kékes.

Fűszeres illatú, rózsaszínű vagy ciklámenpiros virágai négytagúak, a leveles hajtás csúcsán végállló, dús csomóban nyílnak.

A mérgező termés bőrnemű csontár, pelyhes és sárgásbarna.

Alfajok, változatok

Némileg eltérő ökológiai igényű, mintegy 30 cm magasra fölegyenesedő szárú alfaja a Daphne cneorum ssp. arbusculoides.

Természetes változatai:

  • Daphne cneorum var. cantabrica Sennen & Pau
  • Daphne cneorum var. glabrata D.A. Webb
  • Daphne cneorum var. verlotii (Gren. & Godr.) Meisn.

Életmódja, termőhelye

Mészkedvelő örökzöld; ennek megfelelően főként a mészkő- és dolomitsziklagyepekben, valamint a meszes homoktalajokon fordul elő. A törzsváltozat (Daphne cneorum ssp. cneorum) Magyarországon leginkább a dolomithegyek északi, füves lejtőin, dolomitos és meszes sziklagyepekben, bokorerdőkben nő — a nyugati határszélen az erdei fenyvesekben, kivételesen homokbuckákon is felbukkanhat.

A vastag tőből mereven felegyenesedő, 10–20 cm magas szárú (Daphne cneorum ssp. arbusculoides) (Tuzson) Soó éppen ellenkezőleg, a mészkerülő gyertyános–tölgyesek és cseres tölgyesek aljnövényzetében fordul elő. A zárt dolomitsziklagyep (Festuco pallenti – Brometum pannonici) egyik jellemző faja. Rendszeresen megjelenik az alpesi sziklagyepekben.

Virágai áprilistól májusig nyílnak.

Erősen mérgező és védett!

Felhasználása

Dísznövényként nagy kultusza van Svájcban, ahol magról szaporítják. Napos, illetve félárnyékos sziklakertekbe ültethető.

Etimológia

A növény tudományos nevének generikus része Daphné görög nimfára utal.[3]

Jegyzetek

  1. ↑ A vidékfejlesztési miniszter 100/2012. (IX. 28.) VM rendelete a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet és a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról. Magyar Közlöny, 128. sz. (2012. szeptember 28.) 20903–21019. o.
  2. ↑ A Kisalföldi meszes homokpuszta növényélete – egykor és ma. 100 éve jelent meg Polgár Sándor első leírása a győri homoki sztyeppvidékről. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 20.)
  3. ↑ Georg Olms Verlag: Lehrbuch der biologischen Heilmittel, 1976. ISBN 3487058928

Források

  • D. Nagy Éva: Vadvirágok 2. Búvár Zsebkönyvek, Móra, 1976., p. 10.
  • Környezet- és Természetvédelmi Lexikon I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002. p. 161–162. ISBN 963-05-7847-6