Gyűrű (matematika)

Az algebrában a két kétváltozós művelettel rendelkező struktúrákat gyűrűnek nevezünk – jelölésben: –, ha

  • Abel-csoport,
  • félcsoport és
  • a tetszőleges elemekre fennállnak a következő disztributivitási szabályok:
, és
.

A + jellel jelölt műveletre általában összeadásként, a jellel jelölt műveletre pedig szorzásként hivatkozunk, ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyűrű elemei számok, illetve hogy ezek a műveletek csak a szokásos, számokon értelmezett összeadás és szorzás műveletek lehetnének, hiszen ezt a fenti definícióban nem követeltük meg. Szokás ezért a gyűrű Abel-csoportját additív csoportnak, a félcsoportját pedig multiplikatív csoportnak is nevezni. Általában nem írjuk ki a szorzópontot, tehát helyett szerepel.

Ha kommutatív, akkor kommutatív gyűrűről beszélünk, ha pedig egységelemes, egységelemes gyűrűről.

Ha nullától különböző elemek szorzata ismét nullától különböző, akkor zérusosztómentes gyűrűről beszélünk. A kommutatív, zérusosztómentes, egységelemes gyűrűket integritástartományoknak nevezzük.

Példák

  • Az egész számok halmaza az összeadás és szorzás műveletekkel egységelemes, kommutatív gyűrűt alkot.
  • Az n×n-es mátrixok, ha , egységelemes, de nem kommutatív gyűrűt alkotnak.
  • Bármely gyűrű, melyben érvényes az xn=x azonosság az összes n>1 egész kitevőre, Nathan Jacobson egy eredménye szerint kommutatív.[1]

Részgyűrű, ideál

Egy gyűrű tartóhalmazának egy részhalmazát egy részgyűrűjének hívjuk, ha az adott részhalmaz is gyűrűt alkot az -beli összeadás és szorzás megszorítására. Ellenőrzésként a legfontosabb, hogy az adott művelet ne vezessen ki a gyűrűből.

Egy gyűrű tartóhalmazának egy részhalmazát egy balideáljának nevezzük, ha bármely két -beli elem különbsége (azaz az összeadás inverzét elvégezve) is -beli, valamint egy tetszőleges elem megszorozva egy tetszőleges -beli elemmel balról, az eredmény szintén -ben lesz. Röviden kifejezve komplexusműveletekkel: és . Egy részhalmazt jobbideálnak nevezünk, ha a szorzás azonossága jobbról igaz, azaz . Amennyiben egy részhalmaz bal- és jobbideál egyszerre, akkor ideálnak nevezzük. Kommutatív gyűrűben nyilván minden bal- és jobbideál egyben ideál is, hiszen a szorzás ekkor felcserélhető. Az ideáloknak fontos szerepük van testbővítéseknél, ekkor egy irreducibilis polinom által generált ideál szerinti faktorgyűrűt vizsgálunk, ami test lesz, hiszen a szóban forgó ideál maximális. (Ezek viszonylag egyszerűen következnek a definíciókból).

Példák részgyűrűkre és ideálokra

Az egész számok körében a páros számok részgyűrűt alkotnak, hiszen bármely két páros szám összege és szorzata is páros. Ezzel szemben a páratlan számok nem alkotnak részgyűrűt, hiszen két páratlan szám összege már páros, azaz az összeadás már kivezet a páratlan számok köréből.

Az egész számok körében egy adott szám többszörösei ideált alkotnak. Tekintsük például a 8 többszöröseit, ekkor az ideálban lesznek -24, -16, -8, 0, 8, 16, 24 stb. Nyilván két ilyen szám különbsége is 8-nak a többszöröse, tehát eleme az ideálnak, valamint akármelyik egész számot szorozva 8-cal, 8-nak ismét egy többszörösét kapjuk, tehát ez is eleme az ideálnak. Természetesen akármelyik másik egész számra végigkövethető ugyanez.

Jegyzetek

  1. Maurer I. Gyula - Szigeti J.: On Rings Satysfiing Certain Polinomial Identities. (pdf, angol). Mathematica Pannonica I./2. (1990), 40-45. Hozzáférés: 2012.04.22.

További információk

Források

  • Rédei, László, Algebra I. kötet, Akadémiai Kiadó, Bp. (1954)
  • Szendrei, Ágnes, Diszkrét matematika, Polygon, JATE Bolyai Intézet, Szeged (1994)

Read other articles:

National flag Spanish flag redirects here. For other uses, see Spanish flag (disambiguation). Kingdom of SpainRojigualdaUseNational flag and state and naval ensign Proportion2:3Adopted15 May 1785; 238 years ago (1785-05-15) (original version, as naval and coastal fortifications' ensign)5 October 1981; 42 years ago (1981-10-05) (current version, as established in the Spanish Constitution)DesignA horizontal triband flag of red, yellow (double width) and red; ...

 

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2022. Kwame QuansahInformasi pribadiNama lengkap Kwame Gershion QuansahTanggal lahir 24 November 1982 (umur 41)Tempat lahir Tema, GhanaTinggi 1,72 m (5 ft 7+1⁄2 in)[1]Posisi bermain GelandangInformasi klubKlub saat ini Hera...

 

 

American politician (1815–1868) For those of a similar name, see John McRae (disambiguation). John J. McRaeMember of the U.S. House of Representatives from Mississippi's 5th districtIn officeDecember 7, 1858 – January 12, 1861Preceded byJohn A. QuitmanSucceeded byLegrand W. Perce21st Governor of MississippiIn officeJanuary 10, 1854 – November 16, 1857Preceded byJohn J. PettusSucceeded byWilliam McWillieUnited States Senatorfrom MississippiIn officeDecember 1, 1851&...

Mountain pass in France Col de la RépubliqueCol de Grand BoisCol de la RépubliqueElevation1,161 m (3,809 ft)Traversed byD1082LocationLoire, Rhône-Alpes, FranceRangeMont Pilat (Massif Central)Coordinates45°19′58″N 4°28′49″E / 45.33278°N 4.48028°E / 45.33278; 4.48028Col de la RépubliqueLocation of col de la République The Col de la République or Col de Grand Bois (1,161 m (3,809 ft)) is a mountain pass in the Pilat massif within the Pilat Regi...

 

 

Malicious software Part of a series onComputer hacking History Phreaking Cryptovirology Hacking of consumer electronics List of hackers Hacker culture and ethic Hackathon Hacker Manifesto Hackerspace Hacktivism Maker culture Types of hackers Black hat Grey hat White hat Conferences Black Hat Briefings Chaos Communication Congress DEF CON Hackers on Planet Earth Security BSides ShmooCon Summercon Computer crime Crimeware List of computer criminals Script kiddie Hacking tools Exploit forensics-...

 

 

Swiss road bicycle racer Grégory RastRast at the 2007 Tour de FrancePersonal informationFull nameGrégory RastBorn (1980-01-17) 17 January 1980 (age 44)Cham, SwitzerlandHeight1.86 m (6 ft 1 in)Weight80 kg (176 lb)Team informationCurrent teamLidl–TrekDisciplineRoadRoleRider (retired)Directeur sportifRider typeClassics specialistAmateur teams2000Post Swiss Team (stagiaire)2002Phonak (stagiaire) Professional teams2001Post Swiss Team2003–2006Phona...

Ini adalah nama Korea; marganya adalah Hyun. Hyun Jung-HwaJung-hwa, 2018Personal informationNama lengkapHyun Jung-HwaKebangsaan Korea SelatanLahir06 Oktober 1969 (umur 54)Busan, Korea SelatanTinggi166 m (544 ft 7+1⁄2 in)[1]Berat52 kg (115 pon) Rekam medali Putri Tenis meja Mewakili  Korea Selatan Olympic Games 1988 Seoul Doubles 1992 Barcelona Singles 1992 Barcelona Doubles World Championships 1987 New Delhi Doubles 1989 Dortmund MixedDoub...

 

 

† Человек прямоходящий Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеНадкласс:ЧетвероногиеКлада:АмниотыКлада:Синапсиды�...

 

 

TV station in Prescott, Arizona KAZT-TVPrescott–Phoenix, ArizonaUnited StatesCityPrescott, ArizonaChannelsDigital: 7 (VHF)Virtual: 7BrandingCW7 ArizonaProgrammingAffiliations7.1: The CWfor others, see § SubchannelsOwnershipOwnerLonden Media Group(KAZT, L.L.C.)OperatorNexstar Media Group (time brokerage)HistoryFirst air dateSeptember 5, 1982(41 years ago) (1982-09-05)Former call signsKNAZ (CP, 1980)KUSK (1980–2002)Former channel number(s)Analog: 7 (VHF, 1982–2009)Digital:...

Sealed container with gloves in the side for manipulating the objects inside For the compartment in a vehicle's dashboard, see Glove compartment. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Glovebox – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2011) (Learn how and when to remove this message) Glo...

 

 

Rick YuneLahirRichard YunPekerjaanAktorTahun aktif1999–sekarang Richard Yun atau lebih dikenal dengan nama Rick Yune (lahir 22 Agustus 1971) merupakan seorang aktor berdarah Korea. Sebelumnya ia tercatat sebagai model Asia pertama dari Versace dan Polo Sport. Debut filmnya dimulai dengan Snow Falling on Cedars (1999), namanya mulai mencuri perhatian setelah bermain difilm The Fast and the Furious (2001) dan Die Another Day (2002). Filmografi Snow Falling on Cedars (1999) Any Day Now T...

 

 

Italian automobile manufacturer AutobianchiIndustryAutomotiveFounded11 January 1955Defunct1995; 29 years ago (1995)FateMerged into LanciaSuccessorLanciaHeadquartersDesio, ItalyProductsAutomobilesRevenueU$1.7 billion dollars (1967)Number of employees4,500 (1967)ParentFiat S.p.A. Autobianchi (Italian: [autoˈbjaŋki]) was an Italian automobile manufacturer, created jointly by Bianchi, Pirelli and Fiat in 1955. Autobianchi produced only a handful of models during its li...

Canceled NASA rocket key to the Constellation program This article is about the Ares I launch vehicle. For other uses, see Ares (disambiguation). Ares IAres I launchFunctionHuman-rated orbital launch vehicleManufacturerAlliant Techsystems (Stage I)Boeing (Stage II)Country of originUnited StatesProject costat least US$ 6 billion[1]SizeHeight94 meters (308 ft)Diameter5.5 meters (18 ft)Stages2Capacity Payload to LEOMass25,400 kg (56,000 lb) Associated rocketsFamilyFol...

 

 

هذه المقالة بحاجة لصندوق معلومات. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة صندوق معلومات مخصص إليها. إتقان اللغة الإنجليزية في الاتحاد الأوروبي النسب المئوية لمعرفة اللغة الإنجليزية كلغة أجنبية أو ثانية في الدول الأعضاء في الاتحاد الأوروبي (بالإضافة إلى تركيا)، من السكان ا�...

 

 

Thoroughfare in Brussels, Belgium Boulevard Anspach (French)Anspachlaan (Dutch)View on the Boulevard Anspach/Anspachlaan from the former Actiris buildingLocation within BrusselsShow map of BrusselsBoulevard Anspach (Belgium)Show map of BelgiumLocationCity of Brussels, Brussels-Capital Region, BelgiumQuarterCentral QuarterCoordinates50°50′52″N 04°20′57″E / 50.84778°N 4.34917°E / 50.84778; 4.34917ConstructionCompletion1868–1871OtherDesignerLéon S...

2020 single by Mickey Guyton Black Like MeSingle by Mickey Guytonfrom the album Remember Her Name and the EP Bridges Written2019ReleasedJune 2, 2020 (2020-06-02)GenreCountry popLength3:30LabelCapitol NashvilleSongwriter(s) Mickey Guyton Nathan Chapman Fraser Churchill Emma Davidson Dillon Producer(s) Nathan Chapman Forest Whitehead Mickey Guyton singles chronology What Are You Gonna Tell Her? (2020) Black Like Me (2020) Heaven Down Here (2020) Black Like Me is a song by America...

 

 

19th-century American spiritual movement Not to be confused with New Thinking. Part of a series of articles onNew Thought Beliefs Affirmative prayer Creative visualization Divinity Higher consciousness Glossary of New Thought terms History of New Thought Huna Law of Attraction Life force (energy) Metaphysics New Thought beliefs New Thought literature Omnipresence Positive thinking Prosperity theology Movement Denominations Divine Science Jewish Science Religious Science Seicho-no-Ie Unity Chu...

 

 

WineSingel oleh Suran featuring Changmodari album Walkin'BahasaKoreaDirilis27 April 2017 (2017-04-27)Genre Hip hop R&B Durasi3:52LabelMillion MarketPenciptaSuranSlow RabbitChangmoJuneProduserSugaKronologi singel Suran Winter Bird (2016) Wine (2017) 1+1=0 (2017) Wine (bahasa Korea: 오늘 취하면; har. Andai Saja Hari Ini Aku Mabuk) (digayakan dengan huruf besar) adalah lagu oleh penyanyi-penulis lagu Korea Selatan Suran featuring raper Changmo. Dirilis sebagai singel digit...

This article needs attention from an expert in mathematics. The specific problem is: There may be logic or math errors, complicated by the fact that this article was translated from a German original. See the talk page for details. WikiProject Mathematics may be able to help recruit an expert. (May 2017) The process of projecting a three-dimensional object onto a two-dimensional plane Cavalier projection of a semicircular archway. Part of a series onGraphical projection Planar Parallel projec...

 

 

Period spent in reflection or solitude The WinShape Retreat Center in Rome, Georgia An aspiring seminarian prays during a vocational discernment retreat in the chapel of Blessed John XXIII National Seminary in Massachusetts The meaning of a spiritual retreat can be different for different religious communities. Spiritual retreats are an integral part of many Buddhist, Christian and Sufi communities. There are many different types of spiritual retreats such as wellness retreats, mindfulness re...