A Kisalföldet a Marcal folyó bal partja mentén átszelő Győr–Celldömölk vasútvonal a MÁV10-es számú, egyvágányú, nem villamosított vasútvonala. Villamosítása tervezés alatt.[2] A 2019/20-as menetrendváltástól Ménfőcsanakon, Győrszemerén, Halipusztán és Gyömörén alacsony utasforgalom miatt nem állnak meg a vonatok.
A szárnyvonal felépítménye 32,5 kg/fm tömegű vassínekből épült. Jelentős műtárgy, egy-egy 21 m hosszú faszerkezetű híd, a Marcal folyón és annak mellékágán épült.
Forgalom
A vonalon ütemes menetrend szerint kétóránként közlekedtek személyvonatok Celldömölk felé.
Korábban Budapest-Győr-Celldömölk-Szombathely irányú gyorsvonatok is közlekedtek a vonalon, de most már csak vasárnaponként egy irányban (Szombathely-Budapest) közlekednek.
A 2019–2020-as menetrendváltástól Győr és Balatonszentgyörgy között InterRégió vonatok is közlekednek kétóránként. Ez a 2020–2021-as menetrendváltástól a Helikon InterRégió nevet viseli, valamint az útvonala Kaposvárig hosszabbodott.
Járművek
A személyvonatokat többnyire Bzmot motorvonatok, valamint MÁV M41-es mozdonyok által vontatott vonatok továbbítják.
2019 nyarától a személyvonatokon két darab felújított, a GYSEV-től bérelt Jenbacher motorvonat is közlekedik. Ezek a motorvonatok a 2023. december 10-ei menetrendváltástól már nem vesznek részt a forgalomban.
A Helikon InterRégió vonatokon Siemens Desiro motorvonatok közlekednek.
Járatok
A lista a 2020–2021-es menetrend adatait tartalmazza. A páratlan vonatszámú járatok Celldömölk felé, a páros vonatszámú járatok Győr felé közlekednek.[4]