Gyergyóalfalvi Helikon Fúvószenekar

A Gyergyóalfalvi Helikon Fúvószenekar 25 tagból álló rézfúvós zenekar.

Története

Gyergyóalfaluban a múlt század végén, tanítókból és más értelmiségekből, az Olvasókör keretében alakult énekkar hosszú időn át sikeresen működött. 1929-ben, az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség keretében „dalárda” alakult Szakács Antal tanár vezetésével. A székhelye a „dalkör” nevű épület volt, amely a már említett, a múlt században működő dalárdának volt a székhelye, ahol az összejöveteleket és próbákat tartották. Az épület tulajdonosa az Önkéntes Tűzoltó Egylet volt. A század elején működő „tánctanyák”-on a zenét citera, cimbalom, hegedű vagy klarinét szolgáltatta. Rendszerint egy, de több hangszerrel muzsikáltak s erre ropták rendszeresen a helyi „Gábor Ignácé” táncot. Ilyen tánctanya 8-10 is működött a falu különböző részein, nyáron rendszerint csűrökben, télen tágasabb helyiségekben. Az 1920-as évek elején amatőr muzsikusokból kamarazenekar alakult Csergőffy J. vezetésével. Teadélutánokon, ifjúsági összejöveteleken, s elég gyakran a templomban is muzsikáltak. A kaszinó állandó muzsikusai voltak. Tagjai tanítók, tanárok, orvos, tisztviselők és kereskedők voltak.

Ilyen zenei élet közepette, érlelődött a gondolat, elsősorban a Tűzoltó testület körében, egy fúvószenekar megszervezésére. A szakember is megvolt, Szakács Antal tanár személyében, de őt 1933-ban elhelyezték. A véletlen úgy hozta, hogy Domokos Pál Péter lett Alfaluban a kántor-tanító, aki szintén híve volt a fúvószenekar megalakításának, annál is inkább, mivel a szomszédos községekben nagy múltú fúvószenekarok működtek. Az anyagi forrás a politikai községtől, a közbirtokosságtól származott, de a Tűzoltó Egylet is jelentős pénzeszközökkel rendelkezett. Magánszemélyek is jelentős pénzeszközökkel járultak a megvalósításához és hozzáláttak a hangszerek beszerzéséhez. A fúvószenekar megalakítását 1934. június 16-i közgyűlésen határozták el.

A hangszerek beszerzésére a brassói, nagyszebeni és kolozsvári hangszerkereskedőktől kértek árajánlatot. A brassói volt a legkedvezőbb ajánlat, 22 darabból álló hangszerkészletet ajánlottak elfogadható áron. A Tűzoltó Egylet vezetősége úgy határozott, hogy a zenekar betanítására egy szakképzett karnagyot alkalmaznak. Szász Ferenc marosvásárhelyi nyugalmazott zenetanárral kötöttek szerződést a következő feltételekkel: Egy év alatt kiképezni a zenekari tagokat. Egy alkalmas egyént kiképezni karmesternek (Győrffy Bálint). Havi 2000 lej javadalmazást és lakást biztosítottak. Karnagyi fizetésre már alig maradt pénz, Fülöp Sándor főparancsnok felkérte úgy a tisztikart, mint a legénysegédet, hogy… „ki-ki ezen nemes cél megvalósításához járuljon hozzá, mégpedig olyan formán, hogy mindenki, a testület pénztárába fizessen be 100 lejt, mely összeggel a zenekar kiképzését fogjuk megkönnyíteni…„

Szász Ferenc tanár úr munkáját a hangjegyismerettel kezdte. A „dalkör” sokszor éjfélig is hangos volt a fúvóshangszerek hangjától. Az igazi megmérettetés Újfaluban, a fúvószenekarok hangversenyén történt. Az alfalviak nagy sikert arattak. Repertoárjukon indulók, műdal feldolgozások, operett betétek, egyházi énekek stb. szerepeltek. Szász Ferenc még egy fél évet dolgozott a zenekarral, de további munkát a zenekarral nem vállalt. Igaz, hogy még 1937-ben visszahívták egy hónapra, hogy a Csomafalván rendezendő hangversenyre készítse fel a zenekart. Az alapító tagok közül sikerült 18 személyt azonosítanunk. A zenekari tagok kötelesek voltak a pénztárba 300 lejt befizetni, jelképes fedezetképpen, mivel a hangszereket haza is vihették, hogy otthon is gyakorolhassanak. Az első nyilvános fellépés után a hagyományos szilveszteri tűzoltóbálon a zenét a fúvószenekar szolgáltatta. Egyházi ünnepeken, kikerüléseken, feltámadásokon, Úrnapján, 1940-44 között nemzeti ünnepeken a zenekar muzsikával emelte az ünnepség fényét.

Az 1942-ben a Levente Szervezet Országos Központjától a helyi leventeszervezet fúvós hangszereket kapott egy önálló zenekar felállítására. A zenekar megalakult, azonban megfelelő szakoktató hiányában, valamint azért is, mert a zenekarnak a tagjai majdnem mind katonai szolgálatra vonultak be, eredményről nem beszélhetünk.

Az 1944 őszi menekülés alkalmával a hangszerek nagy része elveszett. A két hangszer készletből mindössze 15 hangszert sikerült összegyűjteni s a következő időszakban ezekkel működött tovább a zenekar. Új tagokkal is bővült, mivel az alapító tagok közül sokan a fogságból hazatérve már nem vállalkoztak a zenélésre. A háború után is a zenekart Győrffy Bálint dirigálta. Jó zenei képességekkel rendelkezett, különösebb zenei képzettség nélkül. Ebben az időben, 1949-ig Csergő Lajos kántor-tanító segített újabb zenedarabok betanításánál.

A második világháború után a zenekar támogató nélkül maradt. Az anyaegyesület állami irányítás és ellenőrzés alá került, pénzeszközökkel nem rendelkezett. Megszűnt a közbirtokosság is, amely a múltban igen jelentős támogatásban részesítette a fúvószenekart. Magántámogatók sem voltak. 1975-ig már a hangszerek is elhasználódtak, karbantartó javításokat sem kaptak s ekkor úgy látszott, hogy felbomlik a zenekar. 1979-ben Bellai Antal vezetésével, 12 taggal újraszerveződött a zenekar. 1982-ben György Dénes, aki zenei képesítéssel is rendelkezik, bekapcsolódott a zenekar vezetésébe, majd 1987 után egyedül vezette a zenekart egészen 1998 őszéig. Az utóbbi években rendszeresen részt vettek a környékbeli fúvószenekarok évfordulós ünnepségein. 1986-ban Szárhegyen, 1994-ben a remetei fúvószenekar 60 éves fennállásának ünnepségein, 1998-ban Újfaluban szintén évfordulós ünnepségeken. 1998-ban nemzetközi megmérettetésre is alkalom adódott. A magyarországi Mór város vendégeként egy Nemzetközi Fesztiválhangversenyen, finn, osztrák, lengyel, holland, német és a móri fúvószenekarok társaságában képviselte a községet. Az utóbbi években Kocsis Mihály nyugalmazott ezredes Budapestről 40 db egyenruhát ajándékozott a zenekarnak. Az 1998-as évben a község önkormányzata, a móri sikeres szereplés után elismerésképpen, a zenekar minden tagjának díszegyenruhát vásárolt mintegy 20 millió lej értékben.

2000-től Ilyés József karnagy vezetésével megfiatalodott 23 tagból álló zenekart vezetett.

Read other articles:

Untuk grup musik, lihat Maskara (grup musik). Maskara dengan tabung dan kuas aplikator. Penggunaan maskara. Maskara adalah kosmetik yang umumnya digunakan untuk memperindah mata. Fungsinya antara lain untuk mempergelap, mempertebal, memperpanjang, dan/atau memperjelas bulu mata. Normalnya, maskara modern berbentuk cair, padat, atau krim, yang terbuat dari beragam bahan, meskipun sebagian besarnya terbuat dari bahan yang sama seperti pigmen, minyak, lilin, dan bahan pengawet. Definisi Collins ...

 

Earthquake in Indonesia 1995 Kerinci earthquake1995 Kerinci earthquake (Sumatra)UTC time1995-10-06 18:09:45ISC event74638USGS-ANSSComCatLocal dateOctober 7, 1995 (1995-10-07)Local time1:09 WIBMagnitude6.7 Mw6.9–7.0 MsDepth29.8 km[1]Epicenter2°02′42″N 101°26′10″E / 2.045°N 101.436°E / 2.045; 101.436FaultGreat Sumatran FaultTypeStrike-slipAreas affectedSumatra, IndonesiaMax. intensityMMI VIII (Severe)[2]Lan...

 

Pour les articles homonymes, voir Montaigne (homonymie). Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne cite pas suffisamment ses sources (février 2020). Si vous disposez d'ouvrages ou d'articles de référence ou si vous connaissez des sites web de qualité traitant du thème abordé ici, merci de compléter l'article en donnant les références utiles à sa vérifiabilité et en les liant à la section « Notes et références »....

Zoë Isabella KravitzKravitz di premier film Divergent di California pada 18 Maret 2014LahirZoë Isabella Kravitz1 Desember 1988 (umur 35)Los Angeles, California, Amerika SerikatPekerjaanAktris, penyanyi, modelTahun aktif2007–sekarang Zoë Isabella Kravitz (lahir 1 Desember 1988)[1] adalah aktris, penyanyi, dan model Amerika Serikat. Ia adalah putri dari musisi Lenny Kravitz dan aktris Lisa Bonet. Ia terlibat di sejumah film seperti No Reservations (2007), The Brave One (...

 

Welsh singer (born 1937) DameShirley BasseyCH DBEBassey in 1971Background informationBirth nameShirley Veronica BasseyBorn (1937-01-08) 8 January 1937 (age 87)Cardiff, WalesGenres Pop jazz Occupation(s)SingerYears active1953–presentLabels Philips Columbia Decca United Artists Geffen Musical artist Dame Shirley Veronica Bassey CH DBE (/ˈbæsi/; born 8 January 1937)[1] is a Welsh singer. Best known for her career longevity, powerful voice and recording the theme songs to...

 

Caldon CanalThe southern portal of Leek TunnelSpecificationsLength18 miles (29 km)Maximum boat length72 ft 0 in (21.95 m)Maximum boat beam7 ft 0 in (2.13 m)Locks17StatusNavigableNavigation authorityCanal and River TrustHistoryOriginal ownerTrent & Mersey Canal CompanyDate of act1776Date completedDecember 1778Date restored1974GeographyStart pointFroghallEnd pointEtruria, Stoke-on-TrentBranch(es)Leek, Uttoxeter CanalBranch ofTrent & Mersey Canal vteCa...

For the river, see Mattapoisett River.Town in Massachusetts, United StatesMattapoisett, MassachusettsTownNed's Point Light SealLocation in Plymouth County in MassachusettsCoordinates: 41°39′30″N 70°49′00″W / 41.65833°N 70.81667°W / 41.65833; -70.81667CountryUnited StatesStateMassachusettsCountyPlymouthSettled1750IncorporatedMay 21, 1857Government • TypeOpen town meetingArea • Total24.2 sq mi (62.6 km2) • L...

 

Частина серії проФілософіяLeft to right: Plato, Kant, Nietzsche, Buddha, Confucius, AverroesПлатонКантНіцшеБуддаКонфуційАверроес Філософи Епістемологи Естетики Етики Логіки Метафізики Соціально-політичні філософи Традиції Аналітична Арістотелівська Африканська Близькосхідна іранська Буддій�...

 

American basketball and baseball player (1942–2023) Cotton NashNash with the Kentucky Wildcats basketball teamBasketball careerPersonal informationBorn(1942-07-24)July 24, 1942Jersey City, New Jersey, U.S.DiedMay 23, 2023(2023-05-23) (aged 80)Lexington, Kentucky, U.S.Listed height6 ft 5 in (1.96 m)Listed weight215 lb (98 kg)Career informationHigh schoolLake Charles(Lake Charles, Louisiana)CollegeKentucky (1961–1964)NBA draft1964: 2nd round, 12th overall pickS...

Australian journalist and columnist (born 1966) Janet AlbrechtsenBorn (1966-09-23) 23 September 1966 (age 57)Adelaide, South AustraliaNationalityAustralianAlma materUniversity of Adelaide Occupation(s)Journalist, columnist, criticEmployerNews Corp AustraliaSpouseJohn O'Sullivan (sep.)Children3 Janet Kim Albrechtsen (born 23 September 1966[citation needed]) is an Australian opinion columnist with The Australian. From 2005 until 2010, she was a member of the board of the Austr...

 

American girl group For other meanings, see GRL. For the eponymous extended play by this group, see G.R.L. (EP). G.R.L.G.R.L. on September 29, 2013 From left to right: Natasha Slayton, Paula van Oppen, Simone Battle, Emmalyn Estrada and Lauren BennettBackground informationOriginLos Angeles, California, U.S.GenresPopteen popR&BYears active2012–2021[a]Labels Kemosabe RCA Spinoff ofThe Pussycat DollsMembers Lauren Bennett Natasha Slayton Emmalyn Estrada Past members Paula van Oppen...

 

Un esempio di sistema costituito da due fasi liquide (acqua e olio). Si definisce fase una porzione di un sistema termodinamico che presenta stato fisico e composizione chimica essenzialmente uniformi,[1] mentre altre grandezze (ad esempio temperatura e pressione) possono essere non uniformi. Un sistema omogeneo è sempre monofasico (cioè costituito da una singola fase), mentre un sistema eterogeneo è in genere polifasico o multifase (cioè costituito da più fasi). Un sistema compo...

Bagian dari seri tentangEkonomi lingkungan Konsep Akuntansi hijau Ekonomi hijau Perdagangan hijau Perdagangan ramah lingkungan Pekerjaan hijau Perusahaan ramah lingkungan Environmentalisme fiskal Keuangan ramah lingkungan Energi terbarukan Kebijakan Green New Deal Pariwisata berkelanjutan Pajak lingkungan Pengukuran bersih Pajak Pigovian Reformasi harga lingkungan Tarif lingkungan Dinamika Komersialisasi energi terbarukan Biaya pemangkasan marjinal Paradoks hijau Politik hijau Hipotesis surga...

 

Brand name for a variety of whole cane sugar that was introduced by Pronatec in 1978 Sucanat Sucanat (a contraction of Sucre de canne naturel) is a brand name for a variety of whole cane sugar that was introduced by Pronatec in 1978. Like panela and muscovado, Sucanat retains its molasses content. It is essentially pure dried sugar cane juice. The juice is extracted by mechanical processes, heated, and cooled, forming small brown grainy crystals. Similar products that are created using minima...

 

Untuk-untuk. Untuk-untuk adalah untuk adalah sebuah kue khas Suku Banjar yang berasal dari Kalimantan Selatan, yang umumnya disantap sebagai makanan penutup. Untuk-untuk terbuat dari adonan yang serupa dengan roti (terdiri dari tepung, telur, mentega, santan, gula dan ragi) yang dibentuk menjadi bentuk lonjong atau bulat. Untuk-untuk memiliki isian yang beragam seperti pisang, kacang hijau, kacang tanah, atau hinti (campuran gula merah dan parutan kelapa).[1] Untuk-untuk dapat digoren...

British field marshal; Governor General of Canada (1891–1969) Harold Alexander redirects here. For other uses, see Harold Alexander (disambiguation). Field Marshal The Right HonourableThe Earl Alexander of TunisKG, GCB, OM, GCMG, CSI, DSO, MC, KStJ, CD, PC (Can), PCAlexander in 194417th Governor General of CanadaIn office12 April 1946 – 28 January 1952MonarchGeorge VIPrime Minister William Lyon Ma...

 

Untuk fisikawan terkenal, lihat Isaac Newton. Untuk kegunaan lain, lihat Newton (disambiguasi). NewtonSistem satuanSatuan turunan SIBesaranGayaSimbolNAsal penamaanIsaac NewtonKonversi 1 N dalam ...... sama dengan ...    Satuan pokok SI   1 kg⋅m/s2 Ilustrasi 1 Newton Newton adalah satuan SI (Sistem Internasional) turunan dengan lambang N, yang merupakan satuan dari gaya, dinamai dari nama ilmuwan (Sir) Isaac Newton. Satu newton adalah besarnya gaya yang dip...

 

Romeo e GiuliettaРомео и ДжульеттаMoneta commemorativa della Banca centrale della Federazione Russa con un'immagine da Romeo e GiuliettaCompositoreSergej Sergeevič Prokof'ev Tipo di composizioneballetto Numero d'operaop. 64 Epoca di composizione1935-1936 Prima esecuzioneBrno, Teatro Nazionale, 30 dicembre 1938 PubblicazioneEdizioni Muzfond, Mosca, 1944 Manuale Romeo e Giulietta (Op. 64) (dal russo: Ромео и Джульетта) è un balletto di Sergej Sergeevič Prokof'ev...

Questa voce sull'argomento Stagioni delle società calcistiche italiane è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Voce principale: Associazione Sportiva Bisceglie 1913. Associazione Sportiva BisceglieStagione 1987-1988Sport calcio Squadra Bisceglie Allenatore Carlo Ripari Presidente Pasquale Musci Serie C28º posto nel girone C. Maggiori presenzeCampionato: Del Zotti (34) Miglior marcatoreCa...

 

Cet article est une ébauche concernant une commune de l’Allier. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?). Le bandeau {{ébauche}} peut être enlevé et l’article évalué comme étant au stade « Bon début » quand il comporte assez de renseignements encyclopédiques concernant la commune. Si vous avez un doute, l’atelier de lecture du projet Communes de France est à votre disposition pour vous aider. Consultez également la page d’aide ...