Glikozidok

A szalicin, egy O-glikozid szerkezete

A glikozidok (glikozid-hidralázok) egy vagy több cukormolekulából és egy nem cukor jellegű molekulából (aglikon) álló vegyületek. A cukormolekulák lehetnek azonosak vagy különbözőek. Az ún. glikozidos hidroxilcsoportjukkal lépnek reakcióba az aglikonnal, mely a félacetálos vagy félketálos szénatomhoz kapcsolódik. Közös jellemzőjük, hogy már kis mennyiségben is többnyire nagyon erős hatásúak.

A glikozid elnevezés a görög glykosz (γλυκός = édes) és eidosz (ειδος = faj, fajta, műfaj) összetételéből származik.[1]

Glikozidtípusok

Attól függően, hogy az aglikonhoz milyen atomon keresztül kapcsolódik a cukormolekula, több típust is megkülönböztetünk. Az O-glikozidok esetén az aglikon hidroxilcsoportja lép reakcióba a glikozidos hidroxilcsoporttal, miközben egy molekula víz keletkezik. Az O-glikozidok tehát acetálok. Ha nem jelöljük meg a kapcsoló atomot, akkor glikozidon O-glikozidot értünk.

Hasonlóan jönnek létre tioalkoholból és cukorból az S-glikozidok, amelyek pl. a mustárolajban találhatók.

Az N-glikozidok esetén a glikozidos hidroxilcsoport egy aminocsoport egyik hidrogénjével is reakcióba léphet. Különös jelentőségűek azok az N-glikozidok, melyekben a cukor a d-ribóz vagy 2-dezoxiribóz, az amin pedig nukleobázis. Ilyen vegyületek a nukleinsavak, amelyek az RNS-t és a DNS-t alkotják.

A szénhidrátok gyűrűs térszerkezete miatt az acetálos szénatom aszimmetriás. A kétféle diasztereomert α- ill. β-glikozidnak nevezzük. Ez érvényes az O-, S- és N-glikozidokra is.

Szerepük az élővilágban

A glikozidok főként a növényekben igen elterjedtek.

A glikozidokhoz tartoznak növényi sejtnedvben előforduló színanyagok, a vörös és a bíbor színű antociánok. Glikozidok a nitrogénmentes szaponinok; ezek vízben kolloidálisan oldódnak, jelentős felületi feszültségcsökkentő hatásuk következtében habképzők, némelyikük erős méreg.

A szervezetben az ásványi anyagok felszívódását segítik elő, a légutakban fellépő izgalmakat enyhítik, szívműködést szabályzó hatásuk is van. A szervezet enzimjei cukorra és különféle szerves vegyületekre bontják őket, melyek fokozzák a bélműködést és az étvágyat. Glikozidot tartalmaz többek között a mustár, a retek, a hagyma, a torma stb.

Az aglikon rész lehet

A szívre ható glikozidok (crategus félék) cukorrészét dezoxicukrok és glükóz alkotja.

Kémiai szerkezetük és indikációjuk alapján lehetnek

Jegyzetek

  1. Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 56. o. ISBN 963 8334 96 7  

Források

  • Kis kémiai szótár. Fordította Hársing Lászlóné. Budapest: Gondolat. 1972. 157. o.  
  • Orvosi lexikon. Főszerkesztő: Dr. Hollán Zsuzsa. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1969. 2 kötet., 522. o.  
  • Furka Árpád: Szerves kémia. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1988. 824–825. o. ISBN 963-19-2784-9  
  • Dr. Otto – Albrecht Neumüller: Römpp vegyészeti lexikon. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1982. 2 kötet., 295–296. o. ISBN 963-10-3269-8  

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2022. Stadion Thamir LokasiLokasi Al Salmiya, KuwaitData teknisPermukaanRumputKapasitas16,105PemakaiAl Salmiya ClubSunting kotak info • L • BBantuan penggunaan templat ini Stadion Thamir adalah stadion serba guna di Al Salmiya, Kuwait. Saat in...

 

Sultan of Bengal (r. 1415–1416) (1418–1433) Jalaluddin Muhammad ShahSultanArabic silver coin with a lion inscription minted during Jalaluddin Muhammad Shah's reignSultan of BengalReign1415–1416PredecessorShihabuddin Bayazid ShahSuccessorRaja GaneshaReign1418–1433PredecessorRaja GaneshaSuccessorShamsuddin Ahmad ShahBornBhavaniganj, Bengal SultanateDiedc. 1433Pandua, Bengal SultanateSpousesAsmantara, daughter of Ghiyasuddin Azam Shah[1]IssueShamsuddin Ahmad ShahNamesJalaluddin A...

 

دوري الدرجة الأولى الروماني 1946–47 تفاصيل الموسم دوري الدرجة الأولى الروماني  النسخة 30  البلد رومانيا  التاريخ بداية:25 أغسطس 1946  نهاية:13 يوليو 1947  المنظم اتحاد رومانيا لكرة القدم  البطل يو تي أي أراد  مباريات ملعوبة 181   عدد المشاركين 14   دوري الدرجة الأ...

Kartu pos dengan pemandangan markas besar Kantor Staf Umum Angkatan Darat Kekaisaran Jepang, sekitar tahun 1910 Kantor Staf Umum Angkatan Darat Kekaisaran Jepang (参謀本部code: ja is deprecated , Sanbō Honbu), yang juga disebut Staf Umum Angkatan Darat, adalah salah satu dari dua badan utama yang bertugas menaungi Angkatan Darat Kekaisaran Jepang. Peran Kementerian Angkatan Darat (陸軍省code: ja is deprecated , Rikugunshō) dibuat pada April 1872, bersama dengan Kementerian Angkatan L...

 

Berikut ini merupakan daftar tokoh yang lahir, tinggal, dan mempunyai keterkaitan dengan Jawa Tengah. Agamawan Maimun Zubair Ahmad Bahauddin Nursalim Abu Bakar Baasyir, ulama Islam. KH. Abdul Karim, pendiri pondok pesantren Lirboyo Kediri Jawa timur, ulama Islam. KH. Achmad Chalwani, ulama Islam. dan anggota DPD RI. Albertus Soegijapranata, Pahlawan nasional. KH. Ali Maksum, mantan Ketua PBNU. Basoeki Probowinoto, Pendeta Kristen, Tokoh Parkindo KH. Bisri Mustofa, pengasuh pondok pesantren Ra...

 

British ITV comedy drama, 2nd of trilogy This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Beiderbecke Tapes – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2011) (Learn how and when to remove this template message) The Beiderbecke TapesGenreComedy dramaWritten byAlan PlaterDirected byBrian ParkerStarring James Bolam ...

Cooking technique in Vietnamese and Cambodian cuisine KhoBò khoAlternative namesKhaTypeStewPlace of originVietnamRegion or stateSouth East AsiaAssociated cuisineVietnamese and Cambodian cuisineMain ingredientsSugar, water or coconut juice, fish sauce, soy sauce, and aromatics Kho (chữ Nôm: 庫, meaning to braise, to stew, or to simmer[1]) or kha (Khmer: ខ) is a cooking technique in Vietnamese and Cambodian cuisine,[2][3] where a protein source such as fish, shrim...

 

Ruler of the Roman Empire during the imperial period For the list of Roman emperors, see List of Roman emperors. For the ruler of the Roman Kingdom in the archaic period, see King of Rome. For the dual chief magistrate during the Roman Republic, see Roman consul. Emperor of the Roman EmpireImperialVexillum of the emperorBust of Augustus wearing the corona civica DetailsStyleImperator, Caesar, Augustus, Princeps, Dominus Noster, Autokrator or Basileus (depending on period)First monarchAug...

 

Questa voce o sezione sull'argomento centri abitati della Spagna non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Villaseca de la Sagracomune Villaseca de la Sagra – Veduta LocalizzazioneStato Spagna Comunità autonoma Castiglia-La Mancia Provincia Toledo TerritorioCoordinate39°57′29.16�...

Sekolah Tinggi Manajemen Informatika dan Komputer Bina Mulia PaluSTMIK Bina Mulia PaluLogo STMIK Bina Mulia PaluMoto dalam bahasa IndonesiaDunia Dalam GenggamanJenisPerguruan TinggiDidirikan10 Agustus 2000[1]AkreditasiCRektorH.Nurdin, M.Com.,P.HD (Ketua)[2]Staf administrasiWakil Ketua I : Fitriyanti Andi Masse, M.KomWakil Ketua II : Burhanuddin Andi Masse, M.KomWakil Ketua III : Hasrul, M.ENG.,M.Kom[3]AlamatJalan Letjen Soeprapto No. 38, Kelurahan B...

 

拉米兹·阿利雅Ramiz Alia第1任阿尔巴尼亚總統任期1991年4月30日—1992年4月9日继任萨利·贝里沙阿尔巴尼亚人民议会主席团主席任期1982年11月22日—1991年4月30日前任哈奇·列希继任转任总统阿尔巴尼亚劳动党第一书记任期1985年4月13日—1991年5月4日前任恩维尔·霍查继任无(政党解散) 个人资料出生(1925-10-18)1925年10月18日 阿尔巴尼亚斯库台逝世2011年10月17日(2011歲—10—17)(85�...

 

土库曼斯坦总统土库曼斯坦国徽土库曼斯坦总统旗現任谢尔达尔·别尔德穆哈梅多夫自2022年3月19日官邸阿什哈巴德总统府(Oguzkhan Presidential Palace)機關所在地阿什哈巴德任命者直接选举任期7年,可连选连任首任萨帕尔穆拉特·尼亚佐夫设立1991年10月27日 土库曼斯坦土库曼斯坦政府与政治 国家政府 土库曼斯坦宪法 国旗 国徽 国歌 立法機關(英语:National Council of Turkmenistan) ...

Gerd FaltingsGerd FaltingsLahir28 Juli 1954 (umur 69)Gelsenkirchen-Buer, Jerman BaratKebangsaanJermanAlmamaterUniversitas MünsterDikenal atas Konjektur Mordell Tinggi Faltings Teorema hasil kali Faltings PenghargaanMedali Fields (1986) Keanggotaan Guggenheim (1988)Penghargaan Leibniz (1996)Penghargaan Internasional Raja Faisal (2014) Penghargaan Shaw (2015) Medali Cantor (2017)Karier ilmiahBidangMatematikaInstitusiInstitut Max Planck untuk MatematikaUniversitas BonnUniversitas Princeto...

 

Première réunion de la Lok Sabha (Chambre du peuple) à New Delhi (17 avril 1952). Chronologie de l'Inde ◄◄ 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 ►► Chronologies Données clés 1949 1950 1951  1952  1953 1954 1955Décennies :1920 1930 1940  1950  1960 1970 1980Siècles :XVIIIe XIXe  XXe  XXIe XXIIeMillénaires :-Ier Ier  IIe  IIIe Chronologies géographiques Afrique Afrique du Sud, Algérie, Angola, Bénin, Botswana, Burk...

 

British weekly magazine of humour and satire This article is about the British magazine. For other publications, see Punch § Periodicals. Punch, or The London CharivariCover of the first Punch, or The London Charivari, depicts Punch hanging a caricatured Devil, 1841 (see gallery below for enlarged detail)CategoriesPolitics, culture, humour and satireFrequencyWeeklyFounderHenry MayhewEbenezer LandellsFounded1841First issue17 July 1841Final issue2002CountryUnited KingdomBased inLondonLanguageE...

Don't Talk (Put Your Head on My Shoulder)ArtistaThe Beach Boys Autore/iBrian WilsonTony Asher GenerePop baroccoArt rockPop rockDoo-wop Pubblicazione originaleIncisionePet Sounds Datamaggio 1966 EtichettaCapitol Records Durata2:53 Don't Talk (Put Your Head on My Shoulder) è un brano musicale composto da Brian Wilson e Tony Asher per il gruppo pop rock statunitense The Beach Boys. È la quarta traccia dell'album Pet Sounds pubblicato nel 1966. Indice 1 Il brano 1.1 Registrazione 2 Musicis...

 

c’t – Magazin für Computertechnik Beschreibung Computerzeitschrift Verlag Heise Medien GmbH Erstausgabe 19. Oktober 1983 Erscheinungsweise 14-täglich am Samstag Verkaufte Auflage 264.384 Exemplare (IVW 1/2024) Verbreitete Auflage 269.278 Exemplare (IVW 1/2024) Reichweite 0,963 Mio. Leser (AWA 2019[1]) Chefredakteur Torsten Beeck[2] Herausgeber Christian Heise, Ansgar Heise, Christian Persson Weblink ct.de ISSN (Print) 0724-8679 Der 5,71 Meter hohe Turm aus den...

 

Mosque located in Blackpool, United kingdom Central Mosque BlackpoolReligionAffiliationIslamStatusactiveLocationLocationBlackpool, EnglandShown within BlackpoolGeographic coordinates53°48′30″N 3°02′42″W / 53.8083°N 3.0449°W / 53.8083; -3.0449ArchitectureTypeMosqueStyleIndo-SaracenicCompleted2005SpecificationsCapacity500Minaret(s)1Websiteblackpool-mosque.co.uk Blackpool Central Mosque and Islamic Community Centre is a Sunni mosque in Blackpool, Lancashire, E...

جودفروا (بالفرنسية: Maurice Gaudefroy-Demombynes)‏  معلومات شخصية الميلاد 15 ديسمبر 1862(1862-12-15)أميان الوفاة 12 أغسطس 1957 (94 سنة) مواطنة فرنسا  عضو في الجمعية الآسيوية الفرنسية،  وجمعية اللسانيات في باريس،  وأكاديمية النقوش والآداب[1]  مناصب [2]   في المنصب1898  – 1910  �...

 

Grand Prix de Tennis de Toulouse 1986Sport Tennis Data6 ottobre – 12 ottobre Edizione5a SuperficieCemento indoor CampioniSingolare Guy Forget Doppio Miloslav Mečíř / Tomáš Šmíd 1985 1987 Il Grand Prix de Tennis de Toulouse 1986 è stato un torneo di tennis giocato sul cemento indoor. È stata la 5ª edizione del Grand Prix de Tennis de Toulouse, che fa parte del Nabisco Grand Prix 1986. Il torneo si è giocato a Tolosa in Francia, dal 6 al 12 ottobre 1986. Indice 1 Campioni 1.1 Singo...