Ribonukleinsav

RNS és DNS a bázisaikkal

A ribonukleinsav (RNS) a DNS-hez hasonló polimer óriásmolekula, amely sok ismétlődő egységből épül fel. Egységei a ribonukleotidok. A ribonukleotidok száma egy RNS-molekulán belül 75-től több ezerig terjedhet. Minden ribonukleotid egy ribóz cukormolekulából, egy nitrogéntartalmú szerves bázisból és egy foszfátcsoportból áll. Az egyes egységek a foszfátcsoporton keresztül, úgynevezett foszfodiészter-kötéssel kapcsolódnak egymáshoz. A szerves bázisok az RNS-ben adenin (A), citozin (C), guanin (G) és uracil (U) lehetnek (a DNS-ben az uracil helyett timin található). Minden szervezet RNS-molekulák segítségével szintetizál fehérjéket. Néhány egyszerű szervezet (például vírusok) örökítőanyaga RNS. Egyes RNS-molekulák katalitikus tulajdonságokkal bírnak, így enzimfunkciót is betöltenek (ribozim enzimek).

Az RNS típusai

A génexpresszióban, tehát a DNS-ben kódolt öröklött tulajdonságok kifejeződésében szerepet játszó RNS-molekulák főbb csoportjai a következők:

  • hírvivő RNS (mRNS, messenger RNS): a legtöbb RNS-típushoz hasonlóan egyszálú molekula, hosszúsága, így tömege is nagyon változó. Szerepe a fehérjeszintézisben a DNS-ben kódolt genetikai információ szállítása a fehérjék szintézisének helyére, a riboszómákhoz. A legkevésbé tömeges RNS-típus, a sejtekben előforduló összes RNS tömegének 5%-át adja.
  • transzfer RNS (tRNS): a legkisebb RNS-molekula: általában 75-80 nukleotid egységből épül fel, így tömege is a legkisebb. Szerepe a fehérjék építőegységeinek, az aminosavaknak a riboszómákhoz való szállítása. Mind a 20 fehérjékben előforduló aminosavat legalább egy specifikus tRNS köt meg. Funkcionális szempontból két legfontosabb molekularészletük az aminosav-kötőhely és a templát-felismerőhely. Az aminosavak kötése a molekula ún. 3’ végén történik (az egyes nukleotidegységek kapcsolódása a ribóz 3’ szénatomjához és 5’ szénatomjához kapcsolódó OH- ill. PO4-csoportokon keresztül történik. 3’ végnek nevezzük a lánc azon végét, ahol a nukleotid 3’ szénatomján elhelyezkedő OH-csoporthoz nem kapcsolódik foszfát. A templát-felismerőhelyet antikodonnak is szokták nevezni. Az mRNS molekula három nukleotidjához (egy kodonjához) kapcsolódik. A kodont alkotó nukleotidok sorrendjének megfelelően egy specifikus tRNS kötődik a riboszómához, és szállítja a növekvő polipeptidlánc (fehérje) soron következő aminosavegységét. Az RNS-molekulák össztömegének 15%-át adja.
  • riboszomális RNS (rRNS): az összes RNS tömegének 85%-át e típus adja. A riboszómák felépítésében vesznek részt (a fehérjék mellett). Három típusuk van, amelyeket ülepedési együtthatójuk után 23S, 16S és 5S rRNS-nek hívnak. Az „S” a Svedberg rövidítése. Centrifugálás közben az egyes alkotórészek méretüktől függően eltérő magasságban rétegződnek. Ezt a pozíciót jellemzik a Svedberg-értékek.
  • ezeken kívül még számos RNS-csoport létezik, például az snRNS (kis sejtmagi vagy small nuclear RNS), amely az RNS-átszabásban (splicing) játszik szerepet.

RNS-szintézis (transzkripció)

Az RNS-molekulák szintézisét specifikus enzimek, az RNS-polimerázok katalizálják. A polimerázok működéséhez a következő összetevőkre van szükség:

  • templátmolekula: templátnak nevezzük általános értelemben a képződő makromolekula szerkezetét meghatározó információt hordozó molekulát, jelen esetben a DNS-t.
  • a nukleotidok aktivált előalakjai (prekurzorai): a négyféle bázist tartalmazó nukleozid-trifoszfátok, melyekben a ribózmolekulához három foszfátcsoport csatlakozik.
  • fémionok (E. coliban: Mg2+ vagy Mn2+)

Az RNS-szintézis mechanizmusa hasonlít a DNS-replikáció mechanizmusához: az RNS-polimeráz enzim mintegy „leolvassa” a DNS-t felépítő nukleotidok sorrendjét, és olyan nukleozidokat épít be a hosszabbodó RNS-láncba, melyek bázisai a DNS-bázisaival ideiglenes hidrogénkötéseket képesek létesíteni (az adenin az uracillal, a guanin a citozinnal állítható párba ilyen szempontból). Az épülő lánchoz egy újabb nukleozid-trifoszfát kötődik, miközben a ribóz 3’ szénatomjához kapcsoló hidroxilcsoport (OH-) közvetítésével a trifoszfátot alkotó három foszfátcsoport két tagja hidrolizál, pirofoszfátként leválik, a megmaradt nukleozid-monofoszfát ezzel egy időben a lánchoz kapcsolódik. A DNS templát azon helyét, ahol az átírás megkezdődik, promóter szakasznak, ahol befejeződik, terminátor szakasznak nevezzük.

Az RNS-polimeráz esetében a hibakorrekció első lépése a hibásan beépített nukleotid elválasztása a DNS templát száltól. Ez időlegesen megállítja az átírás folyamatát. A polimeráz ezután visszalép egy pozícióval, és kihasítja a nem odaillő nukleotidot tartalmazó dinukleotidot. Ez a folyamat ugyanazon az aktív helyen játszódik le, mint ahol a polimerizáció is történik. Ez élesen különbözik a DNS-polimeráz működésétől, ahol a hibajavítás egy eltérő aktív helyen megy végbe.[1] Különbség a DNS-polimerázzal szemben az is, hogy az RNS-polimeráz nem igényel primert, tehát olyan rövid láncrészletet, ahol megkezdheti a lánc hosszabbítását.

RNS-átszabás (splicing)

A baktériumok DNS-e teljes egészében kódoló szakaszokból, génekből áll. Ezzel szemben az eukarióta szervezetek DNS-ében a gének nem folyamatosan tartalmaznak kódoló régiókat, közéjük ékelődve aminosavat nem kódoló szakaszokat találunk. Ezeket a szakaszokat intronoknak nevezzük, míg a kódoló szakaszokat exonoknak. A transzkripció során a teljes gén átíródik mRNS-be, függetlenül attól, hogy az adott szakasz exon vagy intron. Az átíráskor létrejött mRNS-t „primer transzkriptumnak", átiratnak nevezzük. Ebből a fehérjeszintézis (transzláció) előtt az átszabásnak (splicing) nevezett folyamat során kivágódnak az intronok. Az átszabás a spliceosomákban megy végbe, amelyet fehérjék és egy kis molekulájú RNS, az snRNS alkotnak. Az intronok felismerését segíti, hogy kezdetükön szinte mindig GU-t (guanin-uracil) találunk, és AG-vel végződnek, amit egy pirimidinben gazdag régió előz meg. Az exonok egy génen belül sokszor, de nem mindig a kódolt fehérje egy-egy doménjét (alegységét) kódolják.

Irodalom

  • Weaver, R. F. & Hedrick, P. W. 1997. Genetics, 3rd Ed. New York: WC Brown/McGraw-Hill. [1] (magyarul: Budapest: Panem, 2000 [2])
  • Stryer, L. 1988. Biochemistry, 3rd Ed. New York: W.H.Freeman and Co. [3]

További információk

Közelebb az élet titkához – magyar kutatók úttörő eredményei (A ribozim-modellezés az ősi RNS-világ hipotézisét erősíti). origo.hu, 2005-09-26.

Jegyzetek

  1. (2009. december 1.) „RNA polymerase fidelity and transcriptional proofreading”. Current Opinion in Structural Biology 19 (6), 732–9. o. [2017. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/j.sbi.2009.10.009. PMID 19914059. (Hozzáférés: 2020. február 14.) 

Read other articles:

Nana Akufo-Addo Presiden GhanaPetahanaMulai menjabat 7 Januari 2017Wakil PresidenMahamudu Bawumia PendahuluJohn MahamaPenggantiPetahanaJaksa Agung GhanaMasa jabatan7 Januari 2001 – 1 April 2003PresidenJohn Kufuor PendahuluObed AsamoahPenggantiPapa Owusu-AnkomahKementerian Luar NegeriMasa jabatan1 April 2003 – 1 Juli 2007PresidenJohn Kufuor PendahuluHackman Owusu-AgyemanPenggantiAkwasi Osei-AdjeiAnggota Parlemenuntuk Akim Abuakwa SouthMasa jabatan2005–2009 Pengganti...

 

 

Essaïd Belkalem Informasi pribadiNama lengkap Essaïd BelkalemTanggal lahir 1 Januari 1989 (umur 35)Tempat lahir Mekla, AljazairTinggi 1,93 m (6 ft 4 in)Posisi bermain BekInformasi klubKlub saat ini OrléansNomor 26Karier junior2006–2008 JS KabylieKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2008–2013 JS Kabylie 83 (5)2013–2014 Granada 0 (0)2013–2014 → Watford (pinjaman) 8 (0)2014–2016 Watford 0 (0)2014–2015 → Trabzonspor (pinjaman) 16 (2)2016– Orléans 22 (1)Ti...

 

 

Cristian Pasquato Cristian Pasquato dengan FC Krylia Sovetov Samara dalam pertandingan melawan FC Zenit St. Petersburg. 2016Informasi pribadiTanggal lahir 20 Juli 1989 (umur 34)Tempat lahir Padua, ItaliaTinggi 1,73 m (5 ft 8 in)Posisi bermain PenyerangInformasi klubKlub saat ini Pescara (pinjaman dari Juventus)Nomor 25Karier junior1995–1996 Padova1996–2003 Montebelluna2003–2008 JuventusKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2008–2012 Juventus 1 (0)2008–2010 → Emp...

StevenageNama lengkapStevenage Football ClubJulukanThe BoroBerdiri1976StadionBroadhall Way, Stevenage(Kapasitas: 6,722[1])KetuaPhil Wallace[2]ManajerGraham WestleyLigaLiga Satu Inggris2012–13ke-18, Liga Satu Inggris Kostum kandang Kostum tandang Musim ini Stevenage Football Club (dikenal sebagai Stevenage Borough Football Club sampai 2010) adalah sebuah klub sepak bola asal Inggris yang berbasis di Stevenage, Hertfordshire. Klub saat ini berpartisipasi dalam League One, ting...

 

 

У этого термина существуют и другие значения, см. Сжиженный газ. Автоцистерны доставляют жидкий водород для пополнения хранилища в Космическом центре Кеннеди во Флориде. Стартовая площадка 39B, используемая для поддержки миссии Артемида-1 (31 августа 2022 года). Жи́дкий во...

 

 

Fokker D.VII Vue de l'avion. Constructeur Fokker Rôle Avion de chasse Premier vol Janvier 1918 Mise en service 1918 Nombre construits 1 700 Équipage 1 Motorisation Moteur BMW oberursel ur II Nombre 1 Type 6 cylindres en ligne refroidis par eau Puissance unitaire 110 cv Dimensions Envergure 8,40 m Longueur 5,86 m Hauteur 2,80 m Surface alaire 10,70 m2 Masses À vide 670 kg Maximale 906 kg Performances Vitesse maximale 204 km/h Plafond 6 300 m Vit...

Natural Park Hokusetsu Prefectural Natural Park大阪府立北摂自然公園Mount KenpiLocationŌsaka Prefecture, JapanArea25.94 km²EstablishedAugust 2001 Hokusetsu Prefectural Natural Park (大阪府立北摂自然公園, Osaka Prefectural Hokusetsu Natural Park) is a Prefectural Natural Park in the mountains and foothills of northeast Ōsaka Prefecture, Japan. Established in 2001, the park comprises ten non-contiguous areas scattered over the municipalities of Ibaraki, Minō, Nose, Shimam...

 

 

World Paragliding Championships is the main competitive paragliding championships in the World, organized by the Fédération Aéronautique Internationale. Cross Country Paragliding 2017 World Paragliding Championships in Feltre (task Rubbio), Italy. Year City Country Date Venue No. ofAthletes No. ofNations 1st 1989 Kössen  Austria 2nd 1991 Digne-les-Bains  France 3rd 1993 Verbier   Switzerland 4th 1995 Kitakyushu  Japan 5th 1997 Castejón de Sos  Spain 6th 1999...

 

 

The SeaPoster of the original productionWritten byEdward BondDate premiered22 May 1973Place premieredRoyal Court Theatre, LondonOriginal languageEnglishSettingEast coast, 1907 The Sea is a 1973 play by Edward Bond. It is a comedy set in a small seaside village in rural East Anglia during the Edwardian period[1] and draws from some of the themes of Shakespeare's The Tempest. It was well-received by critics. Plot summary Set in 1907, the play begins with a tempestuous storm in which a ...

Peta Saint-Maurice-sur-Moselle. Saint-Maurice-sur-Moselle merupakan sebuah komune di departemen Vosges yang terletak pada sebelah timur laut Prancis. Lihat pula Komune di departemen Vosges Referensi INSEE lbsKomune di departemen Vosges Les Ableuvenettes Ahéville Aingeville Ainvelle Allarmont Ambacourt Ameuvelle Anglemont Anould Aouze Arches Archettes Aroffe Arrentès-de-Corcieux Attignéville Attigny Aulnois Aumontzey Autigny-la-Tour Autreville Autrey Auzainvilliers Avillers Avrainville Avra...

 

 

内華達州 美國联邦州State of Nevada 州旗州徽綽號:產銀之州、起戰之州地图中高亮部分为内華達州坐标:35°N-42°N, 114°W-120°W国家 美國建州前內華達领地加入聯邦1864年10月31日(第36个加入联邦)首府卡森城最大城市拉斯维加斯政府 • 州长(英语:List of Governors of {{{Name}}}]]) • 副州长(英语:List of lieutenant governors of {{{Name}}}]])喬·隆巴爾多(R斯塔...

 

 

American judge (born 1960) Evelyn PadinJudge of the United States District Court for the District of New JerseyIncumbentAssumed office June 24, 2022Appointed byJoe BidenPreceded byFaith S. Hochberg Personal detailsBorn1960 (age 63–64)Jersey City, New Jersey, U.S.EducationRutgers University, New Brunswick (BA)Fordham University (MSW)Seton Hall University (JD) Evelyn Padin (born 1960) is an American lawyer from New Jersey who is serving as a United States district judge of the Un...

此條目需要补充更多来源。 (2021年7月4日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:美国众议院 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 美國眾議院 United States House of Representatives第118届美国国会众议院徽章 众议院旗...

 

 

Cet article est une ébauche concernant un footballeur suisse. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Jean-Paul Brigger Biographie Nationalité Suisse Naissance 14 décembre 1957 (66 ans) Saint-Nicolas Taille 1,8 m (5′ 11″) Poste Attaquant Parcours senior1 SaisonsClubsM (B.)1977-1982 FC Sion107 (40)1982-1985 Servette FC88 (54)1985-1992 FC Sion186 (62) Sélections e...

 

 

Torsh Anbeh ترشنبه  - قرية -    تقسيم إداري البلد  إيران[1] المحافظة طهران المقاطعة مقاطعة اسلام شهر الناحية Chahardangeh القسم الريفي قسم فيروزبهرام الريفي إحداثيات 35°35′50″N 51°15′29″E / 35.59722°N 51.25806°E / 35.59722; 51.25806 السكان التعداد السكاني 90 نسمة (إحصاء 2016) معل...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) اتفاقية مكافحة الرشوة (رسمياً اتفاقية مكافحة رشوة الموظفين العموميين الأجانب في المعاملات التجارية الد...

 

 

2005 EP by Foo Fighters Five Songs and a CoverEP by Foo FightersReleasedNovember 20, 2005 (2005-11-20)GenreAlternative rockLength23:35LabelRoswell, RCAProducerFoo Fighters, Nick RaskulineczFoo Fighters chronology In Your Honor(2005) Five Songs and a Cover(2005) Skin and Bones(2006) Five Songs and a Cover (A.K.A. 4 Stars) is an EP released by Foo Fighters on November 20, 2005. It was exclusively distributed to Best Buy retail stores.[1] The EP is a collection of b-si...

 

 

عبد الرحمن بن غنم معلومات شخصية الحياة العملية المهنة مُحَدِّث  تعديل مصدري - تعديل   عبد الرحمن بن غنم الأشعري الفقيه الإمام شيخ أهل فلسطين حدث عن معاذ بن جبل وتفقه به وعمر بن الخطاب وأبي ذر الغفاري وأبي مالك الأشعري وأبو الدرداء الأنصاري وغيرهم وحدث عنه ولده محمد وأب...

Amtrak passenger train Berkshire FlyerThe Berkshire Flyer at Pittsfield in September 2022OverviewService typeInter-city railStatusPilot, seasonalLocaleHudson Valley and BerkshiresFirst serviceJuly 8, 2022 (2022-07-08)Current operator(s)AmtrakWebsiteamtrak.com/berkshire-flyerRouteTerminiNew York City, New YorkPittsfield, MassachusettsDistance travelled190 miles (306 km)Average journey time4 hoursService frequencyTwo northbound and one southbound trip weeklyTrain number(s)1...

 

 

Rösli NäfRösli Näf (à droite), château de la Hille, 1941.BiographieNaissance 9 mai 1911GlarisDécès 15 septembre 1996 (à 85 ans)Glaris CentreNationalité suisseActivité InfirmièreAutres informationsDistinction Juste parmi les nations (1989)modifier - modifier le code - modifier Wikidata Rösli Näf, ou Rosa Näf, née le 9 mai 1911 à Glaris Centre, dans le canton de Glaris en Suisse, où elle est morte le 15 septembre 1996[1], est une infirmière suisse, qui travaille avec Alb...