Gabon történelme

Gabon történelme:

A gyarmatosítás előtt

Az ország mai területére az 1300-as években vándoroltak be az első bantu törzsek, az ellenségeik elől való menekülés közben. Az első európaiak, akik földjére léptek, portugál kereskedők voltak a 15. században. Partvidéke hamarosan a rabszolga-kereskedelem központja lett. A 16. századtól megjelentek a holland, angol és francia kereskedők is.

Francia gyarmatként

1905-ben készült gyarmati képeslap, melyen helyi bennszülöttek láthatóak

Franciaország 1839-ben megállapodást kötött a part menti törzsek főnökeivel, melynek keretében védnökséget gyakorolt a térség fölött. 1849-ben a franciák elfogtak egy rabszolgaszállító-hajót, melynek utasait a parton telepítették le. Ők alapították meg Libreville-t (szabad város), mely ma az ország fővárosa. 1862 és 1887 között francia felfedezők feltérképezték a belső, dzsungellel borított területeket. 1885-ben a franciák megszállták Gabont, de tényleges hatalmat csak 1903-tól gyakoroltak a terület felett. 1910-ben a franciák Gabonnal és három másik térségbeli gyarmattal együtt megszervezték a Francia Egyenlítői-Afrika nevű gyarmati szövetséget, mely egészen 1959-ig állt fenn. Az első gaboni politikai pártot (Jeunesse Gabonais) 1922-ben alapították.

A független Gabon

1960 folyamán Francia Egyenlítői-Guinea országai függetlenné váltak Franciaországtól. Először Csád (augusztus 11.), majd a Közép-afrikai Köztársaság (augusztus 13.), Kongó (augusztus 15.) és végül Gabon (augusztus 17.) nyerte el függetlenségét. Az ország függetlenné válásakor két nagyobb politikai párt létezett az országban: a Bloc Democratique Gabonais (BDG) Leon M'Ba, és a Union Democratique et Sociale Gabonaise (UDSG) J. H. Aubame vezetésével. Az első választások alkalmával a BDG kismértékű győzelmet aratott, és Leon M'Ba-t kinevezték miniszterelnöknek. Hamarosan azonban a két pártvezető megegyezett egy közös pártlista felállításában. Az 1961 februárjában tartott választások után M'Ba-t kinevezték elnöknek, Aubame pedig külügyminiszter lett. 1963 februárjáig működött a pártszövetség, ekkor a nagyobb és befolyásosabb BDG tagjai arra kényszerítették az UDSG tagjait, hogy csatlakozzanak hozzájuk vagy mondjanak le pozícióikról. Végül az UDSG tagjai lemondtak. 1964-ben M'Ba úgy döntött, hogy egy csökkentett létszámú parlamentet alakít meg (67-ről 47-re csökkentette a képviselők számát), melyhez a választásokat februárra írta ki. Amikor már biztosnak tűnt a BDG nagyarányú győzelme, a Gabon hadereje február 18-án egy vértelen puccsban megdöntötte M'Ba hatalmát, melyet azonban az országban állomásozó Franciaország hadereje másnapra visszaállítottak. 1964 áprilisában végül megtartották a választásokat, melyen sok ellenzéki jelölt is indult. Végül a BDG 31, az ellenzéki erők pedig 16 helyet szereztek meg a törvényhozásban. 1966-ban átdolgozták az alkotmányt, hogy az elnök utódlása biztos legyen (eszerint az elnököt az alelnök követte a hatalomban, de csak akkor ha az elnök meghal). 1967-ben végül Leon M'ba mellé beiktatták alelnöknek Omar Bongót. Mivel M'Ba nem sokkal később meghalt, még ebben az évben Omar Bongo lett Gabon elnöke. 1968 márciusában Bongo megalapította a Parti Démocratique Gabonais (Gaboni Demokrata Párt) (PDG). 1975 áprilisában Bongot elnökké választották. Áprilisban eltörölte az alelnöki hivatalt, melynek szerepkörét a mindenkori miniszterelnök vette át. Bongot 1979 decemberében, majd 1986 novemberében is újraválasztották. Miközben Bongo arra használta fel a pártot, hogy elnyomja a korábban nagy problémát jelentő törzsi ellentéteket, igyekezett kidolgozni egy olyan nemzeti programot, mellyel biztosítja hatalmát. Ennek ellenére a gazdasági problémák miatti elégedetlenség és a politikai liberalizáció iránti vágy diákok és munkások erőszakos tüntetéséhez vezetett 1990-ben. A tárgyalások eredményeként 1990 áprilisára összehívtak egy konferenciát, melyen megvitatták Gabon politikai jövőjét. A tárgyaláson a PDG és 74 másik szervezet vett részt. A konferencia után végül az elnök jóváhagyott néhány reformot: Nemzeti Szenátus létrehozása, a költségvetés decentralizálása, a gyűlés- és sajtószabadság megteremtése, a kiutazás feltételeinek könnyítése. Hogy bevezethessék a demokráciát, Bongo kinevezett egy új kormányt, melynek miniszterelnöke Casimir Oye-Mba lett. 1991-ben bevezettek egy új alkotmányt, mely rendelkezett a hatalommegosztásról. A PDG-vel szembeni ellenállás azonban nem szűnt meg (1990-ben két puccskísérletet is lelepleztek). Az egyik ellenzéki vezető halála és a kormányellenes demonstrációk ellenére a PDG az 1990-es választásokon jelentős többséget szerzett, 1993-ban pedig 51%-kal újraválasztották Bongot is. 1994 novemberében Párizsban létrejött egy szerződés, melynek keretében a PDG megosztotta a hatalmát az ellenzéki pártokkal. 1996 és 1997 folyamán azonban a helyhatósági és törvényhozói választások során a PDG jelentős többséget szerzett.

Napjainkban

Omar Bongo és George W. Bush amerikai elnök

1998 decemberében és 2005 novemberében újraválasztották Bongo elnököt. A 2001-ben tartott nemzetgyűlési választások során a PDG és a vele szövetséges pártonkívüliek abszolút többséget szereztek a parlamentben.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a History of Gabon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

Read other articles:

Untuk kegunaan lain, lihat Aspis dan Aspis. Aspis Eropa, Vipera aspis Aspis adalah sebutan untuk jenis-jenis ular berbisa Palearktik yang menghuni di wilayah Afrika dan Eropa. Asal usul nama aspis berasal dari penduduk asli Afrika bagian utara. Mereka menggunakan nama aspis untuk menyebut ular berbisa yang tinggal di delta sungai Nil. Aspis dipercaya merujuk pada mitologi Mesir sebagai ular sendok Mesir modern. Di Mesir era Roma Kuno, Aspis merupakan simbol kerajaan.

 

Peta Chichi-jima, Ani-jima, dan Otōto-jima Chichi-jima (父島code: ja is deprecated , arti harfiah: Pulau Ayah) atau dulunya disebut Pulau Peel adalah pulau terluas di Kepulauan Ogasawara di Samudra Pasifik. Luas pulau kira-kira 24 km², dan populasi penduduk kira-kira 2.000 orang. Pulau ini bertetangga dengan Ani-jima dan Otōto-jima. Chichi-jima berada kira-kira 241,4 km (150 mil) sebelah utara Iwo Jima. Pulau ini termasuk wilayah administrasi desa Ogasawara, Subprefektur Ogasaw...

 

Garam, gula, dan lada hitam umumnya diletakkan pada meja-meja restoran Barat. Bahan penyedap adalah sesuatu yang dimasukkan ke dalam makanan untuk memberikan rasa pada makanan. Galeri Referensi Pengawasan otoritas Umum Integrated Authority File (Jerman) Perpustakaan nasional Spanyol Prancis (data) Amerika Serikat Jepang

Yabes Roni Malaifani Informasi pribadiNama lengkap Yabes Roni MalaifaniTanggal lahir 6 Februari 1995 (umur 29)Tempat lahir Alor, Nusa Tenggara Timur, IndonesiaTinggi 1,68 m (5 ft 6 in)Posisi bermain Penyerang sayapInformasi klubKlub saat ini Bali UnitedNomor 11Karier junior2011 PS KDP2012–2013 Persap AlorKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2015– Bali United 87 (5)Tim nasional‡2013 Indonesia U-19 9 (1)2017 Indonesia U-23 7 (0)2017–2021 Indonesia 8 (1) * Penampilan ...

 

American diver and swimmer Aileen RigginAileen Riggin in 1920Personal informationFull nameAileen Muriel RigginNational teamUnited StatesBorn(1906-05-02)May 2, 1906Newport, Rhode Island, U.S.DiedOctober 17, 2002(2002-10-17) (aged 96)Honolulu, Hawaii, U.S.Height4 ft 8 in (142 cm)Weight65 lb (29.5 kg)SportSportSwimming, divingClubWomen's Swimming Association Medal record Representing the United States Women's diving Olympic Games 1920 Antwerp 3m springboar...

 

Ini adalah nama Korea; marganya adalah Gong. GongchanGongchan pada tahun 2016Informasi latar belakangNama lahirGong Chan-sikLahir14 Agustus 1993 (umur 30)Suncheon, Korea SelatanAsalSeoul, Korea SelatanGenreK-popPekerjaanPenyanyi, AktorInstrumenVokalTahun aktif2011–sekarangLabelWM EntertainmentArtis terkaitB1A4Situs webb1a4.com Gongchan di Twitter Nama KoreaHangul공찬식 Hanja孔燦植 Alih AksaraGong Chan-sikMcCune–ReischauerKong Ch'an-sik Gong Chan-sik (Hangul: 공찬식&...

Pedro Geromel Geromel berlatih bersama KölnInformasi pribadiNama lengkap Pedro Tonon GeromelTanggal lahir 21 September 1985 (umur 38)Tempat lahir São Paulo, BrasilTinggi 190 m (623 ft 4 in)Posisi bermain Bek tengahInformasi klubKlub saat ini GrêmioNomor 3Karier junior2002–2003 Palmeiras2003–2004 ChavesKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2004–2005 Chaves 15 (0)2005–2008 Vitória Guimarães 67 (1)2008–2014 FC Köln 116 (4)2012–2013 → Mallorca (pinjaman) 38 ...

 

United States federal judge position This article is part of a series on theSupreme Courtof the United States The Court History Procedures Nomination and confirmation Judiciary Committee review Demographics Ideological leanings of justices Lists of decisions Supreme Court building Current membership Chief Justice John Roberts Associate justices Clarence Thomas Samuel Alito Sonia Sotomayor Elena Kagan Neil Gorsuch Brett Kavanaugh Amy Coney Barrett Ketanji Brown Jackson Retired justices Anthony...

 

Season of television series Sons of AnarchySeason 2DVD coverStarring Charlie Hunnam Katey Sagal Mark Boone Junior Kim Coates Tommy Flanagan Ryan Hurst Johnny Lewis William Lucking Theo Rossi Maggie Siff Ron Perlman No. of episodes13ReleaseOriginal networkFXOriginal releaseSeptember 8 (2009-09-08) –December 1, 2009 (2009-12-01)Season chronology← PreviousSeason 1 Next →Season 3 List of episodes The second season of the American television drama series Sons of Ana...

Municipality and town in Hidalgo, MexicoMixquiahuala de JuárezMunicipality and townMixquiahuala de JuárezLocation in MexicoCoordinates: 20°13′52″N 99°12′47″W / 20.23111°N 99.21306°W / 20.23111; -99.21306Country MexicoStateHidalgoMunicipal seatMixquiahuala de JuárezGovernment • Municipal president MORENA José Ramón Amieva (2020)Area • Total138.1 km2 (53.3 sq mi)Population (2005) • Total37,747 ...

 

Gampang CuanPoster rilis teatrikalSutradaraRahabi MandraProduserTesadesrada RyzaSkenario Rahabi Mandra Syahrun Ramadhan Pemeran Vino G. Bastian Anya Geraldine Meriam Bellina Penata musik Hariopati Rinanto Tofan Iskandar SinematograferGuntur Arief SaputraPenyuntingAlvin Aprilianto TanPerusahaanproduksi Temata Studios Adhya Pictures Legacy Pictures Tanggal rilis 16 November 2023 (2023-11-16) (Indonesia) Durasi118 menitNegaraIndonesiaBahasaIndonesia Gampang Cuan adalah sebuah film...

 

This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (December 2012) (Learn how and when to remove this message) 38th Air Transport SquadronDouglas C-118 as flown by the squadronActive1942-1943; 1954-1965Country United StatesBranch United States Air ForceRoleAirliftInsigniaPatch with 38th Air Transport Squadron emblemMilitary unit The 38th Air Transport S...

Angkatan Udara TurkiTürk Hava KuvvetleriDibentuk1911 (pertama dikomisikan)Negara TurkiJumlah personel50.000 personel[1]1.248 pesawat[2]Bagian dariAngkatan Bersenjata TurkiMarkasAnkaraPertempuran Daftar pertempuran Perang KemerdekaanPemberontakan AraratPemberontakan DersimPerang KoreaPertempuran TillyriaInvasi ke SiprusOperasi Provide ComfortOperasi Deliberate ForceOperasi Northern WatchOperasi Allied ForceOperasi Enduring FreedomKonflik Kurdi-TurkiOperasi Irak UtaraSeran...

 

Religious transformation of Jerusalem to adopt Islamic influences since the 7th century View of Jerusalem with Al-Aqsa in the foreground. Part of a series onJerusalem History Timeline City of David Second Temple Period Aelia Capitolina Middle Ages Early Muslim period Kingdom of Jerusalem Mutasarrifate British Mandate Israeli takeover of West Jerusalem Jordanian annexation of East Jerusalem Israeli annexation of East Jerusalem Sieges Before Common Era 701 BCE 597 BCE 587 BCE 63 BCE 37 BCE Comm...

 

Tour d'Espagne 2010 GénéralitésCourse65e Tour d'EspagneCompétitionCalendrier mondial UCI 2010Étapes21Dates28 août – 19 septembre 2010Distance3 242,6 kmPays Espagne AndorreLieu de départSévilleLieu d'arrivéeMadridÉquipes22Partants198Arrivants156Vitesse moyenne37,139 km/hSite officielSite officielRésultatsVainqueur Vincenzo Nibali (Liquigas-Doimo)Deuxième Peter Velits (HTC-Columbia)Troisième Joaquim Rodríguez (Katusha)Classement par points Mark Cavendish (HTC-Columbia)Meill...

VSG AltglienickeNama lengkapVolkssport Gemeinschaft Altglienicke Berlin e.V.Berdiri1946(Predecessor founded in 1883)StadionFriedrich-Ludwig-Jahn-Sportpark(Kapasitas: 19,708)ManajerDaniel BöhmLigaRegionalliga Nordost (IV)2022–235th Kostum kandang Kostum tandang VSG Altglienicke adalah klub olahraga Jerman yang berbasis di wilayah Altglienicke di borough Treptow-Köpenick di Berlin timur. VSG Altglienicke adalah klub multi-olahraga, yang selain departemen sepak bola, juga menawarkan kepada a...

 

猪名湖(松原湖) 猪名湖中央の大きな湖が猪名湖。西が大月湖、南東が長湖。所在地 長野県南佐久郡小海町位置 北緯36度3分11秒 東経138度27分25秒 / 北緯36.05306度 東経138.45694度 / 36.05306; 138.45694座標: 北緯36度3分11秒 東経138度27分25秒 / 北緯36.05306度 東経138.45694度 / 36.05306; 138.45694面積 0.12 km2周囲長 1.956 km最大水深 7.7 m水面の標高 1,123 m成因...

 

森 繁和 中日ドラゴンズ一軍バッテリーチーフコーチ時代(2009年7月16日、阪神甲子園球場にて)基本情報国籍 日本出身地 千葉県長生郡一宮町生年月日 (1954-11-18) 1954年11月18日(69歳)身長体重 181 cm81 kg選手情報投球・打席 右投右打ポジション 投手プロ入り 1978年 ドラフト1位初出場 1979年4月9日最終出場 1988年9月8日経歴(括弧内はプロチーム在籍年度) 選手歴 科学技術�...

German priest, mathematician, cosmographer and globe maker This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Johannes Schöner – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2009) (Learn how and when to remove this message) Johannes SchönerJohannes Schöner, 1527Born16 January 1477Karlstadt am MainDi...

 

Italian cardinal and ecclesiastical historian (1538–1607) The VenerableCesare BaronioC.O.Cardinal Priest of Santi Nereo ed AchilleoChurchCatholic ChurchAppointed21 June 1596Term ended30 June 1607PredecessorGianfrancesco MorosiniSuccessorInnocenzo Del Bufalo-CancellieriOther post(s)Librarian of the Vatican Library (1597 – 1607)OrdersOrdination27 May 1564Created cardinal5 June 1596by Pope Clement VIIIRankCardinal-PriestPersonal detailsBornCesare Baronio30 August 1538Sora, Duchy of SoraDied3...