Gálfalvi Zsolt

Gálfalvi Zsolt
Horváth László felvétele
Horváth László felvétele
Született1933. november 30.
Marosvásárhely
Elhunyt2021. július 22. (87 évesen)[1]
Marosvásárhely[2]
Állampolgárságaromán
Foglalkozása
  • irodalomkritikus
  • esszéíró
IskoláiBolyai Tudományegyetem (1951–1955)
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Gálfalvi Zsolt (Marosvásárhely, 1933. november 30. – Marosvásárhely, 2021. július 22.) romániai magyar irodalomkritikus, esszéista. Gálfalvi György bátyja.

Életpályája

Középiskoláit szülővárosában végezte (1951). A Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalomtanári diplomát szerzett (1955). Első írását a marosvásárhelyi Népújság közölte 1949-ben. 1951-től kezdve – egyetemi tanulmányainak végzésével párhuzamosan – az Utunk szerkesztőségében dolgozott, majd 1956-tól az Igaz Szó belső munkatársa, 1962-től főszerkesztőhelyettese. Egyidejűleg 1967–1969 között a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház igazgatója. 1969-ben Bukarestbe költözik, ahol előbb az Előre, 1970–1971-ben A Hét főszerkesztő-helyettese; 1971–1975 között a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács nemzetiségi igazgatóságának vezetője, 1975-től A Hét főmunkatársa. Tagja a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürójának, s 1977-től az Írószövetség Vezető Tanácsának.

Válogatta és előszóval látta el Szentimrei Jenő Versek c. kötetét (1963); társszerzője az Irodalmi szöveggyűjtemény című XII. osztályos tankönyvnek (1968). Az Utunk, Igaz Szó, A Hét, Új Élet, Előre hasábjain közölt irodalmi és színházi kritikáin kívül román és német folyóiratokban is jelen van tanulmányokkal, esszékkel. A romániai magyar irodalomkritika képviseletében rendszeres tagja az országos színházi versenyek zsűrijének.

Első kötetébe (Írók, könyvek, viták. 1958) pályája első szakaszában született irodalomkritikai cikkeit és tanulmányait gyűjtötte össze: a korszak irodalmának legfontosabb kérdéseihez és műveihez fűzött megjegyzéseket, irodalompolitikai eszmefuttatásaiban a realizmus lehetőségei és az irodalom népi elkötelezettsége mellett szállt síkra. Az írás értelme című második kötetében (1977) két évtizedes kritikusi irodalomeszményeit igazolja Asztalos István, Balogh Edgár, Farkas Árpád, Kacsó Sándor, Kovács György, Majtényi Erik, Nagy István, Sütő András, Szász János, Szemlér Ferenc, Szilágyi István és más kortárs írók, költők újabb műveinek elemzése alapján. Gyakran idéz meg alkotókat a romániai magyar irodalom régibb nemzedékeiből, így Dsida Jenőt, Tompa Lászlót; mindenkor figyel a magyar–román irodalmi kapcsolatokra, kortárs román írók (D. R. Popescu, Marin Preda) kiemelkedő munkásságára. E kötetéből sem hiányoznak az irodalmi alkotás elvi kérdéseit fejtegető írások; tanulmányaiban mindig jelen van az irodalom és a nemzetiségi sors elválaszthatatlan kapcsolata (Az önismeret elkötelezettsége).

Irodalmi témájú közírói, kritikusi tevékenysége nemegyszer alakítóan szólt bele a romániai magyar irodalmi közhangulatba: 1956 nyarán az Utunkban közölt interjújában élesen állást foglalt a dogmatikus beszűkülés ellen, Illyés Gyula Kézfogások című kötetéről írt recenziója 1957 januárjában elfogultságok ködét oszlatta.

Élénk visszhangot vált ki 1981-ben indult "élő irodalmi folyóirat"-a, a bukaresti televízió magyar műsorában ismétlődő Sokszemközt; ez mint kortárs romániai magyar írókról készített portrésorozat hűséges tükre a romániai magyar írásbeliségnek, közgondolkodásnak. Egyik bírálójának megállapítása szerint az irodalomkritikus demokratikus nyíltsággal enged teret beszélgető partnereinek, ugyanakkor saját esztétikai-irodalmi nézeteit is hangsúlyozottan kifejtve. Így váltak tévéinterjúi vitafelek, pályatársak vagy barátok kötetlen eszmecseréjévé, soha nem magánügyekről. Színházi jegyzeteit Prospero szigetén címen adta közre (Kriterion, Bukarest, 1988).

Művei

  • Írók, könyvek, viták. Irodalomkritikai cikkek és tanulmányok; Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Marosvásárhely, 1958
  • Az írás értelme. Esszék, tanulmányok, kritikák; Kriterion, Bukarest, 1977
  • Prospero szigetén. Színházi jegyzetek; Kriterion, Bukarest, 1988
  • Nemzetiség – felelősség. Írások Gáll Ernő emlékére; szerk. Földes György, Gálfalvi Zsolt; Napvilág, Bp., 2005

Jegyzetek

Források

További irodalom

  • Beke György: Gálfalvi Zsolt. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben. 1972. 541–53.
  • Beke György: Sokszemközt. Utunk 1982/8.
  • Rácz Győző: A kritikus esztétikája és etikája. Korunk 1978/3.
  • Kovács János: A kimondás szellemi öröme. A Hét 1978/48; újraközölve Kétség és bizonyosság. 1981. 401–407.

Read other articles:

陆军第十四集团军炮兵旅陆军旗存在時期1950年 - 2017年國家或地區 中国效忠於 中国 中国共产党部門 中国人民解放军陆军種類炮兵功能火力支援規模约90门火炮直屬南部战区陆军參與戰役1979年中越战争 中越边境冲突 老山战役 成都军区对越轮战 紀念日10月25日 陆军第十四集团军炮兵旅(英語:Artillery Brigade, 14th Army),是曾经中国人民解放军陆军第十四集团军下属�...

 

 

Penyuntingan Artikel oleh pengguna baru atau anonim untuk saat ini tidak diizinkan.Lihat kebijakan pelindungan dan log pelindungan untuk informasi selengkapnya. Jika Anda tidak dapat menyunting Artikel ini dan Anda ingin melakukannya, Anda dapat memohon permintaan penyuntingan, diskusikan perubahan yang ingin dilakukan di halaman pembicaraan, memohon untuk melepaskan pelindungan, masuk, atau buatlah sebuah akun. Republik ItaliaRepubblica italiana (Italia) Bendera Lambang Lagu kebangsaan: ...

 

 

Ward of Osaka, Japan Miyakojima Ward Skyline Miyakojima (都島区, Miyakojima-ku) is one of 24 wards of Osaka, Japan. External links Media related to Miyakojima-ku, Osaka at Wikimedia Commons Official website of Miyakojima (in English) vte Osaka PrefectureOsaka (capital)OsakaWards Abeno Asahi Chūō Fukushima Higashinari Higashisumiyoshi Higashiyodogawa Hirano Ikuno Jōtō Kita Konohana Minato Miyakojima Naniwa Nishi Nishinari Nishiyodogawa Suminoe Sumiyoshi Taishō Tennōji Tsurumi Yodogawa...

A.P.O.P. KinyrasCalcio Segni distintivi Uniformi di gara Casa Trasferta Colori sociali Giallo, blu Dati societari Città Peyia Nazione  Cipro Confederazione UEFA Federazione KFF Fondazione 2003 Scioglimento2012 Stadio Stadio Municipale Peyia(1.000 posti) Sito web www.apopkinyrasfc.com Palmarès Trofei nazionali 1 Coppa di Cipro Si invita a seguire il modello di voce L'Athlītikos Podosfairikos Omilos Pegeias Kinyras (in greco: Αθλητικός Ποδοσφαιρικός Όμιλος �...

 

 

HeathensSingel oleh Twenty One Pilotsdari album Suicide Squad: The AlbumDirilis16 Juni 2016 (2016-06-16)Direkam2016Genre Alternative hip hop alternative rock rap rock Durasi3:15Label Atlantic Fueled by Ramen Warner Bros. PenciptaTyler JosephProduser Mike Elizondo Tyler Joseph Kronologi singel Twenty One Pilots Ride (2016) Heathens (2016) We Don't Believe What's on TV (2016) Kronologi singel Suicide Squad Heathens(2016) Sucker for Pain(2016) Video musikHeathens di YouTube Heathe...

 

 

KaDee StricklandStrickland in April 2005LahirKatherine Dee Strickland14 Desember 1975 (umur 48)Blackshear, Georgia, ASPekerjaanAktrisTahun aktif1999–sekarangSuami/istriJason Behr ​(m. 2006)​Anak1 Katherine Dee Strickland lahir 14 Desember 1975) adalah seorang aktris Amerika Serikat. Dia terkenal karena perannya sebagai Charlotte King di drama ABC Private Practice (2007–2013). Strickland mulai berakting selama sekolah menengah. Dia belajar akting di ...

Sebuah gambar yang dikondisikan berdasarkan perintah seorang astronot mengendarai kuda, oleh Hiroshige, dihasilkan oleh Stable Diffusion, sebuah model teks-ke-gambar berskala besar yang dirilis tahun 2022 Model teks-ke-gambar adalah sebuah model pembelajaran mesin yang menerima masukan berupa deskripsi bahasa alami dan menghasilkan sebuah gambar sesuai dengan deskripsi tersebut. Model-model tersebut mulai dikembangkan pada pertengahan 2010-an, sebagai hasil dari kemajuan di pemelajaran dalam....

 

 

Genealogical kinship and descent Royal blood redirects here. For the rock band of the same name, see Royal Blood (band). For other uses, see Royal Blood (disambiguation). Emperor Charlemagne, by Albrecht Dürer, 1511–1513, Germanisches Nationalmuseum. Part of the Politics seriesMonarchy Central concepts MonarchMonarchismDivine right of kingsMandate of HeavenRoyal prerogative Types Abdication system Absolute Chinese Legalist Composite Constitutional Crowned republic Diarchy Dual Duchy Grand ...

 

 

Chemical compound ProstacyclinClinical dataTrade namesFlolan, VeletriAHFS/Drugs.comMonographLicense data US DailyMed: Epoprostenol_sodium Pregnancycategory AU: B1 ATC codeB01AC09 (WHO) Legal statusLegal status AU: S4 (Prescription only) US: ℞-only Pharmacokinetic dataElimination half-life42 secondsIdentifiers IUPAC name (Z)-5-[(4R,5R)-5-Hydroxy-4-((S,E)-3-hydroxyoct-1-enyl)hexahydro-2H-cyclopenta[b]furan-2-ylidene]pentanoic acid CAS Number35121-78-9 Y...

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

 

2016 American filmThe Eyes of My MotherFilm posterDirected byNicolas PesceWritten byNicolas PesceProduced by Max Born Jacob Wasserman Schuyler Weiss Starring Kika Magalhães Olivia Bond Diana Agostini Paul Nazak CinematographyZach KupersteinEdited byNicolas PesceMusic byAriel LohProductioncompanies Borderline Presents Tandem Pictures Distributed byMagnet ReleasingRelease dates January 22, 2016 (2016-01-22) (Sundance) December 2, 2016 (2016-12-02) (United...

 本表是動態列表,或許永遠不會完結。歡迎您參考可靠來源來查漏補缺。 潛伏於中華民國國軍中的中共間諜列表收錄根據公開資料來源,曾潛伏於中華民國國軍、被中國共產黨聲稱或承認,或者遭中華民國政府調查審判,為中華人民共和國和中國人民解放軍進行間諜行為的人物。以下列表以現今可查知時間為準,正確的間諜活動或洩漏機密時間可能早於或晚於以下所歸�...

 

 

超!A&G+原文名稱超!A&G+所屬國家 日本總部所在 日本东京都港区滨松町一丁目31番文化放送Media Plus播放地區全球開播日期2007年9月3日停播日期2011年3月31日(地面波)電臺呼號JOAZ-FM[註 1](2011年3月31日前)類型声优广播主要語言日语使用頻段地面数字广播(2011年3月31日前)网络隸屬文化放送電臺官網http://www.agqr.jp/ 收聽方式 地面廣播日本东京都及其周边地...

 

 

بورصة الدار البيضاء Bourse de Casablanca   النوع سوق الأوراق المالية[1]  الدولة المغرب المدينة الدار البيضاء المقر الرئيسي الدار البيضاء[2]  تاريخ التأسيس 7 نوفمبر 1929  المالك صندوق الإيداع والتدبير أهم الشخصيات كمال مقداد (المدير التنفيذي) العملات الدرهم المغربي ا�...

Hansa MarketType of siteDarknet marketAvailable inEnglishURLhansamkt2rr6nfg3.onion (defunct)[1]CommercialYesRegistrationRequiredCurrent statusOffline Hansa was an online darknet market which operated on a hidden service of the Tor network. On July 20, 2017, it was revealed that it had been compromised by law enforcement for several weeks before closing shortly following AlphaBay as a culmination of multinational law enforcement cooperation in Operation Bayonet.[2] ...

 

 

Sverdrup MountainsMap depicting the territorial extent of Queen Maud Land Highest pointPeakHamartind PeakElevation2,855 m (9,367 ft)Coordinates72°20′S 01°00′E / 72.333°S 1.000°E / -72.333; 1.000NamingNative nameSverdrupfjella (Norwegian)GeographyContinentAntarcticaRegionQueen Maud Land, East AntarcticaParent rangeFimbulheimen The Sverdrup Mountains (Norwegian: Sverdrupfjella) are a group of mountains about 80 km (50 mi) long, stan...

 

 

Artikel ini memberikan informasi dasar tentang topik kesehatan. Informasi dalam artikel ini hanya boleh digunakan untuk penjelasan ilmiah; bukan untuk diagnosis diri dan tidak dapat menggantikan diagnosis medis. Wikipedia tidak memberikan konsultasi medis. Jika Anda perlu bantuan atau hendak berobat, berkonsultasilah dengan tenaga kesehatan profesional. Hepatitis BInformasi umumSpesialisasiPenyakit menular  Hepatitis B virus Mikrograf TEM menunjukkan virion hepatitis B Klasifikasi virus ...

Mayor of the District of Columbia since 2015 This article may contain an excessive amount of intricate detail that may interest only a particular audience. Please help by spinning off or relocating any relevant information, and removing excessive detail that may be against Wikipedia's inclusion policy. (July 2022) (Learn how and when to remove this message) Muriel Bowser8th Mayor of the District of ColumbiaIncumbentAssumed office January 2, 2015Preceded byVincent C. GrayMember of the Coun...

 

 

Halaman ini berisi artikel tentang bentuk pemerintahan. Untuk kegunaan lain, lihat Teknokrasi (disambiguasi). Bagian dari seri PolitikBentuk dasar dari pemerintahan Struktur kekuatan Konfederasi Federasi Hegemoni Kerajaan Negara kesatuan Sumber kekuatan Demokrasi Langsung Perwakilan Semi lainnya Kerajaan Mutlak Konstitusi Oligarki Aristokrasi Junta militer Kleptokrasi Plutokrasi Stratokrasi Timokrasi Otokrasi Otoritarianisme Despotisme Diktatur (Kediktatoran) Totalitarianisme Republik Pa...