Majtényi Erik

Majtényi Erik
Élete
Született1922. szeptember 19.
Temesvár
Elhunyt1982. január 22. (59 évesen)
Bukarest
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers, regény
Első műveÖtven vers (1950)
Irodalmi díjaiRomán Népköztársaság Állami Díja (1954)

Majtényi Erik (eredeti neve: Mann Erik) (Temesvár, 1922. szeptember 19.Bukarest, 1982. január 22.) romániai magyar költő, író, szerkesztő, műfordító.

Életútja

Temesváron végzett négy gimnáziumi osztályt, már diákéveiben munkatársa lett a Gaudeamus című diáklapnak. Fiatal korában kétkezi munkás volt. A második világháború vége felé antifasiszta tevékenysége miatt Zsilvásárhelyre internálták. 1944 végén német neve (Mann) miatt zárták börtönbe, majd a Donyec-medencei szénbányákba hurcolták.

1945 után újságíró, 1948-1951 között az Ifjúmunkás, 1952-ben az Előre szerkesztője lett. 1955-1956-ban a román írószövetség titkára, 1961-ben megjelentek versei a Bánáti Tükör című temesvári antológiában. 1963-tól ismét az Előre belső munkatársa. A marosvásárhelyi Igaz Szó című lap szerkesztőségének tagja, s a Bánsági Írás című lap állandó munkatársa volt.

Költészete

Első írását már 1940-ben közölte a Brassói Lapok. Kétféle minőségben is elszenvedett börtön- és lágerélményekből táplálkozva a munkásmozgalom hőskorára jellemző agitatív versekkel jelentkezett, s évről évre újabb verseskötettel adta politikai optimizmusának tanújelét. A háború utáni első költőnemzedéknek agitatív lírát művelő, proletkulttól sem mentes képviselőjeként az Ötven vers (1950) című generációs antológia markáns alakja. Búcsú az ódáktól (1957) című kötetcímként is ismertté vált versében szakított az 1950-es évekbeli költői magatartásával. Ebben a korszakban írott agitáló verseit később önkritikával szemlélte, gyűjteményes kötetébe nem vette fel azokat. Átváltását a közéleti líra pátoszáról a gondolati elmélyedés költészetére Kántor Lajos így jellemzi: "A felületi harmónia már nem elégíti ki – a diszharmónia kimondásával törekszik igazabb, tartósabb összhang megteremtésére." Költői fejlődése szerre kiküszöböli a szavak "fölöslegét", a kibontakozás sajátos logikája frázisok helyett hovatovább a gondolat emberségére alapoz. Szobrot álmodtam c. kötetével kapcsolatban 1966-ban Sőni Pál értékelése szerint már méltán emelhető ki "a valóság szavakban való átültetésének párját ritkító könnyedsége, a nemes értelemben vett alkalmi jelleg, tehát a fáradhatatlan készség, mely tüstént hidat ver a közvetlen valóságtól a költészethez". Huszár Sándornak adott írói nyilatkozatában a költő mindenesetre arról vall, hogy gyermekkora Petőfi-élményére alapozva az új, tömörebb gondolati fokon is hű marad az egyszerű közérthetőség követelményeihez. Számos gyermekverset és ifjúsági regényt írt, az irodalomkritika azonban élete fő művének Hajóharang a Hold utcában (1976) című önéletrajzi regényét tekinti. Klasszikus és kortárs román költők művei mellett oroszból és németből is fordított. Nekrológjában Forró László a túlélőt idézte, akinek volt ereje "az ódáktól" búcsúzni, vezekelve "mások vétkeiért is".

Művei

  • Ötven vers (antológia, többekkel), Bukarest, 1950
  • Ismerjük meg az esztendőt, Bukarest, 1951
  • Ők féljenek!, Bukarest, 1952
  • Őrségen, Bukarest, 1953
  • Köszöntünk ifjúság! A Román Népköztársaság magyar költőinek versei a Világifjúsági Találkozó köszöntésére; szerk. Majtényi Erik; Ifjúsági, Bukarest, 1953
  • Tábortűz, Bukarest, 1954
  • Útközben, Bukarest, 1955.
  • Búcsú az ódáktól, Marosvásárhely, 1957
  • Pitypalatty, Bukarest, 1957
  • Az utolsó Zsolnoky avagy egy tündöklő utód dicsőségének és bukásának keserves históriája, Bukarest, 1958
  • Biztató, Bukarest, 1959
  • Csillagaink most sokasodnak, Bukarest, 1960
  • Pirkadástól virradatig, Bukarest, 1962
  • Útravaló, Bukarest, 1962
  • Betűvár, Bukarest, 1962
  • Kép, kép, csupa kép, Bukarest, 1963
  • Szobrot álmodtam, Bukarest, 1965
  • A furfangos fejesvonalzó, Bukarest, 1965
  • Kiborult egy kosár virág, Bukarest, 1966
  • Fehér madár, Bukarest, 1967
  • Örökösök, kisregény, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967
  • Bonifác, a pilóta, Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1968
  • Majtényi Erik legszebb versei; bev. Páskándi Géza; Ifjúsági, Bukarest, 1969
  • Rajzos, vidám állattan, Bukarest, 1971
  • Egy vers egyedül, Bukarest, 1972
  • Csicseri borsó, Bukarest, 1973
  • Nagy kenyér, kis egér, Bukarest, 1975
  • Hajóharang a Hold utcában, regény, Bukarest, 1976
  • Hét nap a kutyák szigetén, útirajz, Bukarest, 1971
  • Most át kell írnom ezt a menetrendet; Magvető, Bp., 1981
  • Visszajátszás. Publicisztikai írások; Kriterion, Bukarest, 1981
  • Postás Pali levelei, Ion Creanga Könyvkiadó, Bukarest, 1981
  • Emberek, lakások lakói. Versek, műfordítások; bev. Szász János; Kriterion, Bukarest, 1983
  • Jánoska Tükörországban. Meseregény; bev. Bajor Andor; Creanga, Bukarest 1983
  • Nagy kenyér, kis egér. Versek gyermekeknek; Creangă, Bukarest, 1986
  • Tejfehér éjszakák. Novellák, útijegyzetek; vál., utószó Szász János; Kriterion, Bucureşti, 1988
  • A Bátrak Szigete és egyéb történetek; Creangă, Bucureşti, 1989

Műfordítások

Díjai

  • A Román Népköztársaság Állami Díja (1954)

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (مارس 2018) مقاطعة ترينيتي     الإحداثيات 40°40′N 123°07′W / 40.66°N 123.12°W / 40.66; -123.1...

 

Den här artikeln behöver fler eller bättre källhänvisningar för att kunna verifieras. (2016-11) Åtgärda genom att lägga till pålitliga källor (gärna som fotnoter). Uppgifter utan källhänvisning kan ifrågasättas och tas bort utan att det behöver diskuteras på diskussionssidan. Republiken Libanon el-Jamhūrīyeh el-Lubnenīyeh Flagga Statsvapen Valspråk: inget Nationalsång: Koullouna Lilouataan läge Huvudstad(även största stad) Beirut Officiella språk Arabiska...

 

جيرارد يبس معلومات شخصية الميلاد 25 أغسطس 2002 (العمر 21 سنة)برشلونة  الطول 1.70 م (5 قدم 7 بوصة) مركز اللعب وسط الجنسية إسبانيا  معلومات النادي النادي الحالي سامبدوريا الرقم 28 مسيرة الشباب سنوات فريق 2008–2015 إسبانيول 2015–2018 سان أندرو 2018–2021 سامبدوريا المسيرة الاحترافي...

Mayoral election 2024 Burlington mayoral election ← 2021 March 5, 2024 2027 →   Nominee Emma Mulvaney-Stanak Joan Shannon Party Progressive Democratic Popular vote 7,612 6,696 Percentage 51.4% 45.2% Results by wardMulvaney-Stanak:      60–70%      70–80%Shannon:      50–60%      60–70% Mayor before election Miro Weinberger Democratic Elected Mayor Emma Mu...

 

Keuskupan Agung ThiruvananthapuramLokasiMetropolitThiruvananthapuram, Kerala, IndiaStatistikParoki81Umat219,437InformasiGereja sui iurisGereja Katolik Siro-MalankaraRitusRitus Siro-MalankaraKatedralKatedral Katolik Siro Malankara Santa Maria, Pattom, ThiruvananthapuramKonkatedralBasilika Santa Maria Ratu Perdamaian, Palayam, ThiruvananthapuramPelindungSanto PetrusKepemimpinan kiniPausFransiskusUskup Agung BesarBaselios Kardinal Cleemis CatholicosAuksilierSamuel Mar IreniosSitus webcathol...

 

This article is about the Mexican state. For other uses, see Baja California Peninsula and Baja California (disambiguation).Not to be confused with Southern California or Baja California Sur. State of Mexico State in MexicoBaja CaliforniaStateFree and Sovereign State of Baja CaliforniaEstado Libre y Soberano de Baja California (Spanish) Coat of armsAnthem: Canto a Baja CaliforniaState of Baja California within MexicoCoordinates: 30°00′N 115°10′W / 30.000°N 115.167°W&#x...

Former U.S. publishing house This article is about the former publishing house. For the current imprint, see Perseus Book Group. Vanguard PressFoundedMarch 1926; 98 years ago (March 1926)FounderRoger BaldwinScott NearingTrustees of the Garland FundDefunct1988; 36 years ago (1988)SuccessorRandom HouseCountry of originUnited StatesHeadquarters locationNew York CityKey peopleRex Stout (1926–1928)James Henle (1928–1952)Evelyn Shrifte (1952–1988)Publication typ...

 

American film director (1880–1962) Tod BrowningBrowning in 1921BornCharles Albert Browning Jr.(1880-07-12)July 12, 1880Louisville, Kentucky, U.S.DiedOctober 6, 1962(1962-10-06) (aged 82)Malibu, California, U.S.Resting placeAngelus-Rosedale CemeteryOccupationsFilm actorfilm directorscreenwritervaudevilliancomediancarnival/sideshow workerYears active1896–1942 Tod Browning (born Charles Albert Browning Jr.; July 12, 1880 – October 6, 1962) was an American film director, film acto...

 

Magnum principium (Prinsip Agung) adalah surat apostolik yang dikeluarkan oleh Paus Fransiskus dan tertanggal 3 September 2017 atas wewenangnya sendiri. Ia memodifikasi Kitab Hukum Kanonik 1983 untuk mengalihkan tanggung jawab dan wewenang penerjemahan teks-teks liturgi ke dalam bahasa-bahasa modern ke konferensi para uskup nasional dan regional dan membatasi peran Dikasteri Ibadat Ilahi dan Disiplin Sakramen (CDW). Peraturan ini diumumkan pada tanggal 9 September 2017 dan tanggal efektifnya ...

جاك ألبرتسون (بالإنجليزية: Jack Albertson)‏  معلومات شخصية الميلاد 16 يونيو 1907(1907-06-16)ماساتشوستس، الولايات المتحدة الوفاة 25 نوفمبر 1981 (74 سنة)هوليوود، كاليفورنيا، الولايات المتحدة سبب الوفاة سرطان القولون الجنسية الولايات المتحدة الأمريكية الطول 180 سنتيمتر  عدد الأولاد 1   ...

 

Amsal 9Kitab Amsal lengkap pada Kodeks Leningrad, dibuat tahun 1008.KitabKitab AmsalKategoriKetuvimBagian Alkitab KristenPerjanjian LamaUrutan dalamKitab Kristen20← pasal 8 pasal 10 → Amsal 9 (disingkat Ams 9) adalah bagian dari Kitab Amsal dalam Alkitab Ibrani dan Perjanjian Lama di Alkitab Kristen.[1][2] Teks Naskah sumber utama: Masoretik, Septuaginta dan Naskah Laut Mati. Pasal ini terdiri dari 18 ayat. Berisi nasihat-nasihat yang diucapkan oleh raja Salomo bin...

 

United States historic placeNeoheroka Fort SiteU.S. National Register of Historic Places Fort Neoheroka historical marker near Snow Hill, North CarolinaShow map of North CarolinaShow map of the United StatesNearest citySnow Hill, North CarolinaCoordinates35°28′43″N 77°43′47″W / 35.47861°N 77.72972°W / 35.47861; -77.72972Area37 acres (15 ha)Built1713NRHP reference No.09000529[1]Added to NRHPJuly 17, 2009 Fort Neoheroka (or just Neohero...

American diplomat Charles Denby, circa 1904 Colonel Charles Denby (June 16, 1830 – January 13, 1904) was a U.S. Union officer in the Civil War and diplomat. He was the father of Edwin C. Denby, a U.S. Representative from Michigan, and later Secretary of the Navy, and Charles Denby, Jr., a diplomat. Family and early life Denby was born in Mount Joy in Botetourt County, Virginia to Nathaniel Denby and Sarah Jane Harvey. Denby's maternal grandfather, Mathew Harvey, was a soldier in Lee's L...

 

A major contributor to this article appears to have a close connection with its subject. It may require cleanup to comply with Wikipedia's content policies, particularly neutral point of view. Please discuss further on the talk page. (May 2017) (Learn how and when to remove this message) Bilateral relationsMicronesian–American relations Micronesia United States Federated States of Micronesia–United States relations are bilateral relations between the Federated States of Micronesia and th...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) الدوري القبرصي لكرة القدم 1989–1990 تفاصيل الموسم الدوري القبرصي الدرجة الأولى  النسخة 51  البلد قبرص...

Metro Manila's major road networkSimplified map of radial (solid and colored lines) and circumferential (dashed and gray lines) roads in Metro ManilaSystem informationMaintained by the Department of Public Works and Highways (DPWH) and the Metropolitan Manila Development Authority (MMDA)Formed1945Highway namesRadial roadRx, RxxCircumferential roadCxSystem links Roads in the Philippines Highways Expressways List This list of roads in Metro Manila summarizes the major thoroughfares and the num...

 

1867–1918 empire in Central Europe For the relations of the modern-day sovereign countries of Austria and Hungary, see Austria–Hungary relations. Austro-Hungarian MonarchyÖsterreichisch-Ungarische Monarchie (German)Osztrák–Magyar Monarchia (Hungarian)1867–1918 Coat of arms (1915–1918)(see also Flags of Austria-Hungary) Motto: Indivisibiliter ac inseparabiliter(Latin for 'Indivisibly and inseparably')Anthem: Gott erhalte, Gott beschütze(English: God pre...

 

HOXD3 معرفات أسماء بديلة HOXD3, HOX1D, HOX4, HOX4A, Hox-4.1, homeobox D3 معرفات خارجية الوراثة المندلية البشرية عبر الإنترنت 142980 MGI: MGI:96207 HomoloGene: 5034 GeneCards: 3232 علم الوجود الجيني وظائف جزيئية • ‏GO:0001131، ‏GO:0001151، ‏GO:0001130، ‏GO:0001204 DNA-binding transcription factor activity• sequence-specific DNA binding• ربط دي إن إي• ‏GO:0001948، ‏GO:0016582...

Cet article est une ébauche concernant un groupe de musique maltais. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Helen & Joseph Informations générales Autre nom Joseph & Helen Pays d'origine Malte Genre musical Pop, schlager Années actives 1972 Composition du groupe Membres Helen MicallefJoseph Cutajar (†) modifier Helen & Joseph est un duo maltais composé de Helen Micallef et Joseph Cutaj...

 

Historic house in New Jersey, United States United States historic placeBrinkerhoff–Demarest HouseU.S. National Register of Historic PlacesNew Jersey Register of Historic Places The house in 2019Show map of Bergen County, New JerseyShow map of New JerseyShow map of the United StatesLocation493 Teaneck Road, Teaneck, New JerseyCoordinates40°52′34″N 74°0′43″W / 40.87611°N 74.01194°W / 40.87611; -74.01194Built byHendricks BrinkerhoffMPSStone Houses of Bergen...