Farnadi Márk (1874–1945) magánhivatalnok és Breitner Anna lánya. Hétéves korában kezdett el zongorázni. Kilencéves korában került csodagyerekként a budapestiZeneakadémia tanulói közé; 3 év múlva (12 évesen) már karnagy nélkül adta elő Beethoven C-dúr zongoraversenyét zenekari kísérettel. Bartók Bélánál, Székely Arnoldnál, Weiner Leónál tanult. Alig volt 16 éves, mikor diplomát kapott. Két ízben tüntették ki Liszt-ösztöndíjjal. Az 1930-as években Hubay Jenő mesteriskolájában kamaramuzsikusként és kísérőként dolgozott, gyakran szerepelt a Hubay-palota rendezvényein Richard Strauss, Bronisław Hubermann és Zathureczky Ede partnereként.
Az OMIKE Művészakcióban 1939 decemberében mutatkozott be, a Hollán Ernő utcai hangversenyteremben megrendezett Beethoven-esten. 1942 januárjában két alkalommal játszotta el Beethoven G-dúr zongoraversenyét, májusban az Adler vonósnégyessel együtt lépett el, majd 1943 novemberében Saint-Säens ritkán játszott zongoraversenyével szerepelt.
Ezen kívül, zsidó származása miatt, a második világháború éveit (1939–1945) teljes visszavonultságban töltötte. 1946-ban Ausztriába ment, rendszeresen hangversenyzett Nyugat-Európában. Élete utolsó évtizedében Grazban tanított, Kodály és Bartók minden zongoraművét[7] hanglemezre játszotta. Az 1960-as évektől vendégszerepelt hazánkban is. 1972-ben lépett fel utoljára.
Lampert Vera: Két zongoraművész emlékére (Farnadi Edit és Lev Oborin) (Muzsika, 1974. 2. sz.)
Albert István: Farnadi Edit emlékére (Muzsika, 1974. 3. sz.)
Magyar asszonyok lexikona. Összeállított, előszóval és történelmi résszel ellátta Bozzay Margit. Budapest, 1931. elektronikus elérhetőség: Magyar Elektronikus Könyvtár
Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerkesztette: Fonó Györgyné, Kis Tamás. Budapest, Kossuth, 1969.
Ki-kicsoda? Kortársak lexikona, h. n. [Budapest], Béta Irodalmi Rt., é. n. [1937]
Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Átdolgozott új kiadás. Főszerkesztő: dr. Bartha Dénes, szerkesztő: Tóth Margit. Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1965.