A legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díj (németül: Silberne Bär für die beste Regie) a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 1956 óta kiosztott filmművészeti elismerése, amelyet annak a filmrendezőnek ítélnek oda, aki a hivatalos válogatás Arany Medvéért versenyző nagyjátékfilmjei egyikének alkotójaként kiemelkedő rendezői teljesítményt nyújtott. A díjazott személyéről a rendezvény nemzetközi filmes szaktekintélyekből álló zsűrije dönt.[1]
A díj történetének 65 éve alatt a nemzetközi zsűri öt alkalommal döntött úgy (1969, 1971, 1973, 1974, és 1981), hogy senkinek sem ítéli oda a díjat. 1970-ben elmaradt a díjazás, mivel a filmfesztivál félbeszakadt a hivatalos válogatás egyik alkotása, a német Michael Verhoeven o.k. című háborúellenes filmdrámája körül kialakult, s végül a zsűri lemondásához vezetett vita miatt.[2]
A legtöbb alkalommal amerikai filmesek kapták meg ezt a díjat (10 győzelem), őket követik francia (8), olasz (6) és brit (5 győzelem) kollégáik. Az olasz Mario Monicelli nyerte a legtöbb díjat (hármat) ebben a kategóriában (1957, 1976, 1982). Öt két-két díjjal követi az indiai Szatjadzsit Ráj (1964, 1965),a spanyolCarlos Saura (1966, 1968), valamint az amerikai Richard Linklater (1995, 2014). Szatjadzsit Ráj az egyetlen rendező, aki két egymást követő évben is el tudta nyerni a díjat Nagyváros (1964), illetve Csaruláta] (1965) című filmjeivel. Három alkalommal fordult elő, hogy a zsűri megosztotta a díjat két film rendezője között: 1991-ben Jonathan Demme(A bárányok hallgatnak) és Ricky Tognazzi (A kemény mag), 1996-ben Richard Loncraine (III. Richárd) és Jen Hao(Yan Hao)(Tajjang ju er(Tàiyáng yǒu ěr)), 2015-ben pedig Radu Jude (Aferim!) és Małgorzata Szumowska (Test) együtt vehette át az ezüst szobrocskát. 2006-ban a Guantanamo mindkét rendezője, Michael Winterbottom és Mat Whitecross díjazva lett. A dán Astrid Henning-Jensen volt az első női rendező, aki elnyerte a díjat az 1979-es Télen születtek című alkotásáért.
↑Ezzel a címmel vetítették az 1982. október 21–27. között, a Toldi Stúdió Moziban megtartott dán filmhét keretében. Lásd: Dán filmhét. In Filmévkönyv 1982: A magyar film egy éve. Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum. 1983. 246. o. arch Hozzáférés: 2020. december 30. PDF (46,8 MB