Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (magyar rövidítése EGMU vagy GMU, angol rövidítése EEMU vagy EMU) az Európai Unió tagállamainak a monetáris együttműködés elmélyítésére irányuló tevékenységeinek összessége, és mint ilyen, önálló szervezettel nem rendelkezik. Az EU minden tagállama egyben tagja a EGMU-nak is. Fő intézményének az Európai Központi Bank tekinthető.

A Bretton Woods-i rendszer felbomlása (1971) után az Európai Közösség tagállamai egyre inkább szükségesnek érezték, hogy valutáik árfolyamának^[1] egymáshoz viszonyított mozgása kiszámítható legyen. Ennek érdekében vezették be előbb a valutakígyót,^[2] majd az Európai monetáris rendszert és az Európai valutaegységet (ECU); ezek azonban csak részsikereket hoztak. Végül 1988-ban az Európai Unió Tanácsa felkért egy bizottságot, hogy tervezze meg a gazdasági és monetáris unió létrehozásának folyamatát. A bizottság elnökéről, Jacques Delors-ról (aki ekkor az Európai Bizottságnak is elnöke volt) elnevezett híres jelentésében – Delors-jelentés – három szakaszban javasolta a GMU megvalósítását.

A Gazdasági és Monetáris Unió első szakaszában eltörölték a tagállamok közti tőkeáramlás minden korlátját. Emellett egyre jelentősebbé vált az EU-országok közti konzultáció gazdaságpolitikai és monetáris politikai kérdésekben; ennek helyszíne főleg a központi bankok elnökeiből álló Elnöki Bizottság volt, amelynek a hatásköreit lényegesen kibővítették. Az 1992-es maastrichti szerződés célként jelöli meg a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozását és konvergenciakritériumokat állapít meg az inflációra, az állami költségvetésre, a kamatlábakra és a valutaárfolyam stabilitására vonatkozóan.

A második szakasz kezdetekor jött létre – az Elnöki Bizottság megszüntetésével – az Európai Monetáris Intézet. Az EMI két fő feladata az euró bevezetésének és az egységes közösségi monetáris politikának az előkészítése, valamint az EU-országok monetáris politikájának koordinálása volt. Bizonyos hatáskörök azonban ekkor még a tagállami jegybankoknál maradtak.

• 1995. december 16-án a tagállamok elhatározták, hogy a közös valuta neve euró lesz, egyben rögzítették az új pénznem bevezetésének időrendjét.
• 1997. június 16-án és június 17-én elfogadták a Stabilitási és növekedési paktumot, amelynek fő célja a GMU megteremtésének további lépéseihez szükséges költségvetési fegyelem biztosítása volt, valamint bevezették azt az új árfolyam-mechanizmust (ERM-2), ami az euró bevezetésének "előszobája".
• 1998. május 2-án az EU Tanácsa kiválasztotta azt a 11 tagállamot, amelyek teljesítették a maastrichti szerződésben rögzített konvergenciakritériumokat, így készek a harmadik szakaszba való átlépésre. A többi uniós országban (Dánia, Görögország, Egyesült Királyság és Svédország) ennek megfelelően az eurót sem lehetett bevezetni.
• 1998. június 1-jén létrejött az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Monetáris Intézet utódjaként.

• 1999. január 1-jén rögzítették a harmadik szakaszba lépő 11 tagállam nemzeti valutájának az euróhoz viszonyított árfolyamát. Megszületett az új fizetőeszköz – igaz, ekkor még csak bankszámlapénz formájában. Az eurózóna monetáris politikájának alakítása az EKB kezébe került.
• 2001. január 1-jén – az EU Tanácsának 2000. június 19-i határozata alapján – Görögország is beléphetett a harmadik szakaszba, így az eurózóna 12 tagúra bővült.
• 2002. január 1-jén, az euróbankjegyek és -érmék kibocsátásával az Európai Gazdasági és Monetáris Unió – legalábbis 12 országban – valódi monetáris unióvá vált.

2002. július 1-jén a 11 tagállamában kizárólagos fizetőeszközzé vált az euró.^[3]

• 2007. január 1-jén Szlovénia csatlakozott 13. tagállamként az eurozónához az EU 2006. július 11-i döntése alapján.
• 2008. január 1-jén Málta és Ciprus is bevezeti az eurót.
• 2009. január 1-jén Szlovákia is bevezette az eurót 16. tagállamként.
• 2011. január 1-jén Észtország a 17. tagországként bevezeti az eurót.
• 2014. január 1-jén Lettország a 18. tagországként bevezeti az eurót.
• 2015. január 1-jén Litvánia a 19. tagországként bevezeti az eurót.
• 2023. január 1-jén Horvátország a 20. tagországként bevezeti az eurót.

Magyarország, valamint Csehország, Lengyelország, Románia, Svédország még nem teljesítette az ERM-2 kritériumait (illetve Svédország nem is szándékozik belépni).

Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió – és általában minden monetáris unió – legnagyobb előnye, hogy megszünteti a különböző valuták árfolyamainak ingadozásából eredő kockázatot, ami lényegesen olcsóbbá teszi az unión belüli kereskedelmet. Hátránya viszont, hogy a különböző gazdasági fejlettségű tagállamokra egyetlen valutát és egységes monetáris politikát kényszerít rá.

• A GMU-ról az Európai Központi Bank honlapján

• Benczes István: Válság és válságrendezés a gazdasági és monetáris unióban. A pénzügyi és gazdasági integráció forgatókönyvei; Akadémiai, Budapest, 2020 (Nemzetközi gazdaság szakkönyvtár)
• Halmai Péter: Mélyintegráció. A gazdasági és monetáris unió ökonómiája; Akadémiai, Budapest, 2020
• A Gazdasági és Monetáris Unió jövője. Európai perspektívák; szerk. Halmai Péter; Ludovika Egyetemi, Budapest, 2021

Ez a gazdasági témájú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!