Bretton Woods-i rendszer

A Bretton Woods-i rendszer a Bretton Woods-i konferencia után létrehozott világgazdasági rendszer. Lényege az volt, hogy szabályozta a világ legerősebb ipari hatalmainak kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatait. A rendszer volt az első példa a történelemben arra, hogy tárgyalásokkal hoztak létre egy monetáris rendszert, amely független államok közti pénzügyi kapcsolatokat szabályoz.

44 szövetséges állam 730 küldötte tárgyalt a Mount Washington Hotelben az Egyesült Nemzetek Monetáris és Finanszírozási Konferenciáján. 1944 júliusának első három hetében a küldöttek megegyezésre jutottak, és aláírták a Bretton Woods-i Egyezményeket.

Az egyezmény keretén belül létrehozták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD, amely ma a Világbank-csoport öt szervezetének egyike) és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). Olyan szabályrendszert, intézményeket állítottak föl, valamint olyan eljárásokat vezettek be, amik a nemzetközi pénzügyi rendszert voltak hivatottak szabályozni. Ez említett intézmények 1946 után léptek működésbe, miután elégséges számú tagállam ratifikálta létrehozásukat.

A Bretton Woods-i rendszerben minden ország kötelessége volt a monetáris politika elfogadása, ami meghatározta valutájának (rögzített) átváltási arányát az aranyhoz mérve (±1 százalékpontos eltérés volt lehetséges). Az IMF dolga volt többek között a fizetésimérleg-hiányok ideiglenes befoltozása is.

A növekvő feszültségek miatt a rendszer 1971-ben összeomlott, miután az Egyesült Államok akkori elnöke Nixon a vietnámi háború elvesztése után felfüggesztette a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát.

Eredete

A Bretton Woods-i rendszer politikai alapját több kulcsfontosságú föltétel egybeesése képezte: a Nagy gazdasági világválság közös tapasztalatai, a hatalom összpontosulása néhány állam kezében, és egy domináns nagyhatalom jelenléte, amely hajlandó és képes elvállalni a vezető szerepet a világ pénzügyi rendszerében.

A nagy gazdasági világválság

A legerősebb nemzetek közötti nagymértékű egyetértés a nemzetközi gazdaság céljait és módszereit illetően igencsak megkönnyítette a döntéshozatalt a Bretton Woods-i konferencián. Az egyezmény alapja a kapitalizmusba vetett hit volt. A fejlett országok különböztek a tekintetben, hogy a kapitalizmus milyen formáját tartják saját nemzetük számára követendő útnak (például Franciaország előtérbe helyezte az állami beavatkozást és a gazdasági tervezést, míg az USA amellett tett hitet, hogy az állam a lehető legkevésbé avatkozzon be a gazdaság ügyeibe). Ennek ellenére mindannyian hitet tettek a piac és a magántulajdon mellett.

Ekképp inkább a hasonlóságok, semmint a különbségek feltűnőek. A részt vevő felek egyetértettek abban, hogy a háború alatti pénzügyi zűrzavar számos tanulsággal szolgál.

A gazdasági világválság tapasztalatai (amikor a valutakereskedelem korlátozásai és a kereskedelem útjába állított akadályok gazdasági katasztrófához vezettek) még élénken éltek a döntéshozók emlékezetében. A tervezők el akartak kerülni egy hasonló összeomlást, mint amilyen 1930-as években bekövetkezett, amikor a valutaátváltások korlátozása a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlását eredményezte. Az "inkább a szomszédod legyen koldus" címszó alatt zajló politikák – például a valutaleértékelés használata az exportcikkek versenyképessé tételére, hogy ezáltal billentsék helyre a deficites fizetési mérleget – a nemzeti deflációs spirál erősödéséhez vezettek, ami a nemzeti bevétel csökkenéséhez, tömeges munkanélküliséghez, a kereslet és a világkereskedelem volumenének csökkenéséhez vezetett. A kereskedelem a harmincas években többnyire a "valutablokkok" (currency blocks) területére korlátozódtak, ahol egy országcsoport egyenértékű valutát használt. Ilyen volt a Brit Birodalom "Sterling Övezete" (Sterling Area). Ezek az akadályok csökkentették a nemzetközi tőkeáramlást és a külföldi befektetési lehetőségeket. S noha az alkalmazott stratégiák rövid távon növelték az állami bevételeket, jelentősen rontotta a kilátásokat közép- és hosszú távon.

Az amerikai hegemónia növekedése

A nemzetközi gazdasági rendszer vezetése a domináns hatalomra, az Amerikai Egyesült Államokra hárult. A hatalom összpontosultsága megkönnyítette a döntéshozatalt, mivel korlátozta azon államok számát, akik beleszólhattak a dolgok menetébe. A második világháborúból az USA került ki a legerősebb gazdasági és katonai hatalomként. Az ipari növekedés és a tőkefölhalmozás fölgyorsult az országban. Az USA-t elkerülték a háborús pusztítások, míg a háború alatt jelentős gyáripart épített ki, és a fegyvereladásokból és a háborúzó országoknak nyújtott kölcsönökből jelentős bevételekre tett szert. Jól mutatja a fejlettségi szintet, hogy Amerika 1945-ös ipari termelésének mértéke kétszerese volt a háború előtti időszak (19351939) évi adatának. Ezzel szemben ott hevert Európa és Ázsia (gazdasági és katonai értelemben is) romokban.

A konferencia összehívásakor az USA fölénye vitathatatlan volt. Tőle származott a legtöbb tőkebefektetés, ipari termelés és export. 1945-ben az Egyesült Államok adta a világ széntermelésének felét, kőolajtermelésének kétharmadát, és a megtermelt villanyáramnak majdnem a felét. Képes volt többek közt hajók, repülőgépek, járművek, fegyverek, mindenféle gépezetek és vegyszerek tömeges gyártására. Kezdeti előnyét (és a kapitalista világban meglévő megkérdőjelezhetetlen fölényét is) megerősítette, hogy az USA a világ aranykészleteinek 80%-át tartotta birtokában, és nem csupán ütőképes hadsereggel, hanem már atombombával is rendelkezett.

Szerkezet

Informális szervezetek

Formális szervezetek

A Bretton Woods-i rendszer újrahangolása

A kései Bretton Woods-i rendszer

Read other articles:

Untuk frasa dari serial Britania Doctor Who, lihat The Empty Child. Are You My Mummy?Episode Phineas dan FerbAnak laki-laki keliru bahwa Candace sebagai mumi.Nomor episodeMusim 1Episode 12SutradaraDan PovenmirePenulisDan Povenmire (cerita)Jeff Swampy Marsh (cerita)Bobby Gaylor (cerita)Martin Olson (cerita)Kyle Baker (papan cerita)Mike Roth (papan cerita)MusikMy Undead Mummy and MeKode produksi104aTanggal siar15 Februari 2008 (2008-02-15)Kronologi episode ← SebelumnyaJerk De S...

 

4

Zie 4 (doorverwijspagina) voor andere betekenissen van 4. 4 Eeuwen: 1e eeuw v.C. · 1e eeuw n.C. · 2e eeuw Decennia: 9-1 v.Chr. · 1-9 · 10-19 Jaren: << · < · 3 · 4 · 5 · > · >> Jaartelling in verschillende culturen Ab urbe condita: 757 DCCLVII Chinese jaartelling: 2700 – 2701庚亥 – 辛子 Christelijke jaartelling: 4 IV Hebreeuwse jaartelling: 3764 – 3765 Hind...

 

Patung Durga Mahisashuramardini dalam ruang utara candi Siwa di Candi Prambanan Patung David karya Michelangelo, salah satu karya patung terkenal Patung adalah benda tiga dimensi karya manusia yang diakui secara khusus sebagai suatu karya seni. Orang yang menciptakan patung disebut pematung. Patung dibuat dengan 2 metode yaitu Subtraktif (mengurangi bahan seperti memotong,menatah) atau Aditif (membuat model lebih dulu seperti mengecor atau mencetak). Tujuan penciptaan patung adalah untuk meng...

Location in Greek mythology Hermes Psychopompos sits on a rock, preparing to lead a dead soul to the underworld. Attic white-ground lekythos, ca. 450 BC, Staatliche Antikensammlungen (Inv. 2797) Part of a series on theGreek underworld Residents Aeacus Angelos Arae Ascalaphus Cerberus Ceuthonymus Charon Erinyes Eurynomos Hades Hecate Hypnos Macaria Melinoë Menoetius Minos Moirai Persephone Pluto Rhadamanthus Thanatos Zagreus Geography Acheron AsphodelMeadows Cocytus Elysium Fortunate Isles La...

 

Intentional deception made for personal gain or to damage another individual For other uses, see Fraud (disambiguation). Criminal law Elements Actus reus Mens rea Causation Concurrence Scope of criminal liability Accessory Accomplice Complicity Corporate Principal Vicarious Severity of offense Felony (or Indictable offense) Infraction (also called violation) Misdemeanor (or Summary offense) Inchoate offenses Attempt Conspiracy Incitement Solicitation Offense against the person Assassination A...

 

Town in Colorado, United StatesPine Junction, ColoradoTownCommercial area along US 285 in Pine JunctionPine JunctionShow map of ColoradoPine JunctionShow map of the United StatesCoordinates: 39°27′58″N 105°23′45″W / 39.46611°N 105.39583°W / 39.46611; -105.39583Country United StatesState ColoradoCountiesPark, JeffersonElevation[1]8,448 ft (2,575 m)Time zoneUTC-7 (MST) • Summer (DST)UTC-6 (MDT)Highways US 285 Pine Junc...

Cave and archaeological site in France La Marche CaveLa Marche CaveLocation in FranceLocationLussac-les-ChâteauxRegiondepartment of Vienne, western FranceCoordinates46°24′22″N 0°43′28.6″E / 46.40611°N 0.724611°E / 46.40611; 0.724611 La Marche is a cave and archaeological site located in Lussac-les-Châteaux, a commune in the department of Vienne, western France. It is an archaeological site that has engendered much debate that has not been resolved to date...

 

Untuk lagu Lonestar, lihat Class Reunion (That Used to Be Us). That Used to be Us: How America Fell Behind in the World It Invented and How We Can Come Back PengarangThomas Friedman dan Michael MandelbaumPenerbitPicador That Used to be Us: How America Fell Behind in the World It Invented and How We Can Come Back adalah buku nonfiksi karya Thomas Friedman, kolumnis dan penulis New York Times pemenang Hadiah Pulitzer, dan Michael Mandelbaum, penulis dan dosen kebijakan laur negeri di Universita...

 

Airport in Mrčevac, MontenegroTivat AirportAerodrom TivatАеродром ТиватIATA: TIVICAO: LYTVSummaryAirport typePublicOperatorAirports of MontenegroServesTivatLocationMrčevac, MontenegroElevation AMSL20 ft / 6 mCoordinates42°24′17″N 18°43′24″E / 42.40472°N 18.72333°E / 42.40472; 18.72333Websitemontenegroairports.comMapTIVLocation of airport in MontenegroRunways Direction Length Surface ft m 14/32 8,202 2,500 Asphalt Statistics (20...

Cet article est une ébauche concernant Monaco et le Concours Eurovision de la chanson. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Monacoau Concours Eurovision 1973 Données clés Pays  Monaco Chanson Un train qui part Interprète Marie Compositeur Bernard Liamis Parolier Boris Bergman Langue Français Sélection nationale Radiodiffuseur Télé Monte-Carlo (TMC) Type de sélection Sélection interne Co...

 

8th-century Islamic hadith collection Muwatta Imam Malik AuthorImam Malik ibn AnasOriginal titleموطأ الإمام مالكLanguageArabicGenreHadith collection Part of a series onHadith Hadith studies Terminology Types (categories) Biographical evaluation Musannaf Israʼiliyyat Collections Sunni1Kutub Al-Sittah(The Six Books) Sahih al-Bukhari صحيح البخاري Sahih Muslim صحيح مسلم Sunan Abi Dawud سنن أبي داود Sunan al-Tirmidhi سنن الترمذي Sunan al-N...

 

La Chapelle-MontreuilcomuneLa Chapelle-Montreuil – Veduta LocalizzazioneStato Francia Regione Nuova Aquitania Dipartimento Vienne ArrondissementPoitiers CantoneVouneuil-sous-Biard TerritorioCoordinate46°32′09″N 0°06′56″E / 46.535833°N 0.115556°E46.535833; 0.115556 (La Chapelle-Montreuil)Coordinate: 46°32′09″N 0°06′56″E / 46.535833°N 0.115556°E46.535833; 0.115556 (La Chapelle-Montreuil) Altitudine110 m s.l.m...

English footballer David Ijaha Ijaha captaining Whitehawk in 2017Personal informationDate of birth (1990-02-20) 20 February 1990 (age 34)Place of birth London,[1] EnglandPosition(s) MidfielderTeam informationCurrent team Cray WanderersYouth career2002–2005 Chelsea2006–2008 Wolverhampton WanderersSenior career*Years Team Apps (Gls)2010–2011 Harrow Borough[2] 39 (2)2011–2012 St Albans City[3] 62 (3)2012–2014 Tonbridge Angels[1] 55 (4)2014 Hayes &am...

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要編修,以確保文法、用詞、语气、格式、標點等使用恰当。 (2013年8月6日)請按照校對指引,幫助编辑這個條目。(幫助、討論) 此條目剧情、虛構用語或人物介紹过长过细,需清理无关故事主轴的细节、用語和角色介紹。 (2020年10月6日)劇情、用語和人物介紹都只是用於了解故事主軸,輔助...

 

This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources remain unclear because it lacks inline citations. Please help improve this article by introducing more precise citations. (April 2017) (Learn how and when to remove this message) Grand Master of the Teutonic Knights Ludwig von ErlichshausenGrand Master of the Teutonic KnightsReign1449/50–1467PredecessorKonrad von ErlichshausenSuccessorHeinrich Reffle von RichtenbergBornc.1410SwabiaDied4 April 146...

Paul Marcinkus Biographie Nom de naissance Paul Casimir Marcinkus Naissance 15 janvier 1922à Cicero dans l'Illinois Ordination sacerdotale 3 mai 1947 par Samuel Alphonsus Stritch Décès 20 février 2006 (à 84 ans)Sun City en Arizona Évêque de l'Église catholique Ordination épiscopale 6 janvier 1969 par Paul VI Dernier titre ou fonction Archevêque titulaire de Horta Président de la Commission pontificale pour l'État de la Cité du Vatican 24 décembre 1972 – 26 septembre 1981...

 

1626–1627 painting by Rembrandt van Rijn Man in a gorget and a plumed capArtistRembrandt Year1626Mediumoil paint, oak panelDimensions40 cm (16 in) × 29.4 cm (11.6 in)CollectionThyssen-Bornemisza family Collection IdentifiersRKDimages ID: 36154[edit on Wikidata] Bust of a Man Wearing a Gorget and Plumed Beret is an oil-on-panel painting by the Dutch artist Rembrandt, dating to c. 1626–1627. It measures 39.8 by 29.4 centimetres (15.7 in × 11.6&#...

 

Старченко Василь ФедоровичНародився7 (20) березня 1904Темрюк, Маріупольський повіт, Катеринославська губернія, Російська імперіяПомер17 липня 1948(1948-07-17) (44 роки)Київ, Українська РСР, СРСРПохованняДержавний історико-меморіальний Лук'янівський заповідникКраїна Російська ...

罗马尼亚王国Regatul României1881年—1947年 国旗 国徽 格言:Nihil Sine Deo“无神无存”国歌:Trăiască Regele“君王万岁”领土范围鼎盛时期的罗马尼亚王国(1939年初)首都布加勒斯特(1881–1916 / 1918–1947)雅西(1916–1918)常用语言罗马尼亚语[1]宗教罗马尼亚正教政府君主立宪制(1881–1938、1944-1947)绝对君主制(1938-1940)军事独裁(1940-1944)国王 • 1881–1914 卡罗...

 

维莱·里托拉(芬蘭語:Ville Ritola,1896年1月18日—1982年4月24日),芬兰男子田径运动员,主攻长跑。他曾代表芬兰参加1924年和1928年夏季奥林匹克运动会田径比赛,获得五枚金牌和三枚银牌。[1] 参考资料 ^ Ville RITOLA. International Olympic Committee. [2021-08-12]. (原始内容存档于2021-12-07).  查论编 奥林匹克运动会田径比赛男子5000米冠军 1912(英语:Athletics at the 1912 Sum...