Erdélyi Lipót

Erdélyi Lipót
Született1861. január 6.
Gyöngyös
Elhunyt1943. május 12. (82 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • iskolaigazgató
  • szerkesztő
SablonWikidataSegítség

Erdélyi Lipót (1889-ig Erber) (Gyöngyös, 1861. január 6.[1]1943. május 12.[2]) nyitrai, majd kispesti iskolaigazgató.

Élete

Szülei Erber Ignác és Róth Mária (1929-1909) voltak. Testvérei Erber Simon és Mátray Mór voltak.[3] Gyöngyösön és Budapesten végezte iskoláit. 1883-ban szerzett tanári oklevelet. 1908-ban Pozsonyban alsófokú kereskedelmi iskolai tanári képesítést szerzett.

1884-től tanított Nyitrán. 1907-től a nyitrai ortodox zsidó népiskola igazgatója volt.[forrás?] 1903-ban leányegyletet alapított.[4] Az impériumváltáskor internálták és Illaván raboskodott, majd magyarsága miatt kénytelen volt elhagyni Nyitrát.[5]

1919-1920-ban a kispesti iskola tanára.[6] 1921-től a kispesti izraelita elemi iskola alapító igazgatója.[7] 1924-ben épületet kaptak iskolai célra.[8] 1925-ben nyugalomba vonult. Középiskolai hitoktató, majd hitoktatási felügyelő. A Nemzeti Szabadelvű Párt híveként Molnár József polgármesterré választását támogatta.[9] Kispesten városi képviselő volt.[10] 1931-ben Fábián Bélát támogatták az országgyűlési képviselő-választásokon.[11]

Az Országos magyar izraelita tanítóegyesület rendes, illetve választmányi tagja volt.[12] A Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagja volt. A Kispesti Izraelita Hitközség Iskolaszékének elnöke, a Maszkil El Dal Segítő Egyesület alapítója és elnöke volt.

Az Izraelita Tanügyi Értesítő munkatársa volt. 1891-1893 között szerkesztette a Magyar Zsidó Népiskola című tanügyi havi folyóiratot.[13] 1904-ben a Nyitramegyei Közlöny (később főszerkesztője), 1904-ben és 1905-ben a Nyitramegyei Ellenőr munkatársa.[14] 1926-1929 között a Kispesti Híradó (Kispest—Szentlőrinci Hiradó) főszerkesztője.[15] A Nemzeti Hírlap főszerkesztője, a Független Polgár főmunkatársa.

A kispesti izraelita újtemetőben helyezték örök nyugalomra.

Elismerései

  • 1908-ban ünnepelték Nyitrán tanítóságának negyedszázados jubileumát. Ünnepén a FMKE is köszöntötte.[16]
  • 1917-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter a szegény gyermekek felruházásában szerzett érdemeiért elismerésben részesítette[17]
  • 40 éves tanítói jubileumán is nyilvánosan felköszöntötték és ünnepelték
  • Léderer-díj

Művei

  • 1888 Egyesületünk nyitramegyei körének közgyűlése. Izraelita Tanügyi Értesítő 13/5 (1888. május 1.)
  • 1890 A zsidó népiskolai vallásoktatás módszertana. Nyitra
  • 1896 Nyitra vármegye népoktatásügye 1895-ben. Nyitra
  • 1896 Zum tausendjährigen Feste. Nyitrai Lapok 1896. május 3.
  • 1896 Zum Festtage. Nyitra Lapok 1896. május 17.
  • 1898 Emléklap a Nyitrai Izr. Hitközségi Népiskola új épületének felavatása alkalmából. Nyitrán, 1898. évi deczember hó 8. (szerk.)
  • 1899 Emléklap. Libertiny Gusztáv királyi tanácsos, a Nyitramegye királyi tanfelügyelője 30 évi áldásos munkásságának megünneplése alkalmából az ünneplő közönségnek ajánlja a megyei tanítói kar (szerk.)
  • 1918 Ágnes kisasszony. Nyitra
  • 1928 Építkezni fog a kispesti izr. hitközség. Nemzet Hírlap 1928. július 31., 2-3.

Jegyzetek

  1. pim.hu Magyar életrajzi index
  2. Erdélyi Lipót elhunytáról a kispesti hitk. gyászjelentése (A Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának iratai)
  3. Erberné Róth Mária gyászjelentése
  4. Egyenlőség 22/13, 10 (1903. március 29.)
  5. Hochberger László 1967: A mi kis templomunk. Uj Élet 22/24 (december 15.)
  6. Herein Károly 1937: Kispest megyei város. In: Ladányi Miksa (szerk.): Magyar városok monografiája 21. Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszentimre. Budapest, 140.
  7. Egyenlőség 52/41, 11 (1932. július 29.)
  8. Egyenlőség 43/15, 12 (1924. április 12.)
  9. Esti Kurir 8/281, 4 (1930. december 10.)
  10. Nemzeti Ujság 15/194, 1 (1933. augusztus 27.)
  11. Magyar Hirlap 41/137, 2 (1931. június 20.)
  12. Izraelita Tanügyi Értesítő 11/16, 282 (1886. december 1.)
  13. Egyenlőség 30/23, 103 (1911. június 1.); Ujvári Péter 1929 (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon. Budapest, 566.
  14. Lakatos Éva 1981: Magyar irodalmi folyóiratok. Budapest, 1656, 1660.
  15. Albrecht Ferenc 1937: A kispesti sajtó története. In: Ladányi, 190; 1999 Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest. Budapest, 233.
  16. Egyenlőség 27/27, 11 (1908. július 5.)
  17. Egyenlőség 36/16, 14 (1917. április 28.)

Források

  • 1931 Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, negyedik körzet. Budapest, 301.

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. Honda CB1100RProdusenHondaTahun Produksi1981-1983KelasMotor sportMesin1.062 cc (64,8 cu in) 4-silinder segaris, 4-langkah, berpendingin udara, DOHC, 16-katupBore x Stroke700 mm × 690 mm (27,6 in × 27,2 in)...

 

Goodbye MotherPoster filmNama lainVietnamThưa mẹ con đi SutradaraTrịnh Đình Lê MinhPemeranLãnh ThanhVõ Điền Gia HuyHồng ĐàoTanggal rilis 16 Agustus 2019 (2019-08-16) Durasi106 menitNegaraVietnamBahasaVietnam Goodbye Mother (bahasa Vietnam: Thưa mẹ con đi) adalah film sosio-psikologis Vietnam yang mengangkat tema isu LGBT. Film ini menandai debut penyutradaraan dari Trịnh Đình Lê Minh. Film ini dirilis pada tahun 2019 dan menampilkan pemeran utama yait...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Bandits ballet – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2024) (Learn how and when to remove this template message) Ekaterina Vazem in the Petipa/Minkus Les Brigands, St. Petersburg, 1875 The Bandits (French: Les Brigands) is a grand ball...

Finnish social scientist and politician You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Finnish. (December 2020) Click [show] for important translation instructions. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into the English Wikipedia. Do not tra...

 

Bentuk asli dari nama pribadi ini adalah Jancsó Miklós. Artikel ini menggunakan rangkaian nama Barat. Miklós JancsóJancsó di rumahnya, 2000Lahir(1921-09-27)27 September 1921Vác, HungariaMeninggal31 Januari 2014(2014-01-31) (umur 92)Budapest, HungariaPekerjaanSutradara, penulis latar, produser, aktorTahun aktif1950–2014Suami/istriKatalin Wowesznyi (1949–1958)Márta Mészáros (1958–1968)Zsuzsa Csákány (1981–2014; kemayiannya) Miklós Jancsó (bahasa Hungaria: [ˈ...

 

هذه المقالة لا تحتوي إلّا على استشهادات عامة فقط. فضلًا، ساهم بتحسينها بعزو الاستشهادات إلى المصادر في متن المقالة. (مايو 2016) رفعت الأسد نائب رئيس الجمهورية العربية السورية لشؤون الأمن القومي في المنصب11 مارس 1984 – 8 فبراير 1998 الرئيس حافظ الأسد عضو القيادة القطرية لحزب البعث ...

Chemical compound JimscalineClinical dataRoutes ofadministrationOralATC codenoneLegal statusLegal status In general: uncontrolled Identifiers IUPAC name (R)-(2,3-dihydro-4,5,6-trimethoxy-1H-inden-1-yl)aminomethane CAS Number890309-57-6 NPubChem CID11673493ChemSpider9848222 NCompTox Dashboard (EPA)DTXSID30470414 Chemical and physical dataFormulaC13H19NO3Molar mass237.299 g·mol−13D model (JSmol)Interactive image SMILES COC1=C(C(=C2CC[C@H](C2=C1)CN)OC)OC InChI InChI=1S/C13...

 

Bencana alam (Inggris: Natural disaster), adalah suatu peristiwa yang terbagi menjadi dua berdasarkan pemicunya. Pertama, bencana yang terjadi secara alami dapat berupa banjir, letusan gunung berapi, gempa bumi, tsunami, tanah longsor, badai salju, kekeringan, hujan es, gelombang panas, hurikan, badai tropis, taifun, tornado, kebakaran liar dan wabah penyakit.[1] Beberapa bencana alam terjadi tidak secara alami.[1] Contohnya adalah kelaparan, yaitu kekurangan bahan pangan ...

 

Women's 3000 metres at the 2016 IAAF World Indoor ChampionshipsVenueOregon Convention CenterDatesMarch 20Competitors13 from 9 nationsWinning time8:47.43Medalists  Genzebe Dibaba   Ethiopia Meseret Defar   Ethiopia Shannon Rowbury   United States← 20142018 → Video on YouTube Official Video 2016 IAAF WorldIndoor ChampionshipsTrack events60 mmenwomen400 mmenwomen800 mmenwomen1500 mmenwomen3000 mmenwomen6...

Senior diver rating in US Navy The United States Navy master diver is the highest warfare qualification obtainable by a member of U.S. Navy diving community. A master diver is an enlisted person who typically has the most experience and knowledge on all aspects of diving and underwater salvage. Designation A master diver is qualified to wear the master diver badge. An enlisted member who obtains master diver status is authorized to have the warfare designator (MDV) after his/her rating design...

 

Protected area Vallée de Mai Nature ReserveUNESCO World Heritage SiteLocationPraslin, SeychellesCriteriaNatural: (vii), (viii), (ix), (x)Reference261Inscription1983 (7th Session)Area19.5 ha (48 acres)Websiteseychelles.travel/en/explore/attractions/1906Coordinates4°19′45″S 55°44′15″E / 4.32917°S 55.73750°E / -4.32917; 55.73750Location of Vallée de Mai in SeychellesShow map of SeychellesVallée de Mai (Indian Ocean)Show map of Indian Ocean Vallée...

 

Vakarel (Bulgarian: Вакарел) is a village, 41 km (25 mi) away from Sofia, the capital of Bulgaria. View of Vakarel Trakiya motorway Vakarel junction Vakarel Town hall Population: 1984 people. It is situated in the Sredna Gora mountains, within Ihtiman Municipality. The village is an important transport knot along the Sofia - Plovdiv railway route. The Trakiya motorway runs near Vakarel. Vakarel is 822 meters above sea level. About 1 km (1 mi) away from the village i...

Contemporary genre of German music intended for use in churches Neues Geistliches LiedSinger and band, a typical group performing contemporary sacred songsGenreSongmusicalComposed1961 (1961)–present Neues Geistliches Lied (German: [ˈnɔʏəs ˈɡaɪstlɪçəs ˈliːt], lit. new spiritual song), abbreviated NGL, is a music genre of songs in German intended for church usage, and based on contemporary lyrics and with music by contemporary composers. History The idea to reach youn...

 

  「习壳郎」和「习氏甲虫」均重定向至此。关于此甲蟲所映射的對象,请见「习近平」。关于习近平的其它称呼,请见「對習近平的負面稱呼」。 習氏狼條脊甲 科学分类 界: 动物界 Animalia 门: 节肢动物门 Arthropoda 纲: 昆虫纲 Insecta 目: 鞘翅目 Coleoptera 科: 步行蟲科 Carabidae 属: 狼條脊甲屬 Rhyzodiastes 种: 習氏狼條脊甲 R. xii 二名法 Rhyzodiastes xiiC. B. Wang, 2016[1...

 

Public university in London, England Kingston Polytechnic redirects here. For the Indian school, see Kingston Polytechnic College. This article is about the university in London, England. For other uses, see Kingston University (disambiguation). Kingston University LondonCoat of arms of the universityMottoLatin: Per Scientiam Progredimur [1]Motto in EnglishThrough Learning We Progress [1]TypePublicEstablished1992; 32 years ago (1992) – gained Universit...

Traffic junction In the field of road transport, a turnaround is a type of junction that allows traffic traveling in one direction on a road to efficiently make a U-turn (to reverse course and travel the opposite direction) typically without backing up or making dangerous maneuvers in the middle of the traffic stream. While many junction types permit U-turns, the term turnaround often applies to road junctions built specifically for this purpose. Junction types designed specifically for U-tur...

 

Brothels for members of the Wehrmacht and the SS German soldiers entering a Soldatenbordell in Brest, France (1940). The building is a former synagogue. Military brothels (German: Militärbordelle) were set up by Nazi Germany during World War II throughout much of occupied Europe for the use of Wehrmacht and SS soldiers.[1] These brothels were generally new creations, but in the west, they were sometimes expansions of pre-existing brothels and other buildings. Until 1942, there were a...

 

Swiss mathematician (1655–1705) For other family members named Jacob, see Bernoulli family. Jacob BernoulliBorn(1655-01-06)6 January 1655Basel, SwitzerlandDied16 August 1705(1705-08-16) (aged 50)Basel, SwitzerlandEducationUniversity of Basel(D.Th., 1676; Dr. phil. hab., 1684)Known forBernoulli differential equationBernoulli numbersBernoulli's formulaBernoulli polynomialsBernoulli mapBernoulli trialBernoulli processBernoulli schemeBernoulli operatorHidden Bernoulli modelBernoulli s...

German Catholic moral theologian (1912-1998) Bernhard Häring (1912–1998) Bernhard Häring: Signature 1963 Bernard Häring, CSsR (10 November 1912 – 3 July 1998) was a German moral theologian and a Redemptorist priest in the Catholic Church.[1] Life Häring was born at Böttingen in Germany to a prosperous farmer. In 1934, he entered the Congregation of the Most Holy Redeemer, was ordained a priest in 1939, and completed doctoral studies moral theology in obedience to his superior...

 

Japanese tennis player This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Taro Daniel – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2014) (Learn how and when to remove this message) Taro Da...