I. Baszileiosz második felesége, a korábbi ágyasa, Irén (1306 körül–1382) trapezunti úrnő lett, akit bigámia révén vett el 1339. július 8-án, mivel nem vált el első feleségétől, így az ebből a kapcsolatból született gyermekek törvénytelennek számítottak. I. Baszileiosz első felesége Palaiologosz Irén azonban nem szült gyermekeket, és férjét megmérgezve1340-től 1341-ig Trapezunt császárnőjeként uralkodott.
1341-ben I. Irén trapezunti császárnő kezét felajánlották a volt férje Konstantinápolyban élő nagybátyjának Komnénosz Mihály (1284/85–1355 után) hercegnek, aki ekkor már özvegy volt,[1] és hajón elindult Trapezuntba. Közben I. Irén császárnőt 1341. július 17-én a sógornője, az apáca Anna elmozdította a trónról, és ő maga foglalta el a trónt. A trónfosztott császárnő 1341. július 30-án Trapezuntba érkező vőlegényét, a saját nagybátyját, aki a megérkezésekor császárrá kiáltatta ki magát, pedig elfogatta, és börtönbe záratta.
Irén 1341. augusztus 10-én még életben volt, amikor egy latin gályán próbált Konstantinápolyba menekülni, de további sorsa nem ismert, így feltételezhetően azután még Trapezuntban veszthette életét.
Isenburg, Wilhelm Karl, Prinz zu: Die Kaiser von Byzanz (1057–1185) und Trapezunt (1204–1462) a. d. H. Komnenos, Tafel 142., In: W. K. P. z. I.: Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staten II., J. A. Stargardt, Berlin, 1936. (második kiadás: Marburg, 1965.)
Isenburg, Wilhelm Karl, Prinz zu: Die Kaiser von Byzanz a. d. H. Palaeologos (1261–1453), Tafel 144., In: W. K. P. z. I.: Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staten II., J. A. Stargardt, Berlin, 1936. (második kiadás: Marburg, 1965.)
Jackson Williams, Kelsey. „A Genealogy of the Grand Komnenoi of Trebizond” (angol nyelven). Foundations: The Journal of the Foundation for Mediaeval Genealogy2006 (2.3), 171–189. o. (Hozzáférés: 2019. december 17.)
Rüdt-Collenberg, Wipertus Hugo: The Rupenides, Hethumides and Lusignans: The Structure of the Armeno-Cilician Dynasties, Párizs, Klincksieck, 1963.
Schwennicke, Detlev: Die Komnenen II, 1081–1143, 1183–1185 Kaiser von Byzanz, 1204–1330, 1342–1349 Kaiser in Trapezunt, In: Detlev Schwennicke (szerk.): Europäische Stammtafeln: Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staaten, Neue Folge, Band II, Die außerdeutschen Staaten, Die regierenden Häuser der übrigen Staaten Europas, Tafel 175, Verlag von J. A. Stargardt, Marburg/Berlin, 1984.
Schwennicke, Detlev: Die Komnenen III, 1330–1342 und 1349–1461 Kaiser in Trapezunt, In: Detlev Schwennicke (szerk.): Europäische Stammtafeln: Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staaten, Neue Folge, Band II, Die außerdeutschen Staaten, Die regierenden Häuser der übrigen Staaten Europas, Tafel 176, Verlag von J. A. Stargardt, Marburg/Berlin, 1984.
Schwennicke, Detlev: Die Palaiologoi II, 1259 Kaiser in Nikaia, 1261–1376 und 1379–1391 Kaiser von Byzanz in Konstantinopel. In: Detlev Schwennicke (szerk.): Europäische Stammtafeln: Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staaten, Neue Folge, Band II, Die außerdeutschen Staaten, Die regierenden Häuser der übrigen Staaten Europas, Tafel 183, Verlag, Marburg/Berlin, 1984.
További információk
Cawley, Charles: Byzantium 1261–1453 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2019. december 17.)
Cawley, Charles: Trebizond (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2019. december 17.)
Marek, Miroslav: The Palaiologos family (angol nyelven). Euweb. (Hozzáférés: 2019. december 17.)
Marek, Miroslav: The Komnenos family (angol nyelven). Euweb. (Hozzáférés: 2019. december 17.)