DemNet
A DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány egy 1996 óta létező független, magyar civil szervezet. Víziója egy igazságosabb, egyenlőbb és fenntarthatóbb világ, amely az emberi jogok tiszteletben tartására épül. A DemNet missziójában kijelölt céljai a következők:
TevékenységekSzakpolitikai munkaA DemNet az elsők között kezdett el foglalkozni nemzetközi fejlesztési együttműködéssel mint szakpolitikával Magyarországon, különös tekintettel a fejlesztésfinanszírozásra . Kiadványaival és kutatásaival a magyar (és közép-európai) szempontok megjelenítésére törekszik a nemzetközi fejlesztéspolitikai gondolkodásban, célja továbbá a nemzetközi színtéren szerzett tudás és tapasztalat becsatornázása a magyarországi fejlesztéspolitikai gondolkodásba. Szemléletformáló kampányokA DemNet szemléletformáló főként a következő témákban végez kampánytevékenységet: globális kihívások, gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság, részvételiség. Demokratikus részvételi folyamatok megvalósítása, támogatásaA DemNet elkötelezett támogatója és megvalósítója olyan részvételi folyamatoknak és módszereknek, melyek az állampolgárok demokratikus bevonását célozzák a politikai döntéshozatalba, különös tekintettel a közösségi gyűlésekre.[1] A Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben[2] a DemNet szervezte meg Budapest első közösségi gyűlését 2020 szeptemberében klímaváltozás témában.[3][4][5] Nemzetközi projektek megvalósításaA DemNet több mint két évtizede valósít meg kapacitásfejlesztési programokat a Balkán és a Kaukázus országaiban, helyi civil szervezetekkel együttműködésben. Források
További információk
Kapcsolódó szócikkek
|