Czigler Győző

Czigler Győző
Született1850. július 19.[1][2]
Arad
Elhunyt1905. március 28. (54 évesen)[1][2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiCzigler Antal
Foglalkozása
IskoláiMagyar Képzőművészeti Egyetem
Halál okahirtelen szívmegállás
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (28-díszsor-10)
A Wikimédia Commons tartalmaz Czigler Győző témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Czigler Győző (Arad, 1850. július 19.Budapest, Ferencváros, 1905. március 28.) építész, műegyetemi tanár.[3]

Életpályája

Ifj. Czigler Antal építész[4] és Dittl Róza fiaként született.[5] Svájcból bevándorolt ősei három nemzedékre visszavezethetően építészek voltak. Kezdetben apjától tanult, majd a bécsi képzőművészeti akadémián Theophil Hansen tanítványa volt. 1871-től, apja halálát követően az ő megkezdett építkezéseit fejezte be (a borosjenői Rákóczi-vár restaurálása 1872-ben). Tanulmányutakat tett Németországban, Angliában és Franciaországban, majd Olaszország, Görögország és Törökország műemlékeit tanulmányozta.

1874-ben Budapesten telepedett le, és a székesfővárosi mérnöki hivatalban dolgozott. 1878-ban kapta az első komolyabb feladatot: ekkor építette az Andrássy úti Saxlehner-palotát. 1887-ben a budapesti Műegyetem ókori építési tanszékének tanárává nevezték ki. 1894 és 1900 között a Magyar Mérnök és Építész Egyesület elnöke volt. Számos műszaki cikket írt, megalapította a magyar anyagvizsgálók egyesületét, alelnöke volt az Iparművészeti Társulatnak, építészeti felügyelője a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének, tagja a zágrábi és belgrádi mérnökegyesületnek, és részt vett számtalan szakbizottság funkciójában. 1905 januárjában, daganatos betegsége miatt visszavonult a munkából,[6] és állandó helyettesének Dvorák Edét nevezte ki, aki 21 éven keresztül munkatársa és asszisztense volt.[7] Végül 1905-ben, 55. életévében hunyt el. Halálát szívhűdés okozta.[8]

Emlékezete

Sírja a Kerepesi temetőben: 28-ds.-10. Dvorák Ede alkotása
  • I. Ferenc József magyar király és császár harmadosztályú Vaskorona-renddel tüntette ki.
  • Halála után Lyka Károly kritikus hangnemben írt róla: „(…) Művészete a Hansen-iskola hagyományain épült. Akkor Bécsé volt a vezetőszerep s Bécs építészete eklektikus vala. Czigler is teljesen a műtörténetben elkönyvelt régi stílusok különféle rendszerű rekonstrukciójában látta az építészet haladásának útját, így hát a modern művészettel nem tartott semmiféle rokonságot, sőt azzal szemben a legkonzervatívabb álláspontot foglalta el. (…)”
  • Halála után a Magyar Mérnök és Építész Egyesület róla elnevezett emlékérmet alapított.
  • 1905-től irodáját Dvorák Ede vezette tovább. Első években az egykori főnöke által elkezdett épületek befejezésével foglalkozott, melyek közül a legfontosabb a Széchenyi gyógyfürdő volt.

Stílusa

Czigler a stilisztikában mutatkozó konzervativizmusa mellett a műszaki megoldások terén a legmodernebb eszmék követője, egyszersmind buzgó terjesztője. A budapesti szűk szíjtelkek sűrű városszövetének fellazítására több kísérletet tett. Még 1894-ben tervezte a Hadik Endre hitbizománya számára 1895/6-ban épített Károly körúti bérházat, ahol a magánutca gondolatát elsőként próbálta megvalósítani, téres udvarokkal, zárt lépcsőházakkal és a függőfolyosók mellőzésével, az udvari homlokzat utcaszerű kiképzésével. Elsődleges célja az épületben az udvari lakások utcaiakkal egyenértékűvé tétele volt, amellyel a város fellazításának gondolata szerencsésen párosult. Terve csak részben sikerülhetett, a hatalmas telek Rumbach utca felőli végének átépítésére nem volt lehetőség. Másodjára, 1900-ban a Gozsdu-udvar terveivel már világos és sikeres koncepciót dolgozott ki a nehéz feladat megoldására. A Károly körúti terveiben még preferált sorházszerű kiképzéssel szakítva, önálló pavilonok kialakításával oldotta meg a feladatot. Mindkét épület mérnöki szempontból úttörő alkotás.

Czigler épületei jellegzetes stílusjegyei alapján könnyedén felismerhetők. Rendkívüli kézügyessége, nagyszerű arányérzéke, alkotásaiban lépten-nyomon tetten érhető.

Legfontosabb művei

Budapesten

  • a Kereskedelmi Akadémia épülete (V., Alkotmány u. 9–11.; 1882)
  • Rózsák terei görögkatolikus templom (VII., Rózsák tere 8.; 1883)
  • a Havas Boldogasszony-templom toronykupolája (I., Mészáros utca 1.; 1884)
  • a IX. kerületi elöljáróság épülete (IX., Bakáts tér 14.; 1884)
  • a Moosmüller-féle bárház (I., Tóth Árpád sétány 22., Szentháromság utca 6.; 1884)
  • Saxlehner-palota (VI., Andrássy út 3.; 1885)
  • az Országos Erdészeti Egyesületek háza (V., Alkotmány utca 6.; 1885)
  • Korányi-féle bérház az Erzsébet körúton (VII., Erzsébet körút 56.; 1885)
  • Luczenbacher-féle bérház a Teréz körúton (VI., Teréz körút 49. Podmaniczky utca 27.; 1886)
  • Bakáts téri bérház (IX., Bakáts tér 7.; 1887)
  • Károlyi utcai bérház (V., Károlyi utca 17.; 1887)
  • Kehrer-féle bérház (VII., Erzsébet körút 4.; 1887)
  • Károlyi Tibor-féle bérház (VI., Teréz körút 41.; 1891)
  • a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Erzsébet körúti palotája (VII., Erzsébet körút 1.; 1892)
  • az Országos (Dzsentri) Kaszinó Kossuth Lajos utcai palotája (V., Semmelweis utca 1–3.; 1895)
  • a Tudományegyetemi Alap Kossuth Lajos utcai bérpalotája (V., Kossuth Lajos utca 18.; 1895)
  • a Hadik-Barkóczy-féle Károly körúti bérpalota (VII., Károly körút 9.; 1896)
  • a Hunyadi téri vásárcsarnok (VI., Hunyadi tér; 1896)
  • a Hold utcai vásárcsarnok (V., Hold utca; 1897)
  • a Központi Statisztikai Hivatal főépülete (II., Keleti Károly u. 5–7.; 1897)
  • a régi Városház téren álló Szapáry-palota (V., Váci utca 25.; 1898)
  • Magyar Királyi Vetőmagvizsgáló Állomás épületei (II., Kis-Rókus utca 15/a – Kitaibel Pál utca 4. – Keleti Károly utca 24.; 1900)
  • az Erzsébet Királyné Szanatórium épületei, jelenleg az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet (XII., Pihenő út; 1901)
  • a Gozsdu-udvar (VII., Király utca 13.; 1901)
  • Herman Ottó úti mezőgazdasági kutatótelep (II., Hermann Ottó u. 15, 1901–1903)[9]
  • a Czigler-bérpalota (II., Frankel Leó út 5., Bodrog utca 2., Lipthay utca 6.; 1901)
  • Stefánia úti kastély (XIV., Stefánia út 26.; 1903)
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kémiai pavilonja (CH épület) (XI., Műegyetem rakpart; 1904)
  • Hőgyes Endre utcai bérház (IX., Hőgyes Endre utca 7–9.; 1904)
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizikai pavilonja (F épület) (XI., Műegyetem rakpart; 1905)
  • a volt Geist-bérpalota (I., Döbrentei tér 6., Horgony utca 2–6.; 1905, lebontották)
  • Széchenyi gyógyfürdő (Dvorák Edével együtt; 1913)
  • az állami szőlészeti kísérleti állomás Budán
  • a Budapesti Hírlap székháza
  • az 1900-as évekből valók a Pesti Vigadó átalakítási tervei
  • a Gourmand eszpresszó (Magyar Mérnök- és Építész-Egylet székháza)
  • a Margit körúti elemi iskola
  • a polgári és királyi serfőzők telepei Kőbányán (ma Dreher Sörgyárak Zrt.)

Máshol

Templomok

Galéria

Jegyzetek

  1. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. a b http://arch-pavouk.cz/index.php/architekti/837-czigler-viktor, http://web.archive.org/web/20230722141625/http://arch-pavouk.cz/index.php/architekti/837-czigler-viktor
  3. Képzőművészeti Kislexikon. Budapest, 1973. 126. old.
  4. A Művészeti kislexikon szerint születési adatai ismeretlenek. Arad környékén dolgozott klasszicista illetve kora romantikus stílusban.
  5. A szülőkre vonatkozó információk a halotti anyakönyvből származnak. Halálesete bejegyezve a Bp. IX. ker. állami halotti akv. 758/1905. folyószáma alatt.
  6. Czigler Győző meghalt. Magyarország. 12. évf. 79. sz. 1905. 03. 29. 6. o.
  7. Fővárosi Közlöny, 16. évf. 30. sz. 1905. 04. 11. 526. o.
  8. Halálesete bejegyezve a Bp. IX. ker. állami halotti akv. 758/1905. folyószáma alatt.
  9. https://www.budaipolgar.hu/helytortenet/kutatointezet.html
  10. studhist.blog.hu

Források

  • Képzőművészeti Kislexikon. Budapest, 1973. 126. old.

További információk

Read other articles:

South Korean television series This article is about the South Korean television series. For the American television series of the same name that ran from 1987-95, see Full House. Full HousePromotional posterGenreRomanceComedyDramaBased onFull Houseby Won Soo-yeonWritten byMin Hyo-jungDirected byPyo Min-sooStarringSong Hye-kyoRainHan Eun-jungKim Sung-sooTheme music composerDestiny 운명 WHY (와이)ComposerLee Kyung-supCountry of originSouth KoreaOriginal languageKoreanNo. of episodes16Produ...

 

Federal administrative body of Canada Government of CanadaFrench: Gouvernement du CanadaFederal governmentGovernment of Canada wordmarkOverviewEstablishedJuly 1, 1867 (1867-07-01)Country CanadaLeaderPrime Minister Justin TrudeauAppointed byGovernor General Mary SimonMain organPrivy Council (de jure)Cabinet (de facto)Responsible toHouse of CommonsHeadquartersOttawaWebsitewww.canada.ca The Government of Canada (French: Gouvernement du Canada) is the body responsible for the ...

 

كأس جمهورية أيرلندا 2007 تفاصيل الموسم كأس جمهورية أيرلندا  البلد جمهورية أيرلندا  المنظم اتحاد أيرلندا لكرة القدم  البطل نادي كورك سيتي  كأس جمهورية أيرلندا 2006  كأس جمهورية أيرلندا 2008  تعديل مصدري - تعديل   كأس جمهورية أيرلندا 2007 (بالإنجليزية: 2007 FAI Cup)‏ هو م...

Asteroid This article needs to be updated. The reason given is: New Arecibo radar results presented at the 8th IAA Planetary Defense Conference in April 2023[1]. Please help update this article to reflect recent events or newly available information. (April 2023) (52768) 1998 OR2Arecibo Observatory radar image of 1998 OR2 with a crater on 18 April 2020Discovery[2][3]Discovered byNEATDiscovery siteHaleakala Obs.Discovery date24 July 1998DesignationsMPC...

 

OTAN vs.Pacte de Varsovie Chars M48 Patton de la 7e armée des États-Unis face aux T-55 de l'Armée de terre soviétique à Checkpoint Charlie, Berlin, en octobre 1961. Informations générales Date 1955 à 1991 Lieu Europe Issue Chute des régimes communistes en Europe entraînant la dissolution du pacte de Varsovie Belligérants Pays membres de l'OTAN[1],[2] Pays membres du pacte de Varsovie[3],[4] Forces en présence États-Unis (en Europe) : 326 400 RFA : 494 300 Gde...

 

Metro NoidaNoida metro logoInfoPemilikNoida Metro Rail CorporationJenisRapid TransitJumlah jalur1 (beroperasi) 2 (planned)Jumlah stasiun21Pimpinan utamaKamran Rizvi, IAS (Chairman) Ritu Maheshwari, IAS (Direktur Utama)Kantor pusatBlock-III, Ganga Shopping Complex, Sector-29, Noida, Uttar Pradesh[1]Situs webNMRCOperasiDimulai25 Januari 2019OperatorDelhi Metro Rail Corporation[2]Panjang kereta4 rangkaianWaktu antara10-15 menitTeknisPanjang sistem29,7 km (18,5 mi)Lebar...

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: コルク – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL(2017年4月) コルクを打ち抜いて作った瓶の栓 コルク(木栓、�...

 

Men's combinedat the XXI Olympic Winter GamesThe on-hill podium ceremony.From left: Ivica Kostelić (silver), Bode Miller (gold)and Silvan Zurbriggen (bronze)VenueWhistler CreeksideWhistler, British Columbia CanadaDateFebruary 21Competitors52 from 22 nationsWinning time2:44.92Medalists Bode Miller  United States Ivica Kostelić  Croatia Silvan Zurbriggen  Switzerland← 20062014 → Alpine skiing at the2010 Winter OlympicsCombinedmenwomenDownhi...

 

Swedish explorer, geologist, and paleobotanist (1850–1921) Alfred Gabriel Nathorst Alfred Gabriel Nathorst (7 November 1850 – 20 January 1921) was a Swedish Arctic explorer, geologist, and palaeobotanist. Life He was born in Väderbrunn in Sweden. Nathorst's interest in geology was awakened by Charles Lyell's Principles of Geology and, at the age of 21, Nathorst visited Lyell in England in 1872.[1] Nathorst was employed at the Geological Survey of Sweden in 1873–84. He was ...

Directeur général de la Caisse des dépôts et consignations Titulaire actuelÉric Lombarddepuis le 8 décembre 2017 Création 1816 Premier titulaire Antoine du Tremblay de Saint-Yon modifier  Cet article recense, par ordre chronologique, les hauts fonctionnaires de la France qui ont occupé le poste de directeur général de la Caisse des dépôts et consignations depuis sa création en 1816. Liste Décret de nomination Directeur général Photo 29 mai 1816 [Bull. 1] baron Antoine du...

 

此条目序言章节没有充分总结全文内容要点。 (2019年3月21日)请考虑扩充序言,清晰概述条目所有重點。请在条目的讨论页讨论此问题。 哈萨克斯坦總統哈薩克總統旗現任Қасым-Жомарт Кемелұлы Тоқаев卡瑟姆若马尔特·托卡耶夫自2019年3月20日在任任期7年首任努尔苏丹·纳扎尔巴耶夫设立1990年4月24日(哈薩克蘇維埃社會主義共和國總統) 哈萨克斯坦 哈萨克斯坦政府...

 

Archbishop of the Roman Catholic Church In this Spanish name, the first or paternal surname is Silva and the second or maternal family name is Álvarez Tostado. His ExcellenceAtenógenes Silva y Álvarez TostadoArchbishop of Morelia 1900–1911ArchdioceseMoreliaProvinceMoreliaSeeMoreliaAppointed31 August 1900[1]Installed27 November 1900Term ended26 February 1911PredecessorJosé Ignacio Árciga y Ruiz de ChávezSuccessorLeopoldo Ruiz y FloresOrdersOrdination30 November 1871Cons...

Satyawatiसत्यवतीIlustrasi Satyawati (Matsyagandi) dan Raja Santanu, oleh Raja Ravi Varma.Tokoh MahabharataNamaSatyawatiEjaan Dewanagariसत्यवतीEjaan IASTSatyavatīNama lainDurgandini, Gandawati, Matsyagandi, Yojanagandi, Kali, Basawi, Daseyi, Gandakali, KasturigandiKitab referensiMahabharata (Adiparwa), Hariwangsa, BhagawatapuranaAsalsungai YamunaKediamanHastinapuraProfesitukang perahu, nelayanAyahBasu (kandung)Dasabala/Dasaraja (angkat)SuamiSantanuAnak dari Parasar...

 

Cette page concerne l'année 1892 (MDCCCXCII en chiffres romains) du calendrier grégorien. Chronologies Dahomey : Entrée des troupes à Abomey. Le général Dodds, malade, est porté en hamac. Dessin de Louis Tinayre, d'après un croquis d'Abel Tinayre. Le Monde illustré, 28 janvier 1893.Données clés 1889 1890 1891  1892  1893 1894 1895Décennies :1860 1870 1880  1890  1900 1910 1920Siècles :XVIIe XVIIIe  XIXe  XXe XXIeMillénaires :-Ie...

 

American politician George W. CrouseMember of the U.S. House of Representativesfrom Ohio's 20th districtIn officeMarch 4, 1887 – March 3, 1889Preceded byWilliam McKinleySucceeded byMartin L. SmyserMember of the Ohio Senatefrom the 24th and 26th districtIn officeJanuary 4, 1886 – January 1, 1888Serving with George H. FordPreceded byS. P. WolcottSucceeded byJ. P. AlexanderGeorge H. Ford Personal detailsBornGeorge Washington Crouse(1832-11-23)November 23...

Bellator mixed martial arts events in 2012 2012 in Bellator MMAInformationPromotionBellator MMAFirst date airedMarch 9, 2012 (2012-03-09)Last date airedDecember 14, 2012 (2012-12-14)← 20112013 → 2012 in Bellator MMA was the sixth installment of the Bellator Fighting Championships,[1] which began on March 9, 2012.[2] The sixth season of Bellator was originally scheduled to begin on March 2, 2012. However, the debut was pushed ...

 

Chemical compound SilodosinClinical dataTrade namesUrief, Rapaflo, Silodyx, othersOther namesKAD-3213, KMD-3213AHFS/Drugs.comMonographMedlinePlusa609002Routes ofadministrationBy mouthATC codeG04CA04 (WHO) Legal statusLegal status AU: S4 (Prescription only)[1][2] CA: ℞-only[3] US: ℞-only[4] EU: Rx-only[5][6] In general: ℞ (Prescription only) Pharmacokinetic dataBioavailability32%Protein binding96.6%M...

 

Questa voce sull'argomento politici statunitensi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. John Connally 61º Segretario al TesoroDurata mandato11 febbraio 1971 –12 giugno 1972 PresidenteRichard Nixon PredecessoreDavid M. Kennedy SuccessoreGeorge Shultz 39º Governatore del TexasDurata mandato15 gennaio 1963 –21 gennaio 1969 PredecessorePrice Daniel SuccessorePrest...

English steeplechase horse race This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: 2012 Grand National – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2012) (Learn how and when to remove this message) Horse race 2012 Grand NationalGrand NationalLocationAintree RacecourseDate14 April 2012Winning horse Neptun...

 

För andra betydelser, se Aftonbladet (olika betydelser). Aftonbladet PublikationstypKvällstidningGrundad6 december 1830 (193 år sedan)LandSverige HuvudkontorVästra Järnvägsgatan 21, Stockholm, Sverige[1]GrundareLars Johan Hierta ChefredaktörLotta Folcker[1]Ansvarig utgivareLotta Folcker[1]Politisk redaktörAnders Lindberg[2]Politisk beteckningOberoende socialdemokratisk[1][3]SpråkSvenskaFrekvensDagligUpplaga76 968 (maj 2017)[4]FormatTabloidFörlagSchibsted HuvudägareSchibsted ASA –...