Csü Po (labdarúgó)

Csü Po
Személyes adatok
Születési dátum1981július 15. (43 éves)
Születési helyTiencsin, Kína
Állampolgárságkínai
Magasság181 cm
Posztcsatár
Felnőtt klubok1
IdőszakKlubMérk.(Gól)
2000–2009Kína Csingtao Jonoon201(51)
2010–2014Kína Kujcsou Rénhé106(27)
2014–2015Kína Csingtao Huanghaj19(2)
2016Kína Tiencsin Teda2(0)
Válogatottság
2001–2013Kína Kína78(18)
1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
SablonWikidataSegítség

Csü Po (egyszerűsített kínai írással: 曲波; Tiencsin, 1981. július 15. –) kínai válogatott labdarúgó. Tagja volt a 2002-es világbajnokságon szereplő kínai válogatott keretének.

Pályafutása

Klubcsapatokban

Csü Po szülővárosának csapatában, a tiencsini Lokomotívban kezdte pályafutását, majd 2000-ben szerződött a Csingtao Jonoon csapatához. Első bajnoki idényében tizenhét bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken pedig nyolc gólt szerzett, teljesítménye elismeréséül pedig őt választotta a Kínai labdarúgó-szövetség a szezon végén az év fiatal labdarúgójának.[1] Az ezt követő időszakban is meghatározó tagja maradt a csapatának, szerepelt a 2002-es világbajnokságon is, és az ott nyújtott teljesítményével felhívta magára az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur figyelmét is. Az angol klubnál egy hónapot töltött, végül nem kapott munkavállalási szerződést és így a csapat sem kínált neki kontraktust.[2] A Csingtaóhoz visszatérve a 2002-es szezon végén kupagyőzelmet ünnepelhetett.[3]

2010. február 22-én tíz év elteltével távozott a klubtól és a Kujcsou Rénhé játékosa lett,[4][5] ahol 2010. március 28-án mutatkozott be tétmérkőzésen.[6] 2014. június 3-án a Csingtao Huanghajban folytatta pályafutását,[7] itt 2014. július 19-én debütált tétmérkőzésen.

2016. január 5-én szülővárosába visszatérve a Tiencsin Teda játékosa lett a kínai élvonalban, a Szuperligában.[8] Összesen hat bajnokit játszott a csapat színeiben, 2017. március 2-án jelentette be visszavonulását.[9]

A válogatottban

A 2000-es U19-es Ázsia-bajnokságon négy gólig jutott a kínai korosztályos válogatott színeiben és szerepelt a 2001-es ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon is.[10] Teljesítményére a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Bora Milutinović is felfigyelt és meghívta a nemzeti csapat keretébe.[10] Részt vett a 2002-es világbajnokságon is. 2010. február 10-én a tokiói Ajinomoto stadionban 3-0 arányban legyőzte Dél-Korea csapatát, ezzel pedig megtörte a 32 éve, 1978 óta tartó nyeretlenségi szériáját riválisa ellen. A találkozó egyik legjobbja Csü Po volt, aki gólt ugyan nem szerzett, de mindegyik találatban kulcsszerepet játszott.[11] Szerepelt a 2011-es Ázsia-kupán és bár 2001 valamint 2011 között 78 alkalommal lépett pályára a válogatottban sérülések és egyéb okok miatt állandó helyet nem tudott kiharcolni magának a csapatban. Nem hívták meg a 2004-es Ázsia-kupán szereplő válogatottba sem, a 2007-es tornát pedig sérülés miatt kellett kihagynia.[12]

Játékstílusa

Csü Po elsősorban sebességéről volt ismert, gyors játékosnak számított nemzetközi szinten is.

Magánélet

Házas, 2011. november 11-én nősült meg.[13] Egy fiúgyermeke van, aki 2014. január 26-án született.[14]

Sikerei, díjai

Csingtao Jonoon
Kujcsou Rénhé
Kína
Egyéni elismerés

Jegyzetek

  1. Qǔ, Bǔ adatlapja a National-Football-Teams.com oldalon (angolul)
  2. Qu Bo blow for Spurs. bbc.co.uk, 2002. augusztus 29. (Hozzáférés: 2012. augusztus 10.)
  3. China 2002. rsssf.com, 2003. március 30. [2012. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 10.)
  4. Only in the CSL: Shaanxi Chanba Moving to Guizhou in 2012. wildeastfootball.net, 2011. december 6. (Hozzáférés: 2012. szeptember 21.)
  5. 国脚曲波正式加盟陕西队 450万转会费成准标王. sports.sohu.com, 2010. február 22. (Hozzáférés: 2012. augusztus 10.)
  6. Guizhou Renhe vs. Dalian Shide 1–1. soccerway.com, 2010. március 28. (Hozzáférés: 2012. augusztus 10.)
  7. 贵州人和官方宣布曲波转会中甲青岛海牛. sina.com, 2014. június 3. (Hozzáférés: 2014. június 3.)
  8. 曲波回应质疑:行不行球场见 盼起到传帮带作用. sports.sina.com, 2016. január 5. (Hozzáférés: 2016. január 5.)
  9. 前国脚曲波正式宣布退役 足坛再无“追风少年”. Sohu, 2017. március 2. (Hozzáférés: 2017. március 2.)
  10. a b BBC World Cup profile. bbc.co.uk, 2002. április 9. (Hozzáférés: 2012. augusztus 10.)
  11. "邓卓翔翻版世界杯经典 他的左脚也能拉小提琴". [2010. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
  12. AFC Asia Qualifying 2010. football-lineups.com, 2008. március 26. (Hozzáférés: 2012. augusztus 10.)
  13. 嵇玲. „昔日追风少年青岛大婚 曲波:结婚比踢球紧张”, 2017. október 1. 
  14. 曲波妻子生下男婴 喜得贵子取小名叫卡卡”, 163.com , 2017. október 1.. [2017. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. november 18.) 
  15. 足协杯-人和总分3-2恒大队史首夺冠 恒大三冠梦碎. Sports.sina.com.cn, 2013. december 7. (Hozzáférés: 2019. augusztus 19.)

Read other articles:

Elektrolisis Kolbe atau reaksi Kolbe adalah suatu reaksi organik yang dinamakan sesuai penemunya, Hermann Kolbe.[1][2] Reaksi Kolbe formalnya adalah dimerisasi dekarboksilatif pada dua asam karboksilat (atau ion karboksilat). Reaksi umumnya sebagai berikut: Jika digunakan suatu campuran dari dua karboksilat yang berbeda, seluruh kombinasinya umumnya dipandang sebagai struktur produk organik: 3 R1COO− + 3 R2COO− → R1−R1 + R1−R2 + R2−R2 + 6 CO2 + 6 e− Referensi ^ K...

 

AdolphePotret Adolphe karya Ludwig AngererAdipati NassauBerkuasa1839–1866PendahuluWilhelm, Adipati NassauPenerustidak ada (Nassau dianeksasi Prusia)Haryapatih LuksemburgBerkuasa1890–1905PendahuluWillem IIIPenerusGuillaume IVInformasi pribadiKelahiran(1817-07-24)24 Juli 1817Istana Biebrich, BayernKematian17 November 1905(1905-11-17) (umur 88)Puri HohenburgPemakamanWeilburgWangsaWangsa Nassau-WeilburgAyahWilhelm, Adipati NassauIbuPutri Louise dari Saxe-HildburghausenPasanganElizaveta M...

 

Ken'ichiKen'ichi Enomoto, a singing comedianGenderMaleOriginWord/nameJapaneseMeaningDifferent depending on the kanjiOther namesRelated namesKen, Kenji, Kenzo, Jun'ichi, Shin'ichi Ken'ichi or Kenichi (Japanese: けんいち, ケンイチ, pronounced [keɰ̃.i.tɕi]) is a masculine Japanese given name. Possible writings Ken'ichi can be written using different kanji characters and can mean: 賢一, wise, one 健一, healthy, one 憲一, constitution, one 謙一, humble, one 建一, build...

Pour les articles homonymes, voir Article 89 de la Constitution. Pour un article plus général, voir Constitution française du 4 octobre 1958. Article 89 de la Constitution du 4 octobre 1958 Données clés Présentation Pays France Langue(s) officielle(s) Français Type Article de la Constitution Adoption et entrée en vigueur Législature IIIe législature de la Quatrième République française Gouvernement Charles de Gaulle (3e) Promulgation 4 octobre 1958 Publication 5 octobre 1958 Ent...

 

Peta menunjukkan lokasi Anao Data sensus penduduk di Anao Tahun Populasi Persentase 19959.240—200010.0451.81%200710.8061.01% Anao adalah munisipalitas yang terletak di provinsi Tarlac, Filipina. Pada tahun 2010, munisipalitas ini memiliki populasi sebesar 11.263 jiwa dan 2.493 rumah tangga. Pembagian wilayah Secara administratif Anao terbagi menjadi 18 barangay, yaitu: Baguindoc (Baguinloc) Bantog Campos Carmen Casili Don Ramon Hernando Poblacion Rizal San Francisco East San Francisco West ...

 

Mongoose species in South Asia Small Indian mongoose Small Indian mongoose in Panna National Park Conservation status Least Concern  (IUCN 3.1)[1] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Mammalia Order: Carnivora Suborder: Feliformia Family: Herpestidae Genus: Urva Species: U. auropunctata Binomial name Urva auropunctata(Hodgson, 1836) Native distribution of the small Indian mongoose in 2016[1] Synonyms Mangusta auropunct...

追晉陸軍二級上將趙家驤將軍个人资料出生1910年 大清河南省衛輝府汲縣逝世1958年8月23日(1958歲—08—23)(47—48歲) † 中華民國福建省金門縣国籍 中華民國政党 中國國民黨获奖 青天白日勳章(追贈)军事背景效忠 中華民國服役 國民革命軍 中華民國陸軍服役时间1924年-1958年军衔 二級上將 (追晉)部队四十七師指挥東北剿匪總司令部參謀長陸軍�...

 

Pour les articles homonymes, voir Grimston. Harbottle Grimston Fonctions Président de la Chambre des communes d'Angleterre 25 avril – 29 décembre 1660 Monarque aucun (jusqu'au 29 mai, puis)Charles II Législature « Parlement de convention » Prédécesseur William Lenthall Successeur Edward Turnour Membre du Conseil d'État du Commonwealth d'Angleterre 23 février – 31 mai 1660 Master of the Rolls 3 novembre 1660 – 2 janvier 1685(24 ans, 1 mois et 30 jours) ...

 

Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Certaines informations figurant dans cet article ou cette section devraient être mieux reliées aux sources mentionnées dans les sections « Bibliographie », « Sources » ou « Liens externes » (août 2017). Vous pouvez améliorer la vérifiabilité en associant ces informations à des références à l'aide d'appels de notes. Lampadaires près du palais du Louvre. Cet article p...

1999 Taiwanese filmMarch of Happinessfilm posterTraditional Chinese天馬茶房Simplified Chinese天马茶房Literal meaningTianma Tea HouseHanyu PinyinTiān Mǎ Chá FángHokkien POJThian-má Tê Pâng Directed byLin Cheng-shengWritten byYeh Chin-shengTseng Yu-wenScreenplay byKo So-chingProduced byYeh Chin-shengStarringHsiao Shu-shenLim GiongLeon DaiLung Shao-huaDoze NiuChen Ming-changCinematographyTsai Cheng-huiEdited byChen Hsiao-jingHu Ju-sungMusic byChen Ming-changProductioncompanyG...

 

College women's basketball season 2023–24 North Dakota State Bison women's basketballWNIT Super 16ConferenceSummit LeagueRecord22–12 (13–3 Summit)Head coachJory Collins (5th season)Associate head coachDylan GeissertAssistant coaches Jaime Adams Michaela Crall Home arenaScheels CenterSeasons← 2022–232024–25 → 2023–24 Summit League women's basketball standings vte Conf Overall Team W   L   PCT W   L   PCT South Dakota State �...

 

Austrian racing driver (born 1959) Gerhard BergerBerger at the 1991 United States Grand PrixBorn (1959-08-27) 27 August 1959 (age 64)Wörgl, AustriaFormula One World Championship careerNationality AustrianActive years1984–1997TeamsATS, Arrows, Benetton, Ferrari, McLarenEnginesBMW, Ferrari, Honda, RenaultEntries210Championships0Wins10Podiums48Career points385Pole positions12Fastest laps21First entry1984 Austrian Grand PrixFirst win1986 Mexican Grand PrixLast win1997 German Grand Pr...

Former Benedictine monastery in Chertsey, Surrey, England Chertsey AbbeyMedieval stained glass with the arms of the abbey, a sword and the keys of St PeterMonastery informationOrderBenedictineEstablished666refounded: 964Disestablished1537Dedicated toSt PeterPeopleFounder(s)Saint ErkenwaldImportant associated figuresKing Frithuwald of SurreyKing Henry VISiteLocationChertsey, Surrey, EnglandCoordinates51°23′42″N 0°30′11″W / 51.3950°N 0.5031°W / 51.3950; -0.50...

 

Historic structure in Austin, Texas United States historic placeGethsemane Lutheran Churchand Luther HallU.S. National Register of Historic PlacesRecorded Texas Historic Landmark Show map of TexasShow map of the United StatesLocation1510 Congress Ave., Austin, TexasCoordinates30°16′40″N 97°44′22″W / 30.27778°N 97.73944°W / 30.27778; -97.73944Area0.2 acres (0.081 ha)Built1882Built byFredric Reichow, S. A. CarlsonArchitectAugust SwensonArchitectural ...

 

City in Alborz province, Iran For other places with a similar name, see Kuhsar. City in Alborz, IranKuhsar Persian: كوهسارCityKuhsarCoordinates: 35°57′55″N 50°47′34″E / 35.96528°N 50.79278°E / 35.96528; 50.79278[1]Country IranProvinceAlborzCountySavojbolaghDistrictChendarPopulation (2016)[2] • Total10,940Time zoneUTC+3:30 (IRST) Kuhsar (Persian: كوهسار[a] is a city in, and the capital of, Chendar Dis...

GP7200 Mesin GP7200 yang terpasang pada Airbus A380 Engine Alliance GP7200 adalah mesin jet turbofan yang diproduksi oleh Engine Alliance, sebuah perusahaan patungan antara General Electric dan Pratt & Whitney. Engine Alliance GP7200 menjadi satu dari dua pilihan mesin yang tersedia untuk Airbus A380 selain Rolls-Royce Trent 900. Desain dan pengembangan Sebuah mesin GP7200 menunggu pemasangan pada Airbus A380 Engine Alliance GP7200 pada awalnya dikembangkan sebagai mesin untuk pesawat Bo...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Maharashtra State Film Award for Best Actress – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2024) (Learn how and when to remove this message) Maharashtra State Film Award Maharashtra State Film Award for Best ActressThe 2024 recipient: Mrunmayee Deshpan...

 

American actor (1923–1965) For other people named Bobby Jordan, see Robert Jordan (disambiguation). This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Bobby Jordan – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2016) (Learn how and when to remove this message) Bobby JordanJordan in They Made Me a Cri...

Marc LanjeanBiographieNaissance 7 novembre 1903LimogesDécès 26 février 1964 (à 60 ans)Neuilly-sur-SeineSépulture Cimetière ancien de Neuilly-sur-SeineNom dans la langue maternelle Jean MarclandNom de naissance Jean Alciede Marie MarclandPseudonyme Marc LanjeanNationalité françaiseActivité CompositeurEnfants Dominique Marcland, Michel Marcland, Patrick MarclandVue de la sépulture.modifier - modifier le code - modifier Wikidata Sépulture de Marc Lanjean au cimetière ancien (div...

 

Questa voce o sezione sull'argomento comitati del Regno d'Ungheria non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Comitato di Verőceex comitato(HR) Virovitička županija (HU) Verőce vármegye LocalizzazioneStato Ungheria AmministrazioneCapoluogoOsijek Data di soppressione1920 (Trattato del Trianon) TerritorioCoordinatedel capoluogo45°33′...