Csernák Árpád
Csernák Árpád (Budapest , 1943 . augusztus 19. –) magyar író, színész, a Búvópatak főszerkesztője. A Magyar Írószövetség[ 3] és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének[ 4] a tagja.
Életpályája
Családja, tanulmányai
Csernák Árpád és Sőtér Mária gyermekeként született. 1962–től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, ahol 1966-ban végzett. 1967-ben feleségül vette Gera Katalin szobrászművészt. Két fiuk született; Máté (1968) és Bálint (1972).[ 5]
Munkássága
Egy évadot játszott a debreceni Csokonai Színházban . 1967-től 1969-ig, illetve 1973 és 1975 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1969-től 1973-ig a Békés Megyei Jókai Színházban szerepelt. 1975 és 1977 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott. 1977 óta a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. 1984-ben egy évadot játszott a József Attila Színházban . 1987-1988 között a Pécsi Nemzeti Színházban lépett fel.[ 5]
1967 óta jelennek meg írásai folyóiratokban, heti- és napilapokban. Többek között a Magyar Napló ban, a Polisz ban, a Vigíliá ban, a Confessió ban, a Hitel ben, a Tiszatáj ban, az Élet és Irodalom ban, az Árgus ban, a Kapu ban, a Remetei Kéziratok ban, a Pannon Tükör ben, a Napút ban, a Lyukasórá ban, a Jelenlét ben, a Film Színház Muzsiká ban, a Somogy ban, a Magyar Demokratá ban, az Új Dunatáj ban, az Új Horizont ban, a Népszavá ban, A céh ben, a Dunántúli Napló ban.
Megjelent egy elbeszélése az 1990/2-es Újhold Évkönyv ben. Novelláit lefordították angol, bolgár és olasz nyelvre. Antológiák: Nem sokaság... (Somogyi írók antológiája II. 2001; Örökség, kaposi Kiskönyvtár 20.); Az év novellái , 2002, 2003, 2004, 2005, 2007 (Magyar Napló); Földem (Válogatás somogyi alkotók műveiből; Somogy Megyei Önkormányzat, 2010), A találkozás kapuja (Stádium Kiadó, 2011), Szeged effekt , 2. (Areión Könyvek, 2012). 1992-ben néhány társával létrehozta és szerkesztette a Mondat című folyóiratot. 2002 augusztusában alapította a Búvópatak című polgári, kulturális és társadalmi havilapot, amelynek főszerkesztője is.
Színházi fellépései
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 117 . [ 6]
Komornyik (Anouilh: Apák iskolája)
Egyik rendőr (Hubay Miklós : Szüless újra, kedves)
Cherub; 2. népbeli; Kimón; 1. polgár; A tiszt; 1. mesterlegény (Madách Imre : Az ember tragédiája )
Vadius (Molière: Tudós nők)
Restio (William Shakespeare : Coriolanus)
John Proctor; Hathorne (Arthur Miller : A salemi boszorkányok)[ 7]
Simon bán; egy udvarnok (Katona József : Bánk bán)
Első őrmester (Visnyevszkij: Optimista tragédia )
Pivier (Deval: A potyautas)
Raksányi jurátus (Mária főhadnagy)
Karl; Végrehajtó (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása)
Harmadik fiú (Petrov: Rózsák tánca)
Hunyadi Mátyás (Vörösmarty Mihály : Czillei és a Hunyadiak)
Hadnagy (Gerencsér Miklós : A parancs)
Gaston (Anouilh: Torreádor keringő)
Cléante; Béralde (Molière: Képzelt beteg)[ 7]
Vax (Méhes György : Barbár komédia)
Nyikoláj Rosztov gróf (L. Tolsztoj: Háború és béke)
Robert főhadnagy (Nebáncsvirág)
Robespierre (R. Rolland: Július 14.)[ 7]
Liseo (Lope de Vega : A furfangos menyasszony)
Julien Morestan (Achard: A bolond lány)
Ladvenu; Monseigneur de la Trémouille főparancsnok (Shaw: Szent Johanna)
Kovács Ferenc (Darvas József : Szakadék)
I. kun főúr (Szigligeti Ede : A trónkereső)
Imrus (Szakonyi: Adáshiba)[ 7]
Aumerle hercege (William Shakespeare : II. Richárd)
George (Victor Eftimiu : A csavargó)
Molnár Ferdinánd (Illyés Gyula : Fáklyaláng)
Don Alonso szolgája (Lope de Vega : Dacból terem a szerelem)
2. magyar főúr (Kós Károly : István király)
Chupor Aladár (Csiky Gergely : Buborékok)
Utcai árus (Dosztojevszkij: Két férfi az ágy alatt)
ifj. Henry Percey (William Shakespeare : IV. Henrik)
Fjodor Ivanovics (Csehov: A manó)[ 7]
Nachtigall (Görgey Gábor : Lilla és a kísértetek)
Pilades királyfi (Bornemisza Péter : Magyar Elektra)
Prológus (Baranyi Ferenc : A lónak vélt menyasszony)
Dobi László (Páskándi Géza : Tornyot választok)
V. Henrik (William Shakespeare : V. Henrik)[ 5]
George (Baiesu: Mennyei boldogság)
Jenő, a férj, Gárdos cirkuszigazgató (Rejtő: Meg kell szakadni)
Ferenc szabó (Darvas József : Hunyadi)
Sebastian (William Shakespeare : Vízkereszt, vagy amit akartok)
Szavvics (Bulgakov: Boldogság)
Angolnay Leon (Witkiewicz: Az anya)
Gloster; Richard (William Shakespeare : VI. Henrik)[ 8]
Don Guritan; Alba gróf (Victor Hugo : Királyasszony lovagja)[ 7]
XIII. Habakuk (Kahlau: A király és a halászleány)
Fifi (Grochowiak: Kispofám, szereted a fagyasztott rózsát?)
Mufurc (William Shakespeare : Téli rege)
Kálmán (Csiky Gergely : A nagymama)
Jézus (Hernádi Gyula : Csillagszóró)
Aubespine gróf (Schiller: Stuart Mária)
Robert király (Németh László : VII. Gergely)
Koszih (Csehov: Ivanov)
Kapitány (Olesa: A három kövér)
Hivatalnok (Móricz Zsigmond : Rokonok)
Kertész (Nebáncsvirág)
Voltaire, Pangloss mester (Voltaire–Wheeler–Bernstein: Candide)[ 7]
Rizu-Rizu berber főparancsnok (Bulgakov: Bíbor sziget)
Orvos (Spiró György : Hajrá, Samu)
Tanácsi ember (Arden: Élnek, mint a disznók)
Áttentő Redáz (Lázár Ervin : Berzsián és Dideki)
Pembroke grófja (Dürrenmatt: János király)
Liebenberg (Marica grófnő)
Bálint (Sarkadi Imre : Oszlopos Simeon, avagy: lássuk, uramisten, mire megyünk)
Csavargó (Robert Thomas : Szegény Dániel)
D`Armagnac (Whiting: Ördögök)
Coulmier (Weiss: Marat/Sade)[ 7]
Fiesco (Schiller: A Genovai Fiesco összeesküvése)
Pinchard (Feydeau: Tökfilkó)
Lord Stanley; Rivers gróf (William Shakespeare : III. Richárd)
Tügel százados (Kocsis István : Megszámláltatott fák)
Király (Szélkötő Kalamona)
Fulgentius (Illyés Gyula : A kegyenc)[ 7]
Artyemij Filippovics Zemljanyika (Gogol: A revizor)
Carnero; Tiszt (Schnitzer: A cigánybáró)
Lotaringiai Károly (Weöres Sándor : A kétfejű fenevad)
Mr. Darling; Kampó Jácint (Barrie: Pán Péter)
von Berg (Lenz: A nevelő)
Parragh (Móricz Zsigmond : Úri muri)
Gratiano (William Shakespeare : A velencei kalmár)
Szerzetes Assisi Szent Ferenc (Aymé: Gróf Clérambard)
Ivan Poperollo (Hegedűs a háztetőn)
Mnyisek (Puskin: Borisz Godunov)
Férj; Gárdos (Rejtő Jenő: Meg kell szakadni!)
Pickering (Lerner–Loewe: My Fair Lady)[ 7]
Georgi Abasvili; Fogadós (Brecht: A kaukázusi krétakör)
December (Marsak: A bűvös erdő)
Kikiáltó (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés)
A vőlegény apja (Ibsen: Peer Gynt)
Macarthur tábornok (Christie: Tíz kicsi néger)[ 7]
Főminiszter (Svarc: Hétköznapi csoda)
Belügyminiszter (Hamvai Kornél : Körvadászat)
Dr. Kassai (Lázár Ervin : A kisfiú meg az oroszlánok)
Rudics Tamás (Deák Ferenc : Fojtás)
A főmérnök (Móricz Zsigmond : Rokonok)
Gottschalk (Kleist: A Heilbronni Katica avagy a tűzpróba)
Con Sweeney (Friel: Philadelphia, nincs más út!)
Vincenzo (Carlo Goldoni : A chioggiai csetepaté)
Szuszlenkó (Bogarjev: Volt lelkek)
Gottfried Van Swieten Báró (Shaffer: Amadeus)
Palojtay István (Mikszáth Kálmán : A Noszty fiú esete Tóth Marival)
Horatio (Shakespeare: Hamlet)[ 7]
Samrajev (Csehov: A sirály)[ 7]
Filmjei
Játékfilmek
Tévéfilmek
Művei
szerk.: Lengyel Balázs: Bemutató előtt , novellák, Mondat Alapítvány (1992). ISBN 963-211-867-7 [ 7] [ 9]
Este próba , novellák, Nap Kiadó (1994). ISBN 963-811-603-X [ 7]
A névtelen , novellák (Örökség 8.), Kaposi Kiskönyvtár (1996) [ 7] [ 10]
Fagyosszentek , prózák, versek, prózaversek, Berzsenyi Társaság (1998). ISBN 9638440066 [ 11]
Kések a párna alatt , regény, Kráter Műhely Egyesület (1999). ISBN 963-9195-04-9 [ 12]
Felnőtté tiporva (regény, társszerző: Gerencsér Zsolt, Kráter Műhely Egyesület, 2003)
A vörös bohóc és más démonok (válogatott és új novellák, Magyar Napló Kiadó, 2004)
Kék korláton sárga ernyő (prózák, Hungarovox Kiadó 2007)
A panzió – The pension (novellák két nyelven, 2009)
Két év. Egy kaposvári színész naplójából ; Hungarovox, Budapest, 2011
Csernák Árpád válogatott novellái (Kárpáti Kamil utószavával, Stádium Kiadó, 2013)
A doboz (kisregény, Orosz István grafikáival; Stádium Kiadó, 2014
Társasjátékok. Rövid prózák ; Stádium, Budapest, 2015
Olajfában lakozó ; fotó Ország László; Stádium, Budapest, 2017
A titokzatos áramlás örököse. Beszélgetés Csernák Árpáddal ; riporter Farkas Judit; Hungarovox, Budapest, 2018
Díjai
Jegyzetek
Források