A régi nemesi református chernelházi Chernel család sarja. Apja chernelházi Chernel György (1776–1833), 1797-ben a nemesi felkelők alhadnagya, Vas vármegye táblabírája, anyja domanoveci Zmeskál Terézia (1777–1820) volt. Apai nagyszülei chernelházi Chernel Jób (1737–1783), birtokos, és Magyary-Kossa Julianna (1750–1779) voltak. Anyai nagyszülei domanoveci Zmeskál Sámuel, földbirtokos és tsoóri Mecséry Zsuzsanna voltak. Az egyik sógora felsőőri Bertha Antal (1808–1874), Vas vármegye főjegyzője és követe, földbirtokos. A másik sógora dukai és szentgyörgyvölgyi Széll József (1801-1871), Vas vármegye főispánja, alispánja, országgyűlési képviselő, akinek a felesége felsőeőri Bertha Julianna (1817-1873) volt. Unokaöccse dr. Széll Kálmán (1843–1915) politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter volt.
Élete
Kőszegre, majd Pápára járt általános iskolába. Kőszegen kedves tanítója volt Széky Béla és a Hégel filozófiáját magyarázó Tarczy. Pozsonyban kezdett jogot tanulni, azonban tanulmányait Pesten végezte be, ahol egy évig a királyi táblánál is gyakornokoskodott mint jegyző. Hamarosan visszatért Vas vármegyébe, ahol 1840-ben táblabíró, majd két év múlva szolgabíró, és 1845-ben pedig a kőszegi járás főszolgabírája lett.[1]
Az alkotmány felfüggesztésekor ősei birtokára vonult vissza, és családja körében gazdálkodással foglalkozott. Csendes magányából 1861-ben az alkotmányosság felcsillanása rövid időre ismét előbbi helyére szólított, mig a megyék rendezésekor 1871. december 19.-én Vas vármegye alispánjává választották;[2] ezt 6 évig lelkiismeretes kitartással viselte, létesítvén az igen jó hírnevű, gazdag alapítványokkal rendelkező szombathelyi árvaházat. Ekkor hivatalát letévén, magányába vonult, és csak a megyei központi, közigazgatási bizottságok ülésein, a Deák Ferenc és a Nagy Sándor alapítványok, valamint a megyei árvaház kezelő bizottságainak gyűlésein vett részt.[1]1877-ben a következő vasi alispánná pedig unokaöccsét, dukai és szentgyörgyvölgyi dr. Széll Ignác (1845-1914) urat választották meg. 1878. április 16-án Chernel a Vas megyei az egészségügyi bizottság tagjává vált.
Munkásságát korán igénybe vette a református egyház is. Az őrségi vasi református egyházmegye 1850-ben tanácsbíróvá választotta. 1865-ben pedig segédgondnoksággal tisztelte meg, amely hivatalát, a református egyházmegye osztatlan bizalmát és ragaszkodását tapasztalván, Pap Gábor püspök úr szívélyes megkeresése folytán 1878-ban továbbra is megtartotta és mint ilyen a debreceni alkotmányozó zsinat tanácskozásaiban élénk részt vett. Az egyház és a vallás körül szerzett érdemei elismeréséül legfelsőbb helyről a királyi tanácsosi címmel tüntették ki.[1]
