A két oxfordi egyetemistának, Charley-nak és Jacknek égetően szükségük van kísérőre a barátnőikkel, Amyvel és Kittyvel tervezett randevújukhoz. Amikor a kinézett Donna Lucia d'Alvadorez, Charley nagynénje Brazíliából nem érkezik meg időben, ők ráveszik barátjukat, Lord Fancourt Babberlyt ("Babbs"), hogy játssza el nőnek álcázva annak szerepét. Az ebből a transzvesztitizmusból fakadó helyzetkomikum az, ami annyira vonzóvá teszi a darabot.
Fogadtatása
A premier 1892. február 29-én a Theatre Royalban, Bury St Edmundsban volt, s azóta már több mint 1500 előadásban. A darabot Londonban először 1892. december 2-án, a New York-i Broadwayn pedig 1893 októberében mutatták be, ahol azután négy évig ment.
A német nyelvű premierre 1893. szeptember 18-án,[1] a berlini Adolf-Ernst-Theaterben (a későbbi Thalia-Theater), Guido Thielscherrel a főszerepben került sor.[2] 1893 novemberében a színi együttest meghívták a potsdami Új Palotába, hogy előadják a császárnak darabjukat, amely egész Berlint megnevettette. Maximilian Harden kritikus cikket írt erről a vendégjátékról.[3] 1896. augusztus 15-én ünnepelte a darab 450. születésnapját.[4] A darabot először 1894-ben adták elő Bécsben.[5] 1911-ben Leo Melitz a darabot felvette kortárs drámai kalauzába mint az egyik leggyakrabban játszott darabot Németországban. Az 1920-as években még a berlini Deutsches Theaterben is bemutatták Max Reinhardt rendezésében, Werner Krauss-szal a címszerepben.
A darab a transzvesztitaszerepek meglehetősen tartós hullámát indította el. Ugyanakkor a századforduló táján nagy figyelmet fordítottak a homoszexualitásra, a transzvesztizmusra és Magnus Hirschfeld köztes elméletére (Szexológia – Történelem). 1901-ben a Vom Weibmann auf der Bühne című cikkében a szexuális köztes stádiumok évkönyvében egy csak kezdőbetűiről ismert orvos többek között azokról a férfiakról beszélt, akik évek óta tartó munkanélküliség és rágalmazás után hirtelen jó jövedelmet tudtak szerezni női ruházatban. Hirschfeld számos olyan esetet ír le az 1910-es években, amikor a férfiak csak egy ilyen rockszerep láttán kérdőjelezték meg saját szexualitásukat. Több olyan anekdotát is elmesél, amelyekben női ruhás férfiakat állítottak meg a rendőrök az utcán, és miután azt állították, hogy egy rockroll produkcióban vesznek részt, zavartalanul sétálhattak tovább. A darab anyagából tucatnyi variációt írtak, amelyeket kisebb-nagyobb színpadokon játszottak, és csak az 1910-től 1914-ig tartó években (legalább) 36 (még azonosítható) rockroll film került a német piacra.[6]
1948-tól 1950-ig a Frank Loesser és George Abbott által írt zenés változat Hol van Charley? címen futott, amelyet 1952-ben forgattak le. A musical német nyelvű premierje 1960. november 25-én volt Wo ist Charley? címmel, az Ulmi Színházban.[7]
Operettként a darabot zeneileg Ernst Fischer instrumentális darabjaival dolgozták át, és ennek megfelelő változatát dialógusokkal és szövegekkel a szintén rendező Dominik Wilgenbus készítette. Premierje 2014. január 4-én a müncheni Künstlerhausban volt.[8]
A Charley nénje a világ egyik legismertebb vígjátéka, és több mint száz nyelvre fordították le.
Filmadaptációk
A darabot többször leforgatták, először 1915-ben némafilmkéntOliver Hardy főszereplésével, 1925-ben pedig Sydney Chaplinnel, Charlie Chaplin testvérével. 1930-ban jelent meg egy hangosfilm Charles Ruggles, 1934-ben pedig egy német hangosfilm Erik Ode főszereplésével.
Az 1955-ös filmadaptációk Heinz Rühmann-nal Charley nénje (1956) és 1963-ból Peter AlexanderrelCharley nénje (1963) a címszereplők nagyon jól ismertek a német nyelvterületeken. 1954 decemberében az NWDR sugározta Charley nénjét a kölni Millowitsch Színházból, a Willy és Lucy Millowitsch testvérekkel a főszerepekben. Egy másik, a televízió számára készült színházi produkcióban Jörg Pleva játszotta a főszerepet. A rendező, Sönke Wortmann 1996-ban a darabot a televíziónak is leforgatta, Thomas Heinze főszerepében (Charley nénje). Már 1934-ben készült egy korai filmadaptáció, Robert A. Stemmle rendezésében, Paul Kemppel a címszerepben.
1975-ben készült egy szovjet televíziós adaptáció, amely hatalmas sikert aratott.
Történelmi rádiójáték
1925. október 20-án a NORAG (Hamburg) rádiójátékként élőben közvetítette a darabot, a felvétel lehetősége nélkül. Ernst Pündter rendezte.
Az előadók a következők voltak:
Karl Pündter: Sir Francis Chesney ezredes
Ernst Pündter: Stephan Spittigue, ügyvéd Oxfordban
Hans Freundt: Charley Wykeham, oxfordi diák
Hans Steffahn: Jack Chesney
Eduard Geerts: Lord Fanchurt Babberley, oxfordi diák (a „hamis” néni)
John Walter: Dasset, factotum az egyetemen
Lotte Schloß: Donna Lucia d' Alvadorez, Charley nénje
↑Anthony Slide. Great pretenders: a history of female and male impersonation in the performing arts (angol nyelven). Wallace-Homestead Book Co. (1986. december 7.). ISBN 0-87069-474-X
↑William Grange. Thielscher, Guido (1859–1941), Historical Dictionaries of Literature and the Arts (angol nyelven). Scarecrow Press (2006. december 7.). ISBN 0-8108-6489-4
↑University of Michigan. Die Zukunft (angol nyelven). Zukunft [etc.] (1893. december 7.)
↑Karl Friedrich Flögel, Max Bauer. Geschichte des Grotesk-Komischen, erweiterte, Georg Müller (1914. december 7.)
↑Reinhard E. Petermann. Wien im Zeitalter Kaiser Franz Josephs I. (német nyelven). R. Lechner (W. Müller) (1908. december 7.)
↑Spaß beiseite, Film ab: jüdischer Humor und verdrängendes Lachen in der Filmkomödie bis 1945, CineGraph (német nyelven). Edition Text + Kritik (2006. december 7.). ISBN 3-88377-803-6
↑Klaus Dermutz, Karin Messlinger. Die Außenseiter-Welten des Peter Zadek, Edition Burgtheater (német nyelven). Residenz (2001. december 7.). ISBN 3-7017-1243-3
Ez a szócikk részben vagy egészben a Charleys Tante című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
