Benkő Loránd szerint „a hazai nyelvtudomány korszaknyitó és korszakalkotó egyénisége”,[2]Hajdú Péter szerint „a magyarországi finnugrisztika megalapozója”.[3]
Életpályája
Egyetemi tanulmányait a Marburgi Egyetemen kezdte 1855-ben, majd egy évvel később a Göttingeni Egyetemen folytatta. Itt indogermanisztikát tanult, majd altajisztikával kezdett foglalkozni. Doktorátusát 1858-ban szerezte meg.
Göttingenben ismerkedett meg az ott tanuló Nagy Lajos teológussal és magyar diáktársaival. Puszta kíváncsiságból tudakolta a magyar nyelv sajátságait, és könyvből elkezdett magyarul tanulni. Akkoriban jelentek meg BerlinbenWilhelm Schott és Bécsben Anton Boller tanulmányai, melyekben a magyart az ugor, a török és a mongol nyelvekkel hasonlították össze. Ezeket olvasva Budenz hozzáfogott a török nyelv tanulásához, és megérlelődött benne a szándék, hogy ennek a nagy urál-altaji nyelvcsaládnak tüzetes tanulmányozására adja magát. Magyarországon akart magyarul tanulni, és amikor erről Hunfalvy Pál a hazatérő Nagy Lajostól értesült, levélben meghívta Magyarországra. A huszonkét éves Budenz 1858 májusában érkezett Pestre. Debrecenben és Érmelléken nyaralva olyan hamar elsajátította a magyar nyelvet, hogy már ugyanazon év őszén néhány értekezését magyarul írta meg.[4]
Eleinte a magyar nyelvet leginkább a törökkel hasonlítgatta, mert Hunfalvyval együtt azt hitte, hogy ezzel van legközelebbi rokonságban. Ezen kutatásai közben győződött meg arról, hogy a magyar–török egyezésnek nagyobb része csak szavak átvételén alapszik, s hogy voltaképpen a finnugor nyelvek (finn, lapp, vogul) a magyarnak a legközelebbi rokonai. Az alapszókincsben kívül a nyelvtani rendszer hasonlóságai és a számos rendszeres hangmegfelelés is a finnugor eredetet igazolják.[5] Miután egyértelművé vált a magyar nyelv finnugor eredete, Budenz József a teljes erejét az ugor nyelvhasonlításra fordította. 1868-ban magántanár lett a pesti egyetemen. Ugyanakkor jelent meg a Magyar és finn–ugor nyelvekbeli szó-egyezések című munkája. 1872 és 1892 között az akkor felállított „ural-altáji”, azaz finnugor összehasonlító nyelvészeti tanszék tanára volt, ez idő alatt egész iskolát nevelt fel. A hetvenes években alkotta legnagyobb munkáját, a Magyar-ugor összehasonlító szótárt (1873–1881), melyet az Akadémia nagydíjjal tüntetett ki. Ebben a magyar szókincs legrégibb rétegét elemzi, összevetve a rokon nyelvek megfelelő szavaival. E nagy műhöz sorakozott utóbb Az ugor nyelvek összehasonlító alaktana című munka, mely a nyelvtani alakok magyarázatát adja, ez azonban befejezetlen maradt. A hátrahagyott töredékeket tanítványa, Simonyi Zsigmond adta ki.[4]
Vámbéry Ármin1869-ben jelentette meg a Magyar és török–tatár szóegyezések című munkáját. Budenz keményen bírálta meg Vámbéry művét:
„Esőt adál uram, de nincs köszönet benne! — mondhatnám e jelentésemet befejezvén, én is, ha visszatekintek a szóhasonlítások nagy halmazára, melyet Vámbéry úr, nem nagy gonddal és lelkiismeretességgel összehányva, „magyar és török-tatár szóegyezések" czime alatt a magyar nyelvész közönségnek nyújtott, mint feleletét azon kérdésre: hogy mi és mennyi törökség van a magyar nyelvben? Hogy e feleletnek, úgy amint ő azt adta, semmi hasznát nem vehetjük, azt a fentebbi birálati jelentésem, úgy hiszem, eléggé megmutatta.”
– Budenz József - NyK. 10 : 128
Ezzel kitört az „ugor–török háború”, amely túlhaladt a tudományosság keretein. A nagyközönség eleinte még inkább Vámbéryval szimpatizált, de miután Budenz megnyerte a tudományos vitát, a közvélemény is elfogadta azt a tényt, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek közé tartozik, a török hatás pedig másodlagos.[6][7][8][9][10]
Vámbéry nem publikált többé az Akadémiai Kiadónál nyelvi-nyelvészeti témájú könyveket, és korábbi barátságuk is véget ért.
Vélemény a magyar helyesírás javításáról / a M. Tud. Akadémia Nyelvtudományi Bizottsága elé terjesztették Budenz József és Szarvas Gábor (1832–1895). Budapest, MTA, 1876. 14 p. ill.
Máté evangélioma moksa-mordvin nyelven / Tyumenyev A. fordításából bevezetéssel és szójegyzékkel közölt Budenz József. Budapest : MTA, 1881. 84 p. (Ser. Ugor füzetek : adalékok az ugor nyelvek ismeretéhez és összehasonlításához ; Klny. a Nyelvtudományi Közlemények 16. kötetéből.)
Zürjén nyelvmutatványok, Szerk. Budenz József és Halász Ignác, Ugor füzetek 2., Budapest, MTA, 1883.
A szegedi Nemzeti Pantheonban féldomborműves emléktábla őrzi emlékezetét.
Születésének 150. évfordulóján, 1986-ban emlékülést rendeztek Budapesten. Az ülésen előadást tartott Veli-Mikko Korhonen finn nyelvész így értékelte Budenz munkásságát: „Budenzet joggal nevezik az összehasonlító finnugor nyelvtudomány atyjának. Főművei, az első finnugor nyelveket egybevető szótár, illetve nyelvtan révén kiérdemelte ezt a címet.”[13]
Még a nagyközönség szívében is megrezdültek azok a gondolatok, amelyekkel egyízben Gyulai Pál üdvözölte: „Megkísérlem őt új címen ünnepelni: mint magyar hazafit, mint azon magyar tudósok és írók egyikét, kik az elnyomatás napjaiban küzdöttek a nemzetért. Ő akkor szerette meg nyelvünket, mikor azt üldözték, akkor csatlakozott hozzánk, mikor ellenségeink, de még egyes honfitársaink sem igen hittek jövőnkben. Magyar hazafi lett, élő bizonyossága annak, hogy nem a közös eredet, nem a faj teszi a nemzetet, hanem a nyelv, az eszmék, érzések és törekvések közössége”.
