Az 1920-as és 1930-as években zongoraművészként koncertezett hazájában, szerte Európában és az Egyesült Államokban egyaránt.[1]1927-ben elismerésben részesült az 1. Chopin zongoraversenyen, 1932-ben pedig – zongoraversenyével – komponistaként lett második helyezett a Kronenberg[2] Zeneszerzői Versenyen. Az elismerés ellenére, a kritika igen kedvezőtlenül fogadta a művet, emiatt a szerző röviddel azután megsemmisítette a kottát.[1]
A II. világháború alatt Varsóban kávéházat üzemeltetett (Salon Sztuki), amelyben klasszikus zenei koncerteket szervezett, ezzel támogatva a szűkölködő művészeket. Olyan neves muzsikusok léptek fel ott, mint Witold Lutosławski vagy Andrzej Panufnik. Ludwig van Beethovenszonátái és Antonín Dvořákvonósnégyesei mellett a saját művei, illetve Lutosławski, Grażyna Bacewicz és Roman Palester darabjai is szerepeltek a koncerteken.[3] A háború után is folytatta a koncertezést, egészen 1974-ig, amikor elhatározta, hogy teljesen a zeneszerzésnek és a tanításnak szenteli magát. Számos alkalommal vett részt jelentős nemzetközi zongoraversenyek zsűrijében, a Nemzetközi Chopin Zongoraverseny bíráló bizottságában például 1937-ben, 1949-ben, 1960-ban, 1965-ben és 1970-ben.[1]
Sokoldalú zongoraművész volt, széles repertoárral. Matematikusi gondolkodásának köszönhetően könnyen megértette a művek szerkezetét, belső logikáját. Nagyszerű technikai tudása következtében a legnehezebb és legösszetettebb darabokat is könnyedén játszotta. Műsorán barokk, klasszikus, romantikus és modern művek egyaránt szerepeltek. Legszívesebben Beethovenszonátáit, Chopinetűdjeit,[4]prelűdjeit és szonátáit, Lisztmagyar rapszódiáit, H-moll szonátáját, Debussy prelűdjeit és Prokofjev szonátáit játszotta. Olykor azzal vádolták, hogy a darabok értelmezésében inkább az ész, semmint az érzelmek játsszák a fő szerepet.[1]
Mała Kantata Dziecięca na Pochwałę Bozi i Słońca na 3-głosowy chór dziecięcy a cappella (Kis gyermekkantátaIsten és a Nap dicséretére, háromszólamú a cappella gyermekkarra, 1931)
Symfonia nr 1, 20 wariacji w formie symfonii (1. szimfónia – 20 változat szimfónia formában, 1938)
Symfonia nr 2 „Warszawska” (2. „Varsói” szimfónia, 1945)[10]
Recitativo na skrzypce lub wiolonczelę i organy (Recitativo hegedűre vagy csellóra és orgonára, 1946)
Recitativo e arietta na fortepian (Recitativo és arietta zongorára, 1947)
Dwanaście Etiud na fortepian (Tizenkét etűd zongorára, 1948)
Kantata na Pochwałę Pracy na głosy solowe, chór mieszany i orkiestrę (Kantáta a munka dicséretére, szóló énekhangra, vegyes karra és zenekarra, 1948)
Sześć Szkiców Symfonicznych na wielką orkiestrę symfoniczną (Hat szimfonikus vázlat, zenekarra, 1949)
Nasza Pieśń wersja I na chór mieszany i małą orkiestrę symfoniczną (A mi dalunk, 1. változat, vegyes karra és kis szimfonikus zenekarra, 1950)
Nasza Pieśń wersja II na chór mieszany (A mi dalunk, 2. változat, vegyes karra, 1950)
Nasza Pieśń wersja III na głos i fortepian (A mi dalunk, 3. változat, énekhangra és zongorára, 1950)
Prorok, Kantata na bas, chór żeński, chór męski i orkiestrę symfoniczną (A próféta, kantáta basszusra, női karra, vegyes karra és szimfonikus zenekarra, 1950)
Pokój, wersja I, Pieśń na głos i fortepian (Béke, 1. változat, énekhangra és zongorára, 1951)
Pokój, wersja II, Pieśń na chór mieszany a cappella (Béke, 2. változat, a cappella vegyes karra, 1951)
Pokój, wersja III, Pieśń na chór mieszany i fortepian (Béke, 3. változat, vegyes karra és zongorára, 1951)
Sonata na flet i fortepian (Szonáta fuvolára és zongorára, 1952)
Kwartet smyczkowy nr 2 (2. vonósnégyes, 1953)
Trzy Ludowe Pieśni Śląskie na chór mieszany (Három sziléziainépdal vegyes karra, 1955)
Lamento wersja I, wokaliza na sopran, klarnet i fortepian (Lamento Panasz, 1. változat, vocalise[11] szoprán hangra, klarinétra és zongorára, 1957)
The Great Fugue na kwartet smyczkowy i dwa zespoły smyczkowe (A nagy fúga, vonósnégyesre és két vonós együttesre, 1958)
Lamento wersja II, wokaliza na sopran i orkiestrę symfoniczną (Lamento, 2. változat, vocalise szoprán hangra és szimfonikus zenekarra, 1959)
Dziesięć Etiud na fortepian (Tíz etűd zongorára, 1960)
Symfonia nr 3 „Piano Concertante” na fortepian i orkiestrę (3. szimfónia – „Piano Concertante”, zongorára és zenekarra, 1963)[12]
Miniatura wersja I na skrzypce i fortepian (Miniatűr, 1. változat, hegedűre és zongorára, 1966)
Miniatura wersja II na skrzypce, altówkę i wiolonczelę (Miniatűr, 2. változat, hegedűre, brácsára és csellóra, 1966)
Mała Sonata na fortepian (Kis szonáta zongorára, 1977)
De Profundis na głos i organy (De profundis,[13] énekhangra és orgonára, 1977)
↑Władysław Edward Kronenbergzsidó származású lengyel mérnök, gyáros és zeneszerző volt. Komponistaként főként hazafias dalokat szerzett. Ő alapította 1881-ben a Varsói Zenei Társaságot, melynek 1885-ig az elnöke is volt
Ez a szócikk részben vagy egészben a Bolesław Woytowicz című lengyel Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
