Édesapja Bokányi Mihály bajai kőfaragó, fiatalon, szilikózisban hunyt el.[4]
Édesanyja Szedlacskó Julianna volt.[5] Nevelőapja, Kegyella Mihály - mélyen vallásos lévén - katolikus gimnáziumba íratta, és papnak szánta, de ő csupán két évet járt ki, majd kőfaragóinasnak állt.[4][6] A második ipari forradalom idején nőtt föl, amikor Magyarországon az ipari-gazdasági fejlődés óriási lendületet vett, nőtt az iparban foglalkoztatottak száma és az igény a kvalifikált szakmunkások iránt, akiknek az életkörülményei azonban élezték a társadalmi ellentéteket. Hamar részt vállalt és vezető szerephez jutott a szakszervezeti mozgalomban. 1890-ben részt vett az első magyarországi május elsejei munkásfelvonuláson. Német nyelvtudásának köszönhetően képviselhette szakmája dolgozóit az építőmunkások bécsi kongresszusán. De szakmája gyakorlását sem hagyta abba, faragta pl. a Mátyás-templom kőcsipkéit is.[4]
Politikai pályájának kezdete
A szociáldemokrata pártban nagy hatású beszédképessége[7] miatt tűnt ki. 1893-ban már küldött az MSZDP második kongresszusán.[4] 1894-től 1919-ig vezetőségi tagja és egyben szónoka is volt, s újságíróként is dolgozott. A marxista irodalom több termékét, így Marx, Engels, és Babel több művét is magyarra fordította.[6] 1896-ban sajtó alá rendezte a Kommunista kiáltvány első magyar fordítását, tőle származik a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelszó magyar megfogalmazása.[8]
1890-ben vezetésével megalakult az országos kőfaragó szakegylet.[9] 1895-ben a Népszava szerkesztője lett. Megalapította az építőmunkások szervezetét (MÉMOSZ), majd elnöki tisztét is betöltötte. Ugyanekkor megválasztották a betegsegélyező pénztár tisztviselőjévé is.[6] Az 1896-os választásokon Orosháza szociáldemokrata jelöltje volt, de gróf- és papellenes agitációja a képviselőséghez nem volt elég.[4]
A fiatal Szakasits Árpádot, aki 1907-ben lépett a Magyarországi Építőipari Munkások Országos Szövetségébe (MÉMOSZ), Bokányi Dezső - aki addigra a kor legnépszerűbb munkásvezetője és a budapesti kerületi munkásbiztosító pénztárnak igazgatója lett - a tanítványának tekintette, pártfogásába vette.[10] Politikusként ingadozott a radikálisretorika és a mérsékelt gyakorlati cselekvés között.[4]
Érett politikusként
1917 tavaszán a szociáldemokrata pártok stockholmi találkozóján a Garami Ernő vezette hattagú magyar küldöttség tagja volt. A forradalmi szocialista revolúció helyett az általános választójogért folytatott harcot. Valószínűleg ezért nem lett tagja a Károlyi Mihály nevéhez kötődő Nemzeti Tanácsnak, csupán később, amikor beválasztották a Budapesti Munkástanácsba.[4] Így 1918-ban, annak küldöttjeként[8][11][12] a belgrádi fegyverszüneti tárgyalásokon[13] és az aradi magyar–román tárgyalásokon is jelen volt. A köztársaság kikiáltásakor a Parlament előtti téren ő ismertette az I. számú néphatározatot (a népköztársaság megalakulásának dokumentuma). Bár Kun Béla és a kommunisták törekvéseit 1918-19-ig nem szívelte, végül elfogadta, sőt támogatta a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja egyesülését és csatlakozott a proletárdiktatúrához.[4] A Tanácsköztársaság időszakában a Forradalmi Kormányzótanács munkaügyi és népjóléti népbiztosaként működött, később a Vörös Hadsereg III. hadtestének parancsnokává nevezték ki. Az egyesült párt vezetőségének és egyúttal a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács elnökségének is tagja volt. Támadta a szakszervezeteket, mert nem a termelés fellendítésében látták fő tevékenységüket. Szociálpolitikai javaslatai között volt a munkásbiztosítás, a nyugdíjegyesületek államosítása, árvák, özvegyek állami ellátása, de a sokgyermekes családok javára a gazdagok lakásainak kisajátítása, illetve - mint ateista - az iskolai vallásoktatás megszüntetése is.[4]
Amikor Jászberényben az asszonyok éhséglázadásra kényszerültek, mivel nem tudták etetni gyermekeiket, a direktórium kenyér helyett csapdát állított a népnek. 1919. július 13-ra nagygyűlést szerveztek a vasárnapi mise idejére, amin Bokányi volt a vezérszónok. A beszédét megszakítva a hallgatóság abcúgolni kezdett. Erre a szónok zsebkendőjével jelt adott az odatelepített géppuskásoknak, s azok tüzet nyitottak a tömeg feje fölé célozva. A nép rémülten a templomban keresett menedéket, de a megvadult Vörös Őrség fegyverrel kikergette őket, majd közéjük lőttek. 11 ember meghalt, 27 fő súlyos, több mint százan pedig könnyebb sebesülést szenvedtek.[14][15]
A kommün bukása után
A Tanácsköztársaság bukása után elfogták (gyilkosságra felbujtás vádjával); 1920 decemberében hirdették ki, hogy a Budapesti Büntető Törvényszék az úgynevezett népbiztosperben (mely 1920. július 5. – november 24. között tartott) halálos ítéletet szabott ki rá,[16] de 1922-ben a szovjet–magyar fogolycsere-akció keretein belül a Szovjetunióba került. Munkáját a szociális biztosítás, és a munkásmozgalom területén végezte, a moszkvai rádiónál bemondóként is dolgozott, illetve Lenin műveinek magyarra fordításában is feladatot kapott. 1929-ben a Sarló és Kalapács című magyar emigráns lap szerkesztőbizottságának tagja volt, és a Nemzetközi Vörös Segély irányításában is szerepet vállalt. A sztálini tisztogatás áldozatává vált, 1938-ban letartóztatták, majd – korábbi információk szerint 1940 júniusában, újabb kutatások alapján azonban három évvel később – 1943-ban[3][17] a börtönkórházban halt meg.[4][8]
Cikkei és brosúrái Brutus álnéven jelentek meg.
Munkái
Marx Károly a tudományos szocializmus megalapítójának korszaka, élete és működése (Bp., 1899)
A katonai javaslatok, az ellenzék, a klerikalizmus. Két beszéd. Tartották: Weltner és Bokányi 1903. március 22-én Budapesten, a Szabadságtéren; Népszava, Bp., 1903
Dolgozatok a forradalomért (Új Előre naptár, 1926)
A proletárforradalom szakszervezetei (Új Március, 1927, különszám)
A párizsi kommün (Kanadai Magy. Munkás, 1937. márc. 11.)
Friedrich Engels: A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig (Bp., 1897)
Friedrich Engels: Az utópikus és a tudományos szocializmus (1917, Népszava)[18](1919, kiadó: Magyarországi Szoc. Párt[19])
Emlékezete
Emléktáblát avattak tiszteletére a Budapest II. kerületiHűvösvölgyben (a Nagyréten). A táblát eltávolították. Szövege ez volt: BOKÁNYI DEZSŐ / KŐFARAGÓ / 1871–1940 / A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG NÉPBIZTOSA / EMLÉKEZETÉRE EMELTE / AZ ÉPÍTŐK TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET / 1960. ÉPÍTŐK NAPJA
A Budapest VII ker. Hernád u 46. sz. alatti általános iskola és úttörő csapata a rendszerváltásig viselte a nevét
Magyarország egyik legnagyobb szakmunkásképző intézete Budapest XIV. ker. Várna utca 21/B sz. alatt viselte nevét 1991-ig.
Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992.
R. Gilicz Márta: Ifjúságunk példaképei. Válogatott bibliográfia a magyar munkásmozgalom nagy harcosairól. Bp., Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1965.
Gutenberg nagy lexikon. Minden ismeretek tára. Bp., Nagy Lexikon Kiadóhivatal, 1931-1932.
Das geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Hrsg. Oscar von Krücken, Imre Parlagi. Wien-Leipzig, W. Braumüller, 1918.
Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Szerk. vezetője Vass Henrik. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1972.
Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
Vikár Béla-Zboray Miklós-Bethlen Oszkár-Csuday Jenő-Földes Arthur: Politikai Magyarország. A politikai pártok története. Politikai és parlamenti lexikon (A-F.). Bp., Anonymus Történelmi Könyvkiadó Vállalat, 1914.
Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
Tolnai világlexikona. Bp., Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1912-1919. 8 db.; Bp., Kassák Kiadó, 1999-.
Tolnai új világlexikona. Bp., Tolnai, 1926-1933.
Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
.jpg)
