Belga katolikus egyház

A belga katolikus egyház a katolikus egyházhoz tartozó belgiumi szervezetek összefoglaló elnevezése.

Alapadatok

A katolicizmus a legelterjedtebb vallás Belgiumban, az ország mintegy 10,279,000 lakosa közül 7,845,000 tartozik a katolikus egyházhoz. Ennek ellenére a vallásukat aktívan gyakorlók száma folyamatosan csökken: például 1998-ban a flamand régió lakosai közül csak 12% vett részt misén. A belga egyház vezetése szerint 2007-ben ez a szám kb. 9-10%-ra csökkent.[1]

Szervezete

A belga katolikus egyház kilenc (nyolc római katolikus és egy több országot lefedő görögkatolikus) püspökségre és illetve egy tábori püspökségre van felosztva. A mechelen-brüsszeli püspök egyben a mechelen-brüsszeli főegyházmegye érseke és az egyház vezetője. A püspökségek

Római katolikus egyházmegyék

Görögkatolikus egyházmegye

Története

Németalföld 1592-es spanyol megszállása és a II. József magyar király által 1781-ben kiadott türelmi rendelet közötti időszakban Belgium területén a római katolikus volt az egyetlen engedélyezett vallás. A tilalom megszegőit halálbüntetéssel sújtották. Ennek ellenére kisebb protestáns csoportok fenn tudtak maradni, többek között Maria-Horebeke, Dour, Tournai, Eupen és Hodimont településeken.[2]

A vallási különbségek, az szinte teljesen katolikus déli rész, illetve a szinte teljesen protestáns északi rész között feszülő vallási ellentétek is hozzájárultak az 1815-ben létrehozott Egyesült Holland Királyság felbomlásához 1830-ban: a belga szabadságharcnak jelentős eleme volt, hogy a déli rész nemessége és papsága elnyomva érezte magát a protestáns vallású király által. A szabadságharc sikere után a déli részből alakult meg a mai Belgium.

1830 után a katolikus vallás továbbra is fontos szerepet játszott Belgium politikai életében. Erre az egyik legjobb példa az ún. iskolaháborúk (franciául "guerres scolaires"), amelyet a liberális és szocialista pártok vívtak a katolikus párttal és az egyház támogatóival. A küzdelemre először 1879 és 1884 között, majd később 1954 és 1958 között került sor, lényege az volt, hogy ki felügyeli az állami oktatást: az iskolákat korában szinte kizárólag saját forrásaiból fenntartó katolikus egyház, vagy pedig a belga állam. 1990-ben a katolikus vallású I. Baldvin belga király király lelkiismereti okokból megtagadta, hogy aláírja az abortuszt engedélyező törvényt, amelyet a belga parlament már elfogadott. A király ekkor felkérte Wilfried Martens miniszterelnököt, hogy találjon valamilyen - alkotmányos - megoldást a válságra. Végül Baldvin királyt pár napra alkotmányos feladatainak ellátására képtelennek találták, a helyette eljáró miniszterek aláírták a törvényt, ami így hatályba lépett.[3]

2002-ben a csak nemrégiben hivatalosan bejegyzett Belgiumi Egyesült Protestáns Egyház (Verenigde Protestantse Kerk in België,[4] amely a belga református gyülekezetek 1839-es, 1969-es és 1979-es összeolvadása után alakult ki[5] (összesen körülbelül 100 taggal), valamint a Szövetségi Protestáns és Evangelikus Zsinat (kb. 600 gyülekezet) alapította meg a Protestáns és Evangelikus Adminisztratív Tanácsot (holland rövidítése ARPEE,[6] francia rövidítése CACPE[7]), amely mára mindhárom nyelvi közösségben a protestánsok elfogadott képviselőjévé vált.[8]

Lásd még

Jegyzetek

  1. Kerkpraktijk in Vlaanderen. [2012. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 6.)
  2. Frank Rooze (inspector of protestant religious education): "De Reformatie in vogelvlucht" or how Flemish protestantism retreated to the North(in Dutch). (Hozzáférés: 2008. április 10.)
  3. New York Times, April 5, 1990: Belgian King, Unable to Sign Abortion Law, Takes Day Off. (Hozzáférés: 2008. április 10.)
  4. UPCB: A Belgiumi Egyesült Protestáns Egyház honlapja ((hollandul)). [2012. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 13.)
  5. ARPEE/CACPE: Preface to the CACPE bylaws, with the history of Protestantism in Belgium. [2007. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 10.)
  6. [1]
  7. [2]
  8. WEC: A belgium vallási helyzet áttekintése ((hollandul)). [2007. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 13.)

További információk

Read other articles:

بوبيني - بابلو بيكاسوBobigny - Pablo Picasso (بالفرنسية) معلومات عامةالتقسيم الإداري بوبيني البلد  فرنسا شبكة المواصلات مترو باريس المالك الهيئة المستقلة للنقل في باريس الإدارة الهيئة المستقلة للنقل في باريس الخطوط الخط 5 لمترو باريسالخط 15 لمترو باريس المحطات المجاورة بوبيني - با...

 

Тепловое движение частиц вещества, таких как атомы и молекулы — причина броуновского движения Внешние видеофайлы Броуновское движение в воде Бро́уновское движе́ние (бра́уновское движе́ние) — беспорядочное движение микроскопических видимых взвешенных частиц твёр�...

 

العلاقات الآيسلندية التشيلية آيسلندا تشيلي   آيسلندا   تشيلي تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الآيسلندية التشيلية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين آيسلندا وتشيلي.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتين: وجه المقارنة...

Village in Maharashtra This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (January 2018) Village in Maharashtra, IndiaKhadakewadivillageCountryIndiaStateMaharashtraDistrictSolapur districtLanguages • OfficialMarathiTime zoneUTC+5:30 (IST) Khadakewadi is a village in the Karmala taluka of Solapur district in Maharashtra state, India. Demographics Covering 584 hectares (1,440 ...

 

Koperasi unit desa merupakan koperasi yang bergerak di bidang pertanian Koperasi unit desa merupakan koperasi di wilayah pedesaan yang bergerak dalam penyedian kebutuhan masyarakat yang berkaitan dengan kegiatan pertanian.[1] Koperasi unit desa dapat juga dikatakan sebagai wadah organisasi ekonomi yang berwatak sosial dan merupakan wadah bagi pengembangan berbagai kegiatan ekonomi masyarakat pedesaan yang diselenggarakan oleh masyarakat dan untuk masyarakat itu sendiri.[2] Kop...

 

Ini adalah nama Tionghoa; marganya adalah Fa. Fa MulanTokoh MulanMulan saat muncul di Mulan (1998).PenampilanperdanaMulan (1998)PenciptaRobert D. San SouciPemeranLiu YifeiPengisi suaraMing-Na Wen (pengisi suara)Lea Salonga (vokal)Berdasarkan padaFa Mulan dari Ballad of Fa MulanInformasiNama lengkapFa MulanAliasFa Ping (alter ego laki-laki) Mushu (Penjaga Keluarga)PekerjaanAgen kekaisaranPrajuritGadis KebunPanglimaAfiliasiPutri DisneyKeluargaFa Zhou (ayah)Fa Li (ibu)Nenek Fa (nenek)PasanganLi ...

Charter Communications, Inc.JenisPerusahaan PublikKode emitenNasdaq: CHTR (Class A)NASDAQ-100 komponenS&P 100 komponenS&P 500 komponenIndustriTelekomunikasismedia massaPendahuluTime Warner CableBright House NetworksDidirikan1993; 31 tahun lalu (1993)St. Louis, Missouri, A.S.PendiriBarry BabcockJerald KentHoward WoodKantorpusatStamford, Connecticut, A.S.Wilayah operasi41 Negara Bagian[1]TokohkunciTom Rutledge(Ketua & CEO)John Bickham(Presiden & COO)ProdukBroad...

 

Federal ministry of the Federal Republic of Germany Federal Ministry of FinanceBundesministerium der Finanzen (BMF)The Detlev-Rohwedder-Haus on Wilhelmstraße, headquarters of the Federal Ministry of Finance since August 1999. Formerly the Air Ministry headquarters building and an example of classical-modern architecture.Agency overviewFormed14 July 1879; 144 years ago (1879-07-14) (Reichsschatzamt)Jurisdiction Federal Republic of GermanyHeadquartersDetlev-Rohwedder-HausWilh...

 

British video game developer Ubisoft LeamingtonFormerlyFreeStyleGames Limited (2002–2017)Company typeSubsidiaryIndustryVideo gamesFounded29 November 2002; 21 years ago (2002-11-29) in Warwick, EnglandFounderAlex DarbyAlex ZoroDavid OsbournJamie JacksonJonny AmbrosePhil HindleHeadquartersLeamington Spa, EnglandKey peopleLisa Opie (managing director)ProductsDJ Hero seriesGuitar Hero seriesNumber of employees50 (2016)ParentActivision (2008–2017)Ubisoft (2017–present)...

Голубянки Самец голубянки икар Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ПервичноротыеБез ранга:ЛиняющиеБез ранга:PanarthropodaТип:ЧленистоногиеПодтип:ТрахейнодышащиеНадкласс:ШестиногиеКласс...

 

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年5月6日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 约翰斯顿环礁Kalama Atoll 美國本土外小島嶼 Johnston Atoll 旗幟颂歌:《星條旗》The Star-Spangled Banner約翰斯頓環礁�...

 

18th century Peshwa queen This article is about the 18th-century Queen. For other uses, see Anandhi. Shrimant Anandibai Saheb Peshwa''Peshwin''BornGuhagar, Maratha EmpireSpouseRaghunathraoIssueBaji Rao II and 2 othersHouseOak (by birth)Bhat (by marriage)FatherRaghu Mahadev Oak Anandibai was a Peshwa Queen and the wife of Raghunathrao, the 11th Peshwa of the Maratha Empire. In August 1773, she successfully plotted the death of her nephew, the 17-year-old Peshwa Narayanrao. Her husband was acti...

United States Navy frigate For other ships with the same name, see USS President. President rides out a storm at anchor. History United States NameUSS President NamesakePresident of the United States Ordered27 March 1794[2] BuilderInitially Forman Cheesman; later Christian Bergh Cost$220,910[4] Laid down1798[3] Launched10 April 1800[1] Maiden voyage5 August 1800 Captured15 January 1815 General characteristics Class and type44-gun Frigate Tonnage1,576 tons [...

 

Incident in which an Imperial Japanese Navy pilot crash landed into Niihau island Niʻihau incidentPart of the Pacific Theater of World War IIAerial view of Niʻihau looking southwestward from the north, where the incident took placeDateDecember 7–13, 1941LocationNiʻihau, Hawaii Territory, U.S.Resulted inSee ConclusionParties Hawaii (civilians) Imperial Japanese Navy Air Service Hawaii (civilians) Lead figures Hawila Kaleohano Ben Kanahele (WIA) Ella Kanahele Kaahakila Kalimahuluhulu ...

 

Concept in the philosophy and politics of technology Pedal-powered water pump in Uganda Appropriate technology is a movement (and its manifestations) encompassing technological choice and application that is small-scale, affordable by locals, decentralized, labor-intensive, energy-efficient, environmentally sustainable, and locally autonomous.[1][2] It was originally articulated as intermediate technology by the economist Ernst Friedrich Fritz Schumacher in his work Small Is B...

List of events ← 1890 1889 1888 1891 in the United States → 1892 1893 1894 Decades: 1870s 1880s 1890s 1900s 1910s See also: History of the United States (1865–1918) Timeline of United States history (1860–1899) List of years in the United States 1891 in the United States1891 in U.S. states States Alabama Arkansas California Colorado Connecticut Delaware Florida Georgia Idaho Illinois Indiana Iowa Kansas Kentucky Louisiana Maine Maryland Massachusetts Michigan Minnesota Mississ...

 

Gulf between the Horn of Africa and Yemen in the Arabian Peninsula Gulf of AdenThe Gulf of Aden, as viewed from space (top) and on a map (bottom)LocationEast Africa and West AsiaCoordinates12°N 48°E / 12°N 48°E / 12; 48TypeGulfBasin countries List  Djibouti  Somalia  Yemen 1 de facto[1]  Somaliland Surface area410,000 km2 (160,000 sq mi)[dubious – discuss]Average depth500 m (1,600 ft)Max. d...

 

Description d'une station spatiale en forme de roue dans Das Problem der Befahrung des Weltraums (1929) de Herman Potočnik. Une station spatiale en forme de roue tournant sur elle-même est une hypothèse de station spatiale en forme de roue qui pourrait créer une gravité artificielle en tournant. Si la station était en rotation, l'inertie et la force centrifuge entraîneraient des objets à être pressés contre la jante extérieure de la « roue », dans le cadre en rotation d...

25-Hydroxycholesterol Identifiers CAS Number 2140-46-7 3D model (JSmol) Interactive image ChEBI CHEBI:42977 ChemSpider 58604 DrugBank 04705 ECHA InfoCard 100.163.612 EC Number 635-752-4 KEGG C15519 PubChem CID 65094 UNII 767JTD2N31 CompTox Dashboard (EPA) DTXSID5044023 InChI InChI=1S/C27H46O2/c1-18(7-6-14-25(2,3)29)22-10-11-23-21-9-8-19-17-20(28)12-15-26(19,4)24(21)13-16-27(22,23)5/h8,18,20-24,28-29H,6-7,9-17H2,1-5H3/t18-,20+,21+,22-,23+,24+,26+,27-/m1/s1Key: INBGSXNNRGWLJU-ZHHJOTBYSA-N...

 

ゲーザ1世I. Géza ハンガリー国王 シャラモン王とゲーザ、14世紀のミニアチュール画より在位 1074年 - 1077年出生 1040年ポーランド死去 1077年4月25日埋葬 ハンガリー王国、ヴァーチ大聖堂配偶者 ソフィア  シナデネ子女 カールマーンアールモシュ家名 アールパード家王朝 アールパード朝父親 ベーラ1世母親 リグザテンプレートを表示 ゲーザ1世(I. Géza, 1040年 - 1077年4月...