A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Balassagyarmat hat középiskolájának egyike, a térség egyik legrégibb gimnáziuma. Tagja az Arany János Tehetséggondozó Programnak.
Története
A kiegyezést követÅ‘ években Balassagyarmat is jelentÅ‘s változásokon ment keresztül. A polgárosodás során a városnak szüksége lett egy gimnáziumra, amire már a XVII. század közepétÅ‘l vágytak, de a pozsonyi országgyűlés visszautasÃtotta. 1892-ben Nógrád vármegye a kormány elé terjesztette a gimnázium ügyet, amit több helyszÃni vizsgálat után 1899-ben elfogadtak. Ezzel 1900 szeptemberében megnyitotta kapuit a balassagyarmati állami fÅ‘gimnázium; elsÅ‘ igazgatójának Sárffy Aladárt nevezték ki.
1914-től a háború rányomta bélyegét az iskolára. Az iskola épületét különböző katonai célokra használták (katonai kórház, étkezde, mosdó). Ezekben az időkben külön fejezetet kapott az iskola évkönyvében az "Iskolánk és a háború".
Az iskola 1922-ben vette fel a Balassi Bálint nevet és 1925-ben reálgimnáziummá vált, továbbá 1928-ban a nyolcosztályos gimnázium megszűnt, helyette négyosztályos képzést indÃtottak.
A második világháború nem kÃmélte a gimnáziumot. Az iskolai berendezések nagy része tönkrement. Az épület rendbehozásában és az eszközök helyrehozásában a tanárok, diákok és a civilek együtt segédkeztek.
1959-re az iskola tanulóinak száma jóval meghaladta a maximum felvehető diákok számát. Az ekkori igazgató (dr. Kiss Gyula) nagy szerepet játszott abban, hogy az iskola falain belül megalakuljon Nógrád megye első szakközépiskolája. Ekkorra a diákok száma elérte a 772-t, a tanárok száma a 40-et. A gimnázium 1971-ben átadta más iskoláknak a szakközépiskolai osztályait.
1991-tÅ‘l a Közoktatási Minisztérium engedélyével két idegen nyelvi osztályt indÃtottak egyedi tantervvel, 1993-tól hat évfolyamos osztályokat, 1995-tÅ‘l nyolc évfolyamos osztályokat indÃtottak.
Igazgatók
Dr. Sárffy Aladár (1900)
Jaskovics Ferenc (1901-1914)
Péterffy Béla (1914-1920)
Wiesinger Károly (1920-1933)
Farkas István (1933-1946)
Szerdahelyi János (1946-1948)
Kiss Emil (1949-1952)
Dr. Szalkai Zoltán (1952-1958)
Dr. Kiss Gyula (1958-1967)
Versényi György (1967-1985)
Kovács Ferenc (1985-1990)
Pozsonyi Anna (1990-1995)
Borenszkiné Imre Éva Györgyi (1995-2015)
Dr. Fényes-Bók Szilvia (2015-2020)
Mogyorósi Attila (2020-)
Források
Külső oldalak