BMP–1
Iraki BMP-1-es gyalogsági harcjármű
Fejlesztő ország	Szovjetunió
Gyártó	Kurganmashzavod
Gyártási darabszám	20 000
Általános tulajdonságok
Személyzet	3 (parancsnok, vezető, irányzó) + 8 fő lövész
Hosszúság	6,460 m
Szélesség	2,940 m
Magasság	1,881 m
Tömeg	13,5 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	33 mm (maximális érték)
Elsődleges fegyverzet	1 db 73 mm-es 2A28 GROM simacsövű ágyú 9M14 Maljutka, 9M111 Fagot, 9M113 Konkursz irányított páncéltörő rakéták
Másodlagos fegyverzet	1 x 7,62 mm-es PKT géppuska
Műszaki adatok
Motor	1 db UTD–20 típusú dízelmotor
Teljesítmény	225 kW (300 LE)
Felfüggesztés	torziós rugó
Sebesség	úton 65, terepen 45 km/h
Fajlagos teljesítmény	16,4 kW/t
Hatótávolság	600 km
A Wikimédia Commons tartalmaz BMP–1 témájú médiaállományokat.

A BMP–1 (oroszul: БМП – Боевая машина пехоты / Bojevaja masina pehoti; magyarul: gyalogsági harcjármű) a Szovjetunióban az 1960-as évek első felében, a Cseljabinszki Traktorgyárban (CSTZ) Pavel Iszakov főkonstruktőr vezetésével kifejlesztett úszóképes gyalogsági harcjármű. 1966-ban rendszeresítették a Szovjet Hadseregben. Az 1980-as években a gépesített lövész alakulatoknál a BMP–2 váltotta fel. Harci körülmények között először a jóm kippuri háborúban alkalmazták.

1965-ben a CSTZ tervezőirodájában többféle változatot dolgoztak ki. Ezek ideiglenesen a 765-ös gyártmányjelzést kapták. A prototípusokkal végzett kísérletek után a 765Szp1 lett a sorozatgyártású változat alapja. A nyilvánosság előtt 1967-ben, a november 7-i moszkvai díszszemlén mutatták be. Sorozatgyártása 1966–1983 között folyt a Kurganmaszavod gépgyártó vállalatnál.

A BMP–1 gyártási jogát Románia és Csehszlovákia is megvásárolta. Csehszlovákiában az eredeti szovjet változatot lényegi módosítások nélkül, BVP–1^[1] típusjellel gyártották. Romániában jelentős módosításon esett át a harcjármű. Átalakították a tornyot, módosították a méreteit, és amerikai motort kapott. Az MLI–84 típusjelű harcjármű tömege az átalakítások miatt nagyobb lett, mint az eredeti BMP–1-é.

A páncéltest hengerelt acéllemezből készült hegesztett konstrukció. Jellegzetessége a páncéltest erősen döntött homloklemezei. Elülső részében kaptak helyet az erőátviteli berendezések, mögötte, jobb oldalon a motor, balra a vezető és a parancsnok munkahelye. A járműtest közepén található a torony, mögötte pedig a deszanttér. A páncéltest tetején több nyílás található. A homlokrész felső lemezén kialakított szerelőnyílásokon keresztül elérhető az erőátviteli egység, a motor és a hűtőberendezés. A páncéltest tetőlemezén búvónyílást alakítottak ki a vezető és a parancsnok részére, valamint a deszant tér fölött négy nyílás helyezkedik el.

A harcjármű védekezőképességének fokozására a deszanttér oldalán 3–3 tüzelőnyílást alakítottak ki a szállított lövészek számára. A páncéltesten levő nyílásokba gömbcsuklóval illeszkedő fegyverrögzítők kerültek, melyek segítségével a lövészek a harcjármű elhagyása nélkül, saját rendszeresített fegyvereikkel tudnak tüzelni. Ezeket a nyílásokat elforgatható csepp alakú takarólemezek fedik.

A BMP–1 úszóképes, de hajócsavarral, vagy külön vízsugárhajtással nem rendelkezik. A vízi meghajtását is a lánctalp szolgáltatja, annak ellenére, hogy annak alsó és felső ága is vízben van. A lánctalp mögött a hátsó feszítőgörgőnél helyezték el az áramlásleválasztó lapátrendszert, ami a lánctalppal érintőlegesen áramló vizet hátrafelé irányítja, ennek reaktív ereje adja a hajtóerőt. A vízen elérhető sebesség csak 7–9 km/h, ami ellenséggel közvetlen harcérintkezésben végrehajtott folyóátkelésnél kedvezőtlen, de ez a megoldás helytakarékos és tömegcsökkentést eredményezett.

A BMP–1-be egy hathengeres, V-hengerelrendezésű, négyütemű, folyadékhűtésű, közvetlen befecskendezésű UTD–20 típusú dízelmotort építettek, melyet a Barnauli Közlekedési Gépgyár (Barnaultranszmas) gyártott.^[2] Gázolajjal és kerozinnal (TSZ–1 jelű) is működik. A motor száraz tömege 700 kg, befoglaló méretei 792 mm × 1150 mm × 732 mm, hengerátmérője és lökete egyaránt 150 mm. A két hengersor 120 fokos szöget zár be egymással. 2600 1/perc fordulatszámon a motor 220 kW (300 LE) teljesítményt ad le, fajlagos üzemanyagfogyasztása 238 g/kW·h (175 g/LE·h). A motor alapvető indítási módja sűrített levegős, de elektromos indítómotorral is indítható.

A jármű motorja nem rendelkezik hűtőventilátorral, a hűtőn átáramló levegőt a kipufogógáz fúvókákon való kiáramoltatásával létrehozott gázsugár-szivattyú (elszívó) hozza mozgásba.

A harcjármű fő üzemanyagtartálya a deszanttér középső részén helyezkedik el. A hatótávolság növelése érdekében azonban a deszanttér hátsó ajtajaiban is üzemanyagtartályokat alakítottak ki.

A harcjármű fegyverzetét a páncéltest középső részében elhelyezett kúpos toronyba építették be. Fő fegyverzete a 2A28 Grom típusú, rövid, simacsövű 73 mm–es ágyú. Vele párhuzamosítva építették be a 7,62 mm-es PKT géppuskát. Az lövegpajzson kapott helyet a 9M14 Maljutka irányított páncéltörő rakétarendszer indítósínének csatlakozóberendezése. Az ágyú és a géppuska blokkja függőleges síkban –4° és +30° között mozgatható (célzott lövés azonban csak max. +15°-ig adható le). A torony és az ágyú mozgatása elektromechanikus, de lehetőség van kézi mozgatásra is. A tornyot és fegyvereket az elektromos motorok gyors mozgatásnál 6–20 rad./s. szögsebességgel, a finom mozgatásnál 0,007–0,1 rad./s. szögsebességgel mozgatják. A torony előtt elhelyezkedő parancsnoki búvónyílás fedele nyitott állapotban a lövegcső mozgásának terébe esik. Ezért a fedél nyitott helyzetét egy relé érzékeli, és a torony, valamint a löveg mozgását is behatárolja.

A 2A28 ágyú a páncélozott célok és élőerő ellen alkalmazható. A löveghez a páncélozott célok ellen a PG–15V kumulatív harci résszel ellátott gránátokat alkalmazzák. A PG–15V^[3] rakéta-póthajtású, szárnystabilizált gránát. 1974-ben rendszeresítették az élőerő ellen alkalmazható OG–15V^[4] repeszgránátot. A toronyban, a jobb oldalon körbefutó konvejoron 40 db gránát helyezhető el. Az ágyú félautomata elektromechanikus töltőberendezéssel rendelkezik. A töltőberendezést a PG–15V páncéltörő gránátokhoz alakították ki, a más felépítésű OG–15V repeszgránátok csak kézzel tölthetők az ágyúba.^[5] PG–15V gránáttal az ágyú célzott lőtávolsága 1300 m, a gyakorlati tűzgyorsaság 8–10 lövés/perc.

A 7,62 mm-es PK géppuska harcjárműbe építhető változatát, a PKT géppuskát a torony jobb oldalán, a zártömbhöz rögzítve építették be. A zár felhúzása kézi erővel történik, az elsütőszerkezete elektromechanikus. A géppuskához rendszeresített rakasz 2000 db-os.

Bővebben: 9M14 Maljutka

A 2A28 ágyú hatásos lőtávolságánál távolabbi páncélozott célok ellen az 500–3000 m között alkalmazható 9M14 Maljutka irányított páncéltörő rakétarendszer alkalmazható. A rendszer a 9M14M rakétából és a indítósínből, valamint az irányzó és vezérlőrendszerből áll. Az irányzórendszerét a BMP–1 irányzóberendezésébe integrálták. A BMP–1 küzdőterében 4 db, indítósínre szerelt, behajtott stabilizátorú rakéta tárolható. A rakétát a lövegcső fölött kialakított, belülről nyitható fedéllel ellátott nyíláson keresztül lehet a lövegpajzson lévő csatlakozóba tolni. A rakétát az irányzó, az ülése alól felhajtható konzolon lévő botkormánnyal irányítja, és az irányzótávcsövön keresztül kíséri figyelemmel a röppályáját.

A harcjármű P jelű változatára a 9M111 Fagot páncéltörő rakétarendszert telepítették.

A járművek egy része AG–17 Plamja automata gránátvetőt kapott. Ezt a torony bal oldalára építették. A gránátvető lőtávolsága az emelkedési szöggel szabályozható, csöve a toronyból belülről mozgatható. A gránátvetővel felszerelt harcjárművek gyártmányjelzése 765Szp8.

A deszanttérben a lövészek számára további fegyverek és lőszerek tárolhatók. 2040 db géppuskatöltény, 2 db 9M32 Sztrela–2 kézi indítású légvédelmi rakéta, 5 db RPG–7 kézi páncéltörő gránátvetőhöz rendszeresített PG–7V páncéltörő gránát, 10 db kézigránát és jelzőpisztoly (12 db jelzőrakétával) tárolására van hely.

Harci alkalmazása:

• 1973 – Jom kippuri háború
• 1975–2000 – Angolai polgárháború
• 1979–1988 – Az Afganisztán elleni szovjet invázió.
• 1980–1988 – irak–iráni háború
• 1990–1991 – Öbölháború
• 1991–2001 – A jugoszláv konfliktus
• 1994–1996 – Az első csecsen háború
• 1999- – A második csecsen háború
• 2001- – Az Afganisztán elleni amerikai invázió
• 2003- – Az Irak elleni amerikai invázió
• 2014 – Orosz–ukrán háború

Lengyelországban a BMP–1-t BWP–1,^[6] a BRM–1-t BWR–1S,^[7] a BRM–1K-t BWR–1K típusjellel rendszeresítették.

• BMP–1 – Az alapváltozat 73 mm-es 2A28 Grom ágyúval.
• BRM–1 vagy BMP–R – Felderítő változat nagyobb méretű toronnyal, kisebb deszanttérrel. Az alapváltozathoz képes a jármű fegyverzetéből elhagyták a páncéltörő rakétát.
• BRM–1K – Parancsnoki, felderítő változat, PSZNR–5 felderítő radarberendezéssel. Minden felderítő századhoz egy ilyen tartozik. Az ágyú nem rendelkezik töltőgéppel, a lőszerek az alapváltozattól eltérően nem a torony körül, hanem a torony jobb oldalán, kissé hátul helyezkednek el.
• BMP KSZM – Ezred, vagy dandár szinten használt parancsnoki változat.
• BMP–1P – 9M111 Fagot páncéltörő rakétával felfegyverzett változat.
• BMP–1PK – A BMP–1P parancsnoki változata.
• PRP–3 – Tüzérségi felderítő harcjármű. Minden tüzér zászlóaljhoz egy ilyen tartozik.
• PRP–4 – Tüzérségi felderítő jármű, a PRP–3 továbbfejlesztett változata.

• MLI–84 – Romániában gyártott, jelentősen módosított licenc-változat.
• BVP–1 – Csehszlovákiában licenc alapján gyártott változat. Nagyrészt megegyezik az eredeti szovjet BMP–1-gyel.
• BVP–1K – A BVP–1 parancsnoki változata.
• BVP–1M – A csehszlovák BVP–1 Szlovákiában modernizált és gyártott változata.
• BVP–1MA – Csehországban modernizált és gyártott, német Kuka E8 löveggel és 30mm-es Bushmaster II gépágyúval felszerelt BPV–1.
• BPzV Svatava – Csehszlovák gyártmányú felderítő változat.
• AMB–S – Csehszlovák gyártmányú mentő változat.
• SVO – Csehszlovákiában gyártott aknamentesítő változat.
• VPV – Csehszlovák műszaki mentő jármű.
• OT–90 – Csehszlovák gyártmányú, nem úszóképes változat BTR-toronnyal felszerelve.
• OT–90M1/M2/M3 – Az OT-90-es Csehországban modernizált változata, mely már úszóképes.
• OT–90M – Az OT–90-es Szlovákiában modernizált, úszóképes változata.
• DTP–90 – Az OT–90-es műszaki mentő változata.
• DP–90 – Az OT–90-es tüzérségi bemérő változata.
• MU–90 – Az OT–90-es aknarakó változata.
• VP–90 – Az OT–90-es parancsnoki változata.

• ShM–120 PRAM – Csehszlovákiában kifejlesztett, 120 mm-es aknavetővel felszerelt változat.
• M–80 – A BMP–1 Jugoszláviában, AMX–10P és BMP–2 részegységeinek felhasználásával modernizált változata. A jugoszláv utódállamok hadseregeiben áll hadrendben.
• 86-os típus (Type 86) – A BMP–1-en alapuló kínai harcjármű. WZ–501 néven is ismert.
• Boragh – A kínai WZ–501 iráni változata.
• Sarath – A BMP–1 indiai verziója.

• A gyártó Kurganmaszavod honlapja (oroszul) Archiválva 2006. január 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
• A 2A28 GROM ágyú a tulai KBP oldalán
• A főkonstruktőr, Pavel Iszakov életrajza (oroszul)